Geekz, képregény
Havi képregények - január
Geekz, képregény
Indul az év!
Batman #19
Batman #5 (2012)
Birds of Prey #88 (2006)    

A Scott Snyder-Greg Capullo szerzőpáros eddig is menetrendszerűen szállította a jobbnál jobb Batman számokat, de amit a Baglyok Bíróságának ötödik részében művelnek, az valami zseniálisan ütős! Csapjuk fel a nagy képregényes lexikont, és nézzük meg, hogy az utóbbi években, illetve úgy en bloc mikor fordult elő ilyesmi egy mainstream képregényben, mint amit itt bevállalnak. És egyáltalán nem a vérmennyiség miatt: az eddig is folyt dögivel, meg sem lepődik rajta az olvasó (különösen egy Batman sztoriban), viszont ez az epizód valami olyan mértékű elborult pszichológiai thrillerrel kecsegtet, amit nem mindennap láthatunk az ilyen kaliberű kiadványokban. Nagyon nehéz spoiler nélkül írni az aktuális számról, hiszen lényegében egy helyszínen játszódik az egész cselekmény, egy-két oldalnyi közjátékkal, Batman eltűnt, senki sem találja, és épp a poklok-poklát járja meg. Sőt, ez igazából nem is a legmegfelelőbb szó arra, amit átél: elveszett, tehetetlen, megtört, ügyetlenül egyensúlyozik a komplett őrület határán. A történet szinte semmit sem halad előre, de ez egyáltalán nem baj, ugyanis ez a szösszenet bőven megállná önmagában is a helyét – már-már a horrorkategóriát súrolva kifejezetten hátborzongató az összkép, a lehető legmesszebb helyezkedik el egy tradicionális szuperhőstörténet hagyományaitól.  


Ehhez természetesen nagymértékben hozzájárulnak Capullo rajzai, és igazából itt sikerül kamatoztatnia legjobban a Spawn-ban szerzett tudását. Az összeomlás különböző fokozatait tökéletesen vitte fel a képregény lapjaira, az ábrázolásmód hihetetlenül nyers, zavaros, és valamilyen szinten félelmetes is. Mindennek a megkoronázásaként pedig a formátum is hozzáigazodott ehhez, kivételes módon sikerült kihasználni a képregényes lehetőségeket. A több oldalon keresztül átforduló képek egyedien festik le a Sötét Lovag becsavarodását, ahogy látszólag teljesen elveszti ép elméjét, és sebesen száguld a horrorfilmbe illő borzalom mélyére. Mindenesetre innen nagyon nehéz lesz visszajönni – miközben Batman körül egyre rettenetesebb fellegek gyülekeznek, úgy a történet egyre zseniálisabb méreteket ölt. Tulajdonképpen a Baglyok Bírósága most jutott el az abszolút csúcspontjára, amikor már valóban vita nélkül nevezhető igazi modern klasszikusnak. És csak azért nem írom most le, hogy innen nagyon nehéz, sőt, szinte lehetetlen lesz emelni a színvonalat, mert Scott Snyder, és Greg Capullo eddig is rendre rálicitáltak saját magukra, és mindig képesek voltak valami jobbal, nagyobbal előrukkolni.  

Ezek után meglepő, hogy a Ragadozók cseppet sem képes felérni Batmanhez? Egyáltalán nem az. Emellett pedig túl régóta megy már ahhoz, hogy igazán élvezhető legyen. Nagy a kontraszt két sztori között, míg a Batman sötét, brutális, és komoly, addig Gail Simone képregénye túlságosan könnyed, és színes ahhoz, hogy megtalálja az egyensúlyt a kiadvány első felével. Így csak egy átlagos történet lesz, ami egyre jobban fárad, és nem nyújt semmi pluszt a szokásos csihi-puhinál. Hamarosan véget is ér, hogy átadja a helyét egy másik szériának. Reméljük valami sokkal jobbnak.  

Marvel+ #30
Astonishing X-Men #24 (2008)
Avengers/Invaders #1 (2008)      

