A vámpírok és a vérfarkasok (vagy Lycanok, ahogy itt hívják őket) harca tovább folytatódik, csak a sorozat negyedik részében elvileg beszállnak a játékba az eddig csak maximum zsákmányállatként funkcionáló emberek is, akik értelemszerűen mindkét fajtól meg szeretnének szabadulni, azaz kialakul egy klasszikus mindenki mindenki ellen szituáció. Ez a kiindulópontja az Underworld széria negyedik részének, de az se ijedjen meg, aki semmit sem tud vagy már csak nem emlékszik az eddigi három film történéseire, mert egy pár perces gyorstalpalóban ennek a résznek az elején az alkotók összefoglalják, hogy mi történt eddig (tisztára, mint egy tévés szappanoperában…). A maradék 80 percben pedig gyakorlatilag folyamatos akciózást láthatunk, ahogy Selena (Kate Beckinsale még mindig nagyon dögös) próbálja megmenteni kislányát (és persze a vámpírfajt) az őket üldöző emberek, de elsősorban a Lycanok elől. A film rendezését Len Wiseman-ék ezúttal egy svéd duóra (Måns Mårlind - Björn Stein) bízták, akiknek a Végső menedék című Julianne Moore-os horrort is „köszönhetjük”. Mårlind és Stein nem kockáztatott szinte semmit. A sztori annyira egyszerű, amennyire csak lehet, a hangsúly egyértelműen az akción van. Megtartották a sorozatra jellemző kékes, szinte már fekete-fehér látványvilágot, viszont a trükkök minősége finoman szólva sem csúcskategóriás, így néha olyan érzése van az embernek, mintha egy középszerű videójátékot nézne (IMAX nagyságú képnél ez különösen kijön). Kínomban röhögtem továbbá azon, hogy bár a film természetesen 18 éven felülieknek korhatár besorolást kapott, és szív- meg torokkitépésektől kezdve van benne mindenféle brutális mészárlás, amikor azonban még az első percekben Kate Beckinsale meztelenül kiszabadul a fogságból, mindenhol van (olcsó, számítógéppel készített) füst a teste körül, de csak ott, sehol máshol a helyiségben. Bosszantóan amatőr, béna és álszent megoldás ez, főleg ha ott a 18-as karika. Egyébként viszont a film egyértelműen azokat szolgálja ki, akik rettenthetetlen rajongói az Underworld univerzumnak és karaktereknek, ők vérből, szörnyekből és Kate Beckinsale-et feszes bőrszerkóban mutató képekből megkapják a szükséges adagjukat. Márpedig ez a lényeg, nem?
Látványos, de alapvetően sok alapot, értelmet nélkülöző folytatás, mely a „nagyobb, hangosabb, túlzóbb” elv alapján azért elszórakoztat. Ám a végefőcím kezdetével a néző már rögvest azon gondolkodik, hogy mit is kéne vásárolnia, mennyire lesz hideg, illetve egyéb hétköznapi teendők kötik le, miközben el is felejti ezt a se füle, se farka popcornmozit.
Tim Burton és Johnny Depp a címben jelzett személyek, de főleg legújabb közös filmjük, az Éjsötét árnyék, mely nemhogy megszorongatni nem tudta a Bosszúállókat, de még nyitását tekintve is átlagon alul teljesített.
Nos, nem Gothár Péter legendás filmje került a hazai mozis TOP 10-es lista élére, hanem az első két helyezett ugyanúgy szerepel (arányaiban persze lényegesen parányi formában), mint a tengerentúlon.
