2014-ben a Kingpin sikeresen indította újra Magyarországon a Batman-képregényeket, melyre nem lehet azt mondani, hogy ne lett volna
rá szükség. Mondjuk úgy betöltött egy bizonyos űrt a kiadvány,
érdekességként pedig nemcsak a Denevérember bűn elleni harcát mutatta
be, hanem a füzetek kvázi „másik feleként” megjelent egy hősökből álló
csapat is, akik a Birds of Prey, azaz a Ragadozók névre hallgatnak. Bár a
csapat különbözői tagjai már jóideje a DC-képregények részeit képzik,
maga a team csak a ’90-es években jelent meg először. Vezetőjük Barbara
Gordon, azaz az egykori Batgirl, akit Joker egy őrült akciója során
hasba lőtt, így a lány lebénult, de nem maradt tétlen, és Orákulum néven
megalapította a Ragadozókat, mely csapatnak az évek során rengeteg
tagja volt, természetesen csak nők. Például a harcművészetek szakértője,
és a szuper-sikollyal megáldott Fekrte Kanári, vagy Huntress, aki egy
olasz maffiavezér lánya volt, amíg szüleit le nem mészárolták, ezután
bosszút fogadott. Vannak még azért más, vendégszereplői is a sorozatnak
(pl. Batman, Éjszárny, vagy Macskanő), de mindent összevetve elmondható
az a Ragadozókról, hogy szórakoztató, olvasmányos képregény – még ha
nincs is ott a legjobbak között. A Kingpin még 2011-ben kezdte közölni a
csajokat, egy kötetben, amelyet több folytatás is követett volna, de a
kiadvány nem volt valami sikeres. De a Batman-sorozatban mégis
napvilágot láthatott a Ragadozók többi kalandja. Mondhatnánk, hogy az
olvasók legnagyobb örömére, de a kép nem ennyire tiszta, a széria
fogadtatása eléggé vegyes, és egészen a „teljesen feleslegestől” a
„jobb, mint a Batmanig” terjed. Ahogy legtöbbször, az igazság valahol
félúton leledzik.

Szerencsére a magyar kiadás a sorozat legjobb időszakába kapcsolódott be. Az 50. számtól Gail Simone vette át a széria írását, aki egyike azon kevés nőknek, akiknek a képregényes szakmában sikerült karriert csinálniuk. csak a tisztánlátás végett, ő írta az itthon a Marvel+ második évadjában megjelent Deadpool-sztorit is, mely megtette a maga könnyed, és humoros hatását. A Ragadozók esetében sincs ez túlzottan másként. Sokkal viccesebb, kevésbé sötétebb hangvételt üt meg, mint a Batman-sztorik (attól függetlenül, hogy néha cameo szerepben még a Bőregér is feltűnik), viszont legalább annyi, ha nem több akciójelenetet tartalmaznak. A szereplők gyakran poénkodnak ellenfeleiken, néha egymáson is (a beszólások leginkább a másik hiányos öltözete felé szólnak, amit egyfajta önparódiaként is fel lehet fogni), és már maguk a karakterek is könnyedebb megközelítést indokolnak. Simone ahelyett, hogy feminista, nőjogi, esetleg egyéb radikális eszközökhöz nyúlna, elsősorban szórakoztatni akar, ami sikerül is neki. A főhősnőket elrabolják, megkínozzák, fenyegetik, lőnek rájuk, stb., ők pedig folyamatosan helyt állnak, időközben néha megkérdőjelezik saját szerepüket, vagy hősiességüket ugyan, de mégis rendesen odacsapnak, amikor kell. Ezen kívül, bár röpködnek a fricskák, mégsem megy át nevetségesbe, ez kifejezetten előny, főleg egy olyan képregény esetében, amiben telt keblekkel megáldott, kidolgozott testű latexruhás, harisnyás nők bűnözőket gyepálnak el. Mindenféle maró gúny nélkül kezeli a témát, és a sztereotípiákat, viszont Simone nem akarja többnek látszatni a sorozatot, mint ami.

