Peter Parker, azaz a barátságos, és közkedvelt Pókember kalandjai nemcsak a jelenkort közlő sorozatban, hanem a múltban is folytatódnak. A
Peter Parker Pókember elérte célját, így az első két évad után
nem volt kétséges, hogy jön a következő is, mely már a ’80-as évek
végének, és a ’90-es évek elejének terméséből válogat. Ebből az
időszakból is maradt jó néhány sztori, amit A Csodálatos Pókember
első szériájában nem tudtak, vagy nem akartak közölni, tehát a 2014-es
kiadványok sem maradtak a rajongók csemegék, és események nélkül. A
legelső gyűjtemény Pókember, és egyik nagy szerelme Fekete Macska
bonyolult, és konfliktusokkal teli kapcsolatát helyezte középpontba, a
folytatás a ’80-as évek történetei hozta el az olvasóknak, az új szezon
pedig a Kozmikus Pókember címet kapta. Első hallásra elég
bugyuta, és a mezei olvasó azt hinné, hogy a falmászó ezúttal valami
csillagközi űrbalhéba keveredik, de ez koránt sincs így. Az esemény
lényege, hogy Pókember egy félresikerült egyetemi kísérlet következtében
hatalmas, kozmikus erőre tesz szert, ami hatványozottan megnöveli
pók-képességeit is. Képes lesz repülni, gondolataival formálni a kilőtt
hálóját, szeméből sugárnyalábokat lőni, pillanatok alatt kiüti
legnagyobb ellenfeleit, is, szóval eléggé új helyzet elé állítja ez a
Pókot, mely a magánéletét, és a bűn elleni harcát is teljesen
megváltoztatja, emellett fel is forgatja.
A nagyobb erő tehát sokkal nagyobb felelősséggel is jár, azaz Pókemberre még nagyobb nyomás nehezedik. Jobban oda kell figyelnie, nehogy túlságosan megsebesítsen valakit, ügyelnie kell a most csak még szuperérzékenyebb pókösztönére, hatalmas ereje nagy anyagi károkat okoz, megrémítve ezzel New York lakosait, akik egyre inkább fenyegetésként tekintenek rá, ahelyett, hogy az önfeláldozó hős szerepében ringassák a főszereplőt. Tehát az új képességek inkább hátráltatják, mintsem segítenék Peter életét, de persze ha ez nem lenne elég, még egy tucat további fenyegetéssel is szembe kell néznie. Először az éjjelente vérfarkassá változó dél-amerikai Lobo-fivérek érkeznek a városba, hogy megöljék Wilson Fisk-et, a Vezért, és átvegyék tőle a New York feletti hatalmat. Közben a háttérben az alakváltó Kaméleon is a főnökségre pályázik, ezért összefog Kalapácsfejjel, hogy majd együtt osztozzanak a trónon a győzelem után. A régi szériában is volt egy-két ilyen esemény, amikor egy rakás szuperbűnöző helyett gengszterek, maffiózók, és bűnbandák kaptak össze. A Lobo-Vezér gengszterháború ugyan kevésbé mérhető azok nagyszerűségéhez, de így is remek nosztalgiatúra egy bájosabb korszakba. Közben természetesen, ahogy az egy Pókember-képregényhez illik, hősünk magánéleti problémái sem maradnak felszín alatt. Elvesztették bérelt lakásukat, így vissza kellett költözniük May nénihez, komolyabb albérletre nem telik, Mary Jane-t egykori perverz ügynöke zaklatja, aki elintézte, hogy ne tudjon nagyobb fizetéssel kecsegtető modell-munkákat kapni, közben unokahúga is bekavar, aki szintén Peter nagynénjénél portyázik, és súlyos bulimiában szenved. És a gondoknak még mindig nincsen vége. Peter munkája a Hírharsonánál is veszélybe kerül, mikor Jonah Jameson inkább egy ex-szennylap fotós képeit veszi meg, aki azon van, hogy minél jobban eláztassa Pókembert, és megátalkodott bűnözőnek állítsa be.
