Superman eredetét annyiszor mesélték már el, hogy azokból lassan Dunát lehetne rekeszteni. Minden idők talán legismertebb szuperhőse idén ünnepli
nyolcvanadik születésnapját, ez alatt több tucat különböző háttértörténetet,
újraértelmezést, fő-sodortól eltérő alternatív definiálást élt meg, nem
beszélve az egyéb fontos eseményekről, mint a házasság, szülőség, halál, vagy
újjászületés – utóbbi kettőből jócskán kijutott neki. Mégis, a rengeteg
jelentős karrier-állomás ellenére Superman igazi esszenciáját mindigis egy
szívvel-lélekkel megírt eredetsztorin keresztül lehetett a legjobban bemutatni.
Egyébként is kifejezetten nehéz jó Superman képregényt körmölni: az évek során
csak nagyon kevés alkotó tudott érdemben bármit hozzátenni a figurához, az
ezekért okolható gondok pedig a karakter behatárolt lehetőségeiben és
makulátlan, istenszerű mivoltában keresendőek. Szerencsére a DC mindig
gondoskodik az utánpótlásról, és a több mint harminc éve kisebb-nagyobb
időközönként beiktatott univerzum-rebootjainak hála, jócskán ellátták az
olvasókat Superman megszületésének különféle verzióival. Bár már 1938 óta
létezik a karakter, annak első, igazán egységes és összefoglalt
eredet-sztorijára egészen 1986-ig várni kellett: John Byrne igazi klasszikust
tett le az asztalra, Az acélember című mini-sorozattal, melyet mindmáig
imád emlegetni a szakma, és még a filmesek sem rejtik véka alá, mennyire
szeretnek belőle ötleteket csipegetni.
Sajnos az útókor számára Byrne műve nem keveset vesztett jelentőségéből, miután a DC hivatalosan kitörölte a kánonból a 2005-ös újabb nagy event, az univerzum-újraindító Infinite Crisis miatt (amiért Mark Waid, amúgy szintén remek Birthright-ja is repült a kukába), így hát Geoff Johns-ra várt a nem túl hálás feladat, hogy újfent modernizálja Superman keletkezését, bemutassa kezdeti szárnypróbálgatásait, lefussa a szokásos köröket, és ezen kívül pedig még adjon is hozzá valami pluszt a jól ismert történethez. Mondhatjuk, hogy az Acélembernek eredet-sztorit sem sokkal könnyebb írni, mint olyan képregényt, ahol már profin űzi a hős-ipart, hiszen mivel a világ egyik legismertebb karakteréről van szó, ezt a mesét mindenki ismeri, még az is, aki amúgy soha életében nem vett még a kezébe egyetlen egy füzetet sem. Ráadásul a Superman-mítosz annyira szent és sérthetetlen, hogy nehéz valami újjal előrukkolni – ezt Johns is megértette, ezért a Titkos eredetben nem is próbál meg különösebben kievezni a szokásos mederből. Nem egy nagyra törő, epikus művet alkotott, inkább a felnőtté válás témakörébe ágyazott tipikus szuperhős-történet szintjén egyensúlyoz. Teszi ezt kellemes lendülettel, szépen lassan, fokozatosan építkező tempóval, és ami még fontosabb, igazi gyermeki lelkesedéstől hevesen dobogó szívvel és szenvedélytől fűtött lélekkel.
Johns-t sok negatív kritika éri amiatt, hogy csakis cselekményekben képes gondolkodni, aprólékos karakterrajzok helyett, de a végeredmény néhány ritka kivételtől eltekintve mindig őt igazolja – elég, ha megnézzük, milyen zseniális dolgokat művelt például a Zöld Lámpással. A Titkos eredetben azonban visszavett egy kicsit a grandiózusságból, és bár akadnak benne látványos jelenetek bőven (főleg a vége felé persze), a képregényben a coming-of-age több évtizedes kliséit állítja párhuzamba a főhős váratlanul előtörő szuperképességeiből fakadó küzdelmével és identitáskeresésével. Johns megfelelő érzékenységgel és odaadással nyúl a karakterhez. Ugyan akadnak benne túltolt dolgok, ilyen például Superboy újbóli bevezetése a történetbe (akit a Végtelen világok krízise után menesztettek a kontinuitásból), de ötletes megoldások is, minthogy Lex Luthor, Superman legnagyobb és örök nemezise ugyanabban a városban nő fel, mint hősünk – ezt már a Birthright is felhasználta. Utóbbi elem (hasonlóan a Smallville című tévésorozatban látottakhoz) remek kontrasztot ad, hiszen Luthor és Clark karakterét is teljesen meghatározza a kívülállóság alaptémája, ugyanakkor velük született adottságaikat más-más módokon használják fel. Amíg a Kriptonról a Földre pottyant Clark szuperképességeit önzetlenül az emberiség megsegítésére fordítja, addig a körmönfont és szuperintelligens Luthor impulzív személyiségét és hatalmas cégbirodalmát arra használja fel, hogy istenként tündökölhessen Metropolis lakossága előtt, saját egóját táplálva.