A Simone-korszak nagyját rajzoló Ed Benes nem véletlenül kapta meg a Ragadozók alkotását, mivel leginkább gyönyörű nőábrázolásáról híres, ki is vannak hangsúlyozva a sorozatban a főszereplők formás keblei, szemrevaló domborulatai, és egyéb alig fedett testfelületei, amit a férfi-olvasók biztos, hogy nem bánnak. Sőt, talán még a gyengébbik nem képviselőinek figyelmét is felkelthetik ezek a sztorik, melyek, ha a világot nem is váltják meg, üdítő színfoltjai a hazai képregénykiadásnak. Főleg, hogy egy olyan megjelenésről van szó, amelyet ha nem adtak volna ki Magyarországon, valószínűleg soha nem is kezdünk volna neki. Pedig tényleg érdemes.
Gotham City: Ragadozók (2011)
Birds of Prey #56-61 (2003-2004)
Batman #1-13 (2014-2016)
Birds of Prey #62-67, #75-80 (2004-2005)
The Brave and the Bold #33 (2010)

Szerencsére a magyar kiadás a sorozat legjobb időszakába kapcsolódott be. Az 50. számtól Gail Simone vette át a széria írását, aki egyike azon kevés nőknek, akiknek a képregényes szakmában sikerült karriert csinálniuk. csak a tisztánlátás végett, ő írta az itthon a Marvel+ második évadjában megjelent Deadpool-sztorit is, mely megtette a maga könnyed, és humoros hatását. A Ragadozók esetében sincs ez túlzottan másként. Sokkal viccesebb, kevésbé sötétebb hangvételt üt meg, mint a Batman-sztorik (attól függetlenül, hogy néha cameo szerepben még a Bőregér is feltűnik), viszont legalább annyi, ha nem több akciójelenetet tartalmaznak. A szereplők gyakran poénkodnak ellenfeleiken, néha egymáson is (a beszólások leginkább a másik hiányos öltözete felé szólnak, amit egyfajta önparódiaként is fel lehet fogni), és már maguk a karakterek is könnyedebb megközelítést indokolnak. Simone ahelyett, hogy feminista, nőjogi, esetleg egyéb radikális eszközökhöz nyúlna, elsősorban szórakoztatni akar, ami sikerül is neki. A főhősnőket elrabolják, megkínozzák, fenyegetik, lőnek rájuk, stb., ők pedig folyamatosan helyt állnak, időközben néha megkérdőjelezik saját szerepüket, vagy hősiességüket ugyan, de mégis rendesen odacsapnak, amikor kell. Ezen kívül, bár röpködnek a fricskák, mégsem megy át nevetségesbe, ez kifejezetten előny, főleg egy olyan képregény esetében, amiben telt keblekkel megáldott, kidolgozott testű latexruhás, harisnyás nők bűnözőket gyepálnak el. Mindenféle maró gúny nélkül kezeli a témát, és a sztereotípiákat, viszont Simone nem akarja többnek látszatni a sorozatot, mint ami.

A Simone-korszak nagyját rajzoló Ed Benes nem véletlenül kapta meg a Ragadozók alkotását, mivel leginkább gyönyörű nőábrázolásáról híres, ki is vannak hangsúlyozva a sorozatban a főszereplők formás keblei, szemrevaló domborulatai, és egyéb alig fedett testfelületei, amit a férfi-olvasók biztos, hogy nem bánnak. Sőt, talán még a gyengébbik nem képviselőinek figyelmét is felkelthetik ezek a sztorik, melyek, ha a világot nem is váltják meg, üdítő színfoltjai a hazai képregénykiadásnak. Főleg, hogy egy olyan megjelenésről van szó, amelyet ha nem adtak volna ki Magyarországon, valószínűleg soha nem is kezdünk volna neki. Pedig tényleg érdemes.
Gotham City: Ragadozók (2011)
Birds of Prey #56-61 (2003-2004)
Batman #1-13 (2014-2016)
Birds of Prey #62-67, #75-80 (2004-2005)
The Brave and the Bold #33 (2010)









