Kritika
A függetlenség napja (Independence Day)
Kritika
A katasztrófapornó úttörője.
A régmúlt Hollywoodjában valaha létezett egy olyan (akkor még) örökérvényűnek tűnő alapszabály, miszerint rossz forgatókönyvből nem lehet jó filmet forgatni. Ez egy ideig így is volt, majd jöttek a ’90-es évek, meg a CGI, és a legtöbb okfejtés, vagy kimondott tény úgy megdőlt egy pillanat alatt, mint a fene. A függetlenség napja ékes bizonyítéka annak, hogy nincs azzal semmi probléma, ha sablonos a koncepció, ha a történet csak alibinek van, ha a giccstől feljön a parketta, és a valódi, hús-vér karakterek hiánya sem kifejezetten zavaró tényező – mindaddig, amíg a mozivásznon a néző olyan látványorgiát élhet át, amitől garantáltan leesik az álla. Mostanság persze már máshogy működnek a dolgok. A látványfilmek a mindennapjaink részévé váltak, a moziban havi rendszerességgel pusztítják el a városokat, minden második hónapra jut egy földönkívüli invázió, és ha épp nem jönnek kapóra az űrlények, akkor másik világból érkezett robotokkal helyettesítik őket. Szóval mindenki tudja, hogy nagyobbrészt mit jelentenek ezek a filmek: gyorskajához hasonló felfogást, látványorientált megközelítést, ahol ráadásul nyugodtan leadhatja a néző az agyát a kezdés előtt, mert arra a produkció nézése során egyáltalán nem lesz szüksége. Nyilván mindig akadnak kivételek, de manapság mégis kevesebben éreznek rá a receptre, mint például 1996-ban, A függetlenség napja évében. Persze ez könnyű is annak a filmnek, mely új életet lehelt az inváziós filmek zsánerébe, miközben arra is volt ideje, hogy kvázi feltalálja a katasztrófapornó műfaját is.  



Több mint 20 évvel ezelőtt biztosan volt olyan ember, aki nem akarta látni ezt a filmet, de az is tuti, hogy ezeket az egyéneket nagyítóval kellett volna keresgélni. Egyszerűen akkora volt a hype, olyan agresszív marketingben részesült Roland Emmerich harmadik Amerikában készített produkciója (a Tökéletes katona, és a Csillagkapu után), ami még a mai nagyköltségvetésű blockbestereknél is ritka. Az okokat az akkor hihetetlenül látványos számítógépes trükkökben kell keresni. Kevés olyan ember volt, akit ne hoztak volna izgalomba a több száz kilométer átmérőjű, korong alakú űrhajók, melyek a világ híresebb részein lebegnek a gyanútlan, aggódó lakosok felett – hogy aztán nem sokkal később fasírtot csináljanak belőlük, és elpusztítsanak mindent, ami az útjukba kerül. A Fehér Ház, és a felette lebegő UFO képe menthetetlen beleégett minden néző agyába (sőt, talán még azokéba is, akik csak hírből ismerték ezt a filmet), hát még amikor egy pillanat alatt apró darabjaira lett lőve, ahogy a pusztuló New Yorkot, vagy Los Angelest se feledte el egykönnyen senki. Légi csaták, nagyvárosokban feje tetejére álló forgalom, az utca emberének hitetlen reakciója a felhőkarcolók, és tornyok fölé magasodó, mindenre árnyékot vető űrhajók láttán – nem egy ilyen filmet láttunk már azóta, viszont, akik annak idején moziban, vagy esetleg videokazettán élték át először Emmerich pusztításorgiáját, azoknak valószínűleg feledhetetlen pillanatok ezek.  



A függetlenség napja abból a korból való, amikor még nem mentek az ilyen, és ehhez hasonló filmek eseményszámba. Épp ezért, ma már nem is lehet teljesen úgy megítélni, mint régen. Története valóban csak dísz-kategória, viszont karakterei meglepő módon működnek, még ha nem is igazi jellemek, hanem direkt bizonyos archetípusokra lettek felhúzva. Az egész film cselekménye gyakorlatilag arra épül fel, hogy az Amerikai Egyesült Államok, mint egy hatalmas, gigantikus család, egyként fog össze egy rájuk törő, külső fenyegetés ellen, aminek pontosan az a célja, hogy elpusztítsa ezt a több különböző népcsoportból összetevődő közösséget. Nyilván a fő-, és fontosabb mellékszereplők pontosan ezt az érzést hivatottak prezentálni. Steven Hiller (az akkor még valóban Will Smith-ként viselkedő Will Smith) a katonaságot képviseli, David Levinson (Jeff Goldblum, aki bármikor képes elhitetni nézővel, hogy tényleg érti azt, amiről beszél) a tanult értelmiséget, Russell Cassee (Randy Quaid bájosan túltolt karaktere) vietnámi veterán, és családja a munkásosztályt, míg Thomas J. Whitmore (Bill Pullman) elnök a politikai elitet. És mivel Amerika, más nevén a „népek nagy olvasztótégelye”, így ezek a karakterek különböző származásúak, van köztük fehér, néger, és zsidó is. Ennél fogva a film üzenete természetesen tökéletesen érthető: egy nemzet minden társadalmi rétegének, és népcsoportjának félre kell az összes minden ellentétét, hogy összefogjanak a közös ellenség ellen, és megvédjék magukat, na meg a hőn szeretett nemzetüket. A tradicionális amerikai értékek tehát az első percektől kezdve az utolsókig tetten érhetőek a filmben, sőt, gyakorlatilag innentől, és a két évvel későbbi Armageddontól datálható az amerikai zászló túlerőltetett lengetése, na meg a nyílt, és burkolatlan patriotizmus, az ezzel járó rengeteg öntömjénezéssel együtt.  



