Kritika
A galaxis őrzői vol. 2 (Guardians of the Galaxy Vol. 2)
Kritika
Szentimentális galaxismegmentősdi.
Lássuk be, a Marvel stúdió mozifilmjei mostanában inkább már kellemetlen biztonsági játékokba mentek át. Bár teljes nívójukat így sem vesztették el, és az alkotások szórakoztató faktora is igen magas még mindig, azonban ennek ellenére az utóbbi években valahogy nem sikerül eléggé maradandót legördíteniük a szuperhős-futószalagról – látványban mondjuk rendre felülmúlják önmagukat, történetekben, karakterekben már kevésbé. Ezt azért is fontos megjegyezni, mert a jelen kritikának tárgyát képző film első része óta nemigazán született olyan Marvel produkció, aminek a megnézése után teljesen elégedetten jöhettünk ki a vetítőteremből. A galaxis őrzői visszarepített a gondtalan gyerekkorba: a kaland, az izgalom, a humor, és a sci-fi keveréke fiatalabb énünk legszebb emlékeit hozta elő, amikor nemhogy nem érdekelt minket, mennyire infantilis mindaz, amit láthatunk, hanem pont ellenkezőleg, minél inkább vágytunk a túltolt, hangos, és bűnösen élvezetes hangulatbombára. A folytatástól sem vártunk kevesebbet, ugyanakkor, aki azt gondolta, hogy A galaxis őrzői 2 jobb lesz majd, mint az eredeti, az csak magát csapta be. Természetesen nem olyan nagyszerű, mint elődje, mivel kevésbé friss, kevésbé egyedi, egyúttal kevésbé áramvonalasabb, mint az volt. 2014-ben derült égből villámcsapásként érkezett a Marvel addig legkockázatosabb (de még így is inkább csak annak álcázott) projektje, ami egyből belopta magát nemcsak az eredeti képregény igencsak szűknek mondható rajongótáborának, hanem az egyszeri nézőknek a szívébe is – így vált az évtized egyik legmenőbb filmjévé. Az ilyen eredményt pedig szinte lehetetlen felülmúlni.  



Tegyük hozzá, hogy az író/rendező James Gunn még ezen nehézségek, és a magas elvárások ellenére is jól oldotta meg a feladatát. Egy zavaros, és jelentősen megnyirbált (Bosszúállók: Ultron kora), egy humoros, de bátortalan (A Hangya), egy epikus, ám a fináléra mégis kissé megbicsakló (Amerika Kapitány: Polgárháború), és egy egész jó eredettörténetet szállító film (Doctor Strange) után A galaxis őrzői 2 igazi fun. Egy bő két órás, eseménydús, lendületes vonalvezetésű, precízen, és profin megírt produkció, ami majd’ minden jelenetében rá akar tenni egy-két lapáttal az első részre, és néha még úgy általában az összes többi Marvel filmre is, ám emellett nagyjából ugyanolyan, mint az előzmény, de sajnos valamivel gyengébb kiadásban. Pedig tényleg szinte mindenből - ami előzőleg működött - minimum tízszer annyit kapunk: a látvány elképesztően élénk, tele sárga, lila, kék, zöld, és még sok más színnel, többször megidéződik a ’80-as évek stílusa, de ez tökéletesen jól áll neki, akkor is, amikor a pop-kulturális utalások (melyekből szintén rengeteg van) pont ezt a korszakot célozzák meg. Gunnék nem spóroltak semmin, szinte minden percben kapunk valami apró kikacsintást, elszórt félmondatot, zenei betétet, képi megjelenítést – azoknak, akik otthon vannak az old school filmekben, muzsikákban, könyvekben, és még a videojátékokban is, minden bizonnyal jónéhányszor meg fog dobbanni  a szívük, olyan mennyiségben szállítja A galaxis őrzői 2 ezeket a jópofa referenciákat, és homage-eket. A látvánnyal, és akcióval párosított vizuális, és verbális múltidézésnél már csak a „cukiság-mérő” akad ki jobban, hiszen az előző részben közönségkedvencé vált Groot (ezúttal szólítsátok Baby Grootnak – ismét Vin Diesel tolmácsolásában) a folytatásban jóval több teret kap, hogy legyen min mosolyognia, és elfolynia a közönségnek, még akkor is, ha gyakorlatilag alig van érdemi szerepe a cselekményben.  



Közben persze mindenki megkapja a maga helyét a történetben, mindenkinek jutnak remek pillanatok, mivel az összes karakter, kivétel nélkül keres valamit, miközben magukban hordozzák a múlt égető sebeit, és fel-feltörő fájdalmait. A belső konfliktusok, a szeretet, és a család fogalma nagy szerepet játszik a filmben, ez a központi téma, amelyre A galaxis őrzői 2 fel lett fűzve. Peter Quill (Chris Pratt meggyőző, és érzelmekkel teli játéka több, mint figyelemreméltó), és csapata ismét bajba keverednek, amikor lepaktálnak Szuverén nevű idegen fajjal, és meglopják őket. Miközben a flottájuk elől menekülnek, felbukkan Ego (Kurt Russell még mindig iszonyat cool), aki magát Peter apjának vallja. Az őrzők egyik felét saját bolygójára viszi, miközben a csapat nincs túl jó passzban: széthúzás uralkodik, viták követnek vitákat, és a háttérben zajló gyanakvás sem segíti elő a békülést a galaxist korábban megmentő hősök között. A film tehát a karakterek érzelmi világára, és a köztük lévő kapcsolatokra épít. Apa-fiú téma meghatóan, és érzékenyen előadva, a nővéri kötelék bonyolult (bár kissé izzadságszagú) bemutatása Gamora (Zoe Saldana), és Nebula (Karen Gillan) között, a barátság, az összetartás, a bajtársiasság témája, emellett a szerelem szerteágazó, kibogozhatatlan fonala, ezek a dolgok mind-mind ott vannak ebben a filmben. A galaxis őrzői 2 sokkal jobban, és mélyebben belenéz a karakterek lelkébe, mint eddig bármelyik Marvel stúdiós film, a pusztításorgia ellenére is egy sokkal személyesebb történetet mesél el. Mert igen, látványos a második rész, akciódús, CGI jeleneteivel, és egyéb megvalósításaival elkápráztatja a szemet, de ezek mégis eltörpülnek amellett a tény mellett, hogy mindeközben hatalmas szíve van.  



