Ha egy mezei Star Wars rajongó a kezébe veszi a Sith Nagyurak című könyvet, akkor legelőször a
borító ragadja meg a figyelmét. A megkapó, falra való képről Darth Vader, és
Palpatine Császár mosolyog vissza ránk, előbbi teljes harci díszbe öltözve
pózol vörös fénykardját magánál tartva, készen arra, hogy lecsapjon, utóbbi
hűséges tanítványa mellett szórja a villámokat, miközben mindketten
hihetetlenül badass módon vannak lefestve, a háttérben lépegetőkkel,
csillagrombolókkal, és egymással harcoló rohamosztagosokkal, lázadókkal. Azaz
jó pár olyan ínyencséggel, aminek láttán az eredeti trilógia legtöbb rajongója
mind a tíz ujját kénytelen megnyalni. Való igaz, alig akad olyan Star Wars
szerető ember, akinek ne dobbanna meg a szíve egy ilyen regény láttán, és ne
akarná rögtön a kezébe venni, hogy elolvashassa. Paul S. Kemp nem újonc George
Lucas univerzumában, három olyan regény megírása után, melyek a filmek előtt
több ezer évvel, és évtizedekkel utánuk játszódtak, negyedik próbálkozásra
inkább a rajongók kedvenc időszakába helyezte az új művét, azaz az eredeti
trilógia idejébe. Ebben mondjuk annak is szerepe volt, hogy közben a franchise
jogai szépen átvándoroltak a Disneyhez, és ehhez az új berendezkedéshez minden
egyes írónak idomulnia kellett, aki még akart valaha hivatalos, kánonbeli Star
Wars történetet firkantani. Ennek a váltásnak a képviselőjeként jelent meg a Sith Nagyurak, mely nemcsak a borítója, hanem minden egyes eleme
nagyszerű szórakozást ígér. Egy könyv, mely a Birodalom idejében játszódik,
kiemelt szerepet kap benne mind Vader, mind az Uralkodó, akiknek ráadásul egy
emberként, összefogva kell felvenniük a harcot a rájuk vadászó lázadó-sereg
ellen, miközben végig ott van köztük a feszültség, és a Sith lovagokra jellemző
könyörtelenség?
„Na, ez már igen!” – bokszolna a levegőbe a fanatikus Star Wars rajongó, aki talán kicsit kezd már kiábrándulni a legújabb, kánon könyvekből, és valami igazán maradandó, nagyszerű történetet szeretne olvasni kedvenc univerzumán belül. De hiába a szép külcsín, és a rengeteg ígéretes elem, köztük már maga a regény címe is, ami már eleve arra enged következtetni, hogy a könyv elsősorban a két ikonikus alakról szól, hamar megjön a hidegzuhany az olvasóra. A Sith Nagyurak ugyanis tipikusan az a mű, amit nem szabad a borítójáról megítélni, mert akkor súlyos csalódás érhet minket. Kemp meglepő módon kifejezetten keveset foglalkozik a címszereplőkkel, az egész történetet egy bizonyos merényletkísérletre fűzi fel. Nyolc évvel járunk A sith-ek bosszúja utána, a Birodalom az egész galaxist bekebelezte, de azért itt-ott elvétve még szerveződnek kis létszámú felkelések, olyan személyekből, akik nem hajlandóak fejet hajtani a kegyetlen, diktatórikus rendszer előtt. Az egyik ilyen csoport a hányatott sorsú Ryloth bolygón kockázatos tervet eszel ki a gonosz erők lefejezésére. Mivel a planétán a Birodalom számára túlságosan tarthatatlan események történnek, az Uralkodó úgy dönt, maga látogat el a Ryloth-ra, jobb kezével, Darth Vader-rel, hogy elejét vegye a forradalmárok sikerének. A twi’lek-ekből álló lázadók megtámadják a birodalmi flottát, ami így szinte teljesen megsemmisül, Vader, és a Császár pedig a bolygó veszélyes, erdős földjén ragad, egy rakás forradalmárral, és egyéb halálos fenyegetésekkel a nyakukban. Kettejüknek össze kell fogniuk, ha túl akarják élni a hajtóvadászatot, mivel mindenféle erősítés nélkül, csakis egymásra számíthatnak.
