Tökéletesen biztos vagyok benne, hogy rajtam kívül még sok-sok száz, vagy akár az is lehet, hogy több ezer képregényolvasó nevében beszélek, amikor azt mondom, hogy ami manapság Magyarországon történik a képregénykiadással kapcsolatban, az egyértelműen a Csodák Kora, így nagybetűkkel leírva. De most komolyan, ki a fene gondolta volna azt tíz, vagy akár öt évvel ezelőtt, hogy valaha is a kezünkben tarthatunk és olvashatunk majd magyarul például egy Dredd bíró-kötetet? Mert az egy dolog, hogy nagyon-nagyon sokáig ínséges időket éltünk mi, magyarok, ami annyit jelentett, hogy gyakorlatilag Pókember volt az egyetlen egy működőképes hős a piacon (többek közt az X-Men, Spawn, Superman, de még Batman is elvérzett idővel), igaz végül ő is beadta a kulcsot, majd a kötetes biznisz szomorú bukását követően ismét kispadra kerültek a képregények (és persze sem közben, sem pedig előtte még csak szóba sem került szegény Dredd), de azt még a Kingpin felemelkedésének és a szuperhősfilmeknek köszönhetően a képregények minden korábbinál magasabbra hágó népszerűsége ellenére sem gondolta senki, még legmerészebb álmaiban sem, hogy a brit illetőségű sisakos, markoló-állkapcsú antihősének van létjogosultsága itthon. Mert bár az utóbbi durván három évben meglepő, már-már félelmetesen nagy lett a dömping, és így olyan népszerű és klasszikus kiadványokhoz is hozzájuthattunk magyarul, amik addig enyhén szólva is elképzelhetetlenek voltak (nem kezdem el sorolni, aki benne van ebben, az úgyis tudja), de Dredd bíró hazai színrelépésének lehetősége mégis iszonyatosan távolinak (vagy leginkább lehetetlennek) tűnt. Dredd-képregény magyarul? Nooooo… fuckin’…. waaaaay! Erre nemhogy egy, de rögtön két kötet is napvilágot látott a főszereplésével tavaly – na, ezek után mondja azt valaki, hogy ami most megy itt Magyarországon, az nem maga a megtestesült képregényes Kánaán.
Az első kötet a Holdkelte Stúdió nevű magánkiadótól jött ki (amit további két rész követett, és nemsokára érkezik a többi is), ami az IDW által megjelentetett „amerikanizált”, kissé felhigított, de még így is bőven élvezhető Dredd-sorozatot tartalmazta, ami persze nem tartozik bele az eredeti (2000AD-s) kánonba – viszont előételnek tökéletes volt. A főfogást pedig a Fumax hozta el, a tőlük megszokott kifogástalan minőségben. Igaz, klasszikusról itt sem nagyon beszélhetünk, hiszen a Minden birodalom elbukik viszonylag friss, 2013-tól 2016-ig napvilágot látott sztorikat tartalmaz, de egyébként remekül bemutatja Dredd világát és mitológiáját, elejétől a végéig (erről majd később). Annyi bizonyos, hogy nehéz lehetett kiválasztani a megfelelő sztorikat a kötethez, mivel a nagy amerikai mainstream-kiadókkal (Marvel, DC) szemben Dredd univerzumát nem rebootolták szanaszéjjel, és az események már a legelejétől kezdve valós időben zajlanak, így a főhős is ugyanúgy öregszik (nos, néha azért vittek egy-két csavart a sztoriba, hogy bírja még az iramot), ennek megfelelően már több mint negyven esztendeje, 1977 óta Mega-City 1 utcáit járja bűnözőkre, gengszterekre, gyilkosokra, mutánsokra, szemetelőkre (igen, egy ízben azért üldözött végig a fél városon egy embert, mert az eldobott egy csokipapírt), és egyéb válogatott, veszélyesebbnél veszélyesebb állatfajokra vadászva. Az sem könnyítette meg túlzottan a kiadó dolgát, hogy majdhogynem fél évszázad alatt annyi minden történt már ebben a világban, amivel egy kissé nehéz lépést tartani, ráadásul ezekre az eseményekre folyamatosan visszautalgatnak a későbbiekben, sőt, gyakran előfordul, hogy egy-egy aktuális történés egy több évtizeddel korábban lezajlott dolog következménye – lényegében szinte minden összefügg mindennel.
