Geekz, képregény
A Hihetetlen Pókember: Venom születése
Geekz, képregény
Egy sötét és torz tükörkép.
Pókember egyik legismertebb és egyik legnépszerűbb ellenfele Venom már 1988 óta keseríti meg a barátságos és közkedvelt Falmászó életét. Bár nem egy nála komplexebb és kidolgozottabb protagonista tette már le névjegyét a Hálószövő képregényeiben, mégis Venom, civil nevén Eddie Brock az, akit valószínűleg a legtöbb olvasó az első tíz, ha nem az első három hely egyikére sorolná be, ha össze kellene állítani egy fontossági listát Peter Parker riválisairól. Ebben nagy szerepe van jellegzetes karakter-designjának (innen is köszi Todd, mindannyiunk nevében) és annak, hogy a figura mind Peter, mind pedig Pókember egyfajta sötét tükörképeként funkcionál, aki betegesen üldözi őt éjfekete árnyként, miközben egyértelművé teszi, hogy rajta kívül nincs olyan ellenfél, aki közelebb állna a Falmászóhoz. Nemcsak külsőleg, hanem belsőleg is negatív ellenpéldaként tornyosul a feje fölé, hiszen mindaz, ami Eddie Brock és ami Venom, az könnyen lehetett volna Peter és Pókember is, mindössze annyi történt, hogy a neveltetés, az életüket meghatározó események, döntések, na meg a sors az ellentétes oldalra terelte mindkettejüket – kicsit leegyszerűsítve Venom személyében Pókember megkapta a saját külön bejáratú Jokerét. Annak ellenére, hogy nem tartozik a kifejezetten összetett karakterek közé, az eltelt esztendők alatt szép nagy szeletet hasított ki magának a pop-kultúrából. Sok minden volt már: lezüllött és bosszúszomjas, céljai elérése érdekében sem istent, sem embert nem ismerő zsigerien erőszakos gőzgép (mint pl. ebben a kötetben), ködös, erősen megkérdőjelezhető becsületkódexszel rendelkező anti-hős (Lethal Protector), aztán haldokló félholt, aki végül újra egyesül a földönkívüli szimbiótával, jobban mondva annak egy módosított változatával (Anti-Venom), tehát vitathatatlanul nagy utat járt be eddig, nem utolsósorban szép kis rajongótáborra tett szert.  



A Venom születése című kötet kronológiailag Eddie Brock Venommá válásánál jóval korábbra megy vissza, egészen a Titkos Háború végéig, amikor Peter végre valahára visszatér New Yorkba a többi hőssel együtt, egy új, fekete jelmezben, amit két csata között készíttetett magának, miután a jó öreg piros-kék gúnyája használhatatlanná vált. A ruháról nemsokára kiderül, hogy valójában egy földönkívüli szimbióta, aki a gazdatesten élősködik, ezzel együtt pedig szemtanúi lehetünk a karakter egyik legemlékezetesebb és talán legtöbbet idézett életszakaszának, mely szinte példátlanul hosszú ideig tartott a fekete szerelés felöltésétől, egészen a The Amazing Spider-Man 300. számáig, amikor Venom a jól ismert formájában végre tiszteletét tette a képregények lapjain. Ha mindez benne lenne elejétől a végéig ebben a kötetben, akkor az minimum háromszor ennyi oldalszámot ölelne fel, így a szerkesztőknek csak nagy vonalakban volt lehetőségük elmesélni a történetet, a legfontosabb eseményeket szem előtt tartva – ennél fogva természetesen a Venom születése elkerülhetetlenül vázlatos lett egy kissé, csupán a lényegre koncentrál, ugyanakkor eredeti célját majdhogynem tökéletesen betölti. Remek összefoglaló ez a poszt-Titkos Háború Pókemberéről, aki bár új formában jelenik meg, a családi, munkahelyi és szerelmi gondjait továbbra sem tudta levetkőzni.  



