Kritika
Tranformers: A bukottak bosszúja (Transformers: Revenge of the Fallen)
Kritika
A pénzcsinálók bosszúja.
A Transformers első része egy valag pénzt hozott a konyhára, így a világon senki sem kételkedett abban, hogy mi fog ezután következni. A gyengébbek kedvéért: folytatások tömkelege, ameddig a nézők ingerküszöbe, vagy inkább pénztárcája, és a hangfalak állóképessége bírja erővel. A franchise annyira bejött, hogy azóta is 2-3 évente kapjuk a látványban, és akcióban mindig az eggyel korábbi epizódra licitáló Transformers filmeket (idén az ötödiket, aztán elvileg további 14-et még a jövőben), Michael Bay pedig ritka kivételektől eltekintve nem nagyon csinál mást, mint robotokat rendez, és kedvére robbantgat a zöld háttér előtt. Ezzel együtt egyenes arányban romlik a minőség is: az első epizód még a maga nemében elég szórakoztató, bár kétség kívül agyatlan CGI-parádé volt, a második felvonás, A bukottak bosszúja című eposz már nem büszkélkedhet ilyen jelzőkkel, inkább minden idők egyik legrosszabb blockbustereként szokás aposztrofálni. Hogy ezek az állítások mennyire fedik a valóságot, azt mindenki döntse el maga (véleményem szerint egyáltalán nem ez a széria mélypontja), de az biztos, hogy a jelen tárgyalt műben minden túlzás nélkül maximum csak a trükkszakemberek munkáját lehet értékelni. A 2009-es nyári filmes szezon amúgyis ritka pocsék volt, A bukottak bosszúja pedig csak tetézte ezt a szégyenletes színvonalat. A második epizód a folytatások általánosan bevett sémáját követi, azaz legalább kétszer nagyobb, kétszer látványosabb, ezzel együtt pedig kétszer annyira hülyébb, mint eredetije. Minden tekintetben az első epizód egyfajta feltuningolt mása, néha már-már olyan érzés, mintha annak a remakeje lenn. És nem is konkrétan azzal van a baj, hogy a folytatás grandiózusabb látványorgia lett, mint elődje (ez mondjuk minimálisan elvárható egy ilyen filmtől), hanem hogy süt róla a borzalmas idiotizmus, amit az első résztől örökölt, de mégis, ami ott még egész tűrhető volt, azt itt szép nagy adagban kapja az arcába a néző.  



A történet (képzeljetek oda egy baromi nagy, és vastag idézőjelet) két évvel az előző epizód után veszi fel a fonalat. A Föld túl van az Autobotok, és az Álcák összecsapásán, azonban az emberiség előtt nagy erőkkel titkolják az eseményt, miközben Optimus, és hű emberei együttműködnek az amerikai kormánnyal, hogy levadásszák a világ különböző részein rejtőzködő, és szervezkedő Álcák maradékát. Eddig még nem is lenne annyira rossz a sztori, ha a forgatókönyvírók nem kevernének bele megint egy jókora, szinte már tolakodó, és borzalmasan suta emberi szálat. Tehát ismét Sam Witwicky töketlenkedéseit követhetjük nyomon, csak most a gimnázium helyett az egyetemen próbál meg boldogulni. Egyébként elég érdekes a srác: megmentette a világot, bátran szaladgált a kereszttűzben egyik helyről a másikra, megszerezte magának a suli legjobb nőjét, aki ráadásul még tart is attól, hogy párja megcsalja, vagy elhagyja, ennek ellenére mégis totál pancser, semmivel sem tart előrébb, mint az első részben. Shia „No-no-no-no-no-no” LaBeouf karakterfejlődése borzalmas, a többi figura esetében meg nem is létezik, és most hagyjuk azt, hogy egy látványorientált film esetében nincs erre szükség, mert igenis van. Hány, de hány példát lehetne mondani ennek ellenkezőjére, és A bukottak bosszúja esetében nem is lenne annyira zavaró ezeknek a hiánya, ha az első egy órát nem Sam, és Mikaela (Megan Fox) ténykedéseire, na meg kapcsolatára építették volna fel. Bay-ék közben szállítják a robbanóanyagot, és a CGI-t, forgatókönyvet írni meg elfelejtettek útközben. Ebből sajnos semmi jó nem sül ki, és a karakterközpontúság ellenére Bay mégis kifejezetten leszarja a színészeit, és mindent, de mondom, mindent, az utolsó kis apró eszközig feláldoz a látvány oltárán.  