A Minden birodalom elbukik eseményeit is legalább féltucat kulcsfontosságú sztori előzi meg, de egyrészt a kötet elején található rövid összefoglaló dióhéjban felvázolja az odáig vezető utat, másrészt, ha már modern és egyben olyan Dredd-történetet akarunk olvasni, amivel simulékonyan kapcsolódhatunk be az univerzumba úgy, hogy nemigen vagyunk tisztában az előzményekkel, akkor még mindig ez a kötet rá az egyik legjobb alternatíva. A Chaos Day után vesszük fel a fonalat: a szovok (gyk. szovjetek) harminc évvel az Apocalypse War eseményeit követően (amikor Dredd és csapata elpusztította Kelet-Mega 1-et a szovok saját nukleáris rakétáival, miután azok atomcsapást mértek Mega-City 1-re) végül bosszút állnak Mega-City 1 lakosságán és a bírókon, amikor elszabadítanak egy halálos vírust, majd szabadon engedik a Sötét Bírókat, ami miatt végül Mega 1 populációjának 87 százaléka elpusztul. Ezt követően Mega 1 deportálja szov lakosait a romos Mega-City 2 szovszektorként ismert területére. Azonban a „boldogan élünk, míg meg nem halunk” befejezés csak nem akar eljönni, hiszen a több száz millió halott és a bírói rendszer meggyengülése miatt Mega 1 képtelen talpra állni, és ha ez még nem lenne önmagában elég, nemsokára megjelennek az újabb fenyegetések, az Alsóvárosban rejtőzködő Koboldkirály és hatalmas mutáns serege, majd pedig az átokföldi söpredék személyében, ráadásul az is nyilvánvalóvá válik, hogy Texasváros is nagy babérokra tör – hiszen, ahogy ilyenkor általában lenni szokott, egy birodalom bukását végeredményben ugyanúgy, vagy inkább jobban okozhatják a belső, mint a külső ellenfelek.
Ahogy fentebb említettem, a Minden birodalom elbukik nagyszerűen összefoglalja Dredd világát és a sorozat mitológiáját, tulajdonképpen majdhogynem elejétől a végéig. Kezdve a város hatalmas, égbenyúló felhőkarcolói között tomboló anarchiától, a horrorfilmbe illő, vérre szomjazó csatornapatkányoktól, a poszt-apokaliptikus, nukleáris, gyilkosok, őrültek és mutánsok lakta Mad Max-filmeket idéző Átokföldön át, az egykori Angliából kicsírázott Britvárosig és a rejtélyes Smaragdszigetig bezárólag. Dredd és a bírók persze mindegyikükkel konfrontálódnak is, ami egy sajátos és szinte már perverz, fejvesztett guilty pleasure-t, egy szórakoztató zsáner-mixet eredményez, amelyben legalább annyi szerep jut az ármányos politikai összeesküvéseknek, az intrikának és a paranoiathrillernek, mint az antiutópisztikus társadalomábrázolásnak, a bírói rendszer részletes bemutatásának és a szikár western-feelingnek. A kötetben tehát minden megvan, ami egy Dredd-fan szemének és szájának ingere. A külföldön közepesen, nálunk viszont egyáltalán nem ismert Michael Carroll magabiztosan viszi a történetet, amely, mint egy régivágású tévésorozat, epizódról-epizódra egy önálló sztorit mutat be, ugyanakkor számos olyan motívum és esemény van benne, amelyek vissza-visszatérő elemekként szövik át a részeket, és amelyek végeredményben egy összefüggő, egységes összképet adnak a kötetnek. Mindezt egy rakás remek rajzoló segítségével (eltérő stílusuk ugyan néha gondot okoz az egységesség megőrzésében, de egyáltalán nem úgy, hogy az komolyabban zavaró legyen), köztük Dredd társ-alkotójával, Carlos Ezquerra-val.
A Minden birodalom elbukik persze közel sem a valaha volt legjobb Dredd-képregény. „Csak” egy szórakoztató, olvasmányos és vércsatakos bűnös élvezet, ami nem utolsósorban egy minden magára valamit is adó Dredd-képregényhez illően tisztességesen köpi ki magából azt a nyers, sajátos és karikaturisztikus brit stílust, amit az amerikai módi pofátlan kifigurázásaként lehet értelmezni – és amelynek kendőzetlen mivolta mindig is a 2000AD sajátja volt. Nyilván könnyen mondhatnánk, hogy ez a kötet csak nekünk, magyaroknak nagy trúváj, miután egy Dredd-kötet nem sok, annyi sem jelent meg a fumaxos és az IDW-s kiadás előtt itthon, és… hát végülis ez részben igaz. Ugyanakkor a Minden birodalom elbukik mégsem egy sima „nesztek, itt van Dredd”-képregény, inkább egy ügyes kezdeményezés, egy nagy lépés abban a tekintetben, hogy a hazai laikus olvasókkal is megismertessék ezt a karaktert, mielőtt igazán belecsapnának a lecsóba. Mert ha azt nézzük, hogy a sorozat folyamatossága miatt, ami már több mint negyven éve tart, igencsak nehéz úgy bekapcsolódni in medias res, hogy ne kelljen átrágni magunkat eme több évtizedes kontinuitáson, és ne kelljen ötven oldalas „mi történt eddig” összefoglalókat írni ahhoz, hogy értsünk is belőle valamit, akkor még mindig a Minden birodalom elbukik az egyik legkézenfekvőbb választás arra, hogy belevessük magunkat Dredd bíró kalandjaiba és az ő kegyetlen, gyengeséget és bűntettet nem tűrő világába – és aminek elolvasása után elégedetten felállva a kanapéról rögtön azt mondjuk: kérünk még!