A kozmikus történetnek vége (hálistennek), így a Marvel+-ban új szériába fognak. Egész pontosan Alex Ross, és Jim Krueger 12 részes minisorozatáról van szó, az Avengers/Invaders-ről, melyre alapsztoriját hallva is automatikusan felkapja a fejét a mezei képregényrajongó. Ha más nem, a nagyszerű, és ötletes borító miatt biztosan: nálunk pont aktuális, hiszen tavaly jelent meg a Csodák kora (szintén Alex Ross-szülemény), amelyben megtalálható volt az a festmény, amit itt, egy kis módosítással újra láthatunk. Bár emberünk ezúttal csak, mint író képviselteti magát, Steve Sadowski rajzoló munkáját látva letagadhatatlan, hogy nagy hatással volt rá Ross stílusa, és ábrázolásmódja – nyilván nem annyira zseniális, de bőven megállja a helyét. Szokásos hősi pózok, korrekt színezés, látványos jeleneteket, nagy összecsapásokat még nem érdemes várni, hiszen ez csak az első szelet, viszont az alkotók remekül vezették fel az eseményeket. 1943-ban kezdünk, amikoris a Megszállók (egy afféle elő-Bosszú Angyalai, Amerika Kapitány, Bucky, Namor, Fáklya, és Toro közreműködésével) a Második Világháborúban megrohamoznak egy náci kísérleti bázist, de a csata közben valami rejtélyes zöld gáz lepi el őket, és egy pillanat múlva már napjaink New Yorkjában találják magukat. A Polgárháború után, de még a Titkos invázió előtt járunk, így épp Pókember, és a Mennydörgők összecsapásának lehetünk szemtanúi, amibe a múltból érkező csapat szépen bele is rondít.    

Bucky az első néhány oldalban el is meséli a sötétben tapogatózó olvasóknak, hogy kik is azok a Megszállók, bemutatva minden egyes tagot, majd a jelenkorba kerülve már csak a hüledezéssel törődnek, meg, hogy mégis mi a fene folyik itt. Az alapszituáció remekül van bemutatva a régimódi hősök értetlenkedésével, és reakcióival együtt, amikor egy számukra ismeretlen, modern világban találják magukat, ebből pedig számos finom poén is adódik természetesen. Ennek az eseménynek a hatásaival csak később foglalkoznak majd az írok, de már itt kapunk egy érdekes adalékot, egy zárókép formájában, ahol Vasember hitetlenkedve, és megrökönyödve figyeli a monitorokon Amerika Kapitányt, akinek pontosan ő felel a haláláért, még ha közvetetten is. Ha belegondolunk, hatalmas potenciál rejlik ebben a szériában: hiszen egyrészt ott vannak a múltbéli hősök, akik abba a jelenkorba kerülnek, ahol a Polgárháború kíméletlenül szétszakította azokat, akik korábban bajtársak, barátok, és családtagok voltak. Egymás ellen fordultak a hősök, így ma már egészen máshogy értelmezik a hősiesség, a felelősség, és az elhivatottság fogalmait, mint abban az időben, amikor még Steve Rogers társaival makulátlan jellemű harcosokként, felszegett állal vitték vásárra bőrüket az amerikai zászló alatt az ártatlanok, és az elesettek megmentése érdekében. És a két, egymástól nagyonis eltérő kor embereinek találkozása mindig érdekes.  

Másrészt nemkülönben érdekes lesz látni, hogy a múltbéli hősök hogyan reagálnak, amikor szembesülnek a jövőjükkel, vagyis, hogy amikor megtudják, hogyan alakultak az események a háború utáni évtizedekben. Különösen igaz ez Amerika Kapitányra, akivel mindenki tudja mi történt a Polgárháború végeztével – ugyanakkor felvetődik a kérdés, hogy ezután mi lesz. Ha már egyszer a jelenben tevékenykednek a Megszállók, a szerzett tudás birtokában mihez fognak kezdeni, ha visszakerülnek a saját korukba? Van bőven mit megmagyarázni az íróknak, de mivel ez egy 12 részes sztori első epizódja, természetesen felesleges elvárni tőle, hogy minden azonnal kiderüljön – alternatívak mindenesetre már most is vannak, és az biztos, hogy nem fog összeomlani a tér-idő kontinuum, bár egy Marvel képregényben ki tudja ugye. Szó, ami szó, elképesztő ígéretes történet, a többit meg majd meglátjuk az elkövetkezendő egy évben. Emellett már csak egy számra vagyunk Joss Whedon X-Men-jének befejezésétől, ami gond nélkül hozza a megszokott színvonalat, de erről bővebben majd márciusban.  

Peter Parker Pókember #31
Spider-Man #50 (1994)
Spider-Man: The Lost Years #0 (1996)    

