Geekz, képregény
Batman: Fehér Lovag
Geekz, képregény
Az ember, akit a köznép megérdemel, de akire nincs szüksége.
Batman és Joker összetett, némely ponton kifejezetten bizarr kapcsolatát, amely leginkább egy viharos házastársi viszonyhoz hasonlítható, ahol a két fél egyszerre utálja és szereti egymást (azaz ebben az esetben állandóan véget akarnak vetni egymás életének – ez Jokerrel szemben átvitt értelemben, míg Batmannel szemben szó szerint nyilvánul meg – de közben mégis szükségük van a másikra) számtalanféleképpen mesélték már el bő nyolcvan év alatt, így alapjában véve sok újat már nem nagyon lehet mondani a témában. Ámde nagyritkán jön egy zseniális író, aki mégis megmutatja, hogy lehet, és a „nincs új a nap alatt” törvényét kiröhögve tesz le az asztalra egy olyan volumenű minőségi Batman/Joker sztorit, amely előtt nem csak a rajongók hajtanak fejet, de még az is lehetséges, hogy egy panteonba kerül olyan halhatatlan klasszikusokkal, mint például A gyilkos tréfa vagy A sötét lovag visszatér – amelyek egyik sokat hangoztatott parafrázisai közé tartozik az, hogy mindent elmondtak Batman és Joker sápadt holdfényben tomboló haláltáncáról, amit csak lehet. És még ha ebben van is némi igazság, bizonyos írók tehetségének hála (ott van például Scott Snyder) időnként sikerül a bravúr, és olyat tudnak nyújtani, amit addig még nem láttunk, vagy nem olyan formában láttuk. Sean Murphy pontosan valami ilyesmit csinált, nem is olyan régen – és ezt a csodát immáron magyarul is olvashatja a Tisztelt Nagyérdemű!  



Murphy olyan nagy sikerű és széleskörben méltán elismert címekkel tette le a névjegyét a szakmában, mint a Hellblazer (rajzolóként), az American Vampire (szintén rajzolóként) és a nemrégiben szintén magyarul is megjelent Tokyo Ghost, amelyben a változatosság kedvéért ugyancsak, mint rajzoló csillogtatta meg nem mindennapi tudását. Karrierjének legfontosabb állomása és egyben megkerülhetetlen mérföldköve azonban kétségkívül a Batman: Fehér Lovag című nyolc részes minisorozat, amit a rajongók és a kritikusok is egyaránt az utóbbi évek legjobb Batman-képregényeként aposztrofáltak. Nem is ok nélkül: Murphy alaposan a mélyére ásott Batman és Joker pszichéjében, ezzel a természetesen fő-kontinuitáson kívül játszódó sztorival, mindezt úgy, hogy egy rakás korábbi Batman-történetből emelt át különböző elemeket és eseményeket, majd pedig ezen alapokra építette fel az egész történetet, amelynek egy enyhén szólva is kifejezetten hajmeresztő felütést adott. Pontosabban: Joker kigyógyul az őrületből, és épelméjű lesz. A Fehér Lovag „megfordítja” és a feje tetejére állítja az eddig megszokott viszonyokat. Batman szakadatlanul üldözi a bűnt Gothamben, de közben egyre dühösebb, fásultabb és kiégettebb lesz, ezen pedig az sem segít, hogy a város helyzete mit sem javul, és egyre keményebb, durvább módszereivel már a rendőrség sem békül ki teljesen. Immáron sokadjára ered legnagyobb ősellensége, Joker nyomába, és egy ponton elveszti a fejét, leönt egy marék gyógyszert nemezise torkán, aki ettől csodával határos módon teljesen normálissá válik. Azonban ezzel még nincs vége a váratlan fordulatoknak: Joker (azaz most már Jack Napier) nekiáll, hogy Gotham Fehér Lovagjaként jobb hellyé tegye a várost, sorban maga mögé állítsa a lakosságot, a politikusokat és nem utolsósorban a rendőrséget is…  



