Kritika
Transformers
Kritika
Eleven játékrobotok.
A film, ami miatt divat lett utálni Michael Bay-t. A film, ami tökéletesen reprezentálja az agyatlan, hollywoodi látványmozit, avagy a gyorséttermek mozgóképes megfelelőjét. A film, amely idén már tíz esztendeje borzolja a kritikusok kedélyeit, akik minden egyes részét a földbe döngölik, a hátuk közepére sem kívánják, ennek ellenére hatalmas bevételeket produkál, és immár az ötödik felvonása készül. Ez a Transformers. Aki egy több ezer szavas fikaáradatra, és válogatott szitkozódásokra számít, azt ki kell ábrándítanom – ezeket meghagyom a folytatásoknak. Ugyanis a frencsájz első része egyáltalán nem annyira borzalmas, mint későbbi utódai, sőt, valljuk be, még egy egészen szórakoztató CGI akció-marhaság, kizárólag csak a maga nemében véve. Néhol persze itt is kilóg a lóláb, de épp tűrhető szinten. Ha mindez valakinek a ’90-es évek közepén, vagy végén jut eszébe (és a számítógépes trükkök is pár fokkal fejlettebbek), sokkal jobb is lehetett volna, főleg Steven Spielberg (aki itt executive producerként tevékenykedett) rendezői jelenlétével, de majdnem biztos, hogy Bay sem vallott volna szégyent, aki akkoriban volt igazán csúcsformában. Voltaképp a Transformers sem nagyon másabb, mint egy Armageddon, vagy egy Függetlenség napja, csak előbbi még ismerte az öniróniát, utóbbi meg a „Legeslegelső pusztításpornó” ranggal takarózhat. Ennek köszönhetően a produkció vissza is hozza kicsit a tíz évvel korábbi katasztrófafilmek hangulatát, amerikai zászlóstul, naplementéstül, Black Hawk helikopterestül, cool kamerabeállításokkal, távolba révedő színészekkel, és annyi szűrővel megtoldva, hogy szinte már kifolyik tőle a néző szeme.  



Elsőre eléggé nevetségesnek tűnhet egy gyerekjátékokból készült nagyköltségvetésű film gondolata, de hát egyrészt a 21. században vagyunk, ahol bármi megtörténhet, másrészt az Álomgyár akármit képes moziba vinni, amelyből ki tud sajtolni egy kis pénzt. Hát pont a Hasbro cég egyik legsikeresebb, és legnépszerűbb termékénél ne lenne így? A Transformers egy világszinten ismert, és kedvelt név, a ’80-as évek nagy slágere, ami itthon is szép teret hódított magának. Volt idő, amikor alig lehetett találni olyan embert, aki már elég idős volt a cumisüveghez, de még bőven fiatal ahhoz, hogy a suliban egy falba fúrt lyukon keresztül bámulja az öltöző lányokat tesi óra után, és ne szeretett volna Transformers játékokkal játszani. És a sor nem állt meg sima, járművekké alakuló robotfiguráknál: rajzfilmek, képregények, videojátékok, elég nagy szeletet hasított ki magának a franchise, amelynek afféle megkoronázása volt egy 150 millió dolláros költségvetésből készült gigafilm. Vagy inkább lett volna: nem árulok el nagy titkot vele, ha elmondom, Bay filmje nemigazán maradt hű a forrásanyaghoz, és az egész Transformers univerzumot egy speciális effektekkel teletömött, látvány-orientált csihi-puhira degradálta le. Azaz a habzó szájú fanatikusok felejtsék el Cybertron-t, ami maximum csak említés, vagy néhány flashback jelenet szintjén jelenik meg. Ellenben a két forgatókönyvíró Alex Kurtzman, és Roberto Orci (munkájuk minősége kis túlzással csakis azon múlik, hogy milyen rendező keze alatt dolgoznak) annál több emberi karaktert, személyes (vagy inkább annak álcázott) drámát csempészett bele a történetbe (ami lényegében csak alibi), azt pedig megtöltötte a jó öreg Bay-i patriotizmussal, és infantilis humorral.  



