Persze milyen jóérzésű ember tudna ellenállni egy ekkora mókának? Elvégre minden játékos egy saját rakétameghajtású kisautóval próbál gólt lőni a másik csapatnak! A Rocket League éppen tökéletes időben érkezett: a nyári pangás közepette futótűzként terjedtek a gifek, amiken a levegőben piruettező, szaltózó és ki tudja milyen manővereket végrehajtó autók gyakorlatilag hülyét csinálnak játékostársaikból, és elképesztően látványos gólokat szereznek. Bár a képlet pofonegyszerű, a titok a részletekben rejlik. A belépőszint például egészen alacsony, hiszen bárki el tudja találni a labdát, ám ha igazán jó akarsz lenni, akkor határ a csillagos ég. A Rocket League mesteri elsajátítása ugyanis több száz órába is beletelhet, de éppen az a nagyszerű benne, hogy nem muszáj profi módjára zsonglőrködnöd a lasztival. Hiszen amikor hat ember együtt szerencsétlenkedik a pályán, az bámulatos és lehetetlenül vicces szituációkat idéz elő, a játék pedig eközben sem felejt el díjazni minden jelentős megmozdulásodért. A Rocket League minden gólpasszt, látványos védést, cselt és légi mozdulatot számon tart, amik a meccs végi összesítésnél látható pontmennyiségben mutatkoznak meg. Ennek köszönhetően a sikerélmény akkor sem marad el, ha nem te vagy a legjobb gólszerző, vagy amikor egy csapattársad az üres kapu előtt lenyúlja tőled a labdát…
Az irányítás a már megszokott konzolos standard alapján lett kialakítva: a két ravasszal a gázt és a féket adagolhatod, a bal analóg karral kormányozhatsz, valamint nem meglepő módon egy kézifék is rendelkezésedre áll, ami a rengeteg hirtelen irányváltás miatt rendkívül hasznosnak bizonyul majd. A maradék néhány gomb érdekesebb funkciókat takar, a boost használatával extra sebességre tehetsz szert (amíg győződ naftával), ugrásból pedig egyenesen kétféle is van: a gomb egyszeri megnyomásával magasabbra repülhetsz, duplán megnyomva és egy iránnyal kombinálva pedig villámgyors szaltót hajthatsz végre a kívánt égtáj felé. A magasszintű játék az utóbbi két lehetőség kreatív használatával, illetve a fizika kiismerésével kezdődik, és szinte végtelen szabadságot biztosít a játékos számára. Apropó, a készítők először a lehető legélethűbb fizikai szimulációval próbálkoztak, ám ez a játszhatóság kárára ment, így idővel sikerült finomhangolniuk a beállításokat. Végleges állapotában a játék szinte megpróbálja kitalálni mozdulataid szándékát, és mindezt teljesen észrevétlenül teszi a háttérben. A végrehajtható manővereknek gyakorlatilag csak a képzeleted szabhat határt, például ha elég ügyes vagy, a levegőben repülve végigdekázhatod a labdát anélkül, hogy egyszer is hozzáérnél a talajhoz!

Ehhez persze nem árt kiismerni az irányított autót sem. Érdemes lesz gyakran benézni a garázsba, ugyanis a meccsek során újabbnál újabb tárgyakat nyithatsz meg, amikkel teljesen személyre szabhatod négykerekűd minden porcikáját: a karosszéria variálásával változik a gyorsulás, a végsebesség és a magasság, a különböző festésekkel és kiegészítőkkel pedig esztétikailag teheted teljesen egyedivé az autót. Az eszköztárra tehát nem lehet panasz, viszont van még egy dolog, amivel nem árt megbarátkozni: a kamera. Az alapbeállítások nem minden helyzetben praktikusak, a magas labdáknál, valamint az oldalfalon történő száguldás során autónk gyakran kiesik a látótérből. Jó hír, hogy teljesen személyre szabható minden a nézettel kapcsolatos beállítás, így ha problémáid adódnak, akkor a magasság, a távolság és egyéb apróságok belövésével jelentős javulást észlelhetsz majd teljesítményeden.
Az eddigi felsorolt tudnivalók természetesen nem jelentenek újdonságot azok számára, akik akár már a PS4-es megjelenés óta nyúzzák a játékot, szóval mivel tud többet a Collector’s Edition változat? Az alapjáték a foci mellé azóta kapott egy jégkorongos és egy kosárlabdás játékmódot, így természetesen már ez a változat kap helyet a lemezen, mellette pedig az összes eddig megjelent DLC-t is tartalmazza a csomag, ami jelentős mennyiségű extra autót, festést és kiegészítőt jelent. Ha ez még nem lenne elég, akkor ezen kívül még négy vadonatúj autó is debütált a lemezes kiadásban, úgyhogy tényleg lesz miből válogatni.
Szóval, kinek is éri meg megvenni ezt a csomagot? Röviden: bárkinek, aki kedvet kapott az őrülethez, még akkor is, ha már megvan az alapjáték, hiszen a letölthető tartalmak külön-külön megvásárolva kiteszik a dobozos változat árát. Egyedül és közös szórakozásra is kiváló választás, hiszen internetes és akár négyszemélyes, osztott képernyős kikapcsolódásra is lehetőséget ad.
A játékszoftvert a Magnew Distribution biztosította. Köszönjük a támogatást!