Transformers filmet még nem vádoltak azzal, hogy nem látványos, és akciódús, ha másért nem, ezért illik dicsérni. Káprázatos akciókat láthatunk, Bay mindent felrobbant, amit fel lehet, kis túlzással még azt is, amit nem, katonák lövöldöznek, robotok csapnak össze, kocsikat zúznak szét, piramisokat, komplett gyárakat darálnak le, szóval minden benne van, ami szemnek, és pusztításorgiára éhes szájnak ingere. A film majdnem utolsó egy órája nem szól másról, mint egy hosszú, hatalmas, és rétestésztányira nyújtott akciópornóról, ami valósággal meggyilkolja a füleket, a szemeket pedig összezavarja, hogy az ember nem is tudja hova nézzen hirtelen, annyi minden történik a képernyőn. Látványban vitán felül a csúcson van a film, még 8 évvel a bemutatása után is megemelhetjük a kalapunkat a bámulatos speciális effektek, és a vérprofi CGI előtt, ám mindez ugyanúgy hátránya, mint ahogy erőssége a filmnek. És itt jön a hatalmas DE: eltekintve attól, hogy A bukottak bosszúja másról sem szól, mint az akcióról, és a zúzásról, ezek a jelenetek valami olyan durván agyon vannak vágva, hogy a rövidre vett snittek miatt gyakran felismerni se nagyon lehet, hogy épp melyik robot gyepálja melyiket. Azt a plusz majdnem negyven Transformert is alig, akiket még beleraktak a filmbe, legalábbis állítólag, mert bár a hossza megvan két és fél óra, még sincs elég idő semmire sem. Gyakorlatilag az alkotás tökéletesen képviseli a 21. századbeli agyatlan látványfilmet, illetve azt, amiért az emberek rossz véleményekkel vannak a blockbusterekről. Bár számtalanszor láthattuk már az ellenkezőjét, mikor egy nyári popcornmozi tud élni a lehetőségeivel, és tartalmas, néha még intelligens szórakozást is képes nyújtani, A bukottak bosszúja egyáltalán nincs ezen a szinten, sőt, kifejezetten primitív film.  



Mentegetőzhetne az ember, hogy egy ilyen produkciótól mégis mit vár az egyszeri néző, aki csupán szórakozni akar arra a kis időre, amíg tart a film, ugyanakkor nem muszáj automatikusan igénytelennek is lennie, bár a Transformers második epizódja esetében célszerűbb lenne inkább egy új jelzőt kitalálni, mivel a dramaturgiai színvonal a béka feneke alatt sincs, hogy csak finoman fejezzem ki magam. Bay, és a stáb nemcsak a látványt, de a humort, vagy inkább a színtiszta idiotizmust is mérhetetlenül túltolta. Azt hiszem, mást nem nagyon kell mondanom egy lógó vasherékkel felszerelt robotnál, vagy egy Megan Fox lábát kefélgető mini-Transformernél, annak idején biztosan nem én voltam az egyetlen, aki egyszerűen nem hitte el, amikor erről olvasott, és látnia kellett a saját szemével, hogy megbizonyosodhasson, ez valóban megtörténik a vásznon, így, ahogyan le van írva. Olyan húzások ezek, amikkel kapcsolatban az ember komolyan elmélázik, hogy vajon mi járhatott a forgatókönyvírók fejében, mit gondolhattak, amikor mindezt papírra vetették, és hogy egyáltalán mi a fenét szólhattak az illetékesek, amikor rábólintottak minderre. Egyszerűen érthetetlen. Egyébként a film egy egészen érdekes (na jó, legyen primitív, csak nem akartam felesleges szóismétlésekbe belemenni) világképet közvetít, miszerint a nők csupán szextárgyak, a szülők a gyerekek előtt tapizzák egymást, az egyik jelenetben, amely Párizsban játszódik, Sam szüleit zaklatja egy pantomimes, miközben ők, saját megjegyzésük szerint büdös, és gusztustalan csigát esznek, röpködnek az erősen szexuális tartalmú poénok (szó szerint rengeteg van belőlük, de tényleg), aztán ott vannak az egyáltalán nem burkolt rasszista töltetek, a törpe egyiptomi határőrrel, és két robottal, akiknek aranyfoguk van, és afro-amerikai akcentussal beszélnek – oh, majdnem elfelejtettem: egyikük sem tud olvasni.  



