Batman #16
Batman #2 (2011)
Black Canary #3 (2007)  

Miután májusban megkaptuk minden idők egyik legjobb Batman-történetét magyarul, a folytatásra sem kellett sokat várni. A Scott Snyder-Greg Capullo páros sztorija folytatódik, több izgalommal, több rejtéllyel, és a hatalmas, feneketlen sötétséggel, amibe főhősünk egyre jobban merül el, ahogy egy brutális gyilkosság okai után nyomoz. Az előzmény csak amolyan bevezetés volt, sokat nem tudtunk meg belőle, mármint csak azokat, amiket eddig is tudtunk: Gotham City mocskos, véres, és kegyetlen hely, ahol bármi megtörténhet, és rendszerint meg is történik. A második számban folytatódnak a bonyodalmak, és ahogy haladunk előre egyre többet tudunk meg a sztori fő mozgatórúgójaként számon tartott Bagolybíróságról, akik egyfajta legendaként élnek a város történelmében. Létezésüket még senki sem bizonyította, és sokan inkább kitalációként tekintenek rájuk, de azért vannak bizonyos körök, ahol úgy gondolják, hogy már évszázadok óta tevékenyen részt vesznek Gotham képének, és életének az alakításában. Batman is inkább csak valamiféle elrettentő regeként gondol rájuk, de hamarosan megbizonyosodik, hogy talán nem is olyan gyermeteg az egész, mint ahogy először gondolta. Főleg, mert a társaság Bruce Wayne életére pályázik. A második rész ugráló idősíkokkal erősít, ezen kívül rövid akciójeleneteket láthatunk, miközben természetesen a sötét hangvétel, és a naturalisztikus jelenetek (pl. egy felboncolt holttest) sem maradnak el. Némi fekete humorral vegyítve természetesen – amikor a már előbb említett felboncolt testből nézhetjük végig Gordon felügyelő, és a patológus beszélgetését, vagy az is megér egy ironikus félmosolyt, amikor Wayne találkozik a polgármesterrel, aki pedig elmeséli szülei elvesztését, tragikus gyerekkorát, így párhuzamba állítva az ő, és Bruce életében történt tragédiákat, hogy aztán végül egyik pillanatról a másikra… Na de ez maradjon meglepetés. A lényeg, hogy az új történet továbbra is kitűnő minőséget hoz, az ember nehezen bírja ki azt a két hónapot, ami a két szám között telik el.  

Batman mellett Fekete Kanári kalandjai igazából már nem sok vizet zavarnak. Halad a történet előre a maga kiszabott útján, egyébként amolyan átlagos, nem is rossz, de nem is annyira jó minőségű alkotás, szép rajzokkal, ennél többet nemigen tud felmutatni. Viszont a fanyalgóknak jó hír, hogy mivel alapjában véve egy négy részes történetről van szó, így szeptemberben véget érnek Fekete Kanári akciózásai, és azon túl valami egészen más képregény foglal majd helyet a hazai Batman kiadás második felében. Bár nem voltak rosszak ezek a sztorik sem, esedékes lenne már valami emlékezetesebb, színvonalasabb képregényt megjelentetni a Sötét Lovag mellett. Nemsokára meglátjuk.  

Marvel Box #1 – Vasember és a Bosszú Angyalai
The Invincible Iron Man #1-6 (2005-2006)
The Mighty Avengers #1-6 (2007-2008)  

Az idei év, de legalábbis a júliusi hónap egyik legnagyobb durranása a Kingpin kiadótól érkezett, akik a nyári börzére egy különleges kiadású képregénnyel érkeztek. Igazából nehéz eldönteni, hogy a jelen tárgyalt Marvel Box, vagy a Kraven utolsó vadászatának keményfedeles újrakiadása generált e nagyobb szívrohamot a rajongók szívének, de az biztos, hogy ha hazai kiadású képregényekről van szó, akkor ebben az esztendőben ők nyertek. Már akkor is, ha csak ezt a két kiadást nézzük. A Marvel Box valóbajában egy díszdobozos gyűjtemény, ami szám szerint hat képregényfüzetet foglal magában, ez gyakorlatilag tizenkét számot, konkrétabban pedig két történetet jelent. A több mint 300 oldalas kiadvány első felében minden idők egyik leghíresebb, egyben legszebb Vasember-sztorija foglal helyet, az Extremis, melyen a Vasember 3 című film is alapult, a második történet pedig az Ultron, mely eredetileg a The Mighty Avengers című sorozat első hat része, a karaktert pedig már mindenki megismerhette a Bosszúállók: Ultron kora moziból, így a hazai olvasóknak ez sem lehet ismeretlen. A két képregény közül talán az első a maradandóbb, nemcsak a karakter saját történetén belül, hanem magában a műfajában is megkapta a neki kijáró elismerést. Az Extremis majdnem megjelent itthon is, még az első mozifilm bemutatója előtt, de sajnos a Képes Kiadó tervei kútba estek a különböző egyeztetésbeli problémák miatt – külön szomorú, hogy gyakorlatilag már minden kész volt ahhoz, hogy a nyomdába küldjék a kötetet. Azonban most végre napvilágot láthatott teljes pompájában magyarul, a többszörös díjnyertes Warren Ellis író, és Adi Granov egyedi stílusú rajzoló munkája.  

