Kritika
Mortal Kombat
Kritika
A videojáték-adaptációs átok újra lesújt.
Spoilerek előfordulnak!

Videojáték-adaptációk. Hollywoodban idestova harminc éve próbálkoznak egy minőségi feldolgozás tető alá hozásával, de hiába a rengeteg erőfeszítés és a még annál is több pénz, valahogy sosem jön össze az a bizonyos várva várt nagy áttörés. Erről a jelenségről lassan már könyvet lehetne írni, és a különböző félresikerült, rosszabbnál rosszabb, legjobb esetben is csupán az „egynek elmegy” kategóriába tartozó filmeket megvizsgálva a lehetséges miértek között egyaránt megtalálható az alapanyag felé mutatott tisztelet szinte teljes hiánya, és az, hogy maga az alapanyag nem rendelkezik normális cselekménnyel, aminek kiagyalását a nézők és a rajongók legnagyobb szerencsétlenségére pont olyan alkotók kapják meg, akik vagy nem ismerik az adott játékot, vagy csak simán inkompetensek a feladathoz. Ezek mellé nyugodtan oda lehet tenni a behatárolt technikai megoldásokat és az adott korra jellemző kezdetleges speciális effekteket, de miután már jó ideje magunk mögött hagytuk a kilencvenes évek fröccsöntött műanyag-trükkjeit és a díszletek orrfacsaró műterem-szagát, joggal gondolhatnánk azt, hogy legalább a képi világot illetően visszakaphatunk valamit az alapanyagból – de nem, még ennek ellenére sem akar megtörni az a hírhedt videojáték-adaptációs átok. Immáron 2021-et tapossuk, és azt követően, hogy még a tehetségesebb rendezők (Duncan Jones, Justin Kurzel) bicskája is beletört egy-egy próbálkozásba, lassan kezdünk eljutni ahhoz a már nem is annyira légből kapott és infantilis feltételezéshez, hogy talán nem véletlen, hogy rendre sikerül megerőszakolni az adott alapanyagot, és sokszor mintha kifejezetten direkt csinálnák az egészet. A legújabb Mortal Kombat-mozifilm ebből a szempontból üdítő kivétel lehetett volna, és az előzeteseket látva tényleg úgy tűnt, hogy ezúttal végre megkapjuk azt, amire már nagyon-nagyon régóta várunk: ha egy mesterművet nem is, egy szórakoztató és dinamikus bűnös élvezetet mindenképpen.  



Szokás szerint az alkotók fűt-fát megígértek, ahogy az ilyenkor lenni szokott: a játékokból ismerős karaktereket, helyszíneket, brutális bunyókat, vad tempót, az MK szériához teljes mértékben hű hangulatvilágot, és nem utolsó sorban vérben és belsőségekben fürdő kivégzéseket – és az sem volt elhanyagolható fegyvertény, hogy mindezt James Wan produceri felügyelete alatt, aki azért horrorjainak és blockbusterjeinek köszönhetően mégiscsak valaki a szakmában. Ennek ellenére a 2021-es Mortal Kombat szinte ugyanazoktól a problémáktól szenved, mint a legelső adaptáció, és nagyjából ugyanott tart, mint az 1995-ös film. Karakterek? Nos, inkább csak külsőleg az eredeti megfelelőikre hasonlító, egy-két mondatos háttértörténettel hanyagul felskiccelt biodíszletek vannak, akikről szinte semmit sem tudunk meg, de e téren valószínűleg úgy voltak vele, hogy amúgy is ismeri már őket a jónép, minek komolyabb időt szánni a bemutatásukra – amiben mondjuk félig-meddig talán igazuk is van, mert a film elsősorban tényleg a hardcore MK-fanoknak készült. Csakhogy ezzel egyrészt az a baj, hogy nemhogy valami minimális emberarcot, de úgy összességében semmilyen értékelhető vonást sem sikerült megrajzolni nekik (Sub-Zero és Kano azért kellemes kivételek), és amikor megkísérlik, akkor is borzalmasan sül el (a teljesen új karakterként, egyben főhősként bevezetett Cole Young totálisan üres, funkciója kimerül annyiban, hogy vívódik, majd meglép a felelősség elől, és amikor visszajön, már ő dirigál mindenkinek), másrészt a karakterprezentálás egyesek esetében nagyjából összefoglalható annyival, hogy sokszor csak azért hoznak be egy-egy szereplőt, hogy aztán az egy perccel később halálát lelje (Goróval például csúnyán elbánik a film: az erős és hatalmas Shokan-herceg egy sufniban csapkod össze-vissza, aztán rövid időn belül meg is pusztul).  



