Kritika
Kong: Koponya-sziget (Kong: Skull Island)
Kritika
"A horror. A horror."
A Kong: Koponya-sziget első fél, de inkább háromnegyed órája maga a fékezhetetlen hangulatbomba. A második világháborús – az alaphangot egyébként tökéletesen megadó – nyitójelenettől kezdve, az atomkor beköszöntét, a társadalmi, politikai átalakulást, és az emberi faj nagy tudományos, technológiai lépéseit bemutató dokumentumfilmen át egészen a ’70-es évekbeli, amerikai-vietnámi korkép elhelyezéséig magabiztosan robog az első nagy akciójelenetig. Amikoris őrületes energiával tarolják le a narancssárga naplementébe berepülő helikopterek a nézőteret, dübörgő, klasszikus, és dögös rockzenei kísérettel, a vizuális orgiát pedig a horizonton előbukkanó hatalmas majom-alak pörgeti maximális fordulatszámra, ami aztán pillanatok alatt igazi, elemi erővel pusztít el mindent, és mindenkit, aki megzavarja az ő otthonának békés nyugalmát. Ropogó golyószórók, kettészakított helikopterek, bőgő riasztók, sikolyok, robbanás robbanás hátán, minden, ami kielégíti a pattogatott kukoricát zabáló, látványfilmre éhező közönséget. Pokolian zsigeri csinnadratta, ami úgy megrengeti a moziterem falait, hogy majd beleszakad, én meg ennek láttán csak úgy kapkodom a fejemet, és azon gondolkodom, mikor láttam utoljára ennyire lebilincselő szörnyfilmet. Talán pont Peter Jackson King Kongja volt az, még 2005-ben. 



Félreértés ne essék: a Koponya-sziget egyáltalán nem újítja meg a műfajt, nem ez lesz a zsáner új alfája, és omegája, de legyünk őszinték, az ilyen filmekből egyébként sem nagyon lehet már újat kihozni. Szerencsére az alkotók is teljesen tisztában voltak ezzel, és ahelyett, hogy megpróbálnának túl nagyot mondani a szűkre szabott keretekhez képest, vagy esetleg (stílszerűen) bátortalanul majmolták volna az elmúlt 80 év során többször is feldolgozott alapanyagot, inkább felülemelkedtek rajta, és egy kissé más megközelítésből mesélték el King Kong legendáját. Látszólag ráeszméltek, hogy voltaképp értelmetlen lenne görcsösen ragaszkodni az alapkövekhez, főleg a mostani időkben, amikor a látványfilmek már sokkal kevésbé mennek ritkaságszámba, mint teszem azt, bő 10 éve, vagy épp 1933-ban, és egy óriásmajom már nem képes igazán leejteni a nézők állát a lassan már havi rendszerességgel érkező blockbusterek világában. Így, hogy jó lesz e a film, avagy sem, az nem azon fog múlni, hogy mennyire lesz látványos, hogy mennyire lesz profi a CGI (mert nyilván durván az), hanem az alkotás expozícióján, és a köré épített stílusán dől el a dolog. Azzal pedig nincs gond: a Koponya-sziget nem előzmény, se nem folytatás, és bár egy kiterjedt, több filmből álló egységes univerzum egyik tagját képzi, önállóan megáll a lábán, cseppet sem szorul rá magyarázkodásokra, vagy túltolt felvezetésekre. A feeling pedig önmagában tökéletes, hiszen valljuk be: nincs ember, akinek ne dobbanna meg a szíve egy vietnámi háborúban játszódó szörnyfilm láttán.



1973-ban járunk. Az USA megvívta vesztes háborúját a Távol-Keleten, ami kevésbé érte el azt a kívánt hatást, mint amiről a kerek asztalnál ülő öltönyösök álmodoztak. A kudarcot kudarcra halmozó hadműveletek miatt, a politikai, és az otthon tüntető embertömegek nyomására szép lassan megkezdték a kivonulásukat Vietnámból, hogy hazatérhessenek a sebeiket nyalogatni. Ebben a forrongó helyzetben indul el egy tudósokból, és katonákból álló csoport egy rejtélyes csendes-óceáni szigetre, ami talán az utolsó felfedezetlen hely lehet a bolygón, mivel az évek során hajók, és repülők tucatjai tűntek el nyomtalanul a közelében. A tudósok a vietnámi helyzet miatt is szorgalmazzák a sziget meglátogatását, amihez végül zöld utat kapnak, de már rögtön megérkezésükkor szembesülnek vele, hogy olyan helyre kerültek, melyet mindenféle rusnya, veszélyes, és halálos óriásszörny népesít be. Köztük a sziget ura, Kong, aki nagyon nem örül neki, hogy betolakodók jelentek meg az otthonában, és egyúttal előhívták azokat a föld alatt lakó dögöket, akik nem csak az emberekre, de a sziget királyára is vadászni kezdenek…



