Geekz, képregény
Havi képregények - április
Geekz, képregény
A vörös, a fekete, és a zöld.
A Hihetetlen Pókember #32
The Amazing Spider-Man #601-604 (2009)   

Túl vagyunk a 600. számon (már ha az eredeti megjelenéseket nézzük), és a kezdődő javuló tendencia után itt most megint visszalépett egy kicsit a sorozat, de legjobb esetben is csupán csak egyhelyben toporog. A Brand New Day kezdete óta követik egymást a jobb, és rosszabb történetek (utóbbiból sajnos több van), melyek nagyrészt híján vannak mindenféle újító erejű, bátor kezdeményeznének. Az írók egyszerűen annyira le akarnak horgonyozni a karakter arany korának folyamatos megidézésében (a la ’70-es, ’80-as évek), hogy az már kezd egyre zavaróbb lenni – sőt, már-már arra készteti az olvasót, hogy ignorálja a szériát. Szerencsére a magyar kiadásban van lehetőség szelektálni, és komolyra fordítva a szót, mi még tényleg a jobb sztorikat kapjuk meg a felhozatalból. A 32. szám Peter Parker egykori szerelmére (és persze feleségére, de hát ugye ott volt a borzalmas One More Day, ami mindezt egy huszárvágással áthúzta) Mary Jane Watsonra fókuszál. Írhatnám, hogy teljes egészében, de az nem lenne igaz, ugyanis, bár a képregények borítóin a dögös vörös feszít, a képregény lapjain viszonylag kevés teret kap. Elhangzik egy-két utalás arra, hogy miért alakult másképp ő, és Peter élete, miért nem voltak képesek huzamosabb ideig együtt lenni, miért nem működött köztük a szerelmi kapcsolat, de ezek csupán halvány magyarázatok, nem igazán kapunk értelmes választ semmire sem. Mondjuk nehéz is lenne erre rendes, épkézláb indokokat kitalálni, hisz a One More Day teljesen átgondolatlan összevisszasága számos logikai bakit, és egyéb kínos buktatót szült.  

Amit mégis ki lehet emelni, ebből az esetlen, kissé suta próbálkozásból, azok a nagyszerű rajzok. Barry Kitson, Robert Atkins, és Mario Alberti is szép munkákat rakott le az asztalra, igazából pontosan Mary Jane ábrázolásánál mutatkozik meg mennyire. Nem lehet szó nélkül elmenni a hölgy bájainak, szépségének, és egyéb külső tulajdonságainak kihangsúlyozásán. Szemrevaló, aprólékos, és majdhogynem felejthetetlen – oké, még mielőtt túldicsérném, meg kell jegyezzem, természetesen nem csak Watson kisasszony megjelenítésében vannak toppon a rajzolók, rajta kívül is remek munkát végeztek. Fred Van Lente karakterhűen írja őket, nem lehet azt mondani rá, hogy sótlan, vagy jelentéktelen lenne az agyszüleménye, ugyanakkor ez még mindig nagyon messze van a zseniálistól. Ki tudja, miért, de a Pókember történeteket ebben az időben sötétebb hangvételűre szabták, ez alól pedig a mostani szám sem kivétel: egy régi, klasszikus negatív szereplőt helyez újra a középpontba. Kaméleon sosem volt kiemelkedő, vagy akár karizmatikus gonosztevő, Van Lente sem akarja felesleges túlmisztifikálni, de mégis kicsit komorabbra, és félelmetesebbre varázsolja az alakját. Nem valami grandiózus, világot elpusztító terv jár a fejében, inkább emlékeztet korai felbukkanásaira, ami annak idején a nyugatiak szemén keresztül a láthatatlan, háttérben megbúvó kommunista fenyegetést hivatott reprezentálni, itt viszont már a modern Amerika terrorista paranoiájának jópofa allegóriája.  

