Kritika
Doctor Strange az őrület multiverzumában (Doctor Strange in the Multiverse of Madness)
Kritika
A Marvel Moziverzumban egy horrolegendának is terem babér.
A Marvel Moziverzum legújabb, szám szerint huszonnyolcadik (!) filmjével, a Doctor Strange az őrület multiverzumában-nal kapcsolatban – koncepciójánál és rendezőjénél fogva – két fontos, égető kérdés merült fel, már jóval a premier előtt. Az egyik, hogy a lassacskán komolyabban beinduló multiverzumos balhét tekintve vajon sikerül-e 19-re lapot húzni a Pókember: Nincs hazaút után (ahol a remekül megszerkesztett narratíva, no meg a filmtörténelmi jelentőségű cameók okán mindenki letette a haját), a másik pedig az, hogy a horrorlegendának, Sam Raiminek vajon mennyire jön majd össze a megszokott, egyébként egyre fásultabb PG13-as, szuperhős-konformizmus fényében az, hogy valami újat, valami merészet, a műfaj határait feszegető dolgot mutasson a tizenkettő-egy tucat képregényfilmek biztonsági játékától fulladozó tengerében. Az első kérdésre a válasz: igen is, meg nem is. Az őrület multiverzumában jobb, tisztességesebben megírt, megrendezett film, mint a Nincs hazaút, sőt, ami azt illeti, a negyedik fázis eddigi legjobbja és a Pókember: Idegenben után is a legjobb MCU-mozi, de vendégszereplőit, meglepetéseit, easter egg-jeit tekintve bőven alulmarad a Hálószövő legutóbbi bevetésével szemben. Sőt, legnagyobb hibája éppen az, hogy címe és cselekménye ellenére pont, hogy nem használja ki eléggé a multiverzumban rejlő, szinte tényleg végtelen számú lehetőséget. Noha mind vizuálisan, mind pedig esztétikailag ötletes, kísérletezős, ügyesen feszegeti a határokat (valahogy úgy, mint 2014-ben az Amerika Kapitány: A Tél Katonája és A galaxis őrzői), ahhoz már nem elég bátor, hogy át is szakítsa azokat. De nincs ebben semmi meglepő, hiszen bő másfél évtized és töméntelen mennyiségű film/sorozat után már nagyon jól ismerjük a frencsájzt, a Disneyt és Kevin Feige-t is.



Rendre elhúzzák a rajongók előtt a mézesmadzagot, folyton folyvást nagyobb, komolyabb, darkosabb filmeket lengetnek be – pontosabban nem is a sötétebb megközelítést kell itt igazán számon kérni, hanem az adott filmet, mint önmaga lábán megálló, egyedi, saját útját járó alkotást, ami azon kívül, hogy átlagnál minimum két fokkal magasabb szinten mozog, még rendezője kézjegyeit is magán viseli. És a több milliónyi fanatikus, valamint a csillagászati mértékű bevételek fényében felmerül a kérdés, hogy ugyan miért ne váltanák be ezeket az ígéreteket? Persze nem teszik, így mindenki tudja, hogy valójában mennyit érnek ezek a bizonyos fogadalmak. A Vasember 3-al, a Thor: Sötét világgal, A Hangyával, de még a Bosszúállók: Végjátékkal is átejtettek minket a palánkon, ami a komoly hangvételt és a sötétebb szellemiséget, no meg a lazább kreatív kontrollt illeti, ezért erősen kétséges volt, hogy pont egy horroros beütésű Marvel-film sül majd el jól. És így jutunk el a második kérdéshez, melyre a válasz hasonlóan összetett és ellentmondásos, mint az első – lévén a Doctor Strange az őrület multiverzumában kivételes teljesítményét részben a negyedik fázis amúgy gyenge felhozatalának köszönheti. Ámde ha elvonatkoztatunk az MCU megalomán gépezetétől, akkor is egy egyedi, Raimi munkásságát tökéletesen leképző, borzongató, groteszk, a családbarát besorolást tényleg komolyan fenyegető filmet kapunk. A Marvel láthatóan még mindig keresi az útját a Végjáték után, de a filmeknél most először érezni igazán, hogy tartanak is valahová, ráadásul meglepő módon Raimi harsány, öntudatos stílusa tökéletesen kompatibilis az MCU-val. Chloé Zhao ugye ezzel az Örökkévalók esetében félig-meddig elbukott, de itt a horroros jelenetek, a démonos, boszorkányos elemek, a slashereket idéző, rémálomszerű szekvenciák remekül együttműködnek a szuperhősős-képregényes vonallal. Mi több, még a humor is színvonalas, sőt, ami azt illeti, a Bosszúállók: Végtelen háború óta nem vette magát ennyire komolyan egy Marvel-film – furcsa ez a két kifejezés egy kontextusban, de igaz.



