
Idén még a szokásosnál is többen jósolták meg azt a bizonyos bukást, ugyanis a legújabb epizód, mely a Call of Duty: Infinite Warfare névre hallgat, az elején igencsak elbaltázott marketinget kapott, amit idővel azért próbáltak elhomályosítani, ugyanakkor a sorozat még sosem nézett szembe ilyen nagymértékű negatív visszhangokkal, mint most. Ahogy mondani szokás, innen szép nyerni, és érdekes módon az Infinite Warfare-nak sikerült is. Alighanem az év egyik legnagyobb meglepetése lett az új Call of Duty epizód, melyet annak ellenére, hogy sokan kétkedve vártak, vagy egyáltalán nem bíztak benne, végül teljesítette az elvárásokat, sőt az utóbbi évek egyik, ha nem a legszórakoztatóbb epizódja lett. Persze nyilván a világ nem váltja meg, ezt remélem, mindenki tudja (bár nem hinném, hogy sokaknak a szájukba kellene rágnom), de aki hosszú ideje vágyik vár egy korrekt, hangulatos, és szórakoztató lövöldére, annak nyugodtan lehet ajánlani ezt az űrbéli mókát.

Az Infinite Warfare még messzebb merészkedik, mint eddig, azaz most nem csak a távoli jövőben hív minket a kötelesség, hanem részünk lehet egy igazi csillagközi kalandban, azaz az űrben csatázhatunk, hajókat foglalhatunk el, és még más bolygókon is gyakorolhatjuk a célba lövést. A történet szerint valamikor a 22. században járunk, a technológia, és a tudomány eljutott már arra a szintre, hogy az emberi faj más, távoli planétákra is ellátogathat, erre nagy szükség is van, ugyanis már felemésztettük a Föld legutolsó energiatartalékait is, így több bolygót is kolonizáltunk, melyek nyersanyagaikkal ellátják az otthonunkat. Ez eddig rendben is volna, ám nem lenne teljes a kép, ha az emberek nem faragnának ebből is komoly háborús konfliktust (egyébként sem tudnánk meghazudtolni önmagunkat ugye), a hatalomért, és a korlátlan uralomért. A kötelező fenyegető erő ezúttal a Settlement Defense Force (SDF), egy renegát szervezet, akik még évekkel ezelőtt elszakadtak a mindent irányító United Nations Space Alliance-től (UNSA, magyarul kb.: Egyesül Nemezetek Űrszövetsége), és hadjáratot indítanak az űrgyarmatok feletti uralomért. A jelenlegi szarkavaró, aki ezúttal megkapta a negatív karakterek között adogatott kilincset, Salen Kotch admirális, akit a Trónok harca című sorozat Jon Snow-ja, Kit Harrington alakít, természetesen hangját is kölcsönözve az amúgy teljesen sótlan, jellegtelen antagonistának. Ez egyébként nem feltétlenül a színész hibája, a figura amúgy sem szerepel sokat a történetben, akkor is teljesen súlytalan, kidolgozatlan jellem, síkegyszerű motivációkkal – na, nem mintha, az ilyesmi eddig annyira jellemző lett volna a sorozatra, de azért bőven láttunk már nála karakteresebb főgenyót is a korábbi epizódokban.

Ez a fajta karakterbeli kidolgozatlanság, és nagyon halvány árnyalás egyébként a történet szellemiségére is átragadt, azaz nem kapunk mély cselekményt, nagy fordulatokat, lényegében annyi történt, hogy összegyúrtak egy rakás akciófilmes klisét egy nagy masszává, belerakták a főszereplőket, és a science fiction köntöst, aztán hadd menjen a buli. Ennek köszönhetően valóságos adrenalinbombát kapunk, látványos akciójeleneteket, amik bőszen licitálnak is egymásra: a sztori, a figurák jelleme csupán másodlagos (vagy még az se), nincsenek hosszú párbeszédek, elmés fejtegetések, mondanivaló, csak a színtiszta akció, egyik küldetésről a másikra, maximum néhány másodperces szünetekkel. Bár a szériára ez eddig is teljesen jellemző volt, mégis zavaró, hogy túlságosan sietnek, bőven lehetett ezt volna még tovább bontogatni, igazi súlyt adni pl. a főhősnek, Nick Reyes-nek, aki hadnagyból kapitány lesz, és neki kell megfékeznie a gonosz marsi erőket – természetesen ő is egy teljesen feledhető figura, ráadásul nem is annyira szimpatikus, mint elődei. Mindezzel együtt viszont az Infinite Warfare egyszemélyes kampánya hosszú! Lehet, hogy ez a legtöbbeket meglepi, hiszen nagyjából már bevett tendencia lett, hogy az újabb, és újabb Call of Duty részekben egy rövid, semmitmondó sztori móddal szúrják ki a szemünket, viszont ezúttal megleptek minket ezen a téren is. Összesen 31 küldetést kapunk, amiből 9 afféle mellék-misszió, ebben elsősorban új fegyvereket szerzünk, hajókat ostromlunk meg, flottákkal végzünk az űrben. Bár ezek nagyjából egy sémára épülnek, nem is túl változatosak, megéri őket teljesíteni, már csak a plusz játékidő miatt is – normál fokozaton olyan 9-10 óra (ami egy FPS-nél azért tényleg nem semmi), Hardened módban valamivel több, viszont hozzá kell tenni, ezúttal még az is egy kicsit könnyebb lett.