Bocsánat, ki kell javítanom magamat: mindez tök jó, és félig-meddig működik is, de arról a bizonyos tervről, amit a Kaméleon kiötölt, nagyjából nem tudunk meg semmi lényegeset. Van Lente a cselekmény felvezetésében remekül teljesít, de aztán jelentősen leül a tempó, képtelen a különböző szálakat kibontani, nem tud mit kezdeni a kialakuló helyzetekkel, ahogy azt a bizonyos terrorista vonulatot sem fejti ki rendesen. Ehhez jön még a roppant gyerekes politikai töltet, amiről nem igazán lehetne megmondani, pontosan melyik korosztálynak szól, mert ugyanúgy komolytalan, és komikus a fiatalabb, mint az idősebb olvasók számára is. A történet vitathatatlanul legjobb húzása, hogy miután a Kaméleon elrabolja Petert, „lemásolja az arcát”, és felölti magára, így átvéve főhősünk helyét (persze ki is iktatja, de ez tudjátok, hogy Pókember esetében mit jelent…) igyekszik minél többet megtudni az életéről, eközben saját tervét szövögeti. Ez azért szül néhány érdekes, és vicces pillanatot – főleg mert a szupergonosz minden szituációban az ellentétét cselekszi annak, amit Peter tenne. Persze nem mintha az annyira újszerű ötlet lenne, számos más történetben láthattunk már ilyesmit, de azért Van Lentenek így is sikerül olvashatóvá tenni ezt az amúgy eléggé sekélyes, és cseppet sem kiemelkedő képregényt. Néha mondjuk az ilyen középszerű, vagy legjobb esetben korrekt mutatványokra is szükség van, de azért nem ártana valami komolyabbal előrukkolni már a remek American Son után. Erre egyébként van egy halvány esély, az utolsó oldalakat látva. És komolyan, bármennyire is úgy gondolom, hogy egy klasszikus történet sokadszori kifacsarása, és pofátlan nyúlása lesz, képtelen vagyok nem tűkön ülve várni a Grim Huntot.  

Batman Különszám 2017/1
Detective Comics #784-786 (2003) 

Tény, hogy a legjobb Batman képregények arról ismerszenek meg, hogy nélkülözik a földtől elrugaszkodó elemeket, mérsékelnek mindenféle szuperhősös nagyzolást, nem valami egész világot fenyegető erő megfékezéséről szólnak, hanem jóval személyesebb, realisztikusabb alkotások. Oké, született már egy-két klasszikus abból a fajtából is, ami nem rest kozmikus gonoszokkal, istenekkel, és varázslókkal összeereszteni a Sötét Lovagot, de azért mégiscsak azok a sztorik álnak közelebb a karakterhez, melyekben nem csak öklét, hanem eszét is használnia kell, és ahol emberibb, tragikusabb, groteszkebb, mélyebb ellenfelekkel kerül szembe. Miközben magyarul épp az utóbbi idők egyik legjobb Batman története, a Baglyok Bírósága fut magabiztosan, a Kingpin kihozott egy nem annyira zseniális, ámde mégis kissé hasonló különszámot, melyet a nagyszerű Ed Brubaker jegyez íróként, Patrick Zircher pedig rajzolóként. Egyikük sem vall szégyent: Brubaker biztos kézzel vezeti ezt a hagyományos, klasszikus értelemben vett detektív történetet, Zircher látványos rajzokkal kápráztatja el az olvasók szemeit. A sztori középpontjában egy sorozatgyilkos áll, aki hosszú évek után ismét áldozatokat kezd szedni. Batman hamar rájön, az esetek kapcsolatban lehetnek az első Zöld Lámpással, Alan Scottal, aki annak idején dolgozott az ügyön, azonban, hogy a régi gyilkos tért e vissza, vagy valaki csak leutánozza a módszereit, egyelőre még a Sötét Lovag előtt is ködös. Bármennyire is különbözik kettejük jelleme, Batman, és Alan Scott remek párost alkotnak, működik kettejük közt a kémia, ami remek hír, hiszen egy ilyen kaliberű műnél ez az egyik legfontosabb dolog.  