A Peter Parker Pókemberben az idei, és a jövő év is a híres-hírhedt Klónsztorié lesz. Aki ezt a cikket olvassa, az valószínűleg úgyis tudja, hogy pontosan miről van szó, de azért fussunk át rajta gyorsan: annak idején, a ’90-es években ennek a történetfolyamnak csak egy részét adták ki, amit a legtöbben nehezményeztek, azonban a limitált sorozatban most szépen bepótolják mindezt – mármint a legfőbb részeit. Ugyanis több mint 100 füzetről van szó, a történet két évig zajlott, eközben pedig egy idő után brutálisan nagy, követhetetlen katyvasz lett az egész, egyúttal minden idők talán legvitatottabb Pókember sztorija. Lényegét talán az ebben a képregényben található leírás foglalja össze a legjobban: az egyik fél imádja, a másik utálja, középút szinte nincs. Mindezek alapján nem épp a világ legígéretesebb agyszüleménye, és az valóban tény, hogy voltak gyengébb eresztései, na meg a végén már maguk az írók sem igazán látták át a dolgokat, de az is igaz, hogy számos nagyszerű történet született ebben a folyamban. A Marvel akkori nagyágyúi sorakoztak fel, hogy összefogva, együtt gyártsák egymás után a jobbnál jobb ötleteket, és így szőjék a Pókember képregények hálóját, olyanok, mint Terry Kavanagh, Tom DeFalco (a cég akkori főszerkesztője), nem utolsósorban pedig J. M. DeMatteis, aki a PPP 31. számában kezébe is vette a gyeplőt. A 96 oldalasra duzzadt kiadvány első történetében ugyan a Falmászó, és Kraven fia, a Zord Vadász összecsapását láthatjuk, azt szerencsére elég gyorsan lezavarják, és utána következik végülis az, amire sokan már a ’90-es évek vége óta reménykedve vártak.  

DeMatteis a tőle megszokott profizmust hozza, azaz egyáltalán nem valami könnyed, mókás, és szórakoztató sztorira kell számítani, pont ellenkezőleg. A Klónsztori „nulladik” része tökéletes bevezetés ebbe a sokat emlegetett eseménybe, szinte mindent megmutat, amit az olvasónak tudnia kell, és részben azt is, hogy mi várható majd a későbbiekben. Voltaképp az egész történet egyfajta kiegészítése az 1970-es években futó Amazing Spider-Man-nek, nevezetesen annak a számnak, melyben először tűnt fel Peter Parker klónja, akivel össze is csapott, és akit nagyon sokáig halottnak hitt. Most ő kapja meg a főszerepet, láthatjuk Ben Reilly születését, majd az ő szemszögéből az első találkozást, illetve összecsapást Pókemberrel, legvégül pedig azt, hogy miként tud elszakadni emlékeitől, és tiszta lappal indulni. Közben bőven kapunk mélyre szántó, pont a megfelelő pillanatban elsütött ütős monológokat, narrációkat, amilyeneket csakis DeMatteis képes úgy írni, ahogy. Az olvasó velejéig hatol, és teljesen beleég az agyába – pszichológiailag teljesen hiteles a kép, tulajdonképpen itt találkozik a szuperhős képregény a hiteles ábrázolással. Nyilván még ennek ellenére sincs sehol a Child Within, vagy a Kraven utolsó vadászatához képest, de erre semmi szükség, hiszen nem az a fő feladata, hogy örökérvényű klasszikussá váljon, csupán kiegészítő jellege van. Ezt viszont sikeresen teljesíti.  

Csak egy nagy baja van: nevezetesen a rajzok. Liam Sharp-al még nincs is különösebb gond, bár az elnagyolt stílusa itt-ott szemet szúró, de még mindig inkább ő, mint John Romita Jr., akinek legalább annyira megosztó a stílusa, mint magának a Klónsztorinak a mibenléte. Szögletes, rajzfilmes, néhol karikatúraszerű képeit még ennyi idő után sem lehet megszokni, nem arról van szó, hogy vita nélkül rossz művész lenne, csak az ábrázolásai annyira mások, és valamilyen szinten egyediek, hogy az kelletlenül is kettészakítja az olvasótábort. Szerencsére maga a történet megmenti az összképet. Tehát ha egy időre túl tudjuk tenni magunkat Romita rajzain, a Klónsztori hazai kiadása vitathatatlanul remek. Tökéletesen vezeti fel a nagy eseményt, és bár még korai nyilatkozni, de egyelőre úgy tűnik, mégiscsak érdemes volt kivárni azt a sok évet. A többi meg majd kiderül.
DVD / Blu-ray filmek olcsón
Kritikák
X-Men: Apokalipszis
Amikor a fagyi visszanyal.
The Walking Dead: Hatodik évad
Új világ jön...
Friss kritikák
Tranformers: A bukottak bosszúja (Transformers: Revenge of the Fallen)
A pénzcsinálók bosszúja.
Transformers
Eleven játékrobotok.
Páncélba zárt szellem (Ghost in the Shell)
Japán páncél, amerikai szellem.
Páncélba zárt szellem (Kôkaku kidôtai)
Gyönyörűséges ridegség.
Kong: Koponya-sziget (Kong: Skull Island)
"A horror. A horror."
Facebook