Geekz, képregény
Superman: A Kripton utolsó fia
Geekz, képregény
Minden idők egyik legjobb modern Superman története.
Superman történetet nehéz írni. Egy olyan hősről van szó, aki bár lassan már nyolc évtizede néz vissza ránk a képregények lapjairól, mégis sokan a legunalmasabb, legegyszerűbb hősnek titulálják, és ha belegondolunk, annyira nincsenek is messze az igazságtól. Az Acélember egy letűnt, régi kor terméke, amikor még minden jóval egyszerűbb, jóval lassabb volt, és még maga a világ is inkább tűnt fekete-fehérebbnek, mint most. És mint ilyen, egyszerű, mára kissé idejétmúlt értékeket képvisel, egysíkú jelleme pedig talán nem is annyira az őt dédelgető írok hibája, mint inkább a gyorsan rohanó időé, és az ezt szülte elvárásoké, melyeknek a szuperhősképregényeknek meg kell felelniük. Mondjuk az alkotókat sem kell félteni: amióta véget ért a Második Világháború, és az emberi társadalom fokozatosan lassú arculatváltásba kezdett, az írok is ezzel együtt szerették volna hozzáigazítani Supermant az aktuális trendekhez, és – bármilyen meglepő – ez szinte sohasem sikerült. A karakternek ugyanis az a saját, egyéni átka, hogy ha eltérő módon, korszerűen akarják bemutatni, akkor hiteltelen lesz önmagához képest, viszont ha túl görcsösen maradnak meg az alapok mellett, annak csak egy maradi, monoton koncepció lesz a vége. Mint oly sokszor, a tökéletes megoldás most is a két szélsőség között rejlik.  



Az utóbbi évek legjobb Superman történetei ugyanis nem amiatt lettek jók, mert kötelező jelleggel akarták beleerőltetni a karaktert a mai felgyorsult, egyre kevesebb ártatlanságot felmutató világba, hanem pont ellenkezőleg, nagyrészt meghagyták olyannak, amilyen volt. Azaz egy idealista, nyílegyenes jellemmel megtámogatott figurának, aki minden akadály, buktató, és negatívum ellenére mégis megmarad annak az optimista daliás lovagnak, aki mindigis volt. Vagyis ahelyett, hogy a világ formálná Supermant, pont ellenkezőleg, Superman formálja a világot. Tetteivel, hősiességével példamutató magatartást alkalmaz, és ez legyen bármennyire is unalmas (tegyük hozzá, maga a képességei is erősen azok), egy tehetséges, igazán nagyszerű írónak minden esélye megvan rá, hogy ebből az alapanyagból aranyat csináljon. Ettől függetlenül jó páran belebuktak, így hát azt összességében el lehet mondani, hogy a karakter történetének lassan nyolc évtizede alatt elég kevés fontos, vagy kiváló története született, ami tényleg méltó arra, hogy a polcra tegyük. Ezeknek egyike A Kripton utolsó fia (eredeti címen Last Son), amely még a múlt évtizedben jelent meg, és egy csapásra az egyik legjobb modern Superman történetté avanzsált.  



Pedig valójában nem tesz semmi olyat, amit előtte már ne láttunk volna jónéhányszor. Csupán kölcsönveszi a Superman képregények legjobb elemeit, azokat egymásba sűríti, majd ebből az összekevert masszából egy olyan végeredményt kapunk, ami önmagában is tökéletesen megáll a lábán, és amiben az írók nagyszerűen ráéreztek Superman igazi esszenciájára. A történet elején egy titokzatos kapszula zuhan Metropolis szívébe, benne egy kisfiúval, aki kriptoni nyelven szólal meg, és képességei kísértetiesen hasonlítanak Supermanére. A kormány nemsokára gondozásába veszi, hogy megvizsgálja a génjeit, és a származását, azonban titokban nemsokára egy másik helyre szállítják, így Superman kénytelen akcióba lépni. Kiszabadítja, majd magához veszi a fiút, hogy Lois Lane-el együtt neveljék fel. Ám boldogságuk nem tart soká, mert hamar fény derül a titokzatos fiú valódi kilétére: a kriptoni srác nem más, mint a Fantom Zónában raboskodó Zod tábornok fia, aki egy furmányos terv segítségével akar kiszabadulni börtönéből. Nemsokára sikerül neki, és hatalmas seregével térdre kényszeríti Metropolist, majd a szuperhősöket is. A világ megmentése ismét Supermanre hárul, ám a győzelemhez ezúttal furcsa szövetségeseket kell szereznie, és érzékeny alkukat kötnie…  