Ha a történetről van szó, abba már jobban bele lehet kötni, hiszen Brubaker kevésbé erőlteti meg magát, természetesen vannak nagy rejtélyek, kisebb-nagyobb fordulatok, de az egész mégis inkább egy kisebb, egyszerűbb sztori, mint hatalmas, szerteágazó, több szálat magában foglaló detektív kaland. Az eredetileg három részes történet ennek ellenére lebilincselő, és kellemes olvasmány, nyugodtan odaállítható a tavaly megjelent Nevető ember mellé. Már Brubaker apropóján is nagyon hasonlít egymásra a kettő, hangulatilag, és szellemiségében is egy komor, noir elemekkel felpumpált, régimódi detektív sztori, többé-kevésbé klisék, és sablonok nélkül. A rajzok remekül belesimulnak ebbe a noir hangulatba: Zircher munkája figyelemreméltó, Gotham városának ábrázolása pedig remek. Modern felhőkarcolók, és hatalmas üveg épületek helyett az egész inkább egy gótikus, régimódiabb stílust kap, ami egy sokkal zsúfoltabb metropoliszról árulkodik. Ez tökéletes táptalajt biztosít egy olyan sötét, kissé groteszk történethez, mint amilyen ez is.  

Brubaker, és Zircher műve ugyan egyáltalán nem lett klasszikus, nem emlegetik a legjobb Batman történetek között, mondhatni egy kicsit már a feledés homályába is veszett, ugyanakkor mégis remek olvasmány, megfoghatatlan hangulattal, és figyelemreméltó sztori vezetéssel. Minősége kiemeli a „tizenkettő egy tucat” féle alkotások közül, és bár az utókor számára nem maradt fent túlságosan nagy becsben, pont ezért jó, hogy most megjelent magyarul is. Mivel szinte sehol sem említik, így, ha a Kingpin nem hozza ki nekünk, a legtöbben valószínűleg sosem hallottunk volna róla. Ami igazán kár lenne. Egy kifejezetten jó képregényről van szó, a Batman rajongók könnyen megtalálhatják benne a számításaikat.  

Marvel+ Különszám 2017/2
The Incredible Hulk #393, 397-400 (1992) 

Ha nem is a Kingpin legnívósabb sorozata a Hulk, de a retro feeling miatt mégis az egyik legjópofább. Ezeket a sztorikat megértő szellemmel felvértezve kell olvasni, hiszen a mai, modern történetekhez képest kissé komikus, sokkal inkább rajzfilmes hatást kelt, és tele van túltolt dolgokkal – hogy csak egyet említsek, az előző különszámban az öltönybe bújt Hulk azért elég meredek látvány lehetett a mai generációnak. Mindazonáltal remekül visszahozza a régi hangulatot, még nekünk, magyaroknak is, akik a Kandi Lapokon, és a Semic-es szuperhősképregényeken nőttek fel. Így már rögtön be is lőtték a korhatárt, ezek a történetek inkább régi motorosoknak szólnak, nekik viszont szinte kivétel nélkül ütnek is. Nem titkoltan remek parádé ez a Hulk széria, rengeteg bunyóval, szép rajzokkal, jó sztorikkal, a ’90-es évek megfoghatatlan, visszahozhatatlan miliőjéről nem is beszélve. A mostani kiadvány természetesen tovább folytatja az eseményeket, tartalmazza a jubileumi 400. számot, ezen kívül pedig (elvileg) rengeteg olyan esemény történik benne, mely később fontos lesz a sorozatban. Ha ez még nem is látszik teljesen tisztán, azért unatkozni most sem fognak azok az olvasók, akik eddig is lelkesen nyomon követték a nagy zöld ember kalandjait. Megint megkapjuk mindazt, amiben eddig sem volt hiány: látványos bunyókat (ezúttal talán sokkal többet is), sosem lanyhuló tempót, egy-két kisebb-nagyobb fordulatot, melldöngető szuperhős dumákat, némi humort, és érdekes mellékzöngéket. Talán a minőség most nem annyira kifogástalan, mint korábban, ezzel együtt azonban hihetetlenül szórakoztató olvasmány a legújabb Hulk különszám.
DVD / Blu-ray filmek olcsón
Kritikák
X-Men: Apokalipszis
Amikor a fagyi visszanyal.
The Walking Dead: Hatodik évad
Új világ jön...
Friss kritikák
Alien 4: Feltámad a Halál (Alien: Resurrection)
Ripley második hattyúdala.
A végső megoldás: Halál (Alien 3)
Nincs több menekülés.
A bolygó neve: Halál (Aliens)
Rovarirtás.
A galaxis őrzői vol. 2 (Guardians of the Galaxy Vol. 2)
Szentimentális galaxismegmentősdi.
Halálos iramban 8 (The Fate of the Furious)
Ván leszt rájd - utolsó előtti-előtti felvonás.
Facebook