Geekz, képregény
Batman: Préda
Geekz, képregény
A denevér lelke.
Tim Burton 1989 nyarán bemutatott Batman-filmje olyan hatalmasat robbant a mozikban, hogy abba egész Hollywood beleremegett, és ezt a képregényipar sem hagyhatta figyelmen kívül. A szakma a minden várakozást felülmúló óriási sikerre többek közt a még ugyanabban az évben elindított Legends of the Dark Knight című képregénysorozattal válaszolt, amely a Sötét Lovag bűnüldözői pályafutásának korai szakaszába engedett bepillantást. A széria tehát mind kronológiailag, mind pedig tematikailag Frank Miller Első évének folytatása, ennek megfelelően természetesen annak komor hangulatát és sötét tónusát is átvette. Számtalan remek történet foglalt helyet a Legends of the Dark Knightban (nem is véletlen, hogy a különszámokkal együtt összesen 225 részt ért meg), ezek közül is az egyik legjobb a Préda, amely a harmadik összefüggő, folytatásos történet volt a sorozatban, és amelyet a Képes Kiadó 2007-ben már kiadott egyszer kötet formában, annak – bizonyos szempontból néhol jobb – folytatásával, a Terrorral együtt. Tulajdonképpen kézenfekvő választás volt anno, hiszen egyrészt az akkoriban magyarul megjelenő Első év hatalmas sláger lett a rajongók között, másrészt két évvel korábban a Batman: Kezdődik! is elég szép sikert aratott – márpedig a film realisztikus, földhözragadt és darkos stílusához pont passzolt a Préda misztikus elemeket szinte teljesen nélkülöző felnőttesebb hangvétele. Doug Moench tulajdonképpen egy fordulatos, néhol igencsak nyomasztó légkörrel átitatott sötét bűnügyi thrillert írt, amelyben egy Batman-képregény bármikor könnyen ki tud teljesedni, emellett a karaktereket is úgy alkotta meg (többek közt az agyturkász Hugo Stranget, aki bár jó ideje volt már akkoriban is visszatérő szereplője a Batman-mítosznak, Moenchnek sikerült egy új réteget adni neki), hogy azok kellőképp hitelesek és valóságosak legyenek, amennyire csak lehet.  



Nem sokkal Az első év eseményei után járunk: a Sötét Lovag elhivatottan végzi mindennapi munkáját Gothamben, azonban túlzott hatékonysága egy idő után már nem csak a város rendőrségére vet rossz fényt, de a polgármester szemét is egyre jobban szúrni kezdi a tény, hogy Batman ténykedései mellett a zsaruk teljesen tehetetlennek tűnnek, amelynek köszönhetően nem csupán a morál csökken, hanem a városvezetés is egyre jobban elveszíti a kontrollt. Ezért bejelenti, hogy Gordon felügyelő vezetésével (aki amúgy támogatja a Sötét Lovag küldetését, és látja is annak pozitív hozadékát) akciócsoportot hoznak létre Batman megfékezésére. Így a Bőregérnek most már Gotham bűnözői és gengszterei mellett a rendőrséggel és a tanácsadóként alkalmazott Hugo Strange-dzsel is meg kell küzdenie, aki közben titokban saját pecsenyéjét sütögeti – ez pedig azt eredményezi, hogy rövid időn belül ismét elszabadul a káosz az utcákon. Az kifejezetten előny, hogy Moench a természetfeletti elemek helyett egy határozott mozdulattal lerántotta a földre a koncepciót, és gyakorlatilag az egész történetet a főhős és a nem mellékesen szintén eléggé kattant Strange pszichológiai párharcára hegyezte ki. Batman motivációját és személyiségét minden áron megérteni akaró, kétségkívül megszállott orvos pszichoanalízisén keresztül maga Batman épelméjűsége és szerepe is erősen megkérdőjeleződik, és megint előkerül az az unalomig koptatott (bár itt kétségkívül frappánsan működő) kérdés, hogy vajon nem-e az a helyzet, hogy a Sötét Lovag is egy torz jellemvonásokkal megvert lelki toprongy, egy megszállott őrült, aki csupán annyiban más, mint pszichopata ellenfelei, hogy ő annak a bizonyos érmének a másik oldalán foglal helyet.  