Helyszínek? A jelenetek legfőképp a Földön, sötét utcákon, még sötétebb sikátorokban, edzőtermekben és jellegtelen barlangokban játszódnak, a játékok világára jellemző díszletek és statiszták nélkül. Felejtsük el tehát az olyan emblematikus settingeket, mint Shang Tsung szigete vagy Shao Kahn gladiátor arénája, de magát a hagyományos értelemben vett Mortal Kombat-et is, amelynek elvileg a történet lényegét kellene képeznie – mert bár a szereplők folyamatosan beszélnek róla, odáig már nem jutnak el. Bunyók, vad tempó és látványos koreográfia? Egy értelmes verekedés nincs a filmben, vészesen lagymatag az egész, már a fantáziátlan mozdulatok és a gyors vágások okán is – utóbbi miatt amúgy alig látsz valamit az egészből. Fatalityk? Az előbb leírt helyzet érvényesül itt is: össz-vissz kettő komolyabb kivégzés van a filmben, azokat is ellőtték már a trailerekben (amilyen kreatívak voltak a fatalityk a játékokban, különösen az utolsó két részben, talán érdemes lett volna az azokat kitaláló embereket felkérni tanácsadónak). Egyébiránt itt jön a képbe az a vélekedés, hogy nemhogy nehéz nagyvászonra adaptálni az MK-t, de összességében nem is lehet, hovatovább, teljesen felesleg. Ugye az MK-játékok mindig is a túltolt gore-ról és a jókora fekete humorral vegyített brutalitásról voltak híresek, ami miatt még a pozitív karakterek, ha echte pszichopatáknak nem is, de minimum erősen szadistának tűntek, ami egy videojátékban még nem is annyira zavaró (tegyük hozzá: ez hozzátartozik egy MK-game szellemiségéhez), nagyvászonra azért már elég problémás lenne átültetni. Márpedig, ha MK-filmet akarnak csinálni, az minimum elvárható lenne, hogy az adaptáció a lehető legjobban tükrözze az alapanyag felfogását – és ha erre nem képesek (az eddigi három film alapján eléggé úgy tűnik, hogy nem megy nekik), akkor meg nincs sok értelme.  



Tudom-tudom, sarkítok. Igazából lehetne jó MK-filmet csinálni, és azt hihetnénk, hogy a jobb technikai feltételek és az 1995 óta levonásra váró tanulságok miatt az alkotók nem estek bele ugyanabba a hibába már ezredjére. Mégis: az a bizonyos áttörés sajnos még odébb van. A 2021-es Mortal Kombat olyan, mintha egy étteremben folyamatosan az ízletes főfogásra várnál, de mindig csak a köretet szolgálnák fel újra és újra. Csak vársz és vársz, várod, hogy végre tényleg úgy istenigazából egymásnak essenek a karakterek egy epikus fight keretein belül, tíz körmödet lerágod, amikor összekerül két ismerős ellenfél, akik bemutatkoznak, aztán harcolnak kb. öt percet, közben megvillantják sajátos képességeiket, benyögnek egy kultikus idézetet a játékból, aztán jórészt meghalnak, te pedig ugyanott vagy, ahol az elején: megint vársz és vársz, amíg jön a stáblista, és feleszmélsz, hogy az az ízletes főétel sosem fog megérkezni, az elemózsia legfinomabb részét pedig (a Scorpion vs. Sub Zero-prológust) meg már a legelején elfogyasztottad. Az új MK-film bátor lépés lehetett volna a minőségi videojáték-adaptációk felé, és egy ideig még én sem úgy fogtam fel, mint egy csalódást, hanem mint egy előremutató, de tökéletlen kísérletet – de a végső felismerés, hogy ennyire sem futotta, kijózanítóbb volt, mint egy savfürdő a Dead Pool arénájában. Mégis, azért van némi remény a javulásra: a járványhelyzet és a szép lassacskán újra feléledő mozizásnak köszönhetően a film elég szép sikereket arat, szóval a folytatás (a stúdió ugyanis trilógiát tervez belőle) talán valami viadalféleségét is hoz majd.
Kritikák
Tyler Rake: A kimenekítés
Thor végre megtalálta Noobmastert.
Úriemberek
Az igazi gengszterek tényleg öltönyt viselnek.
Akciók / kedvezményes ajánlatok
Friss kritikák
Bűntudat nélkül (Without Remorse)
Tom Clancy őrjöngve forog a sírjában, de ez a film jobb, mint a híre.
A Sólyom és a Tél Katonája (The Falcon and the Winter Soldier)
Amerika Kapitány: Az örökség.
Mortal Kombat
A videojáték-adaptációs átok újra lesújt.
A tizedes háreme (The Beguiled)
Nemek harca a gótikus délen.
Godzilla Kong ellen (Godzilla vs. Kong)
Hölgyeim és Uraim, tegyék meg tétjeiket!