Az igaz történeteken alapuló börtöndrámák mára elég népes táborba tartoznak. A különféle feljegyzésektől kezdve novellák és regények mesélnek a különböző korokban történt lázadásokról. Film is nem egy készült már ebből a témából. Jogos a kérdés tehát, hogy ez akkor miben lesz más, mint a többi? Marad megint csak a megvalósítás, a karakterek és a történetvezetés. Így mint ilyen, az Ördögsziget előkelő helyre került a börtöndrámák között.



Bastoy egy sziget Norvégiában. Azon belül is egy javítóintézet volt fiatal bűnözők számára, akik bár látszólag tényleg bűnözők voltak, igazából csak a szegénységgel küzdöttek. 1917-ben ide érkezik két új jövevény, akiket egy sorszámmal látnak el, hogy identitásuktól azonnal megfosztva, még kíméletlenebbül törjék meg a lelküket. Az egyik új fiú azonban nem viseli jól, ha meg akarják alázni. Természetesen az egész egyetlen dologhoz vezethet: lázadáshoz...



Tegyük hozzá, hogy valóban megtörtént az eset. Bastoy felett kis időre tényleg átvették a fiatalok az uralmat. A történet így mint igaz sztori, de még mint egy klasszikusan levezetett börtöndráma sem rejt túlságosan sok meglepetést. Ami miatt mégis működik, az az elsőrangú színészi játék. Ide kell sorolni a gondnokot alakító Kristoffer Jonert és a már Amerikában is befutott  Stellan Skarsgardot, akit legutóbb a Thorban láthatott a közönség). Joner játékán kézzelfogható a saját maga által is kifogásolt, mégis élvezett szadizmus, míg az igazgató alapvetően jót akar, de őt is gúzsba köti a bürokrácia és saját pozíciója. A finom adagolások nem mennek át irracionális terrorba vagy durvább eseményekbe, szépen lassan lök mindenkit afelé, hogy ne legyen vesztenivalója. Jó példa ez a film arra, hogy valaki bizony befogná a száját és tenné a dolgát, ha nem akarnák feltétlenül megtörni mellé a lelkét is.