Egy ilyen alaptörténet óriási ziccer. Hatalmas potenciál rejlik benne, még úgy is, hogy az olvasó nagyon jól tudja, a könyv különböző szereplői közül minimum három biztosan túléli a finálét. Meg egyébként is, az ilyen volumenű művekben elsősorban a gonosztevőknek drukkolunk, legyen bármennyire is karizmatikusak a pozitív oldal képviselői, de mondjuk ki nyugodtan, ők, kis túlzással, már az elején halálra vannak ítélve. Kemp viszont, ahelyett, hogy élt volna a lehetőséggel, inkább pontosan azokra a karakterekre koncentrált, akikre az olvasó a legkevésbé kíváncsi. Azaz sótlan, érdektelen sablon-figurákra, akik görcsösen próbálnak véget vetni a Birodalom elnyomásának. Miközben Vader, és Sidious fejezetei összesen még a könyv felét sem töltik ki. Ez óriási hiba, tekintve, hogy mi mindent kilehetett volna hozni ebből a szituációból. Ettől függetlenül Kemp azért próbálkozik: Vader már egy ideje átadta magát a Sötét Oldalnak, mégis ellentétes érzelmek kavarognak benne. Düh, az elnyomottság miatt érzett frusztráció, bűntudat, kétely, és hatalomvágy, eközben a múlt árnyai is úton-útfélen kísértik. Régi emlékek villannak be egykori életéről, a rémtetteiről, emberekről, akiket elárult, vagy megölt, miközben mestere is folyamatosan próbára teszi, és a kettő szabálya okozta feszültség, a mester-tanítvány érzékeny viszonya végig ott uralkodik a levegőben.
Az Uralkodó pedig, kizárólag Vader szemszögén keresztül van bemutatva. Ő végig kívülálló marad, de a Sötét Nagyúron át is érezhetjük nyugtalanító figyelmét, titokzatosságát, és hogy mindent előre eltervez, mindig mindent tud, de ezt nem mindig, legtöbbször csak utólag osztja meg tanítványával. Néha fel-felpislákol a hangulat, de összességében a párbeszédek erőtlenek, ami egy ilyen történet esetében óriási hiba. Kemp időnként elkapja a karakterek lényegét, és valóban emlékezetes jeleneteket alkot (pl. Vader visszaemlékezései, és az ebből fakadó elmélkedések), de a két címszereplőről semmi érdekeset nem tudunk meg, ami tovább mélyíteni az összetett jellemüket. Sőt, néha kifejezetten hiteltelenek az eddig megismert önmagukhoz képest – egyszer konkrétan az is előfordul, hogy „felcserélődnek”. Az egyéb negatívumokról nem is beszélve: a lezárás elkapkodott, a katarzis elmarad, egy kicsivel több Sith filozófiát is elbírna az ember. Ja, és itt szerepel az első meleg karakter a hivatalos Star Wars kánonon belül – értelme nem sok volt mondjuk, mert az égvilágon semmi funkciója sincs ennek a dolognak a történetben. Sokan kritizálják az új kánont, nem véletlenül. Hiszen eddig a legtöbb könyv maximum csak korrekt minőséget hozott, nehéz belefutni a jobb történetekbe, a Sith Nagyurak is legjobb esetben csak egy erősen közepes színvonalat mutat fel, néha megvillant valamit az erejéből, de nagyobbrészt csak megmarad a sablonkarakterek, és sótlan dialógusok mellett. Jó volt megismerni Vader, és Sidious kapcsolatát, na meg a Sötét Oldalt egy kicsit, de a cím abszolút nem tükrözi a regény történetét, emellett nem ez az egyetlen probléma vele. Rajongóknak, egy unalmas vasárnapi délutánra viszont megfelelhet.
„Na, ez már igen!” – bokszolna a levegőbe a fanatikus Star Wars rajongó, aki talán kicsit kezd már kiábrándulni a legújabb, kánon könyvekből, és valami igazán maradandó, nagyszerű történetet szeretne olvasni kedvenc univerzumán belül. De hiába a szép külcsín, és a rengeteg ígéretes elem, köztük már maga a regény címe is, ami már eleve arra enged következtetni, hogy a könyv elsősorban a két ikonikus alakról szól, hamar megjön a hidegzuhany az olvasóra. A Sith Nagyurak ugyanis tipikusan az a mű, amit nem szabad a borítójáról megítélni, mert akkor súlyos csalódás érhet minket. Kemp meglepő módon kifejezetten keveset foglalkozik a címszereplőkkel, az egész történetet egy bizonyos merényletkísérletre fűzi fel. Nyolc évvel járunk A sith-ek bosszúja utána, a Birodalom az egész galaxist bekebelezte, de azért itt-ott elvétve még szerveződnek kis létszámú felkelések, olyan személyekből, akik nem hajlandóak fejet hajtani a kegyetlen, diktatórikus rendszer előtt. Az egyik ilyen csoport a hányatott sorsú Ryloth bolygón kockázatos tervet eszel ki a gonosz erők lefejezésére. Mivel a planétán a Birodalom számára túlságosan tarthatatlan események történnek, az Uralkodó úgy dönt, maga látogat el a Ryloth-ra, jobb kezével, Darth Vader-rel, hogy elejét vegye a forradalmárok sikerének. A twi’lek-ekből álló lázadók megtámadják a birodalmi flottát, ami így szinte teljesen megsemmisül, Vader, és a Császár pedig a bolygó veszélyes, erdős földjén ragad, egy rakás forradalmárral, és egyéb halálos fenyegetésekkel a nyakukban. Kettejüknek össze kell fogniuk, ha túl akarják élni a hajtóvadászatot, mivel mindenféle erősítés nélkül, csakis egymásra számíthatnak.