Nem is konkrétan azzal van a baj, hogy egy robotos akciófilmbe ember szereplőket raknak. Jöhetnénk vele, hogy minek kellenek ide-oda rohangáló, csodálkozó, sikoltozó, jajgató homo sapiensek, mikor csak azon van a lényeg, hogy két bazinagy robot üti, vágja, és rúgja egymást, de tény, hogy a legtöbb néző egyszerűen nem tud mit kezdeni azzal, ha nem lát a vásznon hús-vér szereplőket, akikkel azonosulni lehet. Hogy mégis ki tud azonosulni a Transformers főszereplőjeként megtett Shia LaBeouf-al, filmbeli nevén Sam Witwicky-vel? Nos, a hormontól túltengő, kanos tinédzser srácok biztosan. Sam egy átlagos kamasz, aki gimibe jár, nem igazán tűnik ki a tömegből, épp serdülőkora legkritikusabb időszakát éli, görcsösen dolgozik azon, hogy saját kocsit, és csajt szerezzen, kevés sikerrel. Így csöppen bele az Autobotok, és az Álcák évezredekre visszatekintő csatájába, amely ezúttal a Földön zajlik, tehát a robbanás, a lövöldözés, és minimum egy nagyváros legyalulása már eleve indokolt, emellett pedig még a humán figurák dramaturgiájára (ha lehet így mondani) is van idő. Steven Spielberg keze nyoma egyébként már itt tetten érhető. A főhős ismét egy kisember, aki akaratlanul csöppen az események közepébe, és bár az elején esendő, a nap végére mégis elpusztítja, akit kell, megmenti a világot, és még a gimi legjobb nőjét (Megan Fox pocsék színész, ellenben remek kirakatbábú) is megszerzi magának. Kár, hogy LeBeouf borzalmasan idegesítő, és ellenszenves, ahogy az egész emberi szálat úgy en bloc megeszi a fene a tinis hülyéskedéssel, na meg az ezzel járó, hihetetlenül szar poénokkal együtt.  



És itt gyakorlatilag be is van lőve a film korhatára. Nem osztom azok véleményét, akik minden egyes látványmozira, képregényadaptációra, és egyéb potenciális blockbusterre olyan jelzőket aggatnak, hogy azok csak 10 éven aluli gyerekeknek való komolytalan, dedós marhaságok, de a Transformers esetében komolyan elgondolkodik az ember, hogy mégis ki volt célközönség. Bay bevallottan a tinédzser-korosztálynak készíti a filmjeit, ami a végeredményt látva nem is meglepő, ugyanakkor néha még ennél is lejjebb mennek az igények – időnként elég nehéz eldönteni, hogy mit akartak valójában a készítők. Ez a robotokra is átragad, akik poénkodnak, rappelnek (nem vicc!), egy kiadós összecsapás előtt a fémujjaikat tördelik, vagy ember-szereplőket „pisálnak le” (John Turturro kis híján komplett idiótát csinál magából, és karrierjéből), szóval egy kicsit sem viselkednek robotszerűen, ami némileg megöli a hangulatot. Szerencsére ennek az elfeledtetésére ott vannak a látványosabbnál-látványosabb akciójelenetek. Itt még ismerték a mértéket, attól függetlenül, hogy Bay gyakorlatilag filmről-filmre ugyanazokat a jeleneteket forgatja le, csak éppen hosszabban, nagyobb robbanásokkal, mintha állandóan fel akarná múlni önmagát, az első Transformersnél nem felejtett el tartalmat rakni a CGI köré. Aprólékosan kidolgozták a robotokat, minden alkatrész, csavar a helyén van, a folytatásokkal ellentétben itt még látni, hogy ki kit üt, az akciók sincsenek túltolva, és erőltetetten a néző képébe sulykolva. Egész kellemes, és szórakoztató bámulni ezt a látványpornót, főleg az utolsó harmadban szabadul el a tempó, moziteremben ez már felért egy remek nyári élménnyel, de egy komolyabb otthoni házimozi rendszer is ki tudja préselni a vadállatot ebből a monstrumból.  



Bay soha az életben nem fog elvont művészfilmet rendezni, de ha zúzásról van szó, akkor bizony nagyon érti a dolgát. Csak kár, hogy mindehhez egy gyenge forgatókönyv társult. Egy nyári blockbusternél ez mondjuk nem olyan fontos elvárás, de ennek ellenkezője sem elsődleges szempont. A Transformers még épphogy átmegy ezen a rostán: szórakoztató, kikapcsolja az agyat arra a majdnem két és fél órára, ameddig tart, azonban az időnként felfokozott idiotizmusát nagyon nehéz feledni. Sokaknak nem is sikerült, és igazából valószínűleg ők vannak többen – maximálisan megértem őket.
DVD / Blu-ray filmek olcsón
Kritikák
X-Men: Apokalipszis
Amikor a fagyi visszanyal.
The Walking Dead: Hatodik évad
Új világ jön...
Friss kritikák
Tranformers: A bukottak bosszúja (Transformers: Revenge of the Fallen)
A pénzcsinálók bosszúja.
Transformers
Eleven játékrobotok.
Páncélba zárt szellem (Ghost in the Shell)
Japán páncél, amerikai szellem.
Páncélba zárt szellem (Kôkaku kidôtai)
Gyönyörűséges ridegség.
Kong: Koponya-sziget (Kong: Skull Island)
"A horror. A horror."
Facebook