A képregényben több olyan dolog is pellengérre kerül, amelyekről korábban is szó volt már, és amelyek elengedhetetlen elemei a Bőregér legendáriumának, kezdve azzal, hogy Batman önbíráskodó módszerei vajon valóban működőképesek és hasznosak-e, vagy épp ellenkezőleg, talán többet ártanak, mint használnak, folytatva az örök talánnyal, hogy a Sötét Lovag lehet, hogy nem sokban különbözik azon pszichopata gonosztevőktől, akik ellen annyira elkeseredetten harcol, az örök Batman/Joker tézissel bezárólag, hogy eme két „szörnyszülött” valójában ugyanaz, csak egy érme két ellentétes oldalán foglalnak helyet. Murphy veszi ezeket az – egy kultikus Batman-sztorinál elengedhetetlen – elemeket, belerakja a fazékba, és úgy keveri meg, hogy az egy ismerős, de mégis újnak és frissnek ható végeredményt eredményez. A Fehér Lovag talán minden eddiginél hitelesebben tárja elénk azt a meggyőződést, hogy a főhős voltaképp önző vágyaitól hajtva ölt minden éjszaka denevérjelmezt, és bár megtűr maga mellett társakat, mégis minden őróla szól: saját traumája, igazságérzete és dühe hajtja előre, de mindezzel együtt a saját fájdalmát akarja csillapítani, és ahogy napról napra kockáztatja életét, tudat alatt szép lassan rájön, hogy mindez lehetetlen. Ráadásul mivel morális kódexét sem adja fel, küldetése közben mintha ugyanabban a mókuskerékben vesztegelne már hosszú ideje. Murphynek nincsenek illúziói, sem Batman nem mindig hasznos és patyolattiszta módszereivel, sem pedig épelméjűségével kapcsolatban. Előbbi esetben kíméletlenül elhúzza a függönyt, és felveti azt az érdekes gondolatmenetet, hogy ha annyira segíteni akar Gothamen, akkor miért nem használja kiüríthetetlen pénztárcáját, és támogatja fegyverekkel és rendfenntartása alkalmas kütyükkel a rendőrséget. Esetleg attól fél, hogy rossz kezekbe kerülne, vagy talán mérhetetlen egója és irányításmániája az oka, mert szent meggyőződése, hogy a városon csakis ő segíthet, és ezért egész Gothamet arra használja, hogy saját fájdalmát és bosszúvágyát csillapítsa?  



Ami utóbbit illeti, Murphy ott is elmegy addig, ameddig csak lehet: Batmant igazából már nem sok választja el attól, hogy öldökölni kezdjen, voltaképp már csak Gordon felügyelő és Batgirl áll mellette (érdemes szót ejteni Éjszárnyról, aki itt kifejezetten érdekes, teljesen logikusan végigvitt értelmezést kapott), így az, hogy majdhogynem akkora veszélyt jelent a városra, mint néhány börtönben csücsülő ellensége, nem is hangzik annyira képtelennek. Minderre pedig egy olyan ember (alapjában véve tényleg meggyőző) szavaiból és gondolataiból jövünk rá, akiről ezt sem hittük volna – de erre majd még visszatérünk. Ha az évtizedek során ezerféleképpen írt és ezerféle irányba vitt Batman/Joker kapcsolatról van szó, Murphy újat nem tud mondani ugyan, de végeredményben azt a konklúziót vonja le, hogy Joker egyértelműen szerelmes Batmanbe, ezért minduntalan azon fáradozik, hogy a lehető legbrutálisabb, legperverzebb és legnagyobbat szóló tervek kiagyalásával felhívja magára szíve választottjának figyelmét. Ezért él, ezért lélegzik, ez tartja életben: amíg Batmant a szülei meggyilkolása miatt érzett fájdalom és düh hajtja, addig Jokert ez a szinte már homoerotikus vonzalommal kevert beteg rajongás az, ami újabb és újabb bűnök elkövetésére sarkallja. Murphy fokozatosan végigmegy ezeken a motívumokon, és ha nem is találja fel a spanyolviaszt, érdekes gondolatokkal gazdagíja a Batman-mítoszt.  