A Koponya-sziget tehát nem találja fel a spanyolviaszt, nem arra fektették a hangsúlyt, hogy egy amúgy síkegyszerű történetet minél jobban csűrjenek-csavarjanak, elsősorban hagyományőrző, régimódi kalandfilmként működik, de úgy nagyon. Jordan Vogt-Roberts, A nyár királyai című „coming-of-age” rendezője (a film után dobták meg egy laza 190 milliós költségvetéssel) biztos kézzel vezényli a kamerát, cool, és látványos snitteken keresztül mutatja meg, hol lakozik a vizuális atyaúristen. És bár a film legjobb jelenetét már az elején ellövik, a Kong vs. helikopterek képében, a cselekmény többi része sem marad eseménytelenül: gyakorlatilag minden percben történik valami, mindig van egy zúzós akció, egyszer ötletes, máskor csak simán látványos, de az adrenalinpumpáló tempó a stáblistáig ráakaszkodik. Erejét még akkor sem veszti el, mikor a kötelező money shot-okról, vagy a címben szereplő sziget változatos, egyben hátborzongató élővilágának bemutatásáról van szó. A témának megfelelően a PG13-as korhatárt is erősen feszegetik az alkotók, és szerencsére nem mennek el egy olyan irányba, mint a Godzilla esetében, melyben minden, szörnyet premier plánban mutató, fél perces nagytotálra jutott vagy ötször annyi idő, amit az érdektelen karakterek érdektelen vergődésének nyomon követésével tölthettünk el.  



Igaz, a Koponya-sziget szereplői sem rendelkeznek bonyolultabb jellemmel, de többségben sikerült kiegyensúlyozni Kong, és a többi rémség jelenlétét az emberi karakterekkel. A film egyetlen hibája, hogy nagy neveket veszteget el, legtöbbjük tényleg csak kirakatbábúként funkcionál, vagy még úgy sem, Tom Hiddleston, és Brie Larson méltatlanul alulmarad az egydimenziós figurák szerepében, ahogy a többiek is maximum jó statiszták csupán, rosszabb esetben a kötelező ágyútöltelékek. Mondhatni emlékezeteset a nagy öregek triója hoz: John Goodmannek jól áll a túlzott bizonyításkényszerébe látszólag belerokkanó tudós szerepe, John C. Reilly szokásához híven, jópofán (és ami még fontosabb, nem görcsösen) hozza a komikus alakot, aki már 30 éve rostokol a szigeten. De aki mindkettejüket lesöpri a színről, és mintegy ellopja az egész showt, Konggal együtt, az Samuel L. Jackson. A vietnámi háborús háttér nem csak dísznek van, szervesen kapcsolódik a film történetéhez, és Jackson alezredesen keresztül mutatja be a sötétség mélyéről visszanéző gonoszt, akit egyszerű rizstermesztő parasztok után most egy óriásmajom győz le, és ezt már nem veszi be a harcok poklába beleőrülő, vérszomjas, háború-függő katona gyomra. A film több ponton is megidézi az Apokalipszis most című klasszikust, és ahogy Kurtz ezredes, úgy Jackson karaktere, Packard is olyan ember, akinek fekete szívét végérvényesen bekebelezte a vér szaga, és akit semmi sem hozhat már vissza a totális elmebajból a normális állapotba. Őt látva bebizonyosodik, hogy egyáltalán nem Kong az igazi szörny a szigeten.



A Koponya-sziget kifejezetten kellemes élmény az idei év nyári szezonja előtt. Nem rengeti meg különösebben az állóvizet, ugyanakkor mégsem lehet ráfogni, hogy felesleges lenne, még a tonnaszámra érkező látványmozik kínálatának forgatagában sem, mivel – bár azoknál nem nyújt semmiféle pluszt, ami a CGI-t illeti – vonzó stílusának, és képi megoldásainak hála hozza, amit kell. Igazi régivágású kalandfilm, nem több. Annak viszont pont megfelel.
DVD / Blu-ray filmek olcsón
Kritikák
X-Men: Apokalipszis
Amikor a fagyi visszanyal.
The Walking Dead: Hatodik évad
Új világ jön...
Friss kritikák
Tranformers: A bukottak bosszúja (Transformers: Revenge of the Fallen)
A pénzcsinálók bosszúja.
Transformers
Eleven játékrobotok.
Páncélba zárt szellem (Ghost in the Shell)
Japán páncél, amerikai szellem.
Páncélba zárt szellem (Kôkaku kidôtai)
Gyönyörűséges ridegség.
Kong: Koponya-sziget (Kong: Skull Island)
"A horror. A horror."
Facebook