Kritika
A végső megoldás: Halál (Alien 3)
Kritika
Nincs több menekülés.
A nyolcadik utas: a Halál, és A bolygó neve: Halál című nagysikerű, és kultusz-státuszba emelkedett filmek után ember legyen a talpán, aki képes megfelelni annak a rajongótábornak, amely e két mű köré szerveződött az eltelt évek során. Már az első epizód rendezője, Ridley Scott sem egy könnyű eset, de a második felvonás direktora, James Cameron után kifejezetten hálátlan feladat folytatni egy frencsájzt. Remek példa erre az egó-túltengésben szenvedő filmes másik agyszüleménye, a Terminátor, mely három folytatás után is képtelen volt megtalálni a saját hangját – közben azért csődbe vitt egy-két stúdiót is, és számtalan verejtékes rémálmot okozott a rajongóinak. Ezek után egyáltalán nem meglepő, hogy a 20h Century Fox nem egészen hat évig szenvedett a harmadik Alien filmmel. Különböző forgatókönyvírók, rendezők jöttek-mentek a project körül, melynek következtében végül alig volt olyan szakember Hollywoodban, aki ne dolgozott volna valamilyen formában A végső megoldás: Halál (magyar keresztségben persze) című alkotáson, ami arra volt hivatott, hogy trilógiává duzzassza a népszerű sci-fi horror szériát. William Gibson és David Twohy íróként próbálta meg folytatni Ellen Ripley soha véget nem érő harcát a xenomorphokkal, hogy aztán több hónapnyi munka, és néhány komplett forgatókönyv vázlat után végül mindketten búcsút mondjanak a Fox stúdiónak, majd hasonlóképp járt Renny Harlin, és Vincent Ward is, akik egy ideig komolyan kacsintgattak a rendezői szék felé. Még Ridley Scott is komoly esélyes volt, de abból (sajnos-nem sajnos) sem lett végül semmi.  



Igazából hosszú, és kimerítő cikkeket lehetne írni abból, hogy ki hányféleképpen próbálta hozzátenni a maga elképzeléseit az Alien 3-hoz, és hogy ezek közül a tervek közül mennyi zseniális, vagy épp totálisan elszállt dolog születhetett volna, de a lényeg a lényeg, ennyi tökölés után csoda, hogy tényleg elkészült maga a film. Tökéletesen bizonyítja a Fox hozzáértését az, hogy végül egy olyan emberre bízták az egész Alien 3 tető alá hozását, aki addig csak effektesként dolgozott, és azelőtt csakis videoklipeket rendezett. És még annak ellenére is ezt mondom, hogy azért az idő mégiscsak David Finchert igazolta, mivel az Alien harmadik része, bár bemutatásakor óriási bukás, és kudarc is volt, az eltelt évek mégis kicsit felnemesítették, és a maga módján a franchise legérdekesebb tagjává léptették elő. Ugyanakkor érthető, hogy a producerek miért tették le a voksukat az akkor még mozifilmekben igencsak tapasztalan Fincher mellett: elsősorban egy iparosra volt szükségük, aki mindig bólogat a feljebbvalóinak, és mindig azt teszi, amit épp parancsolnak neki. Ennek ellenére hamar bebizonyosodott, hogy mégsem ő a megfelelő ember, nem feküdt le a Foxnak, nem hódolt be az akaratuknak, ami hadd ne mondjam mit jelent ebben az esetben, és általában milyen hatással szokott lenni a készülő film minőségére. Fincher nem tudta befejezni az Alien 3-at, mert kirúgták, a rendezését megkurtították, és az addig is feszült, nyomasztó, és leginkább egy véget nem érő tortúrához hasonlító forgatás után a direktor teljesen elhatárolódott a kész műtől. Hogy aztán pár év múlva csodával határos módon visszatérjen, és fityiszt mutatva az egész Álomgyárnak, megcsinálja a ’90-es évek két nagy, meghatározó filmjét. 



De az Alien 3 idejében még egészen más szelek jártak. Fincher eleve óriási hátránnyal indult, hiszen az első két epizód népszerűsége után hatalmas súly nehezedet a vállára, és bármennyire is jó rendező, egy olyan csatába indult el egymaga, amelyben egyszerűen nem nyerhetett. Az elvakult, és fanatikus rajongóknál aligha létezik elégedetlenebb, és szőrszálhasogatóbb csoport, ez már sokszor bizonyítást nyert, James Cameron filmje után nem is csoda, hogy sokan egy újabb Alienst vártak, amit végül nem kaptak meg. Sőt, annyira nem, hogy az Alien 3 nemhogy csak részben különbözik attól, hanem teljesen más lett, mint az első két rész. Magától értetődik, hogy ezt sok rajongó gyomra egyszerűen képtelen bevenni, ugyanakkor az utókor világosan kimondja, hogy pont ezért nagyszerű ez a franchise. Mindig tudott valami újat mutatni, egyik epizódot sem lehet összetéveszteni a másikkal. Folyton folyvást mást nyújtott, mint azt az ember elvárná, és a kevés olyan sorozatok egyike, ahol maguk a rendezők is képesek voltak hozzá adni saját látásmódjukat, stílusukat, és elképzeléseiket. És pont ebben rejlik az Alien 3 népszerűsége is:  gyökeresen más elődeitől, mégis ízig-vérig Alien film. El tud szakadni az Alientől, és főleg az Alienstől is, valami egyedivel rukkol elő, mégis képes őket egyesíteni. Tartalmazza az elődök által lefektetett alapokat, az első részből a klausztrofóbiát hozzá magával, a másodikból az egyéniséggel felruházott szereplőket, az egészet egybeolvasztja, kifejezetten pesszimista látásmódot ad hozzá (jobban, mint előzőleg bármikor), nem utolsósorban lecsupaszítja a környezetet, és gyakorlatilag kész is az Alien 3. Szapulták is rendesen, bemutatásakor szinte senkinek sem tetszett, az eltelt esztendők során azonban valahogy mégis megkapta az őt megillető elismerést. Ha nem is mindig pozitív értelemben, de a mai napig beszélnek róla, nézik, és érvelnek mellette, vagy épp ellene. A célját tulajdonképpen elérte, még ha nem is premierjének a pillanatában.  