Persze a fejlesztők egyáltalán nem változtattak a bevett sémán, azaz a scriptelt játékmenet maradt, alig van idő pihenni, gyakorlatilag folyton lövöldöznünk kell, ami szerencsére kifejezetten kellemesre sikerült ezúttal, és a grafikával sincs gond. Bár melodrámából, és giccsből lesz most is bőven, egy idő után már a katonai kódszavak túlzott használata is totálisan erőltetett, maguk a helyszínek, a lehetőségek most igencsak ütősre sikeredtek. Mindenféle realitás-érzék, és földhözragadtság nélkül pakolták egymásra a pályákat, a legkisebb probléma, hogy valójában az űrben nincs hang (bár elég unalmas lett volna úgy a lövöldözés), de ez elhanyagolható szempont amellett, amikor ugyanitt vígan lövöldöznek, vagy alig számolnak el háromig, de már rögtön fénysebességre is kapcsolnak – ez utóbbi egyébként tökéletesen képet ad az egész kampányról. Semmi olyan elem nincs benne, ami egy pillanatra is hátráltatná a majdnem folyamatos pörgést, és akciót, a látvány, na meg a pusztításorgia oltárán nincs helye ilyen „felesleges” dolgoknak. Való igaz, nem ez lesz a fizikusok kedvenc játéka, viszont minden logikai hibája ellenére is azért elég menő az űrben egy aszteroidamezőben szlalomozva lesniperezni az ellent. Küldetéseinket egyébként egy csillagtérképen választhatjuk ki, hasonló módon, ahogy azt a Mass Effect-ben tettük, és lehetőség van fegyvereink testre szabására is.

A legtöbben persze úgyis a multi miatt veszik meg a játékot (pedig higgyétek el, ezúttal tényleg érdemes próbát tenni a szinglivel), az pedig hozzá a szokásos színvonalat. Az akrobatikus közlekedés ugyanolyan, mint a tavalyi részben, viszont hihetetlenül mély fejlődést is tartalmaz az egész, ugyanakkor a mesterlövészeknek nem terem valami nagy babér, mert a pályák kialakítása keresztülhúzza a számításunkat, amikor huzamosabb ideig szeretnénk egy helyben szobrozni. Szinte folyton mozognunk kell, és figyelnünk – akik eddig is kedvüket lelték az többjátékos módban, idén sem fognak csalódni. Talán az vele a legnagyobb probléma, hogy míg a kampányban nem kis időt tölthetünk el űrhajókban üldögélve, és vadászhatjuk le az ellent, robbanthatunk fel más hadihajókat, multiban űrháborúra egyáltalán nincs lehetőség. Ez sajnálatos, mivel egész jó móka. Az irányítás, és a mechanika rendkívül le van butítva, hogy a mezei player is könnyedén lehessen futurisztikus Maverick (Top Gun, remélem képben vagytok) csak annyi a dolgunk, hogy befogjuk a lelőni kívánt hajót, a miénk pedig automatikusan követi azt, hogy leszedhessük őt a levegőből. Síkegyszerű, mégis jók ezek a szegmensek. Zombimód is van a bevált metodikával. Mondhatnám azt is, hogy minek, mivel konkrétan alig játszanak vele, nemegyszer előfordult, hogy akár 10 percet is várni kellett, amíg meccset talált. Az egyik legnagyobb nívója ez már régóta a sorozatnak, most viszont alig érdekel valakit.

Bevallom, egy ideje elveszítettem már a sorozatba vetett hitemet. Bár minden részt végigjátszottam, időről-időre azt vettem észre, hogy egyszerűen nem tud lekötni már a multi, az egyszemélyes kampányról nem is beszélve. Az Infinite Warfare viszont meglepett, ugyan a Call of Duty még mindig nem tündököl a régi fényében (már ami a minőségét illeti), még mindig rengeteg hibája van (a gyatra mesterséges intelligencia például felháborító), és csak nagyon minimális újítást mutat az előzőhöz képest, bevallom, így is remekül szórakoztam vele.Ha a 2011 utáni epizódokat nézem (számomra ott indult meg lefelé a széria), akkor az Advanced Warfare mellett a legjobb rész, bőven köröket ver pl. a Black Ops II-re, vagy a Black Ops III-ra, ami nekem a mélypont volt. Azzal is tisztában vagyok, hogy ez a futurisztikus vonal, meg a fejetlen ugrabugra kezd már mindenkinek az agyára menni (én sem vagyok másképp), de az Infinite Warfare valóban javuló tendenciát mutatott fel. Reméljük az idei eset nemcsak egy szerencsés véletlen volt, és jövőre talán egy ugyanilyen üdítő, szórakoztató Call of Duty-t kapunk készhez. Addig is fel a szkafanderrel, és indulás az űrbe!









