Matt Damont lehet szeretni, és lehet utálni. Kétségtelen, hogy alapjáraton ütnivaló feje van, de többször bizonyította már, hogy azokra a filmekre, melyekben szerepel, érdemes odafigyelni...
A nagysikerű mesefilmek újrafeldolgozásai régi köntösükből kitörve próbálják meg kliséktől mentesen feldobni a közönséget szórakoztató poénokkal és az eredeti sztori „megszentségtelenítésével”. Az egyetlen baki, hogy ezt a Shrek négy része és spin-offjai már kimerítették, a Tükröm, tükröm pedig semmi pluszt nem tud ehhez hozzáadni.
Ezt az elmúlt években több filmben is bizonyította, pedig idén már ő is betölti a hatvanat, de új mozijában sincs kétségünk afelől, hogy ő még az Istennek is kettérúgná a hátsóját, ha arra lenne szükség.
Egy nő, aki nem beszél, és egy férfi, aki képtelen a párbeszédre: milyen jövő állhat előttük? S mi változhat egy analfabéta harmadikkal? A XIX. században játszódó, Oscar-díjakkal jutalmazott Jane Campion-mozi több szempontból sem egyszerű történet.
Valósággal repkednek azok a filmek, melyek a „megtalált felvétel” szisztémát követve utólagosan, látszólag vágás és minden különösebb filmes trükk nélkül mutatják be az alkotás alapjául szolgáló sztorit. Na, a Project X is ilyen...
A másodvonalbeli William Brent Bell forgatókönyvíró-rendező (Stay Alive – Ezt éld túl!) újabb halovány horrorja sokat akar, de keveset fog. Nem elég összeszedett, nem elég rémisztő. Nem elég jó. Vizsgafilmnek, a videotéka legalsó polcára talán, de horrornak semmiképp. Csupán az unalom az, ami halálra rémisztheti a nézőt.
Hülye egy cím, mondhatnánk, de a magyar fordítás ezúttal szinte teljesen megegyezik az eredetivel, és nem, nem egy horgászcsatorna mozis piacra való betöréséről van szó, hanem az év – állítólag – legjobban várt angol filmjéről.
Bódy Gábor emlékét kell megidézni jelen írás címében, hogy pontosan summázva legyen David Cronenberg új filmjének esszenciája, ami kétpólusú. Részben az alapanyag nőtt túl a mesteren, részben rosszul mérte fel a projekttel kapcsolatos kockázatokat.
Az Űr a legvégső határ. Ennek végtelenjét ugorja át John Carter, hogy indiánok helyett pszeudo-római diktátorokkal és az Idő alakváltó uraival harcoljon zöld nav’ik – és egy rézbőrű bombázó oldalán. Vagy valami ilyesmi. Jedahok, tharkok, kékvér-fürdő, fénysebességgel rohangáló, óriás macskakutyák és Barsoom sárga homokja.
Hollywood lassan képes lesz szembenézni a múlt fájdalmával, a zsigeri feldolgozásokon túlmenően, finom ecsetvonásokkal is vászonra viszi szeptember 11-e utórezgéseit. Apák és fiúk, avagy a két torony.
Még ha kiváló színészek tolmácsolásában is láthatjuk, vajon a pénzügyi terület képviselőin kívül érdekes lehet bárki számára is az, hogy egy, a zöldhasúak világában mozgó cégbirodalmat sikerül-e teljesen betemetni a rá lapátolt földdel?
– Mi már harminc éve idejárunk, ebbe a kempingbe. – Miért nem vesznek itt egy házat? – Mert akkor minden évben ide kéne járnunk. – De hát így is idejönnek minden évben! – Igen, de ez nem ugyanaz. Ha akarnánk, mehetnénk máshová. Ettől jó a kempingezés.
Videojátékból filmet készíteni rossz ötlet, e próbálkozás mégis reményt keltő. Már ha lehet ilyet mondani egy misztikus-félelmetes hangulatú világ életre keltése esetén. A filmhez nem kell ismerni a játékot, újranézés viszont ajánlott a megértéshez.
A sportfogadás a pénzről szól. A fogadó pénzéről. Brandon, a sportolóból lett sportbróker, főnöke, Walter atyáskodása mellett valódi sztárrá válik. Bár ő maga sosem fogad, mégis veszít. Útja során önmagával szemben marad alul. Élet ihlette csúcsmozi.
Hogyha azt mondják nekem pár órával ezelőttig bármikor, hogy A szellemlovas új felvonása rosszabb lesz, mint az Alien vs. Predator második része, simán azt mondom, hogy lehetetlen. Meg kellene most már tanulnom, hogy ne dobálózzak ezzel a szóval...
A független művészfilmesként indult Steven Soderbergh karrierindító Szex, hazugság, videó című filmje után egy meglehetősen hullámvasút jellegű pályát futott be, miközben az igényes mainstream kismesterévé vált.
Van az a film, amikor két lelkileg nyomorodott ember csodálatos módon egymásra talál, és szép lassan megváltoztatják egymást... Izé, szóval hogy nem csak egy volt, hanem jó sok. Na, ez is ilyen...
A nagyjátékfilmes író-rendező szerepében debütáló Angelina Jolie első mozija a kilencvenes évek balkáni vérontásainak, a szétszakadó Jugoszláviának hivatott emléket állítani. A szociálisan mindig is érzékeny színésznő hosszú évek óta vállal jószolgálati nagyköveti szerepeket, humanitárius missziók résztvevője. Így szinte kézenfekvőnek és tiszteletreméltónak tűnhet a témaválasztás.
A szégyentelen és a Drive mellett volt még egy 2011-es mozi, ami elég sok személyes toplistán felbukkant. Igen, az, amelyikben A sötét lovag – Felemelkedés leendő főgonosza játszik.
Tim Burton és Johnny Depp a címben jelzett személyek, de főleg legújabb közös filmjük, az Éjsötét árnyék, mely nemhogy megszorongatni nem tudta a Bosszúállókat, de még nyitását tekintve is átlagon alul teljesített.
Nos, nem Gothár Péter legendás filmje került a hazai mozis TOP 10-es lista élére, hanem az első két helyezett ugyanúgy szerepel (arányaiban persze lényegesen parányi formában), mint a tengerentúlon.
