Crash gyerekként túlélt egy autóbalesetet, szülei elvesztését és számtalan daganatot: nincs benne félelem, e képességét pedig mentősként kamatoztathatja. Akik látták Martin Scorsese Holtak útja című moziját, tudhatják, mentősnek lenni az egyik legkeményebb hivatás. Nem csoda, hogy többségük cinizmusba, alkoholba, netán másba menekül a napi rutinnal járó szörnyűségek elől, vagy meglepően hamar kiég. Erről is mesél Hendrik Hölzemann rendező–forgatókönyvíró, aki egy olyan világról írt és alkotott, melyet civil szolgálatosként maga is megtapasztalt.



Az álmot űző éjszakai riasztás családi verekedéshez vezet, s a részegekkel, drogosokkal, öngyilkosjelöltekkel szegélyezett úton alig akad rendes beteg – jegyzi meg Fido, akit fásulttá tett a sok szörnyűség, melyekről odahaza nem mesélhet. Nem meglepő, hogy „cserébe” házaséletét egy munkatársnőjével éli meg a mentőben. Richie a kábítószerek világába menekül, főhősünk, Crash viszont kitart hivatása, küldetése mellett: menteni akar. Ő meglátja az elesettben, a szerencsétlenben, a külföldi bevándorlóban és a söpredékben is az embert, ám hiába a legjobb szándék és a rámenős kollegina, emberünk mégsem él. Holott legyőzhetetlennek tűnik, hiszen hétévesen túlélt egy autóbalesetet, amiben a szülei odavesztek, tucatnyi daganatot győzött le, melyekre mindössze egy heg emlékezteti, ha tükörbe néz.



Míg a többi mentős a munka embertelen része elől menekül, addig Crash a szolgálatban él igazán. Amúgy viszont kábán ténfereg, a múlt emlékképei peregnek le a szeme előtt, akárcsak vissza-visszatérő álmában, ahol nemcsak gyerekkora szomorú pillanatai kelnek életre, de egy ránevető, felé nyúló lány is megjelenik.
Egy nap az álom valósággá válik, amikor egy drogtúladagolásos fiúhoz riasztják a rohamkocsit, a kaszással randizó srácért pedig az álmokban oly gyakran látott sötét hajú teremtés aggódik, aki szíve alatt magzatot hord, s egyszerre veszítheti el párját, támaszát, jövendő gyermeke apját.



Az elsőfilmes Hölzemann, aki tűzoltót alakítva maga is feltűnik a filmben, nem finomkodik, és nem csúsztat: a mozikban megszokott helyzetek ezúttal a realitás talaján mozognak, az álmot és az álmodozást úgy láttatja, mintha magunk is a főhőssel együtt csúsztunk volna át egy másik síkba, s ugyanolyan durván ránt ki belőle, mint egy riasztás. Nem idealizál, s színészeinek sem hagyja, hogy „nézőbarát” irányba vigyék a produkciót, tudatosan vezeti őket az általa kitűzött úton. Ehhez remek partnerekre talált a két főszereplőt életre keltő Matthias Schweighöfer és Jessica Schwarz személyében, miközben a többiek csak tévésorozatos szinten asszisztálhatnak. Szintén nagy szerep jut a találó és hatásos zenét szolgáltató Lee Buddahnak, valamint a Blackmail együttesnek, s Patricia Rommel vágó is remek munkát végzett Lars Liebold és Grischa Schmitz a fiút, a lányt, a múltat és az álmot/álmodozást bemutató felvételeinek összefűzésével.



A stáblistáig vezető út – különösen a vége felé – sorra rúgja fel a megszokott kliséket, erősen megdolgozva a néző lelkivilágát, de a kitartóak művészi és spirituális értelemben is különleges élménnyel lehetnek gazdagabbak az utóbbi években egyre jobb alkotásokkal előrukkoló német filmgyártás egy újabb, cseppet sem elhanyagolható mozijának köszönhetően.



A KÉP:

Tévéfilmes hatású, a kelleténél nagyobb fényerejű, valós szélesvásznú kép köszön vissza a DVD-n, holott az eredeti előzetes az elfogadhatónál sötétebb, de moziszerű képpel bír. Ha a filmnél visszaveszünk a fényerőn, javul a helyzet. A színek és az élesség egyébként természetes, egyedül a nagy felületű homogén háttérnél tapasztalható némi tökéletlenség. Az animált, zenés menü nem túl szép, de legalább könnyen áttekinthető, kezelhető.

A HANG:

Sajnos az eredeti német hang sztereóban szól, pedig a filmzene (Blackmail, Lee Buddah) abszolút a helyén van, s a magyar felirat is korrekt. A szinkronkedvelők viszont örülhetnek, nemcsak a jól teljesítő Dolby Digital 5.1-es hangsáv miatt, hanem mert a magyar hangok kiválasztása is jól sikerült. Többek közt Markovics Tamás, Nemes Takách Kata, Fekete Ernő és Seszták Szabolcs vettek részt a szinkronban.

EXTRÁK:

A német kiadás Dolby Digital 5.1-es és DTS hangsávja mellett a félórás Így készült, illetve az alkotók filmográfiája is hiányzik a hazai kiadásról. Ellenben a közel negyedórás, letterbox képű interjúcsokor magyar felirattal szerepel a korongon – közvetlenül az azonos paraméterekkel rendelkező filmelőzetes mellett (sőt, a kiadó négy, magyar feliratos filmajánlója is felkerült a DVD-re, melyek a következők: Salvador, Az esküvő, Mifune utolsó dala és Idióták – utóbbi 4:3-as, a többi letterbox képarányú.)
De vissza a Szívritmushoz és az interjúkhoz! A pár perces nyilatkozatok közül a főszereplőt megformáló Matthias Schweighöfer viszi a prímet: tökéletes jellemrajzot ad a figurájáról, annak lelkivilágáról, mozgatórugóiról, környezetével való viszonyáról, olyan apró észrevételekkel, amik az elmélyült nézőknek is adhatnak némi pluszt. Jessica Schwarz egyebek mellett arról mesél, hogy várandós húgát figyelte meg a terhes lány eljátszásához, de az általa életre keltett Novemberről alkotott gondolatai is mind hasznosak, érdekesek. A színészek közül megszólal még Bibiana Begalu (Dr. Halál), Florian Lukas (Richie) és Jan Gregor Kremp (Fido), valamint Uschi Reich producer és az író–rendező, Hendrik Hölzemann, aki meglepő módon sok újdonságot nem mond, inkább csak Matthias Schweighöfert és cimboráját, Lars Liebold operatőrt dicséri.

DVD: 7
Kép: 8
Hang: 7
Extrák: 5