Kritika, sorozat
The Mandalorian: Első évad (The Mandalorian: Season One)
Kritika, sorozat
A fejvadászat bonyolult szakma.
Sötét és vészterhes idők járnak a STAR WARS frencsájzra. 
Noha a brand még mindig emberek millióit képes a bűvkörében tartani,
egyre több rajongó hátrál ki mellőle, az ellentmondásos folytatás-trilógia
és a LUCASFILM kapzsi, inkompetens és diktatórikus politikája miatt.   

Eközben a gonosz császárnő KATHLEEN KENNEDY megbízza JON FAVREAU-t
az első élőszereplős STAR WARS-tévésorozat megalkotásával,
amely ha elkészül, csalódott emberek egész tömegét lenne képes
visszacsábítani szeretett univerzumukhoz.  

Az elismert író/rendező vakmerő és tehetséges szakemberek egy maroknyi seregét
verbuválja össze, hogy elkészítsék a THE MANDALORIAN című nyolc részes szériát,
és együttes erővel újra elhozzák a békét és az igazságot a galaxisba…




Hosszú sorokon keresztül lehetne taglalni, hogy voltaképp hol is ment félre a folytatás-trilógia, meg úgy összességében az egész Star Wars franchise, amióta a Disney rátette a kezét George Lucas kultikus és zokszó nélkül hatalmas pop-kulturális jelenségnek minősülő, évtizedeken át (ám nem mindig a legnagyobb gondoskodással) dédelgetett gyermekére. Mert abban talán még a konokabb és elvakultabb rajongók többsége is egyetért (akár tetszett neki a saga- és trilógiazáró Skywalker kora, akár nem), hogy nem egészen volt jó ez az irány, amely felé a producerek és az alkotók vitték a nagynevű brandet az utóbbi években. Mert bár akadtak kivételek (pl. a Zsivány Egyes véleményem szerint a legjobb, ami csak kikerülhetett Star Wars néven az elmúlt durván öt esztendő terméséből), a Disney-s éra filmjeire leginkább az „egy bátor lépést előre, majd kettő gyáva lépést hátra” attitűd volt jellemző – amely egyebek mellett (ebbe az „egyebek mellett”-be talán most ne menjünk bele) kőkeményen rányomta a bélyegét az új trilógiára is. Többek közt az volt velük a baj, hogy az alkotók képtelenek voltak elszakadni a Skywalker-família, a Jedi Rend és az eredeti trilógia szentháromságától, pedig ha valamire, akkor a Star Warsra igazán nem lehet azt mondani, hogy ne lenne színes, szerteágazó, rengeteg világot és még több karaktert felvonultató univerzum, ahol minden sarkon található minimum egy olyan figura, aki köré érdemes izgalmas kalandokat szőni. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a rengeteg könyv, képregény és videojáték, amelyek legtöbbjét a Disney deal után szépen ki is vonták a hivatalos kánonból jó nagy hévvel és heves mellveregetéssel, hogy „na majd mi megmutatjuk”, aztán most folyton-folyvást vissza-visszanyúlnak azokhoz. Egy hangyányit látszott ez az első Star Wars témájú élőszereplős tévésorozaton, a The Mandalorian első évadján is, ámde sok egyéb vonzó tényező mellett talán az szólt leginkább mellette, hogy láthatóan szakítani akar a túlzsúfolt, sok karaktert mozgató, nagyívű jediközpontú témával.  



