Geekz, képregény
Pókember: Egy új nap hajnala
Geekz, képregény
Mítoszgyalázás felsőfokon Vol. 2
A Még egy nap banális húzásai után tovább folytatódott a „hogy nézzük hülyének az olvasót” koncepciója, azaz az ambiciózus írók végre megmutathatták, volt e értelme Pókember életben, és a sorozatban ennek az ostoba ötletnek, mit tudnak belőle kihozni a továbbiakban, nem utolsósorban ki e tudják aknázzák a bene rejlő lehetőségeket (már ha voltak egyáltalán). A Marvel gondolt egyet, és összevonta az összes Pókember-sorozatot, az Amazing Spider-Man alá, ez annyiban merült ki, hogy új alkotógárda jelentkezett a maga rövidebb-hosszabb történetével, ami azt eredményezte, hogy kvázi hetente megjelenő képregény lett a sorozatból. Ez így ment legalább két évig, amikoris a Marvel-nél végre észbe kaptak, és rá eszméletek arra, hogy szerencsésebb, ha maximum csak a rajzolók váltják egymást. De azt a szégyenfoltot, mint a Még egy nap okozott a szériában, nehéz volt helyre hozni, és nem az Egy új nap hajnala (Brand New Day) volt az, ami ezt elkezdte. Tehát a válasz az első, és legfontosabb kérdésre egy határozott, mélyen kőbe vésett „nem”. Sajnos az alapból is gyenge sztorikat még jobban tetézik a Még egy nap hülyesége, ami akkora negatív nyomot hagyott, hogy igazából bármennyire is erőlködnének az írók, egyszerűen lehetetlen egekbe emelni a sorozat, és már az olvasó is rossz szájízzel lapozgatja emiatt a képregény oldalait.



Ahogy a cím is mondja, új korszak köszönt be Pókember életében. Ami annyi tesz, hogy megint May néninél lakik, megint le van égve, megint azon problémázik, hogy kifogyott a folyadék a hálóvetőjéből, és megint a saját magáról csinált képeket akarja eladni. A Hírharsonát J. Jonah Jameson felesége eladta, az öreg szívrohama után Peter-nek tehát új főnöke lett, akinek legnagyobb ismérvéje, hogy sosem emlékszik hősünk nevére (micsoda humorforrás, te jó isten…), amúgy a BND egyik fő célkitűzése, hogy Peter hétköznapjai ismét a magánélete, és a szerettei között forogjanak. Ennek hála visszatér Harry Osborn is, meg az apja – többek közt utóbbi karakter behozatalával nyerhetünk kitekintést a Marvel akkori nagy eseményeire (szuperhős-regisztráció, skrull invázió), egyúttal előrevetít egy izgalmasabb időszakot, ami kihúzta a bűzlő mocsárból ezt a megtépázott sorozatot.  Vannak természetesen új ellenségek is, Mr. Negatív, valami póknyomkövetős sorozatgyilkos, egy Métely névre hallgató, filléres, élettelen Zöld Manó-utánzat, akire megpróbálnak egy „Vajon ki rejtőzik a maszk mögött?” cím izgalmasnak beállított történetszálat felfűzni, sikertelenül – emlékezzünk csak vissza, hogy ez mennyire jobban ment a Vészmanó esetében, aki a ’80-as évek egyik legemlékezetesebb Pók-gonosza lett. Van itt még egy kísértetiesen Mary Jane-re emlékeztető szuperhős-csaj, Jackpot, akinek valódi kiléte szintén rejtélybe burkolódzik, de talán még az íróknak sem ment el annyira az agyuk, hogy ezt az egészet megpróbálják fordulatként eladni – bár a sok fejetlenség után nem lenne meglepő. Rendesen megy is Pókemberrel az adok-kapok, egymást érik egyébként is a poénok, a humoros vonalat maximumra tolják (talán az ötlettelenség ellensúlyozásaként?), néhanapján még tényleg képes is működni, ekkor lendületes dinamizmus lengi át az oldalakat is – nagyritkán.