A 2005-ben keletkezett Extremis valójában Vasember karakterének a rebootolása, egyben aktualizálása is. Ellis bevallottan jobbnak látta, hogy ha a figura eredettörténet, és keletkezését a vietnámi háborúból a második Öbölbeli konfliktusra helyezte át, így mostmár a bosszúszomjas vietkongok, és a gonosz szovjetek helyett az Al Qaeda terroristái játszották Tony Stark elrablóinak a szerepét. Azon kívül, hogy Vietnámot felcserélte Afganisztánra, Ellis el is indította a karaktert egy új úton a jövő felé, miközben annak múltját, motivációit, hibáit, lehetőségeit is megvizsgálta, így lefektetve egy komplex figura alapköveit. A sztori zsenialitása abban rejlik, hogy tökéletesen bemutatja Tony Stark személyét két jeleneten keresztül. Az egyik, amikor egy riporter amolyan leleplező dokumentumfilmet készít Tony-val, ahol persze szóba kerül a múltja, a kínos kérdések egyenesen a karakter moralitását célozzák meg, és a feltételezések arra térnek ki, hogy bár a főhős lelkiismeretére hallgatva kiszállt a fegyverkereskedelemből, ennek az üzletnek a káros hatásai még korántsem múltak el, és a mai napig kísértik őt. Másrészről pedig Tony jövője is górcső alá kerül a képregényben. Szó lesz arról, mit ért el, milyen szerepet foglal el ebben a hatalmas világban, a magas intelligenciájával, és még nagyobb intellektusával, valamint felmerül a kérdés, hogy ennek köszönhetően mégis miért nem ért el többet, amennyit.Tony tehát egyszerre kerül szembe a múltjával, és a jövőjével is, ami csak egy dolgot jelenthet: Vasember repül, lövöldöz, verekszik, és zúz ezerrel. Adi Granov számítógépes technikával turbózta fel a rajzait, ennél fogva pedig a fotografikus képek szemet gyönyörködtetőek, még ha időnként sterilek, és hidegek is. Bőven kapunk látványos akciójeleneteket is, így teremt a képregény sajátos hangulatot, teljesen modern az egész, szépen prezentálja a múlt, és jövő farvizén úszó történetet. Bár a minőségre alig lehet egy rossz szavunk, klasszikusról így sem beszélhetünk. Bőven akadnak kisebb hibák a sztoriban, kezdve az emberfeletti erőt szerző terroristától, kinek motivációi síkegyszerűek, háttere szegényesen van felvázolva, igazából egy teljesen jelentéktelen figura, aki egyfajta katalizátorként szerepel a történetben. Ezen, és a további apró bakikon kívül azonban az Extremis nagyon is a helyén van. Megérte kiadni, hiszen egy jelentős esemény a karakter történetében, rajongóknak meg hadd ne mondjam, hogy kihagyhatatlan. Vasember pedig egyre menőbb itthon is.  

