Irritál maga a szó is, de azok szintén, akikre használják, főleg ha ezt büszkén vállalják is. Így nem csoda, hogy egy, ezt a szót a címében viselő film hendikeppel indul, de belátom, hogy a főszereplőre tökéletesen ráillik ez a meghatározás.
Stephanie Plum elvált (persze a férfi volt a hibás, és soha többet nem akar férjhez menni), kirúgták a munkahelyéről (holott a Macy’s fehérneműosztályán épp biztos valami világmegváltó tett véghezvitelére készült), és most kénytelen valamit kitalálni, feltéve, ha azt akarja, hogy legyen valami meleg a gyomrában. És mit csinál ilyenkor egy igazi „szingli”? Hát persze, hogy belefog valami olyan munkába, amihez egyrészt rohadtul nem ért, másrészt többnyire inkább férfiak szokták végezni.



Stephanie ennek szellemében óvadékügynök lesz, azaz például neki kellene elkapnia az olyan rosszfiúkat, akik nem jelentek meg a bíróságon. Hősnőnk természetesen hiába hülye és tehetségtelen, akad olyan férfi, aki segít neki, és akit aztán persze le is pipál, még ha többnyire a vakszerencsének köszönhetően is. Az üldözendő rosszfiú meg persze a régi szerelem, aki még a gimiben alja módon megdugta, majd azon nyomban el is felejtette hősnőnket, ami lássuk be, bosszúért kiált.



Biztos lehetett volna ez a film vicces, romantikus vagy netán izgalmas is, de most egyik se jött össze. A szereplők valószerűtlenül hülyék és kidolgozatlan jelleműek, a férfi és női főszereplő közt szikrányi kémia sincsen, ráadásul az egész nyomozásos rész annyira buta, hogy az már fáj. Katherine Heiglről meg már tényleg nem tudja eldönteni az ember a sokadik ilyen szerepe után, hogy vajon a való életben is ilyen ostoba-e, vagy csak zseniálisan játszik efféle karaktereket, de kezdek egyre inkább gyanakodni, hogy itt az előbbiről lehet szó. Ezért pedig nem kárpótol az, hogy jó teste van.