Tokióból Kochiba nyolcvan perc a repülőút. Taku a japán fővárosba jár egyetemre, onnan siet vissza szülővárosába, hogy részt vehessen az érettségi után egy évvel megrendezett osztálytalálkozón. A fiatalember a fedélzetre lépve nemcsak térben, de – gondolatban – az időben is utazik. Előjönnek az iskolai emlékek, kamaszkora legszebb és legnehezebb pillanatai, melyek mérföldkövek felnőtté válása útján, s kellő távolságból szemlélve akár új értelmet is nyerhetnek.



Hősünk a középiskolának köszönheti a barátságát Jutakával, akivel ugyan nem jártak egy osztályba, de egy közös, az intézmény vezetői döntésével szemben lázadó ügy összekovácsolta őket. Ám az iskolához köthető az új lány, a szemrevaló, jó tanuló, ám különc Rikako, aki alaposan próbára tette e köteléket: bár emberünket hidegen hagyta a szépség, Jutaka elvarázsoltan állt a lány előtt, aki azonban ügyet sem vetett a félszeg hódolóra, viszont – valami csoda folytán – minduntalan Takuval hozta össze a sors. A tanév vége ugyan egyiküknek sem hozott hepiendet, de mostanra mintha mindnyájuk számára kitisztult volna a kép. Vagy csak a nosztalgia édesíti meg az emlékeket?



Mindössze hetven perces a Studio Ghibli egyetlen, televíziós sugárzásra készült alkotása, mégis hihetetlenül hosszúnak, vontatottnak tűnik Himuro Szaeko írónő novellájának megfilmesített változata, melyet kivételesen nem a céget alapító, Oscar-díjas Mijazaki Hajao, illetve művészi és üzlettársa, Takahata Iszao rendezett: a lehetőséget egy ifjú tehetség, Mocsizuki Tomomi kapta. A fiatal alkotókból álló stáb munkájának eredménye ugyan kevésbé részletgazdag, mint a nagymestereké, de a költségvetést sem mozis, hanem televíziós produkcióra méretezték.

Különösen európai szemmel hiányzik a pörgés, a kamaszkori poénok és zrikálások, összeveszések, kibékülések és egymásra találások sora, amik a mai sulifilmekre, iskolai romantikus mozikra, sorozatokra jellemzőek, pedig éppen ez a tisztaság és ifjúkori őszinteség, a szereplők önmaguk és a külvilág felé vezető útkeresése az, ami valóságossá teszi A tenger zúgását. A múlt ilyesfajta felidézése a valóságban sem kapkodó, a film ritmusa tehát életszerű, ahogy az érettség útján haladó, de célba még nem ért karakterek adott helyzethez és egymáshoz való reakciói is. Lírai gyöngyszem, szép rajzokkal és érzelemgazdag zenei világgal.



A KÉP:

Az animált menü zenei aláfestés nélkül fura, igaz, a Studio Ghibli nem adott engedélyt zenei kíséret felhasználásához, így szerencsésebb lett volna egy állóképes nyitóoldal. A valós szélesvásznú kép az 1993-ban készült film korához képest meglepően szép, a színek a helyükön vannak, bár egy-két apró szemcse az éles szeműeknek feltűnhet a transzferen, mely átlagosan 7-8 Mbit/secundumos bitrátával került az egyrétegű korongra.

A HANG:

Sztereó japán és magyar hang mellett magyar felirat található a korongon, mely éppen egy meghatározó ponton ellentétes a szinkronnal. Annál a jelenetnél, amikor Rikako elmondja, miért hívta le volt barátjához Takut, ez olvasható: „Fel akartam vágni előtte veled”. A szinkron viszont így szól: „Azért hívtalak le, mert fel akartam vágni vele előtted”.
A szinkronhangok (Markovics Tamás, Bogdányi Titanilla, Kékesi Gábor, Vadász Bea, Elek Ferenc, Molnár Ilona, Incze Ildikó) kiválasztása nem rossz, ám Bogdányi Titanilla az eredetinél elviselhetetlenebb, öntörvényű lányt kelt életre a hangjával, így szerencsésebb a japán hang és a magyar felirat kombinációját választani, már csak a nevek és a hozzájuk tartozó figurák könnyebb beazonosítása miatt is. Nagata Sigeru zeneszerző csodaszép melódiái mindkét hangsávon remekül érvényesülnek, és rengeteget hozzátesznek a szereplők érzelmeinek kifejezéséhez.

EXTRÁK:

A borítón feltüntetett eredeti előzetes megvan (letterbox képpel), de a Studio Ghibli ajánlói helyett A három rabló (szélesvásznú kép, magyar felirat), a Hercegek és hercegnők (letterbox kép, magyar felirat), illetve a Kirikou és a vadállatok (szélesvásznú kép, szinkron) kedvcsinálói sorakoznak.

DVD: 7
Kép: 8
Hang: 7
Extrák: 2