És a felsorolást lehetne még jó sokáig folytatni, tehát, mint eddig, most is sűrű eseményekben, és fordulatokban gazdag cselekményben lehet annak része, aki a szemét a sorozatra veti. Pókember új erejére több szupergonosznak is fáj a foga. Összeáll egy velejéig romlott banda Fátumból, a Varázslóból, Magneto-ból, és a Vezérből, akik egy egyedi módszerrel szeretnék elintézni a hősöket. Ez abban merül ki, hogy egy „ellenségcsere” keretein belül olyan embereket szabadítanak rá a hősökre, akik egy másiknak az ellenfelei, így összezavarva, és kijátszva őket. Így kerül szembe Pókember Góliáttal, a Grimm-fivérekkel, Titániával, és Gravitonnal, akiket a hálószövő egyenként le is győz, bár csak nagy erőkifejtések árán – főleg legutolsó alkalommal, amikor már kozmikus erejére sem hagyatkozhat. Elég színes karakterpaletta vonul fel a képregényekben, ami összesen 20 számot tartalmaz, vegyesen válogatva az Amazing, a Spectacular, és a Web of sorozatok közül. Olyan írókkal, mint David Michelinie, Gerry Conway, és olyan rajzolókkal, mint Alex Saviuk, Sal Buscema, Erik Larsen, Todd McFarlane, Mark Bagley és több más neves alkotóval is. A rajzok szokás szerint szemet gyönyörködtetőek (ahogy a képregény is igényes formában jelent meg), és mivel elég sok művészt vonultat fel, változatosak is. Néha ugyan vannak rosszabbak is, pl. Larsen ember alakjai nem az igaziak, ahogy McFarlane sokat kritizált, részletes munkáiba is bele lehet kötni, de tény, hogy panaszra most sincs ok. Keményvonalas Pók-fanoknak pedig ez még mindig maga a megtestesült Kánaán.
A harmadik évad végére megjelenik a falmászó egyik legnagyobb ellenlábasa, Venom is, aki lenyomatát rendesen otthagyja a finálén. Két rövid történetről van szó csupán, de összecsapásaik Pókemberrel mindigis emlékezetesek voltak, és még nagyon sokáig el is húzódnak – nem utoljára találkozunk tehát az idegen szimbióta által megszállt Eddie Brock-al. Mit lehet még elmondani a klasszikus Pókember sorozatnak az újabb szeletéről? Csak a szokásosat: nagyszerű, hiánypótló, lebilincselő, és minden fanatikus gyűjteményében ott van a helye. Ahogy haladunk előre a kronológiában, egyre izgalmasabb, és jobb lesz az egész, nincs messze a ‘90-es évek időszaka, a Klónsztorik, és emellett még a rengeteg kultusz-történet, szóval Pókember élt, él, és még nagyon sokáig élni is fog. Akár új, akár klasszikusan formában, vagy mindkettőben.
Peter Parker Pókember #13-18 (2014)
The Amazing Spider-Man #326-329, #332-333 (1989-1990)
The Spectacular Spider-Man #154, #158-160 (1989-1990)
Web of Spider-Man #50-55, #59-61, #64-65 (1989-1990)
A nagyobb erő tehát sokkal nagyobb felelősséggel is jár, azaz Pókemberre még nagyobb nyomás nehezedik. Jobban oda kell figyelnie, nehogy túlságosan megsebesítsen valakit, ügyelnie kell a most csak még szuperérzékenyebb pókösztönére, hatalmas ereje nagy anyagi károkat okoz, megrémítve ezzel New York lakosait, akik egyre inkább fenyegetésként tekintenek rá, ahelyett, hogy az önfeláldozó hős szerepében ringassák a főszereplőt. Tehát az új képességek inkább hátráltatják, mintsem segítenék Peter életét, de persze ha ez nem lenne elég, még egy tucat további fenyegetéssel is szembe kell néznie. Először az éjjelente vérfarkassá változó dél-amerikai Lobo-fivérek érkeznek a városba, hogy megöljék Wilson Fisk-et, a Vezért, és átvegyék tőle a New York feletti hatalmat. Közben a háttérben az alakváltó Kaméleon is a főnökségre pályázik, ezért összefog Kalapácsfejjel, hogy majd együtt osztozzanak a trónon a győzelem után. A régi szériában is volt egy-két ilyen esemény, amikor egy rakás szuperbűnöző helyett gengszterek, maffiózók, és bűnbandák kaptak össze. A Lobo-Vezér gengszterháború ugyan kevésbé mérhető azok nagyszerűségéhez, de így is remek nosztalgiatúra egy bájosabb korszakba. Közben természetesen, ahogy az egy Pókember-képregényhez illik, hősünk magánéleti problémái sem maradnak felszín alatt. Elvesztették bérelt lakásukat, így vissza kellett költözniük May nénihez, komolyabb albérletre nem telik, Mary Jane-t egykori perverz ügynöke zaklatja, aki elintézte, hogy ne tudjon nagyobb fizetéssel kecsegtető modell-munkákat kapni, közben unokahúga is bekavar, aki szintén Peter nagynénjénél portyázik, és súlyos bulimiában szenved. És a gondoknak még mindig nincsen vége. Peter munkája a Hírharsonánál is veszélybe kerül, mikor Jonah Jameson inkább egy ex-szennylap fotós képeit veszi meg, aki azon van, hogy minél jobban eláztassa Pókembert, és megátalkodott bűnözőnek állítsa be.