A The Mandalorian öt évvel A Jedi visszatér után veszi fel a fonalat. A Galaktikus Birodalom megsemmisítő vereséget szenvedett az Endoron, de az Új Köztársaság lassúnak tűnő megerősödése közben galaxis szerte vannak még olyanok, akik elkeseredetten igyekeznek fenntartani és újra felvirágoztatni megbukott rendszerüket. A Birodalom seregének maradványai a peremvidéken folytatják a harcot és a szervezkedést, egy olyan zord vidéken, ahol csempészek, banditák, körözött bűnözők, gyilkosok és egyéb törvényen kívüliek vetették meg a lábukat, és ahol az életet csupán kreditekben mérik. Az ilyen miliőben a halál mindennapos, ugyanakkor olyan gyakorlatias és tehetséges pisztolyforgatóknak is kedvez, mint főhősünk, az egyszerűen csak Mando becenévre hallgató fejvadász, aki egy különleges megbízatást követően egyből ott is találja magát a sűrű kulimászban. Ebből is leszűrhető tehát, hogy a The Mandalorian új utakat keres, noha érezni rajta, hogy sokat kölcsönöz korábbi Star Wars-projektekből, például a meg nem valósult élőszereplős sorozatból, az Underworldből (amely eredetileg a bűnös alvilág ténykedéseiről szólt volna), a Fejvadász háborúk című kánon-regénytrilógiából és az elkaszált 1313 című videojátékból. És ha már utóbbi szóba került: a sorozat felépítése teljesen olyan, mint egy videojátéknak (hasonlóan a szintén nemrég debütált Vajákhoz), és a nyolc epizódból négy tulajdonképpen a fő szálhoz csak nagyon lazán, vagy egyáltalán nem kapcsolódó, de ennek ellenére is szórakoztató mellékküldetésnek felel meg.  



Az epizodikus dramaturgia tehát nem válik hátrányára a produkciónak, épp ellenkezőleg: főhősünk gyakorlatilag az egész évadon keresztül menekül, és emiatt több bolygóra is eljut, amelyeken mindig más és más kalandokba keveredik. Legyen szó akár hajója ellopott alkatrészeinek a visszaszerzéséről, egy elszigetelt közösség megvédéséről (amely rész egyébként óriási tisztelgés Akira Kurosawa Hét szamurája előtt), egy körözött személy levadászásáról vagy egy fogoly kiszabadításáról, ezek a momentumok és sztori-darabkák mind-mind a maguk módján viszik előre a történetet és építik a karaktereket, valahogy úgy, mint ahogy A Birodalom visszavág is tette. Azaz a figurák (elsősorban persze a főhős) úgy fejlődnek és teljesednek ki igazán, hogy kvázi csak sodródnak az árral, elkeseredetten keresik a kiutat, megpróbálnak boldogulni ebben a szorult helyzetben, és eljutni A-pontból B-be úgy, hogy közben ne lyuggassa őket szitává az őket üldöző Birodalom maradéka és a galaxis vérdíjra hajtó, hitvány csőcseléke. Mando azonban talpraesett személyiség, és megoldja a rázós helyzeteket: magányos, villámkezű és szűkszavú jelleméről olyan kultikus karakterek tükröződnek vissza, mint Clint Eastwood Névtelen Férfija vagy Toshiro Mifune Sanjuro Kuwabatake-ja. Saját morális kódexszel rendelkező, a jó és a rossz határmezsgyéjén létező szikár, Sergio Leone-típusú westernhős és gazda nélkül maradt szamuráj (rónin) archetípusa ő, akinek múltja és tettei cseppet sem makulátlanok, ugyanakkor a kemény, ütött-köpött, sokat látott páncél alatt mégis fel-feléled benne a lelke mélyén lakozó jó ember, viszont, ha úgy hozza a szükség, akkor gond nélkül szétlő bárkit, bármelyik koszfészek rosszarcúakkal teli kocsmájában vagy homokkal-sárral borított főterén. Ugyan nagy színészi kvalitást nem követelt meg ez a szerep, Pedro Pascal mégis kihozza a szűk keretek között, amit csak lehet. Attól függetlenül, hogy játékidő majdhogynem teljes egészében sisak fedi az arcát, mégis hangja és minden mozdulata erőteljes karizmát és vagány stílust kölcsönöz a főhősnek.  