A katonaság természetesen csakis hősies, önzetlen, és mindig, mindenben segítőkész, makulátlan mosolyú amcsi hazafiból áll, ellenben a kormány ügynöke még mindig maga a Sátán küldötte, egyébiránt A bukottak bosszúja tökéletes reklámfilm lehetne az amerikai hadseregnek, és akár toborzóanyagként is tudna működni. Nem lehetetlen észrevenni azt a bizonyos USA dicsőítést, és a „mindennél, mindenkinél jobbak vagyunk, bármit meg tudunk oldani, csak mi, egyedül” mentalitást, természetesen Egyiptom (amit egyébként a szokásos nyugati módszerekkel szemlél a film) utolsó reményei ők, azt a két helikoptert is másodpercek alatt lelövik az Álcák, amit a helyi erők küldtek ki. A film komplett idiótának nézi mindazokat, akik időt szakítanak rá, hogy megnézzék, és nemcsak a Transformers világát köpi szembe úgy, ahogy van, de még a blockbustereket is olcsó, igazi minőséget nélkülöző gyerekmesékké degradálja le – bár ez a jelző nem állja meg a helyét ebben a kontextusban, hiszen a mű egyszerűen nem találja a célközönségét. A gyerekek egyszerűen nem tudnak mit kezdeni a szexuális poénok nagy részével, ami a felnőtteknek meg túlságosan agyzsibbasztó.  



Azt hiszem, ennél többet felesleges írnom A bukottak bosszújáról: totális történetmesélési katasztrófa, egy elbaltázott folytatás, amelyet sosem szabadott volna leforgatni, legalábbis nem ebben a formában. Az első rész még szódával elment, egészen jól sikerült unalmas délutáni szórakozás volt, erre viszont már csak a gyenge színvonala, és a rengeteg hibája miatt emlékszünk. Igaz, egy film sem hibátlan, ugyanakkor A bukottak bosszúja már-már annyira tolakodóan a néző képébe nyomja a kretén, primitív stílust, hogy nehéz nem folyamatosan észrevenni a rengeteg apró bakit. És még az-az ember is kimondta az igazságot, aki a Pearl Harbor-i japán támadást anno kihozta amerikai győzelemmel: Michael Bay elismerte, hogy a film szar. És egyúttal megígérte, hogy legközelebb összekapja magát, és egy igazán fasza kis Transformers mozit rak össze, amelynek láttán a rajongók megnyalják majd mind a tíz ujjukat. Azóta is erre a folytatásra várunk. Bár jó kérdés, hogy vajon komolyan érdekelte ez Bay-t, és a producereket a majdnem 1 milliárd dolláros összbevétel behúzása után? Biztos könnyesre sírták a párnájukat…
DVD / Blu-ray filmek olcsón
Kritikák
X-Men: Apokalipszis
Amikor a fagyi visszanyal.
The Walking Dead: Hatodik évad
Új világ jön...
Friss kritikák
Thor: Ragnarök (Thor: Ragnarok)
Valhalla, jövök mááááár!!!
Stranger Things: Második évad (Stranger Things: Season Two)
Üdv újra a '80-as években!
A múmia (The Mummy)
Egy mumifikált tetem teljes meggyalázása.
The Defenders
Bosszúállók, kicsiben.
Szárnyas fejvadász 2049 (Blade Runner 2049)
A nagy lánggal égő csoda.