Kritika
Assassin's Creed
Kritika
Az asszaszinok a moziba mennek.
Egy ősrégi legenda szerint nem lehet videojátékból jó filmadaptációt készíteni. Ennek ellenére Hollywood már évek óta próbálkozik kisajtolni valamit a témából, de a produkcióik rendre el is buknak, hiába a hatalmas költségvetés, a lelkes stáb, vagy a nagyszerűnek tűnő koncepciók, és a sokszor ígéretes alapanyag, valamiért sosem jön össze a csoda, nem akar megdőlni ez a megállapítás. Hosszan lehetne fejtegetni, miért nem működik az mozivásznon, ami a számítógépeken, konzolokon, fel lehetne hozni a rajongók semmibevételétől kezdve az eredeti művektől eltérő megközelítéseken át a bárgyú ötletek tömkelegét. És akkor még nem is beszéltünk arról, hogy ezeket az adaptációkat általában kontár rendezőkre, illetve írókra bízzák, akik képtelenek megfelelően eltalálni az arányokat, nemegyszer pont azt ölik meg, ami jóvá tehetné a végeredményt: azaz az eredeti játékok szívét, lelkét, és lényegét. Az utóbbi időben viszont úgy látszott, a dollárjelet a szemük helyén viselő producerek végre kezdtek valamit kapizsgálni a témát illetően, és további reménykedésre adott okot, hogy a videojátékok kiadói-fejlesztői is beszálltak 1-2 projektbe – utóbbiakról pedig jogosan feltételeznék, hogy valóban szívügyük egy igazán jó adaptáció elkészítése, ami feloldhatja a műfajra telepedett átkot.  



Hozzá kell tenni, mint ahogy az előbb említésre került, a legtöbb videojáték adaptációt rossz rendezőkre bízzák, ezért is bíztunk abban, hogy Duncan Jones majd beváltja a hozzá fűzött reményeket a Warcraft filmmel, de ő is elbukott. A sort pedig az Assassin’s Creed követi, egy szintén ambiciózus, ámde útközben megfeneklő feldolgozás, ami tovább erősíti a jól ismert szabályt, emellett még a kötelező év végi giga-bukást is behúzta magának. Pedig olyan szépen indult minden: a direktori székben az a Justin Kurzel foglalt helyet, aki előzőleg a nagyszerű Macbeth feldolgozást egyengette, és az abban is részt vevő Michael Fassbender, egyébként keményvonalas Assassin’s Creed rajongó nemcsak főszereplőként, de producerként is az alkotás mögé állt. Mindannyian ismerjük azt az érzést, amikor egy stáb nagy hévvel, lelkesedéssel, és kreativitással indul neki valaminek, aztán körülbelül semmi sem úgy alakul, ahogy azt korábban eltervezték – nos, valami ilyesmi történt ezzel a filmmel is. Ez a film is belesett abba, az egyébként minden videojáték adaptációnál előforduló hibába, hogy egyszerre akar megfelelni a laikusoknak, akik a sorozat egyetlen egy részével sem játszottak, és egy szórakoztató film reményében ülnek csak be a moziterembe, emellett pedig természetesen a játékokat jól ismerőknek is a kedvére szeretne tenni. És a végeredmény igazi „két szék között a padlóra” képlet, egyiket sem sikerült teljes mértékben megvalósítani.  



A játék rajongói ugyanis azt fogják nehezményezni, hogy a franchise mitológiáját majdnem kiherélték az írók, a többiek alig fognak belőle érteni valamit, mivel ami fontos lenne, az kevesebb figyelmet kap, a történet gerincét alaposan lekorlátozzák, más meg csak úgy lóg a levegőben. Mindenesetre az becsülendő, és talán követendő példa is, hogy az Assassin’s Creed film nem építi fel alapjaitól az univerzumát, hanem tökéletesen belesimul a videojátékokban már kidolgozott világba, azaz egy olyan történetet prezentál, ami része a játékokban, könyvekben, és képregényekben zajló, több évszázadot felölelő eseményeknek. Ezúttal 1492-be kalauzolnak el minket, a spanyol inkvizíció idejébe, ahol Aguilar de Nerha (Michael Fassbender) egy csapat orgyilkossal próbálja megakadályozni, hogy a Templomosok megszerezzék az Éden Almáját. Az ő emlékeit fogja majd átélni Callum Lynch (szintén Fassbender), akit a halálsorról mentenek meg az Asszaszin Testvériség ellenségeinek jelenkori képviselői, hogy elvezethesse őket az Almához, így elhozva az örök békét az egész emberiségnek…  