Ebben a moziban nagyszerűen megférnek a nem is annyira gyermekded poénok és a jópofa kikacsintásokkal, valamint a rendező munkásságát meghatározó tulajdonságokkal (néha megpróbálják a nézőket is belevonni a játékba, kiszólásokkal és kamerába nézéssel), és onnantól kezdve, hogy a játékidő közepén az arcunkba robban egy, MCU-mérleggel nézve legalábbis mindenképpen pokolian durva csörte, és az elvileg fontos karakterek úgy hullanak, akár a legyek, már nincs megállás. Egymást követik a horrorfilmbe illő jelenetek, a szívrohamot előidéző ijesztgetések és a „véres” leszámolások, és amellett, hogy ez a film is új szereplőkkel gazdagítja az univerzumot (Xochitah Gomez kellő pimaszsággal és tehetséggel kelti életre America Chavezt – igaz, a hősies pillanatoknak még híján van, de megvan benne a potenciál), megrajzolja az MCU egyik, ha nem a legjobb, legzseniálisabb karakterívvel megáldott főgonoszát. Azt hittétek, hogy a világmindenség biztonságát fenyegető, egyszerre végtelenül kegyetlen és végtelenül bölcs mondatokat puffogtató Thanos jelenti a legnagyobb veszélyt az univerzumra? Na, az itteni ellenlábas mindössze egyetlen egy jelenettel csont nélkül lepipálja. A nagy csinnadratta közben párhuzamos valóságokon vágunk át, lebilincselő, néhol kifejezetten meglepő dolgoknak leszünk szemtanúi, a karakterek profi CGI-vel megtámogatott, egy ízben kifejezetten ötletes akciójelenetekben püfölik egymást, mialatt az olyan közönségkedvenc figurákra, mint Wanda Maximoffra is jut idő (hihetetlen, hogy az évek alatt egy esendő, erejét még épphogy kiismerő tinédzserből egy elmekontrollra és valóságtorzításra képes hős, majd egy olyan fékezhetetlen, páratlan képességekkel rendelkező őserő lett, aki még a világ leghatalmasabb mágusának is komoly kihívás lenne), de Strange is nagy változásokon megy keresztül, miközben kalandja során félre kell tennie saját egóját és vágyait a nagyobb jó érdekében.



A Marvel egy ideje érezhetően már nem elégszik meg a kis lépésekkel, és néhány ritka kivételen kívül már nem csak a csapatos filmjeit, hanem az egy-egy szuperhősre koncentráló szóló-produkcióit is igyekszik érdekes, az univerzum szempontjából fontos, mérföldkő-jelentőségű elemekkel megtölteni. Ezért lett a Nincs hazaút is olyan, amilyen, ezért lesz benne Kang a jövőre érkező A Hangya és a Darázs: Kvantumániában, és valószínűleg a Marvelek is ezért fog nem egy, hanem mindjárt három „Marvel Kapitányt” is felsorakoztatni. És ezért vág Az őrület multiverzumában is nagy szeletet az MCU-tortából: amíg az első rész egy átlagnál talán egy fokkal jobb eredetsztori volt, addig a folytatás egy több dimenziót magába foglaló, ambiciózus, rengeteg szálat elvarró, megkezdő és továbbszövő film. A Marvel nem először próbálkozik ezzel, és egy ideje már keményen küszködik azzal, hogy lapot húzzon arra a bizonyos 19-re, és valami még hajmeresztőbbel, még nagyobbal múlja felül az előző bombáját, de ez mutatvány a Végjáték óta most sikerült igazán. Ettől függetlenül a külföldi kritikák visszafogottak, a szokásos ováció ezúttal elmaradt, talán épp azért, mert Az őrület multiverzumában nem a bevett Marveles formulát hozza. Annyi baj legyen, nem kell aggódni, nemsokára úgyis jön a Thor: Szerelem és mennydörgés, ahol rendesen be fogják pótolni az itt elmaradt óvodás ökörködést, szóval ha valaki abban bízik, hogy innentől fogva már hatalmasabb lépéseket fog tenni a stúdió a komolyabb hangvétel felé, annak felesleges reménykednie.



Mindazonáltal, még ha maga az MCU szellemisége nem is lesz jobb, legalább végre ismét kaptunk egy egyedi, saját lábán álló stílusos filmet, amiért nem lehetünk eléggé hálásak a több műfajban is jelentős sikereket elért Sam Raiminek – és ami vitathatatlanul az idei nyár egyik legjobb blockbustere. Manapság már ennyi is elég.
Kritikák
Tyler Rake: A kimenekítés
Thor végre megtalálta Noobmastert.
Úriemberek
Az igazi gengszterek tényleg öltönyt viselnek.
Akciók / kedvezményes ajánlatok
Friss kritikák
Thor: Szerelem és mennydörgés (Thor: Love and Thunder)
Trash and Thunder.
Obi-Wan Kenobi
Ezt a Jedit keressük?
A Magnum ereje (Magnum Force)
Keménykezű önbíráskodóból a törvény embere.
Doctor Strange az őrület multiverzumában (Doctor Strange in the Multiverse of Madness)
A Marvel Moziverzumban egy horrolegendának is terem babér.
Morbius
A Sony-s Marvel-filmek purgatóriuma.