Geekz, képregény
Batman: Nulladik év
Geekz, képregény
Zérópont.
Nem kis időt venne igénybe felsorolni, hányszor és hányféleképpen lett már elmesélve Batman eredete. A legismertebb és legnépszerűbb szuperhősöknek alapból nehéz lenne ezt elkerülni, így tehát, ahogy Peter Parker radioaktív pókcsípése, majd Ben bácsi halála, és ahogy a Kripton bolygó pusztulása, aztán a szuperképességeit fokozatosan felfedező utolsó fiú is, úgy lett a képregények elnyűhetetlen, folyton-folyvást előkerülő, megidézendő, módosítandó eleme Bruce Wayne szüleinek lelövése is. A sötét, bűzös sikátor, a földre hulló holttestek és a széttépett gyöngysor darabjainak koppanása a betonon, egy könnyes szemű, segítségét kiáltó kisfiú, akiből később Gotham őrzője és igazságosztója válik – a maradandó képsorok feledhetetlenül beleégtek nem csak az olvasók, de alkotók egész sorának agyába is, akik aztán az évek során képtelenek voltak elszakadni ettől a fontos momentumtól. Annyiszor feldolgozták már, különösen a DC menetrend szerint érkező univerzum-rebootjai okán, hogy Batman eredetének ismétlődő előhúzása méltán lett minden idők egyik legunalmasabb képregényes parafrázisa. Az tehát biztos, hogy az eredetsztorik rekordját a Denevérember tartja a hősök között (még Superman múltját sem csesztették ennyit), erre jön Scott Snyder és Greg Capullo, hogy újfent megint vájkáljon egy kicsit a karakter kezdeti szárnypróbálgatásainak idejében, és kvázi újradefiniálva mesélje el Bruce Wayne Batmanné válását. A párost valószínűleg egy fanatikusnak sem kell bemutatni, már csak azért sem, mert 2011-ben, amikor megkapták a sorozat írását és rajzolását, valóságos csodát műveltek a címmel, miután a DC beindította a New 52-t, mely csaknem lenullázta az addig ismert univerzumot, és gyökeres változtatásokat akart bevezetni a képregényfigurák életében és történeteiben.  



Alapjáraton valószínűleg mindenki fejét csóválva húzná a száját (Egy újabb Batman origin story? Távozz Sátán!), ha mindez nem annak a duónak az agyszüleménye lenne, akik anno röpke két esztendő alatt nemcsak megreformálták a Batman-mítoszt, de rengeteg eredeti dolgot adtak hozzá. Először egy többszáz éves titkos társaságot dobtak a Bőregér elé, akik a történelem során a háttérben megbújva irányították egész Gothamet (A Baglyok Bírósága, A Baglyok városa), majd Batman ősellensége, a jó öreg Joker tűnt fel (Halál a családra), hogy kíméletlenül leszámoljon a Denevér-famíliával, még tőle is szokatlanul elborult, groteszk módon – a Bűn Bohóchercegének mind fizikai, mind pedig szellemi ábrázolása valami olyan átütőre sikeredett, hogy ennyire elmebeteg, ennyire hátborzongatóan félelmetes Jokerrel talán még egyszer sem találkozott a nagyérdemű. Szóval két ilyen, már-már klasszikussá minősült egyedi műremek után előrukkoltak egy eredetsztorival. Elég meglepő és fantáziátlan fordulat, ugyanakkor abból a szempontból indokolt volt, hogy Batman születésének történetét addig még nem mesélték el a New 52-ben, nem mintha amúgy annyira nagy szükség lett volna rá – valószínűleg csak az nem ismeri ezt a sztorit, aki az utóbbi néhány évtizedet egy barlangban élte le. Nem a legjobb kiinduló pont, mindazonáltal az alkotópáros nem hazudtolta meg magát, és ezúttal is egy ütős Batman-képregényt pakolt le az asztalra, mi több, ezúttal a tőlük megszokott, kisebb-nagyobb, de azért mégsem annyira nagyívű módosításoknál is tovább mentek: a Nulladik év nem csupán modernizálja, hanem több ponton sajátosan újra is értelmezi a karakter eredetét.  



Ezúttal, bár megtartott néhány elengedhetetlen alapelemet, mégsem tűnik olyannak az egész, mintha csak a kötelező köröket futná le a képregény. Ámbátor a főbb tételek ugyanazok: Bruce Wayne, szülei meggyilkolása után kitörölhetetlen traumával néz szembe, majd egyetemi évei közben fogja magát, és elhagyja Gotham City-t. Bejárja a világot, rettenthetetlen szívós harcossá képzi magát, végül visszatérve önkéntes száműzetéséből nekiáll, hogy rendet tegyen a városában, ami ezúttal korruptabb, mint bármikor. A rendőrség elég mennyiségű pénzért bármi felett szemet huny, sokszor még azokkal a bűnözőkkel is együttműködik, akiket amúgy el kellene kapnia, a rendőrfőnök se különb, nyakig elmerült már a sárban, a város pedig a felső tízezret se kíméli, a Piros Sisak Banda látszólag mindenféle értelmes indok és célé nélkül gyilkol, lop, rabol és fosztogat Gothamben – társadalmi osztálytól függetlenül. A kemény idők kemény tetteket követelnek, így Bruce minden erejével próbál úrrá lenni a káoszon és a korrupció mindent átszövő hálóján. Idővel persze a híres-neves denevér-jelmez is előkerül, de előbb még maszkok segítségével fedi el magát – ebben és még néhány más tulajdonságban kissé Frank Miller hivatkozási-alapként tündöklő Első évére emlékeztet.  