Sok kisebb-nagyobb hibát tartalmaz a film, de ezek közül a legordasabb mégis az, ahogy belőtték a játékok különböző aspektusainak az arányát. A rajongók nagyon jól kapizsgálják, hogy mire gondolok. A széria különböző darabjaiban sorra nagyszerű, hangulatos, és csodálatos korokba, helyszínekre látogathattunk el, a keresztes hadjáratoktól kezdve a reneszánsz időszakon, az amerikai függetlenségi háborún, a kalózkodás aranykorán, és a francia forradalmon át a viktoriánus korig bezárólag. Ezzel szemben a jelenbeli szál hidegsége, steril hangulata csupán egy keret volt, a szükséges rossz, ami egyébként is egyre unalmasabb lett a történetek előrehaladtával. Ha valaki arra adja a fejét, hogy belekezdjen a sorozat bármelyik részébe, hát nem a szürke, és teljesen monoton jelenkori szekvenciák miatt fogja megtenni. Ennél fogva érthetetlen miért döntöttek úgy a film készítői, hogy a jelent teszik meg a dominánsabb történetrésznek, háttérbe szorítva így az inkvizíciós eseményeket, amely csupán csak három jelenetből áll (plusz egy prológus), és abban sincs egy cseppnyi sztori sem, a játékokra jellemző intrikákat, párbeszédeket pedig felesleges várni. Viszont jó hír, hogy a múltban játszódó akciójelenetek legalább felmutatnak némi dinamikát, Kurzel-nek egyébként is jól megy a középkori csaták mocskos, véres, káosszal teli megjelenítése (lásd Macbeth), és bár itt nem tudja teljesen kiélni magát a különböző korhatár-szabályok betartása miatt, azért ha valamire emlékezni fogunk ebből a filmből, azok mindenképp Aguilar életének szakaszai lesznek. Na, az ilyenekből kellett volna több!  



Ezek után nem meglepő, hogy a jelenkori szál teljesen semmilyen, a karakterek csak úgy ott vannak a képernyőn, motiválatlanok, papírízűek, az események pedig tele vannak értelmetlen kesze-kuszaságokkal. Aki nincs otthon a játékok világában, annak főleg teljesen érthetetlen lesz az egész, de a film még azokat is próbára teszi, akik kifejezetten nagy rajongói a sorozatnak. Néhány hónappal a bemutató előtt az Ubisoft egyik magas beosztású embere bevallotta, hogy úgy tekintenek a filmre, mint egy termékre, amely tovább népszerűsíti a videojáték franchise-t, új rajongókat szerez, még szélesebb körökben is ismertté teszi az Assassin’s Creed nevet. És ennyit talán elég is elmondani erről az adaptációról: nem elsősorban film, ha nem csupán egy reklám, amire az emberfia beül moziba, aztán kifelé menet fogja a pénztárcáját, bemegy az első konzolboltba, ami útba kerül, leemeli a polcról az egyik Assassin’s Creed játékot, megveszi, aztán otthon elkezdi interaktív formában is átélni azt, amit előtte a vásznon látott.  



Ez az oka annak, hogy a film lelketlen, és egyáltalán nem képes megállni a saját lábán. Na meg az, hogy, mint mostanában mindent, úgy ezt is minimum egy trilógiának tervezik, amelyben a legelső rész mintegy bevezetésként tetszeleg a két folytatás előtt, amikben majd biztosan történik valami érdemleges is, de egyelőre ebből csak egy falatnyit kap a néző. Célja elsősorban a felvezetés, de ahhoz, hogy ezt tovább lehessen folytatni, jóval több kell – minimum összehozni egy jó filmet. Az Assassin’s Creed ígéretes volt, jött, látott, aztán gyorsan el is tűnt, és nem valószínű, hogy a jövőben bármikor felbukkan majd újra a mozivásznakon. Mi pedig tovább várunk egy igazán jó játékadaptációra…
DVD / Blu-ray filmek olcsón
Kritikák
X-Men: Apokalipszis
Amikor a fagyi visszanyal.
The Walking Dead: Hatodik évad
Új világ jön...
Friss kritikák
Thor: Ragnarök (Thor: Ragnarok)
Valhalla, jövök mááááár!!!
Stranger Things: Második évad (Stranger Things: Season Two)
Üdv újra a '80-as években!
A múmia (The Mummy)
Egy mumifikált tetem teljes meggyalázása.
The Defenders
Bosszúállók, kicsiben.
Szárnyas fejvadász 2049 (Blade Runner 2049)
A nagy lánggal égő csoda.