2012. január 25. 18:48, szerda Balajti Péter írása
0 hozzászólás
Bírtad a Jóbarátok Chandlerjét? A jó hír, hogy a színész itt van szőröstül-bőröstül, lévén ezúttal borostás az ismerős arc, melyhez a megszokott szinkronhang, no meg a különlegesen szép szemű és mosolyú Lynn Collins is jár. A rossz hír: maga a film.
Kamaszkorom egyik legnagyobb emléke volt a tatai tábor, melynek kaszinó-napján nehezen megszerzett zsetonjainkat szórhattuk el vagy többszörözhettük meg. Volt ott minden a horrorteremtől az űrbázison át a tetoválószalonig, de akadt masszázs és kapura rúgás is. Az egyik legizgalmasabbnak tűnő, mások által erősen ajánlott ajtón a sokat sejtető StripX felirat szerepelt. A sztriptízt ígérő szobában szemrevaló leányzók ültek, amikor cimborámmal beléptünk. Miután kifizettük a beugrót, és becsukódott mögöttünk az ajtó, az egyik szépség odaszólt nekünk: „Rajta, fiúk, vetkőzhettek!”.
S hogy miért e hosszú, elsőre véletlenül sem ideillő felvezetés? Nos, a Fapofa kapcsán az ember egy olyan vígjátékot vár, melynek hőse rezzenéstelen arccal éli át a szituációs és egyéb komédiák sokaságát, ezzel is fokozva a rekeszizomlázat okozó hatást. Csakhogy a cím nem a főhősre, hanem a nézőre utal... Igaz, erre csupán a film alatt döbben rá az ember, miközben úgy érzi, mintha a depresszióval rokonlelkű betegségben szenvedő forgatókönyvíró főszereplő történetét terápiás céllal hívta volna életre a sztorit jegyző és rendező Harris Goldberg, aki korábban már a Tök alsóval büntetett.
Hudson Milbanket két dolog irányította: a törekvés, hogy boldog legyen, s ehhez legyenek örömteli gondolatai, illetve az a szörnyű tudat, miszerint az egész világ egyetlen lépésre van a teljes katasztrófától. S ha ez az egészséges állapota, akkor vajon milyen lehet emberünk, amikor egy túlfüvezett éjszaka során pszichésen teljesen kikészül és úgy marad? Úgy van, még érdektelenebb. A „megnyert” jelenséget deperszonalizációs zavarként emlegetik a szakemberek, ami annyit takar: a páciens nemcsak kívülállóként látja, de úgy is érzi magát, függetlenítve, elszakadva a saját testétől, mintha az valaki másé volna.
A haver szinten álló forgatókönyvíró szerzőtárs próbál lelket önteni cimborájába, ám ő nem szakember, de a specialistáról is csakhamar kiderül, nem sokat ér. Bezzeg a nő, aki váratlan rámenősséggel toppan a férfi életébe, s úgy tűnik, nem csupán programot, de értelmet, s talán segítséget is ad neki…
Bár a kiégettség, a kiüresedés, a depresszió és a közöny népbetegség, így viszonylag sokaknak lehet könnyű azonosulni Hudsonnal, s az ésszerűtlen tetteinek sora is teljesen életszagú, miért érdekelne ez bárkit is? Unalmas, vontatott, akadozó és dramaturgiailag (kidolgozatlan a szülői háttér, érthetetlen a tollügy és a börtön hatása, mint ahogy nincs felépítve a tékavallomáshoz, illetve a fináléhoz vezető értelmi-érzelmi út sem) is botladozó film a Fapofa, amiért csakis Harris Goldberg a felelős. A kiválasztott színészeknek fekszik a drámai vonallal fűszerezett romantikus vígjáték, de sikerült őket visszafogni, és úgy instruálni, hogy játékuk illeszkedjék a csapnivaló forgatókönyvhöz.
Hiába érezni Matthew Perry komolyabb oldalát, mellyel fanyar párost ad az egyszer-kétszer (például a Lynn Colins alakította Sara fúvós magánszáma vagy a főszereplő gyógyszer-dilemmája) túlpörgetett humor. Tényleg: olyan ez a mozi, amilyen a főszereplő beteg hullámzó kedélyállapota lehet. Ennek ellenére még terápiás céllal sem ajánlom. Pedig nagyon akartam szeretni ezt a filmet, de kicsit sem sikerült. Utólag próbáltam összerakni a részleteket, megérteni, mit miért tett az író-rendező, de be kellett látnom: régen rossz, ha nekem, nézőnek kell megoldanom azt, ami a direktor feladata lett volna.
A KÉP:
Mozgó, zenés menüből jutunk el a filmig, melynek eredeti képaránya 2,35:1, de nem csak hazánkban, más országokban is 1,78:1-es szélesvásznú változatban jelent meg DVD-n. A képre nem lehet komolyabb panasz: a színek a helyükön, a kontraszt rendben, kosznak-piszoknak nyoma sincs a részletgazdag kópián.
A HANG:
A nemzetközi kiadásokkal ellentétben, az angol Dolby Digital 5.1 helyett csak sztereót kapunk, viszont van magyar szinkron is, melyben Matthew Perry – Sinkovits-Vitay Andrásnak köszönhetően – megszokott magyar hangján szólal meg. Lynn Collinshoz illik Pikali Gerda, ahogy Mary Steenburgenhez is passzol Vándor Éva orgánuma, Kevin Pollaknak pedig az a Háda János kölcsönzi a hangját, aki többször szinkronizálta már a Közönséges bűnözőkből is ismert színészt. Kár, hogy a magyar keverés stúdióérzetű, dobozhangú, az angol meg kissé halk. Utóbbihoz jól olvasható magyar felirat igyekszik pontosan idézni a szinkront.
EXTRÁK:
A nemzetközi kiadás 19 perces doksija és a rendező kommentárja helyett mindössze a film magyar feliratos, letterbox képű előzetesét és három, szintén magyar feliratos előzetest kapunk (a Szeszélyes szerelmem és a Juno letterbox, a Dirty Dancing – Az eredeti edzésprogram 4:3-as képű).
Stílusosan fapados DVD-n tálalták a Fapofát. A kép szép, a sztereó angol halk, a sztereó magyar dobozhangú, extrákból meg semmi komolyabb. Ráadásul igazi vízválasztó mozi ez a Matthew Perry-rajongóknak: sokakat megerősíthet abban a tudatban, milyen sokoldalú a kedvencük, mások viszont a sótlan szerep miatt úgy érezhetik, csak a Jóbarátokban volt igazán helyén a színész.
Tim Burton és Johnny Depp a címben jelzett személyek, de főleg legújabb közös filmjük, az Éjsötét árnyék, mely nemhogy megszorongatni nem tudta a Bosszúállókat, de még nyitását tekintve is átlagon alul teljesített.
Nos, nem Gothár Péter legendás filmje került a hazai mozis TOP 10-es lista élére, hanem az első két helyezett ugyanúgy szerepel (arányaiban persze lényegesen parányi formában), mint a tengerentúlon.