Kritika, sorozat
Vaják: Első évad (The Witcher: Season One)
Kritika, sorozat
Ríviai Geralt a Netflixre költözött
Egyetemes törvény, vagy inkább évről-évre meg-megerősödő tény, hogy videojátékból nem lehet igazán jó filmet vagy tévésorozatot készíteni. Az igaz, hogy az utóbbi időben született néhány olyan vállalkozás (vegyük csak példának a remek Castlevania animációs szériát), amely, ha a jeget nem is törte meg, de legalább pozitív alternatívát mutatott, annak ellenére is, hogy a sötétség még mindig túlerőben van a fénnyel szemben, ha videojáték-adaptációkról van szó. A Netflix streaming szolgáltatóján nemrég debütált Vaják első évadja viszont annyiból más kávéház, hogy eredetileg regénysorozatként látta meg a napvilágot: a lengyel író, Andrzej Sapkowski még a ’80-as években indította útjára a szörnyvadász Ríviai Geralt kalandjait, a Vajákra keresztelt sorozat pedig összesen nyolc kötetet fialt, amelyek természetesen hatalmas sikert arattak, és több mint húsz nyelvre (köztük magyarra) fordították le őket.Már önmagában ez is elég lett volna az üdvösséghez (no meg a mozgóképes adaptációhoz), csakhogy időközben a szintén lengyel illetőségű CD Projekt összehozott Sapkowski szerteágazó fantasy mitológiájából egy vitathatatlanul zseniális videojáték-trilógiát, amelynek befejező része, a The Witcher 3: Wild Hunt olyannyira elsöprő és grandiózus kritikai és közönségsiker lett, hogy nem csupán az író könyveinek népszerűségét emelte egy teljesen új szintre, de az ember a tévésorozattal kapcsolatban is automatikusan a videojátékokra, különösen a harmadik epizódra asszociál.



Pedig a széria alkotói már a legelején elmondták, hogy egyáltalán nem támaszkodnak a játékokra, sőt, a sorozatot végig nézve az összességében elmondható, hogy Sapkowski regényeihez sem ragaszkodtak túlságosan. Az első évad az első két novellásköteten, Az utolsó kívánságon és A végzet kardján alapul, ugyanakkor nem árt elvonatkoztatni mindkét alapanyagtól – a játékoktól, amik miatt már a széria előzeteseit látva is sokan átkokat szórtak az alkotókra („Nincs szakáll? Pokolra veletek!”), és egyúttal Sapkowski műveitől is, mivel az írók egyáltalán nem követik annyira szorosan azok cselekményét, mint amennyire várható volt. Persze nagyjából megvan a sorozatban is mindaz, amiért megszerettük a könyveket: elnagyolt egzotikus, vagy épp hátborzongatóan sötét, horrorisztikus helyszínek, sötét középkort idéző épületek, jelmezek és páncélok, érdekes, szórakoztató, esetleg félelmetes figurák, különböző lények, törpék, varázslók, boszorkányok, tündék, szörnyszülöttek, a szláv mitológiából és a kelet-európai történelemből ismerős elemek, a való életre is lefordítható témák (a rasszizmus, az idegengyűlölet, vagy a kisebb rossz témaköre ugyanúgy előkerül itt is, mint a könyvekben), amelyek miatt a Vaják-történetek éppúgy szólnak a közép- és kelet-európaiakhoz, illetve úgy en bloc a világ minden olvasójához is, mint a lengyelekhez.



Az írók félig-meddig idomulnak a Sapkowski által lefektetett világhoz és szabályrendszerhez, jobban mondva a mindösszesen nyolc, egyenként nagyjából háromnegyed-egy órás hosszúságú epizód során nagy vonalakban felskiccelik ennek a színes és izgalmas világnak a legfontosabb figuráit és tudnivalóit. Itt jön a képbe az egyszerre egybefüggő és epizodikus forma, azaz, hogy az évad legtöbb eseménye csak lazán kapcsolódik egymáshoz, és bár fel-feltűnik néhány összefüggő szál, amelynek mindhárom főszereplő, a szörnyvadász Geralt, a nehéz sorsú, ámde idővel nagy babérokra törő Yennefer, és a menekülni kényszerülő, itt még tinédzser hercegnő Ciri is fontos résztvevője (a cselekmény tényleges gerince a Nilfgaardi Birodalom inváziója, ami végeredményben összefogja és végül össze is hozza a három karaktert), a történet ennek ellenére több mederben folyik, és amire eljutunk a szezon fináléjáig, azaz a főszereplők egymásra találásáig (hiszen lényegében erre a végpontra van kihegyezve az egész első évad), ahogy mondani szokás, sok víz lefolyik még a Dunán. Ugyanakkor az, hogy gyakorlatilag minden részben más-más események történnek, amik sokszor teljesen függetlenek egymástól, ráadásul nem is egy időben zajlanak (azért a második-harmadik epizód után csak rájön a néző, hogy a három szálból minimum kettő nem ugyanabban az idősíkban bonyolódik, noha az ezek közötti éles váltogatás később is eléggé zavarossá teszi a tájékozódást), kifejezetten novella- vagy épp videojáték-szerűvé teszi az összképet.



