BoxOffice Magyarország

Dzsediék

2012. 02. 16. - 2012. 02. 19.


A Fogadom és a Védhetetlen nem bírt a Lukács Gyuri-féle agyszülemények aranyeresen erőltetett előzményfilmjének 3D-be felkonvertált (ez mondjuk nem annyira látszik), rajongókat palira vevő, de természetesen csak őértük készült izéjével.

Első helyen tehát a Star Wars I. rész: Baljós árnyak 3D. Tény, hogy csökkent az érdeklődés 41 százalékot, ám a nyitáskor annyira felfokozott volt, hogy még ezzel a csökkenéssel is megőrizte első helyét. Az eddigi, minden bizonnyal elégedett 39 ezer néző 58 millió forintot áldozott a jótékony mester filmjére, akit ez persze nem érdekel, mert ő már csak szenvedélyből meg az új generációnak és az élmény miatt, s különben is.
Második lett a Fogadom. Itt picurka, 3 százalékos csökkenéssel, mit csökkenéssel, csökkenéskével találkozunk. Hiába, a szép és igényes, közhelymentes, remek színészi alakításokkal zsúfolt, de főleg giccsmentes romantikus filmek megérdemlik a sikert – ez a megállapítás most például A szív hídjaira vonatkozik, és nem Channing Tatum, illetve Rachel McAdams silány, aktuális könnyfakasztójára.
Harmadikként kezdett a Védhetetlen. A keményen döngető akciófilmek rajongótáborából 13 ezren szavaztak bizalmat, és jól tették, golyózó szemekkel, valamint csengő fülekkel távoztak a moziból. Ráadásul ész is van a majdnem kétórás kaszkadőrorgia köré szőtt történetben.
Negyedikként nyitott az Utódok. Valamivel több mint 12 ezer néző volt kíváncsi az öt Oscar-díjra jelölt tragikomédiára, ami valóban jól sikerült darab, és annak ellenére, hogy a The Artist – A némafilmes fog tarolni a gálán, az Alexander Payne–George Clooney páros édes-szomorú, hangulatos munkája lényegesen nagyobb figyelmet érdemelne. Úgy tűnik, Jar Jar Binks színészi kvalitásai jobban érdeklik a nagyérdeműt, mint George bravúrja.
A szépség és a szörnyeteg teljesen felesleges 3D-s verziója az ötödik helyen nyitott, hatezer nézővel. Talán tízezerig elmászik, aztán viszlát. Hol volt, hol nem volt, régi nóta száll…
A Vaslady a hatodik. Meryl Streep szoboresélyes alakítására meglepően nagy az érdeklődés. Az eddigi 35 ezer néző szép teljesítmény, gond nélkül lesz ebből akár 50 ezer is, ráadásul ha beérik az a szobor, akkor aztán csigázva lesz az érdeklődés felfele még jobban.
A szingli fejvadász tartja magát. A súlytalan akció-vígjáték némi romantikával fűszerezve a hetedik helyen áll. 33 ezren voltak kíváncsiak eddig a filmre és Katherine Heigl új melleire.
Nyolcadik a Sherlock Holmes 2. – Árnyjáték. 260 ezer néző és 320 millió forint összbevétel az eddigi egyenleg, ami elképesztően jó teljesítmény, és még van benne szufla, a 350 milliós határ átlépése pedig biztosra vehető az utánjátszásokkal együtt.
Kate Beckinsale fantasztikus alakítása látható a kilencedik helyen álló alkotásban. (Na jó, inkább csak ő látható, „fantasztikus” jelző nélkül, ráadásul nagyon szűk ruciban.) Az Underworld 4. – Az ébredés 3D című agymosás araszolgat az ötvenezer néző felé, és ez össze is fog jönni.
Sereghajtó lett A tetovált lány. David Fincher filmje 80 ezer nézővel búcsúzik, ennél valamivel több volt és lehetett volna benne, de erősek voltak a vetélytársak, így alakult.

Jövő héten lesz olyan, hogy Kémes hármas, amiből megismerhetjük Reese Whitherspoon, Chris Pine és Tom Hardy lövöldözős, autós üldözéses, robbantgatós, titkosügynökös, szerelmi háromszöges, lyuksógoros kalandjait. Jön az Utazás a rejtélyes szigetre 3D Dwayne Johnson és 500 milliárd terabájtnyi CGI kreálmány főszereplésével (Michael Caine nem az, neki csak kellett a pénz.) Drew Barrymore visszatér a Mindenki szereti a bálnákat című jó szándékú és ártalmatlan, éppen ezért nem igazán sikervárományos, megtörtént esetet feldolgozó kedves és tanulságos ökofilmecskében. 

Film címe
Heti bevétel
Összes bevétel


(The Dictator)
vígjáték
2012. május 17.
(The Raven)
thriller
2012. május 17.
(The Pirates! - Band of Misfits)
animációs
2012. május 17.
(2 Days in New York)
szatíra
2012. május 17.
(The 13th Day)
dráma
2012. május 17.

BoxOffice USA
Tim Burton és Johnny Depp a címben jelzett személyek, de főleg legújabb közös filmjük, az Éjsötét árnyék, mely nemhogy megszorongatni nem tudta a Bosszúállókat, de még nyitását tekintve is átlagon alul teljesített.
2012. 05. 10. - 2012. 05. 13.
1.
103,163,000 $
2.
28,805,000 $
3.
6,300,000 $
4.
4,400,000 $
5.
4,055,000 $
6.
3,200,000 $
7.
3,100,000 $
8.
2,650,000 $
9.
1,624,000 $
10.
1,350,000 $

BoxOffice Magyarország
Nos, nem Gothár Péter legendás filmje került a hazai mozis TOP 10-es lista élére, hanem az első két helyezett ugyanúgy szerepel (arányaiban persze lényegesen parányi formában), mint a tengerentúlon.
2012. 05. 10. - 2012. 05. 13.
1.
52,735,539 Ft
2.
29,177,232 Ft
3.
9,713,165 Ft
4.
8,349,524 Ft
5.
7,146,478 Ft
6.
6,177,630 Ft
7.
5,696,832 Ft
8.
3,691,445 Ft
9.
2,532,098 Ft
10.
1,950,480 Ft

Legújabb filmkritikák
A holló
2012. május 18. 19:08, péntek
Kalózok! - A kétballábas banda
2012. május 18. 14:48, péntek
A diktátor
2012. május 17. 10:10, csütörtök
2 nap New Yorkban
2012. május 16. 18:58, szerda
Magyarország 2011
2012. május 14. 18:05, hétfõ

Legújabb DVD kritikák
Hervadó virágok
2012. május 06. 10:45, vasárnap
Az ötödik elem
2012. április 30. 11:02, hétfõ
A szabadság vihara
2012. április 29. 12:08, vasárnap
Holtodiglan
2012. április 26. 07:14, csütörtök
Hóbortos szerelem
2012. április 18. 09:05, szerda