Egy ilyen alaptörténet óriási ziccer. Hatalmas potenciál rejlik benne, még úgy is, hogy az olvasó nagyon jól tudja, a könyv különböző szereplői közül minimum három biztosan túléli a finálét. Meg egyébként is, az ilyen volumenű művekben elsősorban a gonosztevőknek drukkolunk, legyen bármennyire is karizmatikusak a pozitív oldal képviselői, de mondjuk ki nyugodtan, ők, kis túlzással, már az elején halálra vannak ítélve. Kemp viszont, ahelyett, hogy élt volna a lehetőséggel, inkább pontosan azokra a karakterekre koncentrált, akikre az olvasó a legkevésbé kíváncsi. Azaz sótlan, érdektelen sablon-figurákra, akik görcsösen próbálnak véget vetni a Birodalom elnyomásának. Miközben Vader, és Sidious fejezetei összesen még a könyv felét sem töltik ki. Ez óriási hiba, tekintve, hogy mi mindent kilehetett volna hozni ebből a szituációból. Ettől függetlenül Kemp azért próbálkozik: Vader már egy ideje átadta magát a Sötét Oldalnak, mégis ellentétes érzelmek kavarognak benne. Düh, az elnyomottság miatt érzett frusztráció, bűntudat, kétely, és hatalomvágy, eközben a múlt árnyai is úton-útfélen kísértik. Régi emlékek villannak be egykori életéről, a rémtetteiről, emberekről, akiket elárult, vagy megölt, miközben mestere is folyamatosan próbára teszi, és a kettő szabálya okozta feszültség, a mester-tanítvány érzékeny viszonya végig ott uralkodik a levegőben.
Az Uralkodó pedig, kizárólag Vader szemszögén keresztül van bemutatva. Ő végig kívülálló marad, de a Sötét Nagyúron át is érezhetjük nyugtalanító figyelmét, titokzatosságát, és hogy mindent előre eltervez, mindig mindent tud, de ezt nem mindig, legtöbbször csak utólag osztja meg tanítványával. Néha fel-felpislákol a hangulat, de összességében a párbeszédek erőtlenek, ami egy ilyen történet esetében óriási hiba. Kemp időnként elkapja a karakterek lényegét, és valóban emlékezetes jeleneteket alkot (pl. Vader visszaemlékezései, és az ebből fakadó elmélkedések), de a két címszereplőről semmi érdekeset nem tudunk meg, ami tovább mélyíteni az összetett jellemüket. Sőt, néha kifejezetten hiteltelenek az eddig megismert önmagukhoz képest – egyszer konkrétan az is előfordul, hogy „felcserélődnek”. Az egyéb negatívumokról nem is beszélve: a lezárás elkapkodott, a katarzis elmarad, egy kicsivel több Sith filozófiát is elbírna az ember. Ja, és itt szerepel az első meleg karakter a hivatalos Star Wars kánonon belül – értelme nem sok volt mondjuk, mert az égvilágon semmi funkciója sincs ennek a dolognak a történetben. Sokan kritizálják az új kánont, nem véletlenül. Hiszen eddig a legtöbb könyv maximum csak korrekt minőséget hozott, nehéz belefutni a jobb történetekbe, a Sith Nagyurak is legjobb esetben csak egy erősen közepes színvonalat mutat fel, néha megvillant valamit az erejéből, de nagyobbrészt csak megmarad a sablonkarakterek, és sótlan dialógusok mellett. Jó volt megismerni Vader, és Sidious kapcsolatát, na meg a Sötét Oldalt egy kicsit, de a cím abszolút nem tükrözi a regény történetét, emellett nem ez az egyetlen probléma vele. Rajongóknak, egy unalmas vasárnapi délutánra viszont megfelelhet.