Dredd bíró: Minden birodalom elbukik (2019)
2000 AD #1850-1854 (2013)
2000 AD #1934-1939 (2015)
2000 AD #1973-1990 (2016)
Judge Dredd Megazine #371-374 (2016)
Az első kötet a Holdkelte Stúdió nevű magánkiadótól jött ki (amit további két rész követett, és nemsokára érkezik a többi is), ami az IDW által megjelentetett „amerikanizált”, kissé felhigított, de még így is bőven élvezhető Dredd-sorozatot tartalmazta, ami persze nem tartozik bele az eredeti (2000AD-s) kánonba – viszont előételnek tökéletes volt. A főfogást pedig a Fumax hozta el, a tőlük megszokott kifogástalan minőségben. Igaz, klasszikusról itt sem nagyon beszélhetünk, hiszen a Minden birodalom elbukik viszonylag friss, 2013-tól 2016-ig napvilágot látott sztorikat tartalmaz, de egyébként remekül bemutatja Dredd világát és mitológiáját, elejétől a végéig (erről majd később). Annyi bizonyos, hogy nehéz lehetett kiválasztani a megfelelő sztorikat a kötethez, mivel a nagy amerikai mainstream-kiadókkal (Marvel, DC) szemben Dredd univerzumát nem rebootolták szanaszéjjel, és az események már a legelejétől kezdve valós időben zajlanak, így a főhős is ugyanúgy öregszik (nos, néha azért vittek egy-két csavart a sztoriba, hogy bírja még az iramot), ennek megfelelően már több mint negyven esztendeje, 1977 óta Mega-City 1 utcáit járja bűnözőkre, gengszterekre, gyilkosokra, mutánsokra, szemetelőkre (igen, egy ízben azért üldözött végig a fél városon egy embert, mert az eldobott egy csokipapírt), és egyéb válogatott, veszélyesebbnél veszélyesebb állatfajokra vadászva. Az sem könnyítette meg túlzottan a kiadó dolgát, hogy majdhogynem fél évszázad alatt annyi minden történt már ebben a világban, amivel egy kissé nehéz lépést tartani, ráadásul ezekre az eseményekre folyamatosan visszautalgatnak a későbbiekben, sőt, gyakran előfordul, hogy egy-egy aktuális történés egy több évtizeddel korábban lezajlott dolog következménye – lényegében szinte minden összefügg mindennel.
A Minden birodalom elbukik eseményeit is legalább féltucat kulcsfontosságú sztori előzi meg, de egyrészt a kötet elején található rövid összefoglaló dióhéjban felvázolja az odáig vezető utat, másrészt, ha már modern és egyben olyan Dredd-történetet akarunk olvasni, amivel simulékonyan kapcsolódhatunk be az univerzumba úgy, hogy nemigen vagyunk tisztában az előzményekkel, akkor még mindig ez a kötet rá az egyik legjobb alternatíva. A Chaos Day után vesszük fel a fonalat: a szovok (gyk. szovjetek) harminc évvel az Apocalypse War eseményeit követően (amikor Dredd és csapata elpusztította Kelet-Mega 1-et a szovok saját nukleáris rakétáival, miután azok atomcsapást mértek Mega-City 1-re) végül bosszút állnak Mega-City 1 lakosságán és a bírókon, amikor elszabadítanak egy halálos vírust, majd szabadon engedik a Sötét Bírókat, ami miatt végül Mega 1 populációjának 87 százaléka elpusztul. Ezt követően Mega 1 deportálja szov lakosait a romos Mega-City 2 szovszektorként ismert területére. Azonban a „boldogan élünk, míg meg nem halunk” befejezés csak nem akar eljönni, hiszen a több száz millió halott és a bírói rendszer meggyengülése miatt Mega 1 képtelen talpra állni, és ha ez még nem lenne önmagában elég, nemsokára megjelennek az újabb fenyegetések, az Alsóvárosban rejtőzködő Koboldkirály és hatalmas mutáns serege, majd pedig az átokföldi söpredék személyében, ráadásul az is nyilvánvalóvá válik, hogy Texasváros is nagy babérokra tör – hiszen, ahogy ilyenkor általában lenni szokott, egy birodalom bukását végeredményben ugyanúgy, vagy inkább jobban okozhatják a belső, mint a külső ellenfelek.