A Batman ellen folytatott, meglepően hatékony pszichológiai hadviselés egy pontján persze ismét középpontba kerül az unalomig ismételt, ámde annál fontosabb momentum, azaz a Wayne-szülők meggyilkolása, amit nyilván alap esetben joggal mondhatnánk alibizésnek, ócska kifogásnak, hogy az írónak nem volt értelmes ötlete a sztorihoz, ezért ezt az amúgy agyonhasznált traumát vette elő újra – igaz is lenne, ha nem képezné ennyire ez az esemény a Préda gerincét. Hiszen egy Batman-képregény, amely a főhős pszichéjével és lélektanával foglalkozik, nem is kereshetné jobb helyen a karakter mozgatórugóját, lényegét és minden egyes cselekedetének a kiindulópontját, mint a szülőgyilkosságban, annak a bizonyos éjszakának a tragikus és véres mivoltában, amikor egy piti bűnöző megfosztotta Bruce Waynet a szüleitől, a gyermekkorától és mindentől, ami felnőve válhatott volna belőle. – azaz a teljes értékű, boldog élettől. Ennél jobb indok pedig nincs és nem is kell ahhoz, hogy éjszakánként denevérjelmezbe bújva üldözze a bűnt Gotham utcáin. Mi több, Batmannek legalább akkora szüksége van Gothamre, mint amennyire Gothamnek Batmanre: Moench elképzelése aprólékosan kigondolt, és a történetet is következetesen viszi előre, valahol a sötét szuperhőssztori és a hardcore noir határmezsgyéjén egyensúlyozva.  



Ahogy Batman áhítozik Gotham mocskos, bűntől belterjes, nyirkos sikátorai után, úgy szomjazza a város a Sötét Lovagot, aki, ha megtisztítani nem is tudja ezt a velejéig romlott betondzsungelt, azért rendre megmenti az összeomlástól, így meg-megerősítve azt a szomorú végkövetkeztetést, hogy Gothamet annyira mélyen ellepte már a mocsok és a korrupció, hogy csakis törvényen kívüli eszközökkel és önbíráskodó módszerekkel lehet fellépni a bűn ellen, és csak így lehet kihúzni a pöcegödörből – már ha ki lehet egyáltalán ugye. Ebben az értelmezésben Batman egyáltalán nem a szükséges rossz szerepét tölti be a sakktáblán (bár persze itt még annak tűnhet egyesek – különösen Gordon – szemében), hanem egyenesen a fekete-szürke denevérjelmezben alászálló megváltó, akinek köszönhetően a városnak talán még lehet némi reménye egy szebb jövőre. Moench a Batman-legendárum kronológiájának szempontjából is ügyesen kezeli a főhős státuszát, a civilek, a politikusok és egyéb állatfajták Batmannel kapcsolatos véleményét, valamint a főbb karakterek egymással való viszonyát. A Bőregér itt még sokszor bizonytalan önmagában (még Strange okfejtései is összezavarják, és felkeltik benne a gondolatot, hogy a pszichiáternek talán igaza van), a városvezetés, de legfőképp a rendőrök sem fogadják még el, inkább tekintik mániákus, munkájukat akadályozó őrültnek, mint Gothamet és polgárait védelmező hősnek, a kapcsolata Gordon felügyelővel pedig magától értetődő, hiteles folytatása Az első évben köztük kialakított megalapozott viszonyrendszernek.  



Számunkra érdekes lehet, hogy a Préda tartalmaz egy igencsak jelenetős magyar vonatkozást, hiszen a képregényt a magyar származású Paul Gulacy rajzolta, méghozzá nagyszerű hozzáértéssel. A képi világ, a szereplők arcai, a földhözragadt, időnként kifejezetten durva akciójelenetek és Gotham utánozhatatlan gótikussága tökéletesen idomul a történet komor, sötét hangulatához. És persze ne felejtsük el megemlíteni Steve Oliff változatos színrepertoárját, ami a tolakodás és a giccs legkisebb jele nélkül vegyíti Gotham szürkés metropoliszát a sárgás-barnás hátterekkel és a kifejezetten élénk árnyalatokkal. A Préda persze nem mérhető olyan Batman-képregényekhez, mint a már sokszor említett Első év, vagy mint a Hosszú Halloween és a Torz diadal (már ha a Sötét Lovag karrierjének elejét nézzük), mégis nyugodtan odailleszthető melléjük. Jó és szórakoztató mű, még ha a „nagy képet” nézve nem is tesz sokat hozzá a Batman-mítosz eme szegletéhez.

Batman: Préda (2007)
DC Comics – A Legendás Batman #18: Préda (2019)
Legends of the Dark Knight #11-15 (1990-1991)
Kritikák
Volt egyszer egy... Hollywood
Hollywoodi (rém)álom.
Halálos iramban: Hobbs & Shaw
A macsó kopasz bácsik visszatértek.
Akciók / kedvezményes ajánlatok
Friss kritikák
Bloodshot
Vérgagyi Vérlövés? Majdnem.
Úriemberek (The Gentlemen)
Az igazi gengszterek tényleg öltönyt viselnek.
Ragadozó madarak (és egy bizonyos Harley Quinn csudasztikus felszabadulása) (Birds of Prey (and the Fantabulous Emancipation of One Harley Quinn))
Erős Nők, Akiknek Nincs Szükségük Férfiakra!
Álom doktor (Doctor Sleep)
Hazatérés.
1917
Egy csepp a háború vérmocskos tengerében.