Minden epizódot egy novelláskötet egy-egy rövid történeteként lehet aposztrofálni, vagy ha úgy nézzük, akkor egy videojáték fő- vagy mellékmissziójaként. Geraltunk az elején felveszi a küldetést a megbízótól, elindul az úton, hogy végrehajtsa azt, közben egy sor érdekes figurával találkozik (akiket vagy barátjának fogad vagy lekaszabol), majd az úti céljához érve teljesíti a feladatot, végül felveszi érte a fizetséget, és éli tovább a világát addig, amíg bele nem botlik a következő megbízásba.Közben vissza-visszatérünk a kulcsfontosságú szálakhoz, amik előrébb viszik a történetet (az évad közepére beiktatott lakodalmi haddelhadd egyértelműen a legjobb pillanatok közé tartozik), esetleg tovább árnyalják a karaktereket (Geralt és Yennefer „tatai várban” való évődése is erős pontja a szezonnak), vagy épp csak ügyesen és tudatosan építik tovább a Vaják világát (Geralt és a striga harca mintha egyenesen a videojátékokból érkezett volna). És ez a fajta elbeszélésmód kissé idegen és riasztó lehet azoknak, akik a nagyívű történetvezetéshez szoktak (valószínűleg többek közt ezért sem nyerte el túlságosan a kritikusok tetszését), bár az kétségtelen, hogy a színészek mind-mind megteszik a magukét, különösen Henry Cavill, akin tökéletesen érződik, hogy valóban nagy rajongója a The Witcher videojátékoknak, és ennek köszönhetően apait-anyait beleadott a szerepbe. Megjelenésében és hanghordozásában is remekül hozza Geraltot, a szűkszavú harcost, aki nem hajlandó fejet hajtani semmiféle e világi, vagy nem e világi hatalom előtt, inkább saját morális kódexe szerint él, maga körül pedig mindenhez és mindenkihez csakis cinikusan viszonyul. Magányos farkas ő, aki folyton-folyvást úton van, és attól függetlenül, hogy pénzért öl, és a hősök alapvető, tipikus jellemvonásait szinte egyáltalán nem lehet ráhúzni, mégis vannak magasztos pillanatai, és néha-néha (a westernhősökhöz és az öntörvényű kardforgatókhoz hasonlóan) megjelenik bizonyos helyeken, és segít, így elnyerve a nézők szimpátiáját, valamint a bebocsátást az emlékezetes és legendás anti-héroszok megkophatatlan panteonjába.



Azonban ehhez a státuszhoz a Vaják-sorozatnak még nagyon-nagyon sokat kell nőnie. Az mondjuk végeredményben elmondható róla, hogy szerencsére nem játszik biztonsági játékot, és mer bátor lenni (már ha a szokásostól eltérő narratíva annak számít), azonban az látszik rajta, hogy az első szezon egyfajta próba, amely először is lassan építkezve szeretné nekünk bemutatni saját világát és karaktereit, a jövőbeli nagy eseményeknek pedig csupán nagy vonalakban ágyaz meg, miközben a három főszereplő kapcsolata és a viszonya is még kibontakozásra vár.Nem mintha ezzel baj lenne, és a kicsit gyakrabban elő-előforduló negatívumokat leszámítva (itt egy lagymatagabb epizód, ott egy gyengébb CGI-lény, aminél rendesen kilóg a lóláb) tisztességesen elkészített sorozat ez, ami egyaránt ajánlható a könyvek rajongóinak és a laikusoknak is – hogy melyik csoportnak fog jobban tetszeni, azt elég nehéz megmondani, lévén mindkét rétegnek megvannak a maga előnyei.Előbbiek biztosan üdvözölni fogják a jól ismert világot, eseményeket és karaktereket (azért valljuk be, nem mindennapos élmény mozgásban látni mindezt, méghozzá élőszereplős formában), utóbbiaknak pedig ez még úgy is lehet egy szórakoztató, élvezetes sorozat, hogy magát a könyveket és a videojátékokat csak hallomásból vagy egyáltalán nem ismerik. Tehát a Vaják egyáltalán nem lett rossz, sőt, kifejezetten korrekt sorozat – de van még hova fejlődnie.
Kritikák
Tyler Rake: A kimenekítés
Thor végre megtalálta Noobmastert.
Úriemberek
Az igazi gengszterek tényleg öltönyt viselnek.
Friss kritikák
Mosolyogj (Smile)
Az idei év horror-termésének egyik legfényesebben ragyogó ékkövétől garantáltan arcodra fagy a mosoly.
Thor: Szerelem és mennydörgés (Thor: Love and Thunder)
Trash and Thunder.
Obi-Wan Kenobi
Ezt a Jedit keressük?
A Magnum ereje (Magnum Force)
Keménykezű önbíráskodóból a törvény embere.
Doctor Strange az őrület multiverzumában (Doctor Strange in the Multiverse of Madness)
A Marvel Moziverzumban egy horrolegendának is terem babér.