Fura egyébként ilyen amcsidicsőítést egy német rendezőtől látni. Némely esetben már-már rettenetesen túl van tolva az a bizonyos bicikli, a cukormázas, csöpögős szövegek kétpercenként felhangoznak, és képtelenség nem kínosan nevetni, amikor az elnök egy megindítónak, könnyfakasztónak szánt beszéd alatt nemzetközi ünneppé nyilvánítja az amerikaiak legnagyobb becsben tartott megemlékezését. Majd ugyanez a karakter vadászgépre száll, és elindul megmenteni a többi pilótával az emberiséget, de addigra már úgyis mindegy, mire elérünk a film feléhez, tökéletesen tisztában vagyunk vele, hogy ebben a világban bármi, bármikor megtörténhet, mint a mesében – és lényegében valóban az is A függetlenség napja. A dicsőségre vágyó megdicsőülhet, a kirekesztett feloldozást nyerhet, a megbélyegzett hős lehet, a tékozló értelmet találhat, ahogy egy idegen faj védelmi rendszere is könnyen legyőzhető egy számítógépes vírussal, de még a kutya, és a kisgyerek megmenekülésére is van idő. Miközben az írók annyi logikai bakit zsúfoltak bele a forgatókönyvbe, hogy a végén valószínűleg már az gondolták, a „lúd legyen kövér”-alapon raknak még bele vagy száz további, úgyis mindegy már. És Emmerich-nek majdhogynem sikerül az, amit később már képtelen volt megismételni, és sok más rendező ma is erősen küszködik vele. Vagyis hogy remekül egyensúlyozik a komoly, és a komolytalan hangvétel közt. Amikor kell, akkor valóban tud hangsúlyt adni a drámának (szuperlatívuszokra persze nem kell gondolni), amikor pedig poénról van szó, az talán még jobban is megy neki, mint az előbbi. Vannak vicces, és ironikus megmozdulások, komikus stílus, és tulajdonképpen elég könnyen veszi a film azt, hogy a történet során komplett világvárosok pusztulnak el, ezzel együtt pedig milliárdok halnak meg.  



A függetlenség napja mai szemmel nézve egy abszolút látványorientált, sivár, jellegtelen karakterekkel operáló, kissé túlhúzott film, ami tele van jó nagy adag amerikai patriotizmussal, meg miegymással. Ezeknek a jellemzőknek a nagy része még keltezéskor is igaz volt rá, azonban mégis van egyfajta bája, és különös íze, amely miatt mind a mai napig fogyasztható ez az alkotás. Ezek mellett ott van a ’90-es évek levakarhatatlan hangulata, elég a képi világra, vagy arra gondolnunk, hogy amíg a Hidegháború idejében készült inváziós sci-fikben a szovjetek rémképe jelent meg az amerikaiak előtt, ennek a filmnek az idejére már felváltotta mindezt egy új ellenség, a muszlim fenyegetés, mely először csendben érkezik, majd felhőkarcolókat pusztít el. Talán meg is előzte egy kicsit a korát, mind filmes, mind politikai berkeket illetően, ki tudja. Mindenesetre, ha túl is van egy kicsit gondolva ez az egész, A függetlenség napja egy bájos, még mai szemmel nézve is szépnek mondható blockbuster, és tulajdonképpen minden idők egyik legszórakoztatóbb szarfilmje is egyben.
DVD / Blu-ray filmek olcsón
Kritikák
X-Men: Apokalipszis
Amikor a fagyi visszanyal.
The Walking Dead: Hatodik évad
Új világ jön...
Friss kritikák
Alien 4: Feltámad a Halál (Alien: Resurrection)
Ripley második hattyúdala.
A végső megoldás: Halál (Alien 3)
Nincs több menekülés.
A bolygó neve: Halál (Aliens)
Rovarirtás.
A galaxis őrzői vol. 2 (Guardians of the Galaxy Vol. 2)
Szentimentális galaxismegmentősdi.
Halálos iramban 8 (The Fate of the Furious)
Ván leszt rájd - utolsó előtti-előtti felvonás.
Facebook