28 év után ki is jár neki. Jankovics Marcell már 1983-ban megírta a Tragédia animációs változatának forgatókönyvét, a forgatást azonban csak öt évvel később tudták elkezdeni. Kisebb-nagyobb megszakítások, financiális problémák akadályozták a grandiózus mű elkészültét, amit egy utolsó utáni pillanatban érkező anyagi támogatással végül 2011 nyarán sikerült befejezni, így az eredetileg tévéfilmnek szánt alkotás eljuthatott oda, ahova való: a filmszínházakba. Igaz, 4:3-as képaránnyal, és a mai csilli-villi 3D-s animációs filmek világában kifejezetten puritánnak tűnő megvalósítással, de végre elkészült. Hogy megérte-e? Erre majd inkább térjünk vissza egy kicsit később. A Tragédia részletekbe menő elemzése helyett hadd legyek pár sor erejéig Lucifer, és vizsgáljuk meg az Alkotó döntéseit az örökös kétkedő szemszögéből.



„Mondottam, ember: küzdj és bízva bízzál!” Jankovics foggal-körömmel küzdött, és bízott a legjobbakban, a sors fintoraként azonban visszaköszönt cannes-i díjnyertes rövidfilmjének (Küzdés) mondanivalója: ahogy az alkotó alakítja művét, úgy a mű is formálja alkotóját. Madách nagy tisztelőjeként és a Tragédia hű „rajongójaként” Jankovics egy másodpercig sem tekintett magára egyenrangú félként, így túlzott elfogultságának, illetve alázatának köszönhetően az animációs változat sorsa már a kezdetek kezdetén megpecsételődött. Hiába készült minden szín más-más stílusban, a gyökerekhez való túlzott ragaszkodás (és a pénzhiány) rányomta a bélyegét az alkotásra. Közel 25 év animációs berkekben egyenlő az örökkévalósággal. Nyilván nincs értelme az aktuális technológiai háttérnek megfelelően folyamatosan újra és újrarajzolni mindent, így kompromisszumos megoldásként érdemes az elkészült részeket a kezdetekhez igazítani. Ugyanis a retróra mindig van kereslet.



De hagyjuk a formát, ez amúgy is csak egy eszköz. Egy világirodalmi jelentőségű műnél a hangsúly sokkal inkább a tartalmon van. Amit vehetnénk adottnak, és akkor itt jön a „de”. Ha már egy nehezen emészthető művet adaptálunk, ráadásul olyan formában, amire eddig még nem volt példa, akkor ne álljunk meg a külsőségeknél, merjünk változtatni az eredeti szövegen, mert az nem szent és sérthetetlen. Az animáció által megvalósítható lehetőségeknek csak a technika és a kreativitás szab határt, ha ezt kiegészítjük egy saját – akár szabados – értelmezéssel, akkor elmondhatjuk, hogy valami igazán egyedit alkottunk. Jankovics Marcell azonban a könnyebb utat választotta, a londoni szín kivételével szinte alig engedett teret a változtatásoknak, így a végeredmény sokkal inkább hasonlít egy animációval és zenével illusztrált felolvasóestre, mintsem egy formai és tartalmi módosítások garmadáján átesett egyéni vízióra. Madách műve annyira univerzális és kortalan, hogy valósággal kiált egy 21. századra aktualizált változatért. Hogy saját magamat idézzem: „Küzdést kívánok, diszharmóniát, Mely új erőt szül, új világot ád, Hol a lélek magában nagy lehet, Hová, ki bátor, az velem jöhet."



Száz szónak is egy a vége. Tényleg megérte? Szakmailag: semmiképp sem. Az egyéni célkitűzést és az alkotás mondanivalóját figyelembe véve: mindenképp.