A Fehér Lovag már ezekkel együtt is egy kellemes, jó képregény lenne, szó se róla, de ezesetben mégis hiányozna valami ahhoz, hogy igazán átütőnek és zseniálisnak lehessen nevezni. Valami plusz, ami miatt felemelkedhetne az igazi nagy klasszikusok közé. Ezt a „kis” pluszt bele is implantálja Murphy a képregénybe, csak nem úgy, ahogy azt sokan hinnék. A Fehér Lovag nem attól zseniális és nem attól mestermű, hogy felteszi a kérdéseket, hogy Batman valóban igazi hős-e és hogy Joker vajon képes-e a megjavulásra, és attól sem, hogy a kigyógyult Jack Napier érvei (hogy Gotham Batman megjelenése óta sem lett békésebb hely, sőt, pontosan ő a problémák egyik legnagyobb forrása) kifejezetten meggyőzőek. Ezek sem épp elhanyagolható szempontok, azonban nem ez a történet igazi lényege. Mert az voltaképp egy pillanatig sem kérdés, hogy Batman hős-e. Persze, hogy az! Ahogy Jokerből sem lesz soha pozitív karakter, és meglátásai hiába vannak félig-meddig megalapozva, mivel egy ex-őrült szájából hangoznak el, aki korábban rettenetes dolgok egész sorát vitte végbe, komoly fenntartásokkal kell kezelni a mondandóját, és már alapjáraton is komoly kétkedéssel kell őket fogadni. Ugyan van benne némi igazság, de minimum bicskanyitogatóan irritáló, ahogy ez az ember fennkölten és beképzelt módon érvel Gotham polgárainak jóléte, a város helyzetének helyrehozása és Batman ténykedéseinek korlátozása mellett. A Fehér Lovag legfrappánsabb tulajdonsága egyértelműen az, hogy mennyire elnyerheti egy ember csupán a karizmájával és pusztán a megnyerő személyiségével a tömeg figyelmét, szeretetét és tiszteletét, miközben múltja enyhén szólva sem mondható makulátlannak.  



Murphy kétségkívül meggyőző érveket rak elénk, és érdekes meglátásokkal, jól megszerkesztett mondatokkal, tartalmas pábeszédekkel próbál minket meggyőzni Joker, vagyis Jack Napier igazáról. Ezen a ponton az író áttöri a negyedik falat, és bár közvetett módokon, de hozzánk, a tömeghez beszél: persze sokan egyet fognak érteni a megjavulni akaró ex-bohóccal, és valószínűleg olyanok is lesznek, akiknek kifejezetten szimpatikussá válik majd, azonban Murphy közben apró utalásokon és néhány oldalanként elejtett félmondatokon keresztül finoman figyelmeztet minket arra, hogy ne hagyjuk becsapni magunkat. A Fehér Lovag minden ízében korunk képregénye, amelyben pellengérre kerül a hétköznapi ember lélektana, és ezáltal bemutatja, hogy mennyire könnyen lehet manipulálni őket, főleg egy olyan helyen, ahol a korrupció már gyakorlatilag egyidős a város megalapításával. És egy ilyen berendezkedésben, egy ilyen világban akár még egy Joker kaliberű alak is magasra juthat a politikai ranglétrán – nem kell más, csak egy jól átgondolt stratégia, egy jól felépített imidzs, és az a bizonyos tömeg, amely piedesztálra emel egy ilyen embert. Utóbbival kapcsolatban (meg úgy egyébként is) Murphy erősen reflektál a valóságra, ami magával hozza a szomorú és keserű végkövetkeztetést: az emberek többsége borzasztóan befolyásolható. Murphy tehát egy erős, egyáltalán nem burkolt társadalomkritikát fogalmaz meg, ehhez az üzenethez pedig a Batman-mítoszt használja fel eszközként – mégsem mondható el még a legkevésbé sem, hogy ez csupán egy üres keretként szolgálna egy politikai kiáltványhoz.  



