A sztori elemzésébe most nem megyek bele, mindenki az unalomig ismeri a messzi-messzi galaxis ármánykodásait, csatáit, no meg az erőt. Az igazi kérdés inkább az, hogy egy régebbi filmet mennyire van értelme térhatásba áttolni? Azt ugye a Titánok harca óta tudjuk, hogy ha 3D-s mozi, akkor igenis tessék azt arra megfelelő kamerával forgatni. Ehhez ugye két, nagyjából egymástól kétszemnyi távolságban elhelyezett külön optikára van szükség. Persze a stúdiók - főleg költségcsökkentő okok miatt - inkább forgattatnak „sima mezei” felvevő berendezésekkel, és utólag konvertálják fel a produkciót a harmadik dimenzióba. Ezzel zömében elég híg végeredményt lehet elérni, nem lesz az igazi a 3D, és a fejünk is megfájdul.



Az igazsághoz azonban az is hozzátartozik, hogy a bőség zavarában simán kikaphatunk a sorból olyan filmeket is, melyek eleve dupla optikás kamerákkal forogtak, de különféle okok miatt (például semmi jelentősebb térbeli dolog nincs bennük) nem érnek semmit. Ugyanakkor vannak olyan mozik, ahol a megfelelő technikával és idővel nagyon jó eredményt érnek el az utólagos 3D-s munkákkal. Nos, az első Star Wars-epizód is ezt erősíti, mert meg kell mondanom, minden szkepticizmusom ellenére nagyon jó térélményt nyújtott a film.



Hogy akkor mi a probléma? Az, hogy totálisan feleslegesen tette mindezt. Az alkotás bővelkedik a látványosabbnál látványosabb jelenetekben, de egy-két kivétellel ezek nem 3D-re termettek, így a plusz dimenzió egyszerűen nem tud mit kezdeni a dologgal. (Hozzá kell tenni, hogy ez tízből öt filmre teljesen igaz.) Így az első 3D-s Star Wars csak az igazán vérszemes, habzó szájú térhatás-rajongóknak fog nagy örömöt okozni. Egyébként ahogy néztem, Lucas úr ezúttal nem nagyon nyúlt bele művébe, a Blu-ray kiadáson lévő bővített változatot kaptuk meg, kipótolt szinkronnal. Apróságokkal azért babrálhatott, de ez maradjon meg már a rajongóknak.