A kötet 1984-ben kezdődik, és 1988-ig, azaz Venom tényleges megjelenéséig regél a fekete ruha hátborzongató rejtélyéről, Peter kissé átalakult személyiségéről, egyre bonyolultabb, majd végül egyre elmélyülő kapcsolatáról Mary Jane-nel. Közben Pókember összecsap az ekkor még kiforratlan Pumával, egy lehetséges, New York városát uraló maffiózók közti bandaháború esélye is kirajzolódni látszik (ez a szál persze itt befejezetlen marad, sok mással egyetemben), tehát négy év Pók-meséjét kapjuk meg dióhéjban. Amit minden bizonnyal nem volt könnyű összeválogatni, tekintve, hogy ebben az időszakban rengeteg minden történt a karakterrel, mely sztorik közül nagyon sok helyet kaphatott volna ebben a „válogatásban”, de helyszűke miatt tényleg csakis az elengedhetetlennek minősülő epizódok szerepelhettek. Ennek köszönhetően nagy ugrásokkal, egy sor kifejtetlen történéssel, és egyéb hiányosságokkal találkozhat az olvasó, ugyanakkor mégis parádés időutazás a kötet, ráadásul a cselekmény előrehaladtával egyre kevesebb szükség van a retro megértő szellemére, köszönhetően a briliáns alkotói felhozatalnak. A Marvel akkori krémjének nagy része képviselteti magát, olyan nevek, mint Tom DeFalco, David Michelinie, Ron Frenz, Bob Sharen, vagy az előbb említett Todd McFarlane, így sem az írói, sem a rajzolói minőségre nem lehet különösebb panasz.  



Előbbi dologgal kapcsolatban felmerül némi idejétmúlt hangulat, ami nyilván annak tudható be, hogy kvázi 30 éves képregények szerepelnek a kötetben, és bár a párbeszédek, narrációk néhányszor a jelenkor palettájánál valamivel komolytalanabb benyomást kelthetnek, a nem feltétlenül hagyományos szuperhős-sztorikra jellemző témákat így sem kerülték el. Kezdve Mary Jane önálló, felnőttesebb tematikát magába foglaló szálától egészen addig a lelki terrorig bezárólag, amit Venom félelmetes, horrorba illő megjelenése okoz, szintén Peter feleségének kárára – de utóbbi epizód már egy új, felnőttesebb megközelítésű képregényes korszak hírnöke. McFarlane nem is nagyon fogja vissza magát, amikor MJ bájainak ábrázolásáról, vagy a korábbiaknál jóval előrébbtolt szexualitásról volt szó. Tovább az, hogy Venom ennyire emlékezetes, maradandó karakter lett, legalább annyira, ha nem jobban az ő érdeme, mint Michelinie-é. Pókember addigi ellenségei, bár sokszor valóban fenyegetőek, talán még félelmetesek is voltak, jobbára csak színes jelmezekbe bújt, fennhéjazó és öntelt gonosztevőkkel volt dolga, Venom azonban egy jóval brutálisabb, zsigeri szörnyeteg, Spawn megteremtőjének keze alatt maga a két méteres, robusztus, kigyúrt hústorony. Minden ízében tükrözi azt az erőt, a gonoszságot, a csillapíthatatlan bosszúvágyat, amit minden szavában és megmozdulásában áraszt magából a figura, na persze McFarlane nem hazudtolja meg önmagát, ahogy karrierje során oly’ sokszor, úgy itt is kissé eltúlzott stílusban rajzolja meg a karaktert, de szerencséjére ez a mértéktelenség kifejezetten jól áll neki.  



A Venom születése kitűnő nosztalgiavonat, amire a Pókember rajongóknak természetesen kötelező jegyet váltaniuk, megkockáztatom még azoknak is, akik a ’90-es évek óta ismerik a figurát, és olvassák a kalandjait. Egy klasszikus korszakot elevenít fel igényes kiadásban: keményfedeles formátum, tele rengeteg plusz infóval, mindent összevetve nagyon patent kötet, és a tág lehetőségekhez képest még a történetek összeválogatása is több mint elfogadhatóra sikerült. Ráadásul itt egyáltalán nem áll meg Venom 2018-as szereplése, hiszen idén tölti be a harmincat a karakter. Készüljünk tehát fel: ez az ő éve lesz!

Nagy Marvel-képregénygyűjtemény #5 – A Hihetetlen Pókember: Venom születése (2018)
The Amazing Spider-Man #252, #256-259, #298-300 (1984, 1988)
Web of Spider-Man #1 (1985)
Kritikák
Tyler Rake: A kimenekítés
Thor végre megtalálta Noobmastert.
Úriemberek
Az igazi gengszterek tényleg öltönyt viselnek.
Friss kritikák
Mosolyogj (Smile)
Az idei év horror-termésének egyik legfényesebben ragyogó ékkövétől garantáltan arcodra fagy a mosoly.
Thor: Szerelem és mennydörgés (Thor: Love and Thunder)
Trash and Thunder.
Obi-Wan Kenobi
Ezt a Jedit keressük?
A Magnum ereje (Magnum Force)
Keménykezű önbíráskodóból a törvény embere.
Doctor Strange az őrület multiverzumában (Doctor Strange in the Multiverse of Madness)
A Marvel Moziverzumban egy horrolegendának is terem babér.