És ez meglátszik a rajzokon is. Murphy nem csak írta, hanem rajzolta is a képregényt, és annyi különböző, hol rejtett, hol szembetűnő utalást helyezett el a paneleken, hogy ezeket látva elképzelhetetlen, hogy van olyan Batman-rajongó, akinek nem dobban meg a szíve. Az első látásra is észrevehetőektől kezdve (Batmobil-park, az utóbbi nyolcvan esztendő szinte összes fontosabb denevér-járgányával), az eldugott, szinte már nagyítót igénylő apró kikacsintásokon át (különböző képek, tárgyak a korábbi képregényekből, filmekből és rajzfilmekből), a régi elemek újrahasznosításáig bezárólag (Murphy egy ponton beemeli a sztoriba a gigantikus és röhejes fagyasztóágyút a Batman és Robinból – és eléri, hogy ezúttal komolyan is vegyük!) tele van érdekességekkel, sőt, egy ízben Murphy még az 1992-es rajzfilmsorozat egyik epizódjára is úgy utal vissza, hogy az szerves részét képezze a cselekmény gerincének, és két figura kapcsolatának. A kissé eltúlzott karakterábrázolásai, durva vonásai és sajátos, ezer körül is felismerhető stílusa remek kontrasztban áll a szürkés-barnás színekkel – alapvetően sötét, puritán árnyalatú, Gotham gótikusságával pedig szép összképet ad, pontosan olyan az egész, amilyennek egy vérbeli Batman-képregénynek lennie kell.  



Murphy mentségére legyen mondva, hogy egy ilyen sztorit nem igazán lehet jól befejezni, de végeredményben, még ha nem is sikerült tökéletesen, megoldotta ezt az örök problémát, szimplán azzal, hogy csupán egyenesen és kertelés nélkül megadja a választ azokra a kérdésekre, amelyeket a történet során feltett. A Fehér Lovag megérdemelten vált modern klasszikussá és minden idők egyik legnagyszerűbb Batman-sztorijává. Úgy mesél valós dolgokról és egyre égetőbb, veszélyesebb problémákról (populizmus, agymosás, korrupció, stb.), hogy közben nem felejt el hű maradni a Batman-legendáriumhoz, és ami talán még ennél is fontosabb, nem felejt el szórakoztató lenni. Az már csak külön hab a tortán, hogy Murphy az eddig többnyire csak vicces mellékszereplőként, vagy tárgyiasított nőként funkcionáló Harley Quinnek is egy olyan értelmezést (jobban mondva értelmezéseket) adott, amely láttán még a karakter kiagyalója, Paul Dini is elismerően bólinthat. Mi több, Batman és Joker mellett ő a legfontosabb szereplő a sztoriban, egyfajta biztos, normális pont eme két entitás őrült, elmebajos haláltáncában. Többek közt ezért is, a Fehér Lovag jóval több, mint egy átlagos, egyszer olvasható darab: épp ellenkezőleg, és nem mellesleg több szempontból is nagyon aktuális. Annyi különbséggel persze, hogy itt (mint általában a mainstream képregényekben) végül helyreáll a világ rendje. A való élet sajnos azonban egy kicsit másképp működik…

Batman: Fehér Lovag (2020)
Batman: White Knight #1-8 (2017-2018)
Kritikák
Tyler Rake: A kimenekítés
Thor végre megtalálta Noobmastert.
Úriemberek
Az igazi gengszterek tényleg öltönyt viselnek.
Akciók / kedvezményes ajánlatok
Friss kritikák
A sötét lovag: Felemelkedés (The Dark Knight Rises)
Jutalom.
Eredet (Inception)
Mesterien elültetett gondolatok.
Total Recall - Az emlékmás (Total Recall)
Harminc éve mentünk el a Marsra.
A sötét lovag (The Dark Knight)
Fordulat.
A tökéletes trükk (The Prestige)
Jól figyelnek?