A Box-ban másodikként helyet kapott Ultron-ról nemigazán lehet sokat mondani. A klasszikusok közelében sincs, maradandónak sem nagyon nevezhető, és igazából az olvasása után két-három hónappal már nem is igazán fogunk rá emlékezni, de ettől függetlenül egy kellemes sztori, jó levezetés a Titkos invázió eseményei előtt. A The Mighty Avengers-ben megjelent sztorit természetesen Brian Michael Bendis szerezte, aki a rá jellemző stílust itt is kivétel nélkül megvillantja. Időugrások, finom humor, régi képregényekre jellemző szövegbuborékok, amiből talán ezúttal több van, mint amennyi szükséges lenne, de annyi baj legyen, a többi elem maradéktalanul kárpótol minket. A sorozat egyébként a Polgárháború eseményei után játszódik, és a regisztrált hősöket helyezi középpontba, akik mostantól az amerikai kormány alkalmazásában állnak. Vasember, Ms. Marvel, Őrszem, Darázs, Energikon, Árész, és Fekete Özvegy kalandjait követhetjük nyomon, akik alighogy összeálltak egy új csapattá, máris egy egész világot fenyegető ellenféllel állnak szemben. Az Ultron a monumentális, és epikus ütközetek mellett éppen ezért is inkább ennek a csapatnak az összerázódásáról szól, a sztori nagyban koncentrál az új tagok közti viszonyra. Utóbbi természetesen számtalan problémát, drámát, és poént eredményez így. Frank Cho letisztult, szép rajzaival karöltve pedig egy igazán dinamikus, és szórakoztató, ha nem is teljesen maradandó történetet kapunk.  

Mindent összevetve, a Marvel Box-al a kiadó elérte a célját. És ha jól mennek a dolgok (márpedig miért ne mennének?), minden évben kaphatunk egy ilyen díszdobozos gyűjteményt, mindig más sztorikkal. Ez pedig nemcsak a hazai képregénykiadás bővítését, hanem egy új korszak kezdetét is jelentheti, hiszen ez a formátum klasszikus, örökérvényű, eddig kiadatlan sztorik megjelentetésére is alkalmas, olyanokra, amik után már rég vágyakoznak a magyar rajongók. Szóval igen, a Kingpin megint megcsinálta, szokásához híven.  

Marvel+ #27
Astonishing X-Men #21 (2007)
The Silver Surfer/Warlock: Resurrection #2 (1993)  

A Marvel+ háza táján változatlanok a dolgok. Az X-Men megy szépen a maga útján, fokozatosan derülnek ki a dolgok Kolosszus végzetével kapcsolatban, és a titokzatos jóslattal, ami nyomasztóan telepszik rá egyre viharvertebb, fáradtabb hőseinkre, akik kénytelenek egy idegen bolygón küzdeni az igazukért. Miközben persze annak a planétának a hadserege folyamatosan a nyomukban van. Whedon megbízhatóan vezeti előre a történetet, de a nagyobb titkok még mindig megfejtésre várnak, és mivel nemsokára véget ér az általa írt korszak, hamarosan leborul a lepel minden olyan kérdésről, amire évek óta várják az olvasók a választ. Lassan ideje is lesz már: nagyjából három éve megy ez a sorozat, ami azért elnyerte a hazai olvasók tetszését, de nem ártana egy kis vérfrissítés. Még akár úgy is, hogy a következő széria is X-Men lesz, csak egy másik időszakból. Valamiért a kitaszított mutánsok mindig is népszerűek voltak itthon, legyen szó akár filmekről, akár képregényekről. Így nem lenne meglepő, ha a Marvel+ egyik feleként továbbra is ők maradnának. Aztán nézzük a füzet másik 24 oldalát: Jim Starlin kozmikus sztorija is elért a második felvonásához, és igazából a Végtelen-történetek szerzője legyen akármennyire tehetséges, ez a közös Ezüst Utazó/Warlock kaland inkább tűnik egy újabb bőrlehúzásnak, mint egy különálló, valóban tartalmas, és izgalmas műnek. Elolvasgatja az ember, különösen a kozmikus sztorik rajongóinak nyerheti el a tetszését, vagy azoknak, akik annak idején csípték a Thanos elleni háborúkat, de egyébként semmi különös. Talán az sem véletlenül, hogy egy alapból 4 részes mini sorozat az egész, és Starlin már az  idejében sem volt épp a helyzet magaslatán. Mindegy, még két szám van hátra a magyar kiadásból, majd meglátjuk.  

Outcast #1
Outcast #1 – A Darkness Surrounds Him (2014)  

