Kritika
Star Trek: Mindenen túl (Star Trek Beyond)
Kritika
A végtelenbe, és tovább.
A Star Trek brand úgy vonult be annak idején a köztudatba, mint a szemüveges, pattanásos, a gyengébbik nemnél kevés sikert arató informatikushallgatók és/vagy anyu-apu házának padlásán lakó kalandvágyó kockák kedvence, akik lefekvés előtt titkon azért imádkoztak, hogy az Enterprise csillaghajó őket is elvigye egy határtalan kozmikus kalandra, a végtelen világűrbe. Ennek ellenére kevés keményvonalas rajongó bokszolt elégedetten a levegőbe, mikor 2009-ben megint nagyvászon üdvözölhettük a jól ismert legénységet, fiatalabb formájában, megújulva, egy reboot kíséretében, ami teljesen modernizálta az egész Star Trek univerzumot, ugyanakkor az eredeti sorozatok/mozifilmek szellemiségét már kevésbé őrizte meg. A popcornzabáló, könnyed sci-fi akcióra éhező közönség elégedett volt, és a kritikusok is elismerték J. J. Abrams dinamikus, hajmeresztő tempójú rendezését (ahogy a Sötétségben című folytatás is szép eredményeket ért el), ugyanakkor az ősfanok tajtékzottak, hogy kedvencüket ilyen, számukra méltatlan módon adaptálták vászonra. Egyébként nem lehet azt mondani, hogy nincs igazuk: csakhogy, egyrészt ezek a rajongók egy nagyon szűk réteget képviselnek, másrészt ma már kevésbé lehet eladni a klasszikus Star Trek-formulát, mint annak idején. Egyszóval, ha anyagi sikert akarsz (márpedig 100-200 millió dolláros költségvetésekkel ez minden felülíró cél), akkor elsősorban a szélesebb közönséget kell meghódítanod, akik lehet, hogy nem több perces, éles párbeszédekkel tarkított fejtegetéseket, vagy filozofálásokat várnak, vagy diplomáciai eszmefuttatásokat két ellenséges faj között, inkább egy robbanással, lövöldözéssel, űrcsatával, és tömény CGI-vel teli produkcióra váltanak jegyet. Ezt, a különböző Star Trek tévésorozatokra jellemző eszmeiséget, ha úgy tetszik monotonitást (lehet ez nem megfelelő szó rá, hiszen mindig is érdekes témákat feszegettek ezek a történetek) packázás nélkül levetkőzte, és bár mondhatjuk, hogy „ez a Star Trek már nem az a Star Trek”, a reboot két epizódja (különösen az első) minőségi filmek, azaz, ha úgy tetszik, a tökéletes blockbusterek mintapéldányai.



Mégis, a franchise legújabb darabja, a Mindenen túl könnyen válhat majd még azoknak az egyik kedvencévé is, akik eddig nem igazán voltak oda a rebootért. Idén töltötte be 50. életévét a Star Trek, ennek köszönhetően semmit sem szerettek volna a véletlenre bízni, ezért, miközben megmaradtak az előző két film irányvonalánál, kicsit megpróbáltak visszakanyarodni az eredeti sorozat alkotójának, Gene Roddenberry-nek az elképzeléseihez is. Mint az már régóta ismeretes, J. J. Abrams dobbantott a rendezői székből, hogy megrendezhesse Az ébredő Erőt, helyére a Halálos iramban-filmekből bombasikert varázsoló Justin Lin ült, akivel kapcsolatban eleinte mindenki szkeptikus volt, a kész végeredményt látva azonban örömmel konstatálhatjuk, hogy tévedtünk. Meglepő, mennyire sikerült elkapnia a tempót, ő, aki eddig fejet repesztő akciójeleneteiről volt ismert, most mégis kissé lassabb, emberközelibb mederbe terelte a cselekményt, és a karaktereket, Simon Pegg (természetesen Scotty-t megint ő alakítja a filmben) forgatókönyvével, aki az előző két film hideg, sötét hangulatától eltérően itt humoros ízt is adott a történetnek, emellett pedig azt helyezte előtérbe, melytől annak idején a Star Trek Star Trek volt. A Mindenen túl egy igazi sci-fi kaland, tele felfedezéssel, az ismeretlen feltérképezésével, barátsággal, ami összetartja a legénységet, nem utolsósorban pedig kidolgozott karakterekkel, akik között ismét remekül működik a dinamika. Megint nem azon van a hangsúlyt, amit tesznek, hanem azon, amit képviselnek. A főbb szereplőknek ismét megvannak a maguk dilemmái, ugyan kissé sajnálatos, hogy Kirk (Chris Pine), és Spock (Zachary Quinto) ezúttal külön utakon járnak, és alig van közös jelenetük, másrészt meglepő, mennyire jót tett a filmnek ez a kettéválasztás.



