A hatalom árnyékában a tavalyi év egyik legjobb filmje, két kézzel kellene majd szórni neki a szobrokat. Talán így lesz, talán nem. Egyetlen negatívum azért akad. Nagyon gyorsan eltelik a százperces játékidő, pedig az ember nézné még. Nem gyakori ez manapság.
A politika és az átlagember viszonya rendszerint kimerül abban, hogy a többség kijelenti mennyire utálja ezt az egészet, de mégis nagyon sokan mennek el választani, és akik elmennek, rendszerint meg vannak győződve arról, az általuk választott párt/képviselő a becsület kikezdhetetlen bajnoka, az egyetlen jó és igaz ember, aki ebben a mocsokban is képes tiszta maradni. Na jobb ha mindenki az eszébe vészi, hogy ilyen nincs. Erre pedig remek lehetőség ez a film is, amely noha semmi olyat nem mond, nem mutat, amit ne láthattunk volna a valóságban, vagy korábban hasonló témát feldolgozó mozikban, de nem is ez volt a cél, hogy rálicitáljon korábbi filmekre. Külön érdekesség, hogy a világon, már csak a nevük miatt is, tisztának és jónak tartott Demokrata párt elnökjelölt választásába pillanthatunk bele, és bár George Clooney-ról tudjuk, hogy megrögzött Demokrata, Bush ellenzője és Obama támogatója, de mégis remekül mutatja be, mennyire gusztustalan ez az egész választási gépezet ezen az oldalon is. Hogy mennyire nincsenek tiszta emberek, hogy mennyire elcseszik a folyamatos kompromisszumok és a méltánytalan alkuk a legjobbnak induló ügyeket is, hogy milyen kisstílű játszmák folynak a háttérben és hogy mennyire nem számít senki és semmi ebben a közegben. Kiábrándító, de gondolkodásra késztető, remek színészekkel és ehhez méltón kiváló alakításokkal teli mozi.
Tim Burton és Johnny Depp a címben jelzett személyek, de főleg legújabb közös filmjük, az Éjsötét árnyék, mely nemhogy megszorongatni nem tudta a Bosszúállókat, de még nyitását tekintve is átlagon alul teljesített.
Nos, nem Gothár Péter legendás filmje került a hazai mozis TOP 10-es lista élére, hanem az első két helyezett ugyanúgy szerepel (arányaiban persze lényegesen parányi formában), mint a tengerentúlon.