A The Mandalorianben minden megvan, ami egy jó Star Wars-történethez kell. Príma karakterek, lendületes akciójelenetek, pazar dialógusok, fülbemászó zene (Ludwig Goransson munkáján is erősen érződik a szériára jellemző útkeresés, az ismerős star warsos hangzást teljes mértékben hanyagolja, helyette a klasszikus spagetti westernes hangzásvilágra fűzi fel a témákat), néhány unalomig idézhető, Star Wars-lexikonba való aranyköpés („I have spoken”, „This is the way”), egy internetes mémmé és abszolút közönségkedvenccé avanzsált lény (Baby Yoda) és remek, alaposan átgondolt világépítés. Apropó világépítés: a kietlen és fenyegető vadnyugati környezet, no meg a számos megszelídíthetetlen, poros és lerobbant vidék tökéletes atmoszférát teremt a sorozathoz, ami voltaképp többek közt emiatt lett ízig-vérig Star Wars produkció, hiszen ne feledjük, a frencsájz legalább annyira űrwestern, mint amennyire mese – legalábbis Lucas anno így álmodta meg, és a The Mandalorian ebből a szempontból is visszahozza kicsit a frencsájz régi feelingjét. Csak annyira veszi magát komolyan, amennyire kell, így a szokásos Disney-ökörködéseket nyugodtan elfelejthetjük, leszámítva az utolsó rész első néhány percében történt, mára már kifejezetten fárasztóvá vált viccelődést a rohamosztagosok célzó képességein (Taika Waititi nyilván alapjáraton sem bírja ki, hogy ne szúrjon oda mindenhova legalább egy infantilis, óvodás poént), de egyébként a finálé remekül felteszi a koronát az egész sorozatra. Sokan azt róják fel a sorozatnak, hogy rövidek az epizódok: részemről nem érzem, hogy ez akkora baj lenne, mivel manapság amúgy is jellemző a különböző szériákra, hogy a végtelenségig elnyújtanak tíz-tizenhárom epizódokra olyan történeteket, amik maximum nyolc felvonásba férnének bele, így a játékidő nagy részében jelentéktelen eseményeket nézhetünk, jelentéktelen karakterek irritáló vergődésével – igen, rád nézek Netflix.  



De a The Mandaloriannek szerencsére nincsenek ilyen problémái. A tempó végig egyenletes tud maradni, cseppet sincs túltolva vagy túlerőltetve, és persze amellett, hogy a végére rendesen felpörögnek az események, és szépen ágyaznak meg a cselekmény csúcspontjának, hogy aztán még szebben vezessék le az egészet, még a folytatásra vonatkozóan is kapunk egy-két utalást, és megkezdett szálat, amiket majd tovább lehet vinni a második szezonban. Mert bár az első évad egy nagy lépés a már régóta esedékes új irányba, mégis, végeredményben egyelőre óvatosan közelíti meg a kísérletezgetést. Ezzel kapcsolatban merem remélni, hogy nem az lesz a vége, mint az utóbbi évek legtöbb nagy ívűnek beharangozott, de végül megfeneklett sorozatának: amikor ígérnek és ígérnek, hogy micsoda dolgok lesznek a folytatásokban (teljesen biztos vagyok benne, hogy itt is elhúzzák majd a rajongók előtt a mézesmadzagot), alapoznak és alapoznak, hogy a csúcspont majd csak ezután következik, aztán végül kiderül, hogy maga az alapozás volt a csúcspont, és a nagy durranás pedig, amire vártunk, csak egy kis pukk lett ahhoz képest. De egyelőre nincs ok a panaszra: mint fentebb említettem, a The Mandalorian végre mer (még ha csak mérsékelten is) újat mutatni, és ez az irány pontosan olyan útra vezet, amire érdemes rátérni. Hogy stílszerű legyen: This is the way!
Kritikák
Volt egyszer egy... Hollywood
Hollywoodi (rém)álom.
Halálos iramban: Hobbs & Shaw
A macsó kopasz bácsik visszatértek.
Akciók / kedvezményes ajánlatok
Friss kritikák
A vihar kapujában (Rashomon)
A bírósági tárgyalás, ahol az emberiség a vádlott.
A platform (El hoyo)
A vertikális kapitalizmus elembertelenítő hatásai.
Tyler Rake: A kimenekítés (Extraction)
Thor végre megtalálta Noobmastert.
Bloodshot
Vérgagyi Vérlövés? Majdnem.
Úriemberek (The Gentlemen)
Az igazi gengszterek tényleg öltönyt viselnek.