Mindkettejük a kilépést fontolgatja, mivel megkérdőjeleződött számukra a biztosnak hitt jövő a Föderáció berkein belül, azonban, mikor ismét beüt a baj, újra fel kell ismerjék, hogy mi az ő feladatuk, és rendeltetésük az életben. Egy ügyes csellel tőrbe csalják a legénységet, az Enterprise hajót darabjaira rombolják, az életben maradtak pedig egy elszigetelt bolygón érnek földet, ahonnan szinte lehetetlen a szökés. Kirk kapitány a megmaradt Csillagflotta-tagokkal a fogságba esettek után kutat, miközben a rájuk vadászó idegen zsarnok, Krall (Idris Elba) ördögi tervet eszel ki, hogy nem csak őket, de az egész Föderációt elpusztíthassa, egy régen elszenvedett, rejtélyes sérelem miatt. Így a legénység magára van utalva: nem tudnak kommunikálni a külvilággal, egymással is csak nehezen, tehát mindennél fontosabb, hogy egy csapattá kovácsolódva gyűrjék le a rájuk leselkedő fenyegetést. Itt jön képbe a karakterek közti erőteljes dinamika, amely miatt úgy érezzük, már nem is külön emberekről van szó, hanem egy családról, egy valódi közösségről, mely együtt, összefogva néz szembe az ismeretlennel. Ennél fogva pedig mindenkinek meg van a saját helye, és viszonya a többiekhez, így lesz a Mindenen túl egy esszenciális, ízig-vérig Star Trek-film, ami nem áldozza fel a franchise valódi, halhatatlan szellemiségét a látvány, és a speciális trükkökkel teletömött akciójelenetek oltárán. Pedig jól lehet, a név témájához hű hangvétel mellett ez a kettő is a helyén van. Ahogy az előző két felvonás, úgy a reboot harmadik része is gyönyörű, az utolsó ráköltött cent is meglátszik rajta, kezdve az Enterprise hajó mindig, és bárhol felismerhető megjelenésétől kezdve, a Yorktown űrállomás szinte már szédítő kinézetén át a rengeteg kisebb-nagyobb díszletig. Az akciójelenetre pedig egy halk szavunk sem lehet, Lin eddig is számtalanszor tanúbizonyságot adott arról, hogy tud adrenalin pumpáló, intenzív akciószekvenciákat rendezni, azonban a Mindenen túl esetében ezek sosem tolakodó, vagy túltolt megoldások, minden a helyén van, ott, és amikor lennie kell.



Fura ezt leírni, de annak ellenére, hogy Justin Lin nevének felmerülése után mindenki a legrosszabbat sejtette, azt kell mondanunk, hogy kifejezetten jól, sőt, szinte tökéletesen megoldotta a rászabott feladatot. Annak idején, még a reboot első epizódja előtt J. J. Abrams egyáltalán nem volt Star Trek rajongó, inkább nagy riválisába, a Star Wars-ba volt beleszerelmesedve, és ez, ha nem is teljes mértékben, de egy hangyányit meg is határozta az ő két filmjét a franchise-ban. Még ha jók is voltak, valóban badarság lenne azt állítani róluk, hogy sokat megőrizték volna a Star Trek eredeti szellemiségéből. Azonban Lin más: pontosan tudta, hogy mit követel meg tőle ez a téma, és hogy milyen eszközökhöz kell nyúlnia ahhoz, hogy ne csak a nyári blockbusterre kiéhező közönség elvárásait, de a Star Trek igazi rajongóinak igényeit is kielégítse. Bár sikerülhetett volna jobban is, hiszen a filmnek gyakorlatilag egyetlen olyan monumentuma sincs, ami akár a megtekintése után hónapokkal felidézhető lehetne, és három epizód után bizton kilehet jelenteni, hogy az előzmény John Harrison-ja egy üdítő kivétel volt, ami a főgonoszokat illeti, mert Idris Elba a következő, akinek, színészi tehetsége ellenére egy olyan gazembert kell eljátszania, aki híján van a legkisebb egyediségnek is és teljesen kőkorszaki sablonokra épül – ráadásul ködös múltjának nagy kérdését (ami igazán kiemelhette volna őt a középszerűség posványából) túl sokára válaszolja meg a forgatókönyv, ami több kérdést, és logikai buktatót vet fel, mint egyértelmű választ.



A Mindenen túlnak ugyan megvannak a maga hibái, a szenvedélyt, és a lelkesedést viszont, amivel készült, nem lehet tőle elvitatni. Mind Justin Lin, mind Simon Pegg gyerekkoruk óta Star Trek fanok, ezen a sorozaton nőttek fel, szeretetük, odaadásuk, és tiszteletük a franchise felé pedig a film minden egyes képkockáján tetten érhető. Az aggodalmaskodók tehát megnyugodhatnak: illően ünnepelték meg az 50. évfordulót, a produkciót akár még az idei nyár egyik legnagyobb meglepetésének is könnyen nevezhetnénk. Valódi szívvel-lélekkel elkészített film, rajongóktól, rajongóknak.
Kritikák
Tyler Rake: A kimenekítés
Thor végre megtalálta Noobmastert.
Úriemberek
Az igazi gengszterek tényleg öltönyt viselnek.
Friss kritikák
Mosolyogj (Smile)
Az idei év horror-termésének egyik legfényesebben ragyogó ékkövétől garantáltan arcodra fagy a mosoly.
Thor: Szerelem és mennydörgés (Thor: Love and Thunder)
Trash and Thunder.
Obi-Wan Kenobi
Ezt a Jedit keressük?
A Magnum ereje (Magnum Force)
Keménykezű önbíráskodóból a törvény embere.
Doctor Strange az őrület multiverzumában (Doctor Strange in the Multiverse of Madness)
A Marvel Moziverzumban egy horrolegendának is terem babér.