A Kripton utolsó fia
a DC egyik nagy zsenijének, Geoff Johns-nak, és annak a Richard Donner-nek a közös munkája, aki többek között az 1978-as Superman mozit is tető alá hozta rendezőként. Észre is vehető némi hasonlóság a klasszikus produkció, és a jelen tárgyalt képregény között. A ’78-as Superman film dramaturgiája, és megfoghatatlan, nagyszerű érzelmi ereje mind-mind tetten érhető A Kripton utolsó fiában, ezt vegyítették azzal a grandiózus stílussal, amelyet mozgóképen legutóbb talán Az acélember című Zack Snyder fiaskóban mutattak be hitelesen. A képregényt lapozgatva egyébként letagadhatatlan az a hatás, amit ez az alkotás gyakorolt Snyder ambiciózus, mégis megfeneklett produkciójára. Tele van hatalmas bunyókkal, epikus csatákkal, ha egyszer beindul, akkor nincs, ami megállítja. Tempója nem lassul le, nincsenek felesleges üresjáratok, vagy közjátékok, a mű szinte olvasatja magát, de a nyári blockbusterekre jellemző összecsapások mellett bőven van idő mondanivalóra, és különböző magvas gondolatok elhintésére is. Sok mindenről szól a hősiességen kívül, moralitásról, különböző érdekek összeütközéséről, magáról a létről, és az se semmi, mikor Superman, és örök ellenfele, Lex Luthor eltérő világnézeteikről vitatkoznak – és itt most nem feltétlenül az Acélembernek van igaza. Luthor egyébként is parádés a képregényben, bár nem ő a főszereplő, de amikor jelen van, nehéz nem kizárólag rá figyelni.  
 

A képregénynek egy sarkalatos pontja van igazából, és az a rajz. Adam Kubert munkái ugyanis eléggé megosztóak, legalább annyian szeretik, mint ahányan utálják, és ez a tény bonyolultabbá teszi annak a kérdésnek a megválaszolását, hogy ajánlható e nyugodt szívvel a rajongóknak A Kripton utolsó fia. Kubert inkább a részletességre gyúr rá, és ha elsőre nem is nyeri el mindenkinek a tetszését a stílus, idővel be lehet fogadni. A színezés eltúlzott, ehhez a sztorihoz a visszafogottabb arányok illettek volna, de például a Fantom Zóna vizualitása fantasztikus, és a remek panelkezelés is vitathatatlan. A Kripton utolsó fia tehát egy jó képregény, megosztó rajzokkal. Mindenképp a jobb Superman történetek közé tartozik, de ettől a gárdától ez a minimum. Ilyen esetben talán még a negatívumokat is könnyebben elnéznénk, hiszen egy olyan karakterről beszélünk, aki egyáltalán nem egyszerű eset az íróknak. Képességeivel már kevésbé tud kitűnni, így hát marad jellemének, és helyének a kibontása, ami nemegyszer még a legnagyobb neveket is megizzasztotta. A Kripton utolsó fia azonban tökéletes bizonyítéka annak, hogy létezhet jó Superman sztori a 21. században.

DC Comics Nagy Képregénygyűjtemény #3 – Superman: A Kripton utolsó fia (2017)

Action Comics #844-846, #851 (2006-2007)
Action Comics Annual #11 (2008)
DVD / Blu-ray filmek olcsón
Kritikák
X-Men: Apokalipszis
Amikor a fagyi visszanyal.
The Walking Dead: Hatodik évad
Új világ jön...
Friss kritikák
A majmok bolygója: Háború (War for the Planet of the Apes)
Majom-exodus.
Pókember: Hazatérés (Spider-Man: Homecoming)
A tékozló Pók végre otthon van.
Wonder Woman
Micsoda nő!
A Karib-tenger kalózai: Salazar bosszúja (Pirates of the Caribbean: Dead Men Tell No Tales)
Ez a kalózhajó végleg megfeneklett.
A Karib-tenger kalózai: Ismeretlen vizeken (Pirates of the Caribbean: On Stranger Tides)
Az unalom tengerén.
Facebook