És a felsorolást lehetne még jó sokáig folytatni, tehát, mint eddig, most is sűrű eseményekben, és fordulatokban gazdag cselekményben lehet annak része, aki a szemét a sorozatra veti. Pókember új erejére több szupergonosznak is fáj a foga. Összeáll egy velejéig romlott banda Fátumból, a Varázslóból, Magneto-ból, és a Vezérből, akik egy egyedi módszerrel szeretnék elintézni a hősöket. Ez abban merül ki, hogy egy „ellenségcsere” keretein belül olyan embereket szabadítanak rá a hősökre, akik egy másiknak az ellenfelei, így összezavarva, és kijátszva őket. Így kerül szembe Pókember Góliáttal, a Grimm-fivérekkel, Titániával, és Gravitonnal, akiket a hálószövő egyenként le is győz, bár csak nagy erőkifejtések árán – főleg legutolsó alkalommal, amikor már kozmikus erejére sem hagyatkozhat. Elég színes karakterpaletta vonul fel a képregényekben, ami összesen 20 számot tartalmaz, vegyesen válogatva az Amazing, a Spectacular, és a Web of sorozatok közül. Olyan írókkal, mint David Michelinie, Gerry Conway, és olyan rajzolókkal, mint Alex Saviuk, Sal Buscema, Erik Larsen, Todd McFarlane, Mark Bagley és több más neves alkotóval is. A rajzok szokás szerint szemet gyönyörködtetőek (ahogy a képregény is igényes formában jelent meg), és mivel elég sok művészt vonultat fel, változatosak is. Néha ugyan vannak rosszabbak is, pl. Larsen ember alakjai nem az igaziak, ahogy McFarlane sokat kritizált, részletes munkáiba is bele lehet kötni, de tény, hogy panaszra most sincs ok. Keményvonalas Pók-fanoknak pedig ez még mindig maga a megtestesült Kánaán.
A harmadik évad végére megjelenik a falmászó egyik legnagyobb ellenlábasa, Venom is, aki lenyomatát rendesen otthagyja a finálén. Két rövid történetről van szó csupán, de összecsapásaik Pókemberrel mindigis emlékezetesek voltak, és még nagyon sokáig el is húzódnak – nem utoljára találkozunk tehát az idegen szimbióta által megszállt Eddie Brock-al. Mit lehet még elmondani a klasszikus Pókember sorozatnak az újabb szeletéről? Csak a szokásosat: nagyszerű, hiánypótló, lebilincselő, és minden fanatikus gyűjteményében ott van a helye. Ahogy haladunk előre a kronológiában, egyre izgalmasabb, és jobb lesz az egész, nincs messze a ‘90-es évek időszaka, a Klónsztorik, és emellett még a rengeteg kultusz-történet, szóval Pókember élt, él, és még nagyon sokáig élni is fog. Akár új, akár klasszikusan formában, vagy mindkettőben.
Peter Parker Pókember #13-18 (2014)
The Amazing Spider-Man #326-329, #332-333 (1989-1990)
The Spectacular Spider-Man #154, #158-160 (1989-1990)
Web of Spider-Man #50-55, #59-61, #64-65 (1989-1990)