Jobban mondva inkább az egésznek „olyan mintha” feelingje van, legalábbis a sztori első felében. Snyder fogja Miller történetének elemeit, és sajátosan újrahangolva helyezi bele a Batman-mítoszba. A lényeges dolgok tehát mind-mind megvannak a Nulladik évben is, de ok-okozati összefüggések helyett kiterjedtebb tragédiaként és átfogóbb sokként használja a Wayne-házaspár meggyilkolását, mely így nemcsak Bruce, de egész Gotham életére is óriási hatással volt. A „minden mindennel összefügg” szemlélet üdítő frissességet hoz a formulába, és ami még fontosabb, nincs túlerőltetve. Snyder mind a kis apróságokat (a Piros Sisak Banda vezetőjét is nagyban inspirálta ez az eset), mind a horribilisabb horderejű dolgokat (gyakorlatilag a gyilkosság besegít Edward Nygma Rébusszá válásában is) hitelesen és zseniálisan végigvezetve adja elő. Ehhez hozzávehetjük még a karakterek közti komplexebb viszonyrendszert (kezdetben Batman és Gordon felügyelő kapcsolata sem annyira felhőtlen, mint azt eddig megszokhattuk), és bár a képregény nyomokban tényleg emlékeztet Az első évre és a többi Batman-eredetsztorira, a cselekmény előrehaladtával fokozatosan gyomlál ki magából mindennemű hasonlóságot velük kapcsolatban. A Nulladik év harmadik felvonására pedig nemhogy a korábbi eredetsztorikhoz, de úgy en bloc az összes addigi Batman-képregényhez képest is tejesen más irányba viszi Snyder a koncepciót – valami olyan felé, ahol csak a No Man’s Land járt korábban.  



A sci-fis, poszt-apokaliptikus vonalnak (ami amúgy nagyjából kifejezetten jó működik) azonban megvan az ára. Ez talán a legnagyobb és egyetlen hibája ennek az egyébként remek képregények, ugyanis minden történést, a Piros Sisak Banda elintézésétől, a Wayne-vállalat hathatós támogatásával kifejlesztett halálos szérumon át, a várost világvége utáni senkiföldjévé változtató hatalmas árvízig és az azutáni poszt-apokaliptikus állapotokig bezárólag szeretne egyetlen egy esztendőbe belesűríteni – mely által a Nulladik év kissé zsúfolt lesz. Szerencsére ezen könnyű átsiklani, még annak ellenére is, hogy a sárga, lila és bíbor színekkel árnyalt Gotham-i égbolt elsőre több, mint szokatlan. A városra jellemző tipikus groteszk, gótikus és sötét atmoszférából is jócskán visszavettek (csak nagyon indokolt esetekben van jelen), ahogy az utolsó harmadban, azaz a záró-felvonásban Batman is inkább egy képzett katonává lényegül át, aki köpeny nélkül, nyílpuskával a hátán, motoron ülve vág rendet ebben a Mad Max-szerű világban – holdfényben és napsütésben egyaránt. Persze talán még az is tökéletesen megjósolja előre a történet végkimenetelét, aki ezelőtt sem fogott még szuperhősképregényt a kezében. De mint oly’ sokszor, a lényeg most is a kezdőpont és a végcél között rejtőzik. Ami (minden hibájával együtt) minden idők egyik legjobb Batman-története.

DC Comics – A Legendás Batman #1-2: Nulladik év 1-2. rész (2019)
Batman #21-27, #29-33 (2013-2014)
DVD / Blu-ray filmek olcsón
Kritikák
Űrdongó
A Transformers-film, amire vártál - majdnem.
Alita: A harc angyala
A CGI-szem a lélek tükre.
Friss kritikák
Marvel Kapitány (Captain Marvel)
A film, amiben egy macska a legvagányabb karakter.
A törvény nevében: Első évad (True Detective: Season One)
A fény és a sötétség harcának örök körforgása.
Alita: A harc angyala (Alita: Battle Angel)
A CGI-szem a lélek tükre.
Üveg (Glass)
Az egykor szépreményű rendező hosszú agóniájának utolsó halálhörgése.
Creed II
A ruszkik visszavágnak.