Kritika
Batman Superman ellen: Az igazság hajnala - Bővített változat (Batman v Superman: Dawn of Justice - Ultimate Cut)
Kritika
A három órás szuperhősdömping.
A Warner stúdió képregényfilmes fronton idén nem volt a helyzet magaslatán, és akkor talán még finom is voltam. A Batman Superman ellen: Az igazság hajnala, és a Suicide Squad – Öngyilkos osztag is kifejezetten negatív fogadtatásban részesült. A kritikusok, és a nézők is egyaránt ízekre szedték a filmeket, az alkotók magyarázkodásával pedig tele volt az internet, a különböző kisebb-nagyobb balhékat, pereket, petíciókat, stúdión belüli konfliktusok kiszivárgását is beleértve. Attól függetlenül, hogy személy szerint egyik film sem volt olyan borzalmas, mint a híre, a DC filmes univerzuma így is nagy bajban van. A rossz vélemények rossz bevételi mutatókhoz vezetnek: bár a Batman Superman ellen, és a Suicide Squad is több száz milliót hozott a konyhára, ezek az eredmények bőven elmaradtak attól, amit a stúdió remélt, az első hétvége után jelentősen csökkent a nézők érdeklődése, és ha ez a jövőbeli filmekkel is így lesz, a DC-s hősök pályafutása még azelőtt véget érhet, hogy egyáltalán elkezdődhetett volna. Nem csoda hát, hogy a rajongókat valahogy ki szeretnék engesztelni, ezt pedig ebben az esetben maximum bővített lakossági megjelenésekkel lehet elérni, ha már mind a Wonder Woman, mind a Justice League bemutatása is messze van. Aggódunk is mindkettőért rendesen, de főleg az utóbbiért, amit még mindig az rendez, akit már rég száműzni kellett volna a DC filmek közeléből, azon kisebb beosztású dolgozók helyett, akik valóban szívvel-lélekkel megpróbáltak tenni azért, hogy ezek a mozik eladhatóak, és jobbak legyenek.  



Na de visszatérve az előbb fejtegetett dologra: már a Batman Superman ellen idején felröppent a hír, miszerint a mozis verzióból kivágott jeleneteket felhasználják majd a Blu ray kiadás megjelenésekor, azaz egy hosszabb, rendezői változatot is üdvözölhetünk majd, ami nemcsak hogy véresebb, de aprólékosabb is lesz. Az alkotók ígérete szerint megmagyaráz majd egy csomó dolgot, egyértelművé tesz néhány zavaros eseményt, többet foglalkozik a karakterekkel, és azok viszonyával is. Bőven volt mit kiküszöbölni, hiszen a produkció sebből vérzett, kezdve az elkapkodott tempótól kezdve a cselekmény számtalan bakiján át egészen a különböző szereplők háttérbe szorulásáig, akik közül az egyik még a film címében is szerepel. Mindazonáltal azt már most le kell szögezni az Ultimate Cut-ra keresztelt, több mint 30 perccel hosszabb bővített változattal kapcsolatban, hogy egyáltalán nem váltja meg a világot, aki eddig utálta a filmet, az ezután is fogja, azonban akik már elsőre is megvették Batman, és Superman viaskodását, azok további érdekességeket, és ki apróságokat fedezhetnek fel a kibővített filmben.  



A legtöbben azt nehezményezték, hogy a legendás Sötét Lovag mellett (akit egyébként Ben Affleck, nem kicsit meglepő módon kiválóan alakít) Superman viszonylag kevés szerepet kapott, gyakorlatilag alig van a vásznon, ha igen, akkor sincs túlzottan hangsúlyos jelenléte. Nos, ezen az Ultimate Cut kicsit változtatott, többet látjuk nyomozni, többször bepillanthatunk a hétköznapi életébe, meg is válaszolnak néhány kérdést az eddig ködös dolgokkal kapcsolatban. Clark Kent végre részesülhet a neki járó rivaldafényben, de ez több más karakterre szintén igaz: Lex Luthor, és Lois Lane is kiveszi a maga kibővített részét a cselekményből, előbbinek talán még a jelleme is kidolgozottabb lett ennek köszönhetően. És ami a korhatár-dolgot illeti: manapság már kissé túl van magyarázva ez a dolog, de tény, hogy amikor szóba került, hogy a Batman Superman ellennek lesz egy bővített kiadása, mindenki a Deadpool sikere okán (ami ugye R-kategóriában futott a mozikban) kapunk majd egy véresebb filmet. Persze ezt az alkotók gyorsan cáfolták, és igaz, ami igaz, az Ultimate Cut sem lett sokkal véresebb, mint az eredeti. Néhol persze láthatjuk a jól ismert jeleneteket brutálisabban, naturalisztikusabban, de igazából semmi különös. Inkább csak az igazi, keményvonalas rajongóknak csemege ez, és a DC-s képregények olvasóinak, sőt, egyes esetekben kifejezetten hátránynak tűnik, hogy az amúgy 2 és fél órás történetet 180 percre húzták fel – alapjában véve is lassú film volt, de így még jobban el lett nyújtva.  



És ez az igazi probléma: az Ultimate Cut hiába fedi be a kisebb lyukakat, hiába igyekszik, hogy megmagyarázza a cselekményben keletkezett űröket, az igazi ordas nagy problémákat képtelen kijavítani. Ez persze nem az ő hibája. A csetlő-botló, ügyetlen konfliktusteremtést, és a gyenge forgatókönyvet egy kétszer ilyen hosszú verzió sem foltozná be, ahogy komolyabb minőségi javulást is butaság lenne várni a Batman Superman ellentől. Ennél fogva a bővített kiadás nem rosszabb, ugyanakkor nem is jobb az eredetinél.
Kritikák
Tyler Rake: A kimenekítés
Thor végre megtalálta Noobmastert.
Úriemberek
Az igazi gengszterek tényleg öltönyt viselnek.
Friss kritikák
Mosolyogj (Smile)
Az idei év horror-termésének egyik legfényesebben ragyogó ékkövétől garantáltan arcodra fagy a mosoly.
Thor: Szerelem és mennydörgés (Thor: Love and Thunder)
Trash and Thunder.
Obi-Wan Kenobi
Ezt a Jedit keressük?
A Magnum ereje (Magnum Force)
Keménykezű önbíráskodóból a törvény embere.
Doctor Strange az őrület multiverzumában (Doctor Strange in the Multiverse of Madness)
A Marvel Moziverzumban egy horrolegendának is terem babér.