De ez a szembenállás csak egy nagyon kicsi részét teszi ki a Titkos eredetnek, a rivaldafényt a címszereplő kapja meg: Johns úgy vesz kölcsön más alkotásokból ötleteket, és úgy önti azt bele saját fazekába, hogy azzal modernizálja az ismert történetet, de közben ne csúfolja meg a klasszikus mítoszt. Nagy műgonddal viseltetik Clark lelki világa iránt, a serdülőkor alapból sem könnyű problémáit keveri az előbukkanó emberfeletti képességekkel, melyek először megijesztik, majd rengeteg örömöt és sok keserűséget okoznak neki, de egyben hosszú útjának kezdetét is jelentik. Mindezt a vegyes és színes érzelmi palettát egy egész oldalas panel koronázza meg, melyben egy szívszorító kép és néhány őszinte szó foglalja össze Superman neveltetését és pozitív jellemét – mind mondanivalóját, mind külcsínét tekintve gyönyörű monumentum. És ha már a külcsínnél tartunk: a képregényt Johns gyakori alkotó-társa, Gary Frank rajzolta, a minőség természetesen így magától értetődik. Szépen ábrázolja a karaktereket, nagy figyelmet fordítva azok arcvonásaira, és a legkisebb gesztusokra is, mondjuk néhol kilóg a lóláb, de például az akciók dinamizmusára egy rossz szava sem lehet az olvasónak, ráadásul a fő figyelmet ezen a téren is Superman kapja meg.
A Titkos eredet nem hivatkozási alap, se nem megkerülhetetlen kultusz-mű, csupán egy szórakoztató, kellemes olvasmány – annak viszont kiemelkedő. Néha ennyi is elég. Johns és Frank mesteri kézzel írta, illetve rajzolta a történetet, kettejük stílusa eredményezi azon ritka esetek egyikét, amikor kellőképpen sikerül egyszerre érzékeltetni Superman emberfeletti mivoltát és hősiességét, Clark Kent gyámoltalanságával és elesettségével együtt. Szó, ami szó, nagyszerű szerelmes levél ez egy halhatatlan jelentőséggel bíró karakternek. Egy olyan karakternek, aki talán akkor a legérdekesebb, amikor a hőssé válása előtti időszakát veszik nagyító alá.
DC Comics Nagy Képregénygyűjtemény #31 – Superman: Titkos eredet (2018)
Superman: Secret Origin #1-6 (2009-2010)
Sajnos az útókor számára Byrne műve nem keveset vesztett jelentőségéből, miután a DC hivatalosan kitörölte a kánonból a 2005-ös újabb nagy event, az univerzum-újraindító Infinite Crisis miatt (amiért Mark Waid, amúgy szintén remek Birthright-ja is repült a kukába), így hát Geoff Johns-ra várt a nem túl hálás feladat, hogy újfent modernizálja Superman keletkezését, bemutassa kezdeti szárnypróbálgatásait, lefussa a szokásos köröket, és ezen kívül pedig még adjon is hozzá valami pluszt a jól ismert történethez. Mondhatjuk, hogy az Acélembernek eredet-sztorit sem sokkal könnyebb írni, mint olyan képregényt, ahol már profin űzi a hős-ipart, hiszen mivel a világ egyik legismertebb karakteréről van szó, ezt a mesét mindenki ismeri, még az is, aki amúgy soha életében nem vett még a kezébe egyetlen egy füzetet sem. Ráadásul a Superman-mítosz annyira szent és sérthetetlen, hogy nehéz valami újjal előrukkolni – ezt Johns is megértette, ezért a Titkos eredetben nem is próbál meg különösebben kievezni a szokásos mederből. Nem egy nagyra törő, epikus művet alkotott, inkább a felnőtté válás témakörébe ágyazott tipikus szuperhős-történet szintjén egyensúlyoz. Teszi ezt kellemes lendülettel, szépen lassan, fokozatosan építkező tempóval, és ami még fontosabb, igazi gyermeki lelkesedéstől hevesen dobogó szívvel és szenvedélytől fűtött lélekkel.