Mindent összevetve viszont a sztorik nagyon ingadoznak. Szerencsére a magyar kiadás abban a szerencsés helyzetben van, hogy válogathat a különböző történetek között, ezért néhány gyengébbet akár ki is hagyhat. Ahogy itt is ez történt. Bob Gale, többek közt a Vissza a jövőbe trilógia forgatókönyvírója is hozzátette a magáét a sorozathoz, miközben a tehetségét sikeresen elhagyta valahol út közben – itthon meg sem jelentek az ő szerzeményei, ahogy a feleslegesen elnyújtott töltelékszámok sem. Persze úgy nem volt könnyű dolga a kiadónak, ha eleve legjobb esetben is csak erősen közepes sztorikból tudott válogatni. A Kraven első vadászata például egy teljesen ígéretes történet, ami lehetne nagyon jó is, igazán sötét, horrorisztikus, és groteszk. Ehelyett mi van? Már a legelejétől fogva súlytalan, egy új, női Kravennel (aki valójában a nagy vadász hosszúra szomjazó lánya), aki erőltetett, és üres is, híján van motivációnak, jellemrajznak is, az egész sztori egy amolyan túltolt élősködés J. M. DeMatteis Kraven utolsó vadászatának az emlékén. Nem is beszélve arról, hogy a cselekményben Pókember ahelyett, hogy megmentené a sérült Kravent, akire rátámadott Vermin, inkább egy vállrándítással elintézi az egészet, mondván nincs olyan formában hozzá. Oké, ezt most minden rajongó eméssze meg: Pókember egy vérengző fenevad karja közt hagy egy fiatal lányt, mert kissé kimerültnek érzi magát. Az egy dolog, hogy ezek a sztorik hemzsegnek a sablonoktól, önismétléstől, ostobaságtól, és tele vannak logikai bakikkal, az meg egy másik, hogy a karakterek alapvető tulajdonságai erőszakolják szét.



Nos, miután egy időre kidühöngtem magam (de még nem végleg!), és nyomdafestéket nem tűrő szavak nélkül próbáltam megfogalmazni a BND-nek nevezett, olvasó ellen elkövetett merényletnek a minőségét, annyit azért el kell mondanom, hogy még ezek közt a borzalmak közt is fel-felbukkan azért egy-két érdekes, vagy izgalmas ötlet, amire még ilyen körülmények közepette is megéri odafigyelni. Zeb Wells, és Chris Bachalo félig-meddig megmentik a sorozat becsületét, a három részes történetük (Misztikus hóvihar) valóban kicsit visszahozza a ’80-as éveket, ami a BND eredeti törekvése is volt), élvezetes, és stílusos is. Kár, hogy nem tart sokáig, és még a nagyritkán felbukkanó jó történetek mellé is mindig jut minimum kettő rossz. A legnagyobb baj az egésszel, ami már tényleg csak még mélyebbre süllyeszti az egész koncepciót, hogy a BND-ben nem történik szinte semmi olyan, amit ne lehetett volna úgy elmesélni, hogy Peter, és Mary Jane még mindig házasok. Ennél fogva pedig az egész tematika megbukott, a rengeteg író alig-alig tud kezdeni valamit a sorozattal, és a karakterekkel – hát mondjuk legalább a rajzok szépek. Steve McNiven valóban hús-vér alakokat jelenít meg, Salvador Lurroca már nem ennyire ügyes – figurái sokszor mintha papírból lennének, de azért rá sem lehet komolyabb panasz. Ha a sztorik gyengék, a rajzokban még mindig lehet gyönyörködni.



Ahogy a Még egy nap cikkében is írtam, ez egy elhasznált Pókember. Rengeteg probléma van az egész eseményfolyammal, kezdve az unalmas, és teljes mértékben kiszámítható történetekkel, a sehonnan, az égvilágon sehova sem tartó cselekményig. Csak úgy van minden, amik követik egymást, de egyáltalán nem állnak össze egy koherens egésszé. Ráadásul az Egy új nap hajnala egyelőre csak kérdéseket tesz fel, és szinte semmire sem ad választ. Csakhogy ezeknek a kérdéseknek a nagy része érdektelen, és képtelenek izgalmat kiváltani az olvasóból, főleg, hogy a Még egy nap eseményei is élénken élnek még a rajongók emlékezetében. Ráfér tehát erre a sorozatra egy alapos gatyába rázás.

A Hihetetlen Pókember #20-25 (2015-2016)
Amazing Spider-Man Family #4 (2009)
The Amazing Spider-Man #546-548, #565-571 (2008)
A Hihetetlen Pókember Különszám: Métely (2015)
The Amazing Spider-Man #549-551 (2008)
A Hihetetlen Pókember Különszám: Misztikus hóvihar (2015)
The Amazing Spider-Man #555-557 (2008)
DVD / Blu-ray filmek olcsón
-35%
1 450 Ft (-35%)
950 Ft
-11%
950 Ft (-11%)
850 Ft
Kritikák
Űrdongó
A Transformers-film, amire vártál - majdnem.
Alita: A harc angyala
A CGI-szem a lélek tükre.
Friss kritikák
A törvény nevében: Harmadik évad (True Detective: Season Three)
Fény vs. sötétség: Harmadik menet.
Bosszúállók: Végjáték (Avengers: Endgame)
Egy korszak vége.
Neverland elhagyása (Leaving Neverland)
Hullagyalázás lvl végtelen.
Kedvencek temetője (Pet Sematary)
Néha jobb, ha a megfilmesíthetetlen regény megfilmesítetlen marad.
Shazam!
Az igazi Marvel Kapitány!