Thatcher persze megérdemli a saját mozit, hiszen ritkán látni a (világ)politikában hozzá hasonlóan magasra jutó és ott sokáig megmaradni képes nőt.
Egy ilyen erős személyiség viszont sokszoros terhet ró a filmre, de főleg az őt játszó színészre. A Vaslady legnagyobb, sőt mondhatni egyetlen erénye mégis Meryl Streep fantasztikus alakítása, aki nem „csak” eljátssza Thatchert, hanem Thatcherré válik. Kár, hogy a film nem képes felnőni főszereplője játékához.



A legnagyobb probléma, hogy az alkotók nem tudták eldönteni, Thatcher magánéletére vagy politikai karrierjére koncentráljanak inkább, így mindkettőt megpróbálták belezsúfolni a 105 perces filmbe, ám ez értelemszerűen kudarcra volt ítélve. Így ugyanis minden fontos esemény szinte csak címszavakban, nagyon rövid időre kerül említésre, nem érezzük sem a politikai csatározások, sem a magánéleti drámák súlyát, mert egyik sincs kibontva kellő részletességgel, miként a mellékszereplők is elsikkadnak. Pedig lehetett volna egy, A király beszédében látott tanár-király pároshoz hasonló duót csinálni Thatcherből és férjéből (Jim Broadbent), de még érdekesebb lett volna, ha a politikai karrierre koncentrálva részletesebben bemutatja a film Thatcher harcait, támogatóit és ellenfeleit, s megpróbál bemászni a híres politikusnő fejébe, jobban érzékeltetve küzdelmét Anglia élén. 



Ehelyett azonban a film összevissza ugrál magánélet és politika, múlt és jelen között, amitől se íve, se tempója nem lesz, és nem érezzük azt, hogy a főszereplő valahonnan eljut valahova, nem érezzük át küzdelmeinek nagyságát, betegségének drámaiságát. Pedig egy olyan emberről van szó, akinek életútja bővelkedik olyan dolgokban, amikről érdemes beszélni.
Phyllida Lloyd a Mamma Mia! könnyedsége után nem képes műfajt váltani és egy részletes, tisztességes életrajzi filmet készíteni. Ha nem lenne Meryl Streep átlagon felüli alakítása, akkor egy teljesen félresikerült biopicről beszélhetnénk, így viszont inkább azért leszünk bosszúsak, mert hiábavalónak érezzük Streep nagyszerű játékát, és sajnáljuk, hogy ez, illetve Thatcher személye maga nem kapott egy jobb mozit.



Érdekes viszont a sok hasonlóság a filmben bemutatott angol belpolitikai és a mai magyar helyzet között, felfedezhetünk számos apró hasonlóságot, amelyek nyilván véletlenek, de mindenképp elgondolkodtatók, ez azonban szintén nem a film erénye.