Vallási témájú horrorsztorikból lassan már Dunát lehetne rekeszteni, nem csoda, hogy az átlagember legjobb esetben is egy unalmas „meh”-vel reagál egy-egy újabb ilyen alkotásra, amik igazából nem rejtenek magukban sok változatosságot, és szinte mindig ugyanoda futnak ki. Az Ördögűző sikere óta jönnek futószalagon ezek a művek, amik mostanra már kis túlzással élve az összes médiumban képviseltetik magukat: készülnek erről a témáról filmek, könyvek, videojátékok, és még képregények is. Viszont annak ellenére, hogy lassan kezd már mindenkinek csömöre lenni az ilyen alkotásoktól, mégis akad egyszer-egyszer egy olyan produkció, ami képes megragadni az emberek figyelmét, és olyasmit mutatni, amivel, ha már találkoztak is, maga a tálalás mégis zseniálisan van előadva, a minőség pedig talán még hozzá is tesz valamit a műfaj eddigi klasszikusainak sorához. Persze ehhez azért kell egy jó író, na meg nem árt egy elismert, tehetséges rajzoló sem, aki képes a történethez megfelelően borzongató, és horrorisztikus ábrázolást adni. Szerencsére az Outcast-ben mind a két dolog megvan. Az írója nem más, mint a méltán elismert alkotó, a The Walking Dead-et is kiagyaló Robert Kirkman, aki ezúttal hagyta az emberevő zombikat, és inkább egy sokkal mélyebb témába nyargalt bele.  



Kirkman zsenialitása ezen képregény esetében ott mutatkozik meg, hogy a történet főhősét, az alapjáraton végtelenül unalmas, de tragikus múltú, önsajnálatban már fenékig elmerülő, lecsúszott karaktert is tökéletesen el tudja adni az olvasóknak. Az Outcast egy Kyle Barnes nevű férfiról szól, aki felnőtté váltva találkozik az otthonának mondott kisváros tiszteletesével, aki 15 éves korában ördögűzést hajtott végre rajta – azonban semmi sem úgy alakult, ahogyan eltervezték. Kyle kitisztulása után csak tovább bonyolódtak a dolgok, először anyját, majd később saját feleségét szállta meg a démon, mindkettő ügy tragikusan végződött, melynek következtében főhősünk mindent elvesztett, ami fontos volt számára. Anderson tiszteletes most azonban arra kéri, hogy segítsen egy másik kisgyerekből kiűzni az ördögöt. Kyle vonakodva bár, de belemegy a dologba, viszont nemsokára rá kell jönnie, saját egykori megszállása, és a mostani közt van valami kapcsolat. És ő akármennyire is átoknak tekinti azt, ami vele történt, különleges képességek rejtőznek benne.  

Ez a kettősség uralkodik egész végig, a képregény mind a 48 oldalán. A két főhősnek, Kyle-nak, és Anderson tiszteletesnek is eltérő a világnézete, azonban jellemrajzuk mégis egy kicsit hasonló a múltban megélt élményekből fakadóan. Előbbi csak a rossz, és ártalmas természetfölötti erőt látja a paranormális események mögött, saját előéletében lezajlott események miatt is, miközben az ezzel ellentétes pozitív energiákat képtelen észrevenni, és nem is igazán akarja. Míg utóbbi a sötét, pokoli erők munkálkodásában magának Istennek, és annak hatalmának bizonyítékát látja. Ez a szembenállás remekül megágyaz a történetnek, és vitathatatlanul érdekes konfliktust eredményez. Kirkman mellőzi a szokásos kliséket, inkább a horror alapvető elemeire gyúr rá, és a karakterközpontúságra. Ennél fogva már egyáltalán nem meglepő, inkább dicsérendő, hogy a folyamatos vértenger, belezések, és ijesztgetések helyett mélyen személyessé teszi a borzalmakat, ezáltal az olvasó sokkal jobban képes együtt érezni az esendő, sokat megjárt, érzelmileg kissé kiégett szereplőkkel. És mégis, pontosan azon dolgok miatt hátborzongatóak a horrorjelenetek, hogy kevés gore-t tartalmaznak, de ehhez szükség volt Paul Azaceta nyers rajzai, amelyek nyugtalanító hangulatot adnak, inkább a szürkés, és narancssárga színek dominálnak, a panelkezelés pedig csodálatos, főleg az itt-ott bevágott flashbackeknél.  Ugyan az első szám nem mutat sok mindent, az egyszerű történet már most rengeteg izgalmat tartogat magában. És az Outcast mostantól magyarul is olvasható, a Frike Comics vállalta magára a feladatot, hogy megjelenteti Kyle Barnes borzongató sztoriját itthon. A legelső rész megegyezik az Amerikában kiadott, 48 oldalra hizlalt kiadással, a folytatások pedig összesen két számot tartalmazó kötetekként kerülnek a könyvesboltok polcaira – ha minden jól megy, akkor 3-4 hónapos időközönként.  

Egyelőre korai még bármit is mondani, de az Outcast a természetfeletti horrorok rajongóinak egyenesen kötelező. Nyilván nem fut be majd olyan népszerű, és maradandó karriert, mint a The Walking Dead, de mestermű még simán lehet belőle.