Johns-t sok negatív kritika éri amiatt, hogy csakis cselekményekben képes gondolkodni, aprólékos karakterrajzok helyett, de a végeredmény néhány ritka kivételtől eltekintve mindig őt igazolja – elég, ha megnézzük, milyen zseniális dolgokat művelt például a Zöld Lámpással. A Titkos eredetben azonban visszavett egy kicsit a grandiózusságból, és bár akadnak benne látványos jelenetek bőven (főleg a vége felé persze), a képregényben a coming-of-age több évtizedes kliséit állítja párhuzamba a főhős váratlanul előtörő szuperképességeiből fakadó küzdelmével és identitáskeresésével. Johns megfelelő érzékenységgel és odaadással nyúl a karakterhez. Ugyan akadnak benne túltolt dolgok, ilyen például Superboy újbóli bevezetése a történetbe (akit a Végtelen világok krízise után menesztettek a kontinuitásból), de ötletes megoldások is, minthogy Lex Luthor, Superman legnagyobb és örök nemezise ugyanabban a városban nő fel, mint hősünk – ezt már a Birthright is felhasználta. Utóbbi elem (hasonlóan a Smallville című tévésorozatban látottakhoz) remek kontrasztot ad, hiszen Luthor és Clark karakterét is teljesen meghatározza a kívülállóság alaptémája, ugyanakkor velük született adottságaikat más-más módokon használják fel. Amíg a Kriptonról a Földre pottyant Clark szuperképességeit önzetlenül az emberiség megsegítésére fordítja, addig a körmönfont és szuperintelligens Luthor impulzív személyiségét és hatalmas cégbirodalmát arra használja fel, hogy istenként tündökölhessen Metropolis lakossága előtt, saját egóját táplálva.
De ez a szembenállás csak egy nagyon kicsi részét teszi ki a Titkos eredetnek, a rivaldafényt a címszereplő kapja meg: Johns úgy vesz kölcsön más alkotásokból ötleteket, és úgy önti azt bele saját fazekába, hogy azzal modernizálja az ismert történetet, de közben ne csúfolja meg a klasszikus mítoszt. Nagy műgonddal viseltetik Clark lelki világa iránt, a serdülőkor alapból sem könnyű problémáit keveri az előbukkanó emberfeletti képességekkel, melyek először megijesztik, majd rengeteg örömöt és sok keserűséget okoznak neki, de egyben hosszú útjának kezdetét is jelentik. Mindezt a vegyes és színes érzelmi palettát egy egész oldalas panel koronázza meg, melyben egy szívszorító kép és néhány őszinte szó foglalja össze Superman neveltetését és pozitív jellemét – mind mondanivalóját, mind külcsínét tekintve gyönyörű monumentum. És ha már a külcsínnél tartunk: a képregényt Johns gyakori alkotó-társa, Gary Frank rajzolta, a minőség természetesen így magától értetődik. Szépen ábrázolja a karaktereket, nagy figyelmet fordítva azok arcvonásaira, és a legkisebb gesztusokra is, mondjuk néhol kilóg a lóláb, de például az akciók dinamizmusára egy rossz szava sem lehet az olvasónak, ráadásul a fő figyelmet ezen a téren is Superman kapja meg.
A Titkos eredet nem hivatkozási alap, se nem megkerülhetetlen kultusz-mű, csupán egy szórakoztató, kellemes olvasmány – annak viszont kiemelkedő. Néha ennyi is elég. Johns és Frank mesteri kézzel írta, illetve rajzolta a történetet, kettejük stílusa eredményezi azon ritka esetek egyikét, amikor kellőképpen sikerül egyszerre érzékeltetni Superman emberfeletti mivoltát és hősiességét, Clark Kent gyámoltalanságával és elesettségével együtt. Szó, ami szó, nagyszerű szerelmes levél ez egy halhatatlan jelentőséggel bíró karakternek. Egy olyan karakternek, aki talán akkor a legérdekesebb, amikor a hőssé válása előtti időszakát veszik nagyító alá.
DC Comics Nagy Képregénygyűjtemény #31 – Superman: Titkos eredet (2018)
Superman: Secret Origin #1-6 (2009-2010)
