Persze nem azt állítom, hogy ezen három tényező összessége máris elég egy zseniális filmhez, de kiindulásnak jó. Hisz emlékezünk mindannyian olyan esetekre, ahol pont a színészek viszik el a hátukon a produkciót, még akkor is, ha karakterüket konkrétan baltával faragták. A helyszín itt nem egy bank vagy egy kaszinó, és a cél sem a meggazdagodás – így egész más megvilágításba kerül az egész történet is. És bár a készítők nagyjából a film feléig nem igazán avatják be a nézőt, hogy most mire fel történik sok dolog a vásznon, mégis minden magától értetődik. (Na meg az előzetesben is ellőtték.)



Nick Cassidy tipikus városi zsaru. Egy teljesen egyszerűnek tűnő testőri munka során a vagyonos David Englander ráver egy gyémántrablást, hogy a biztosítási pénzből cége ismét erőre kapjon. Cassidynek két választása van: vagy belenyugszik a dologba, és leül huszonöt évet a hűvösön, vagy valahogy bebizonyítja az ártatlanságát. Képtelen terv veszi kezdetét: kimászik egy szálloda ablakán, és ugrani készül…



Aki azért egy kicsit is nyitott szemmel rohangál a világban, annak teljesen egyértelmű, hogy mire is megy ki a játék. Nem a meglepetések vagy a nagy fordulatok miatt működik a mozi, de szerencsére nem is ezekre hegyezik ki a készítők a filmet. Egy nagyjából kellemesen lineáris történetet mesélnek el, ahol azért lehet izgulni is. A gonosz szerepében tetszelgő és kissé már idősödő Ed Harris zseniális a kegyetlen, durva hatalommal rendelkező ingatlanmogul szerepében. Nagyon lehet őt gyűlölni szerencsére, így kapunk egy egyszerű, igazából sablonos, de karakteres szemétládát. A főszereplő Sam Worthingtonnal sincsenek akkora színészi problémák, mint ahogyan azt sokan állítják, bár az valóban érezhető rajta, hogy van még hová fejlődnie. Mindez azonban a filmből nem von le semmit. Asger Lethnek ez az első nagyjátékfilmes rendezése, és tulajdonképpen jöhet a többi is.