Ahogy fentebb említettem, a Minden birodalom elbukik nagyszerűen összefoglalja Dredd világát és a sorozat mitológiáját, tulajdonképpen majdhogynem elejétől a végéig. Kezdve a város hatalmas, égbenyúló felhőkarcolói között tomboló anarchiától, a horrorfilmbe illő, vérre szomjazó csatornapatkányoktól, a poszt-apokaliptikus, nukleáris, gyilkosok, őrültek és mutánsok lakta Mad Max-filmeket idéző Átokföldön át, az egykori Angliából kicsírázott Britvárosig és a rejtélyes Smaragdszigetig bezárólag. Dredd és a bírók persze mindegyikükkel konfrontálódnak is, ami egy sajátos és szinte már perverz, fejvesztett guilty pleasure-t, egy szórakoztató zsáner-mixet eredményez, amelyben legalább annyi szerep jut az ármányos politikai összeesküvéseknek, az intrikának és a paranoiathrillernek, mint az antiutópisztikus társadalomábrázolásnak, a bírói rendszer részletes bemutatásának és a szikár western-feelingnek. A kötetben tehát minden megvan, ami egy Dredd-fan szemének és szájának ingere. A külföldön közepesen, nálunk viszont egyáltalán nem ismert Michael Carroll magabiztosan viszi a történetet, amely, mint egy régivágású tévésorozat, epizódról-epizódra egy önálló sztorit mutat be, ugyanakkor számos olyan motívum és esemény van benne, amelyek vissza-visszatérő elemekként szövik át a részeket, és amelyek végeredményben egy összefüggő, egységes összképet adnak a kötetnek. Mindezt egy rakás remek rajzoló segítségével (eltérő stílusuk ugyan néha gondot okoz az egységesség megőrzésében, de egyáltalán nem úgy, hogy az komolyabban zavaró legyen), köztük Dredd társ-alkotójával, Carlos Ezquerra-val.
A Minden birodalom elbukik persze közel sem a valaha volt legjobb Dredd-képregény. „Csak” egy szórakoztató, olvasmányos és vércsatakos bűnös élvezet, ami nem utolsósorban egy minden magára valamit is adó Dredd-képregényhez illően tisztességesen köpi ki magából azt a nyers, sajátos és karikaturisztikus brit stílust, amit az amerikai módi pofátlan kifigurázásaként lehet értelmezni – és amelynek kendőzetlen mivolta mindig is a 2000AD sajátja volt. Nyilván könnyen mondhatnánk, hogy ez a kötet csak nekünk, magyaroknak nagy trúváj, miután egy Dredd-kötet nem sok, annyi sem jelent meg a fumaxos és az IDW-s kiadás előtt itthon, és… hát végülis ez részben igaz. Ugyanakkor a Minden birodalom elbukik mégsem egy sima „nesztek, itt van Dredd”-képregény, inkább egy ügyes kezdeményezés, egy nagy lépés abban a tekintetben, hogy a hazai laikus olvasókkal is megismertessék ezt a karaktert, mielőtt igazán belecsapnának a lecsóba. Mert ha azt nézzük, hogy a sorozat folyamatossága miatt, ami már több mint negyven éve tart, igencsak nehéz úgy bekapcsolódni in medias res, hogy ne kelljen átrágni magunkat eme több évtizedes kontinuitáson, és ne kelljen ötven oldalas „mi történt eddig” összefoglalókat írni ahhoz, hogy értsünk is belőle valamit, akkor még mindig a Minden birodalom elbukik az egyik legkézenfekvőbb választás arra, hogy belevessük magunkat Dredd bíró kalandjaiba és az ő kegyetlen, gyengeséget és bűntettet nem tűrő világába – és aminek elolvasása után elégedetten felállva a kanapéról rögtön azt mondjuk: kérünk még!
Dredd bíró: Minden birodalom elbukik (2019)
2000 AD #1850-1854 (2013)
2000 AD #1934-1939 (2015)
2000 AD #1973-1990 (2016)
Judge Dredd Megazine #371-374 (2016)