De sajnos közben nem lehet elmenni amellett sem, hogy a folytatás jellemzőinek nagy hányada már megvolt az előző részben is, ami nem lenne akkora baj, ha legtöbbször nem engedték volna el túlságosan a gyeplőt. Egy ilyen alapanyagot persze nagyon túl lehet tolni, sőt, valamilyen szinte erre szükség is van, viszont Gunn egy kicsit visszaélt ezzel a lehetőséggel. A gond, hogy a poénok kevésbé intelligensek, és kidolgozottak. Nem szólnak akkorát, mint kellene, inkább a nagy tömeg igényeihez szabták, könnyen érthető, olcsó viccekkel igyekeznek kisajtolni a nézőkből a mosolyt, vagy a nevetést, ezek azonban kínos pillanatokat szülnek, legalábbis azoknak, akik frappáns humort vártak. A Marvel az utóbbi időben egyébként is erősen ráállt már erre a vonalra, és mivel A galaxis őrzői még a többi filmjükhöz képest is teljesen komolytalan, és könnyed, így tökéletes céltábla lett a humorizálás oltárán. Ebben az esetben azonban nem is a viccekkel, és a vígjáték műfajára hajazó szellemiséggel van a probléma, hanem az ilyen pillanatok idegesítő, folytonos ismételgetésével. Ezzel azonban elveszett az újdonság, és csak túlhajszolt marhulás lett a nagy része. És komolyan mondom, a nagyközönség tényleg meg is kajálja. De ez már egy másik történet.  



Miközben A galaxis őrzői 2 magán viseli a Marvel filmek utóbbi fél évtizedének gyakori gyermekbetegségeit, hosszú idő után végre képes felmutatni egy értelmes főgonoszt, aki ugyan megint nem lép túl az „elpusztítom az univerzumot” szokásos kliséjén, viszont a forgatókönyv legalább mindent megtesz azért, hogy épkézláb figurát faragjon belőle. A showt mégis Michael Rooker lopja el, ám ahogy megpróbálnak belőle túlságosan, irreális módon pozitív karaktert varázsolni, akkor elkezd már kilógni egy kicsit a lóláb. A film nagyon gyakran átcsap a giccses szentimentalizmusba, ezalatt maga a tökéletesen infantilis csapat, és a köztük lévő dinamika is megmarad, amiért az első rész jó volt, és frissnek hatott, ebből a frissességből azonban a második rész már sokkal, de sokkal kevesebbet kap. Az arányok sokszor kibillennek, egyszerűen nem tud már olyan mértékben az újdonság erejével hatni, mint elődje – minden áron meg akar állni a saját lábán, ehhez azonban túlságosan is támaszkodik az első epizódra. Szó se róla, nagyon szórakoztató film, a speciális effektek kényeztetik a szemet, mialatt az akciójeleneteken lerágod mind a tíz körmöd, és együtt nevetsz a karakterekkel, vagy éppen rajtuk, majd elérzékenyülsz egy-egy emocionális pillanaton, legvégül pedig kíváncsian nézed végig mind az öt (igen, jó olvastátok, ÖT!) stáblista utáni jelenetet, és távozol a moziból. Viszont mindvégig ott uralkodik az a rossz szájíz, ami manapság már egyre jobban rátelepedik a Marvel filmekre: semmi különös, semmi komolyabb eget rengető produkció, csak a szokásos recept, és ennyi volt.  



A galaxis őrzői 2 lényege gyakorlatilag egy benne szereplő mondatból summázható. A sztori egyik végkövetkeztetése, hogy „az ember nem az agyával nyer, hanem a szívével”, és ez tökéletesen egybehangzik a film tulajdonképpeni igaz mivoltával. Nem arra sarkall, hogy elgondolkodtasson, nem az értelmi fejtegetés a célja, az érzelmekre gyúr rá, és az még a rengeteg hiba mellett is nagyszerűen sikerül neki. Stílszerűen inkább az első epizód „B oldala”, mégis a Marvel stúdió talán eddigi legszebb filmje.
DVD / Blu-ray filmek olcsón
Kritikák
X-Men: Apokalipszis
Amikor a fagyi visszanyal.
The Walking Dead: Hatodik évad
Új világ jön...
Friss kritikák
A majmok bolygója: Háború (War for the Planet of the Apes)
Majom-exodus.
Pókember: Hazatérés (Spider-Man: Homecoming)
A tékozló Pók végre otthon van.
Wonder Woman
Micsoda nő!
A Karib-tenger kalózai: Salazar bosszúja (Pirates of the Caribbean: Dead Men Tell No Tales)
Ez a kalózhajó végleg megfeneklett.
A Karib-tenger kalózai: Ismeretlen vizeken (Pirates of the Caribbean: On Stranger Tides)
Az unalom tengerén.
Facebook