Asger Leth korábban dokumentumfilmeket rendezett, a Borotvaélen az első játékfilmje. Miért őt választották?

Vahradian: Olyan embert kerestünk, aki nagy tapasztalatot szerzett igaz történetek elbeszélésében. Asgerben megvan a részletek iránti érzék, ami elengedhetetlen egy dokumentumfilmes esetében. Úgy kell elképzelni a történetet, mint a valóság gigantikus keretét, amiben meg kell találni, ami érdekes, és arra kell összpontosítani.

Di Bonaventura: Bennünket Asger keresett meg azzal, hogy szeretné megrendezni ezt a filmet, és ez imponáló volt. Merész ember benyomását keltette, vállalta a kockázatot, ami mindenképpen szükséges egy rendező esetében, aki Manhattan fölött 60 méter magasan, alig 30 centi széles párkányon fog forgatni. Ebben a projektben annyi minden volt szokatlan, hogy kellett egy merész ember hozzá. De a megközelítés szempontjából is érdekes a dokumentumfilm-rendezés, és szerettük volna behozni a filmünkbe ezt a másfajta megközelítést és merészséget.

Sam Worthington nem titkolta, hogy tériszonya van. Hogyan kezelték ezt a helyzetet?

Vahradian: Bizony aggódtunk emiatt, hosszasan beszélgettünk erről: „képes lesz-e kilépni a párkányra, megszokja-e, képes lesz-e ott megszólalni? Képes lesz-e eljátszani a szerepét?” És megtette. Látszott a szemében, hogy retteg, és ez volt az a rész, amiért megérte a valós helyszínen forgatni. Érezhetően tudatában volt, hogy ott áll 60 méterre a levegőben, és kifejezetten azt akartuk, hogy megfogjuk ezt az érzést a kilépés utáni első pillanatokban, mivel ő még sosem csinált ilyet, és ez látszik a szemében. Számunkra ez rendkívüli volt. Összességében Worthingtonnnak sikerült mindent megjelenítenie a karakterben, amit mi szerettünk volna, sőt, ennél többet is. Nagyon magabiztos, olykor talán túlságosan is. Kissé vissza is kellett fognunk néha. De az a különleges szituáció, hogy egyszerre volt képes eljátszani a szerepet és a mi figyelmünket is folyamatosan magára vonni, hihetetlen volt számunkra.

A film egy másik fontos szereplője Elizabeth Banks, Lydia Mercer tárgyaló szerepében.

Vahradian: Elizabeth érdekes választás volt. Tetszett, hogy van egyfajta érdes, majdnem arisztokratikus természete, míg Sam inkább amolyan munkásember-fajta. Másrészt közismert, hogy Elizabeth nagyon jó vígjátékszerepekben, ezért úgy gondoltuk, hogy ez oldani fogja a párkányon folytatott párbeszéd feszültségét.

Jamie Bellt, Sam filmbeli öccsét a Billy Elliot című nagysikerű filmben ismerhette meg a nagyközönség, még gyerekként. Milyen vele dolgozni most, felnőttként?

Di Bonaventura: Öröm vele dolgozni, ő egy ígéretes, feltörekvő tehetség. Csodálatos egyéniség, tehetséges és gyorsan tanul. A forgatás alatt közte és Sam között gyorsan és természetesen kialakult a testvéri hangulat. Ugyanakkor nagyon csipkelődős is tud lenni, úgyhogy hagytuk, hogy ugrasszák egymást, és szórakozzanak ezen.

Vahradian: Természetesen a kiválasztáskor arra is figyeltünk, hogy hasonlítsanak egymásra, és úgy gondoljuk, hogy hitelesnek hat köztük a rokoni kapcsolat. Ugyanazt a munkásember-természetet akartuk sugallni, mint Sam esetében. Két Long Island-i ír fickót akartunk bemutatni, egy amerikai bevándorló családból. És vicces, mert mindkettőjük akcentussal beszéli az angolt. (Bell Angliából, Worthington Ausztráliából költözött az Egyesült Államokba – a szerk. megj.)

Másképpen, de Edward Burns és Ed Harris is Sam Worthington ellenségei a filmben.

Vahradian: Edward különösen karizmatikus egyéniség. Mind több és több jelenetet adtunk a történethez, hogy többet szerepelhessen, mert minden, amit kimondott, humoros, vicces, ugyanakkor kemény figura, a tökéletes New York-i rendőr típusa. Sok tekintetben ő a film szíve. Nagy meglepetés volt számunkra.

Di Bonaventura: Harris egyike a filmművészet legendás alakjainak, és tökéletesen illik hozzá David Englander, a dúsgazdag New York-i üzletember szerepe. Igen érdekes, kapzsi figura, de ugyanakkor szórakoztató és elegáns, sima modorú ember. Nagyon érdekes kontrasztok kelnek életre benne.

A film főszereplőjével, Sam Worthingtonnal készült interjú itt olvasható.