A történetet tekintve napokkal, ha nem órákkal járunk az Aliens eseményei után. Ripley, Hicks, Bishop, és Newt álomra hajtott fejjel sodródnak az űrben, nem is sejtve, hogy a borzalmak még korántsem értek véget. A Sulaco egy meghibásodás miatt kilövi a mentőkabinjukat, ami a Fiorina 161 nevű bolygón landol, mely lényegében egy börtöntelep, ahol dupla Y-kromoszómás fegyencek raboskodnak, akik a vallás felé fordultak, és önmegtartóztató életet folytatnak. A megérkezést csak Ripley éli túl, aki a kezdeti megrázkódtatásokon, és baráti halálának tudomásul vételén túl nemsokára rájön, hogy a mentőkabin mást is magával hozott, nem csak őket. Egy újabb idegen lény kezdi szedni áldozatait a telepen, és ezúttal sokkal gyorsabb, sokkal veszélyesebb, sokkal halálosabb, mint az előzőek. Ráadásul alig van mivel harcolni ellene, de idővel a rabok, és Ripley összefognak, hogy együtt számoljanak le a veszedelmes döggel.  



A James Cameron által elindított reményteljes, pozitív végkicsengésű szellemiséget tehát egy huszárvágással a kukába dobják. Azok után, hogy az előző részben Ripley csak kemény erőfeszítések, és kínkeserves küzdés árán mentette meg Newtot, itt a forgatókönyv már az első pár percben megöli, a többi túlélővel együtt. Felejtsük el tehát Michael Biehn Dwayne Hicksét, vagy Lance Henriksen Bishopját (aki azért még visszatér egy kicsit, de nem úgy, és nem abban a formában, ami bizakodásra adhatna okot), később folytatódik ez a tendencia több más kulcsszereplő elhalálozásával, így fokozva a totális elveszettséget, és a nyomasztó hangulatot. Az elődök sem épp a vidámságukról voltak híresek, de még ehhez képest is rendkívül pesszimista, kiábrándult, és kritikus hangvételű az Alien 3. Ezt az operatőri, és egyéb képi megoldások teszik még átélhetőbbé. Itt mutatkozik meg Fincher zsenialitása, és az, hogy annak ellenére, hogy a producerek mindvégig ott lihegte a nyakában, mégiscsak bele tudta vinni a filmbe saját eszköztárát. Ahogy rábukkannak az idegen első nyomaira a rabok, a bolygó betakarja a fényt, és jön a félelmetes sötétség, az igazi horror. Mint ahogy Ridley Scott filmjében, úgy itt is csupán csak egy szörny van. Attól függetlenül, hogy ötletes módon nem egy emberből, hanem egy kutyából kel ki, így válik egy sokkal gyilkosabb, gyorsabb, kiszámíthatatlanabb entitássá, a néző már jól ismeri, tudjuk, mire lehet számítani tőle, az kiszemeltjei pedig ezúttal feláldozható, megvetendő börtönfegyencek, így kissé súlytalan lesz a játszma. A kitűnő operatőri munka, és a vágások azonban tökéletesen elfeledtetik az ilyesfajta gondokat. Elég csak megnézni azt a jelenetet, amikor párhuzamosan mutatják Hicksék temetését az idegen születésével együtt. Fincher már-már költeménnyé varázsolja a halál, és a születés ábrázolását, a szavakon, és a képeken keresztül. Az örök körforgást, ami ezúttal valami jónak a vége, és valami elképesztően félelmetes rossznak, magának a gonosznak a kezdete.  



A cselekmény a korábban készített, majd kidobott forgatókönyvekből vesz kölcsön ötleteket, és állítja össze az Alien 3-at egységes egésszé, Fincher pedig remekül összefogja ezeket az elemeket, és a gótikus horror irányába viszi a filmet. Az Aliens fékevesztett tempójú akció-őrülete után itt a sztori végéig egy darab golyót sem lőnek ki, gyakorlatilag fegyver is alig van, amivel szembeszállhatnának az idegennel, ami egyfajta különös, de hatásos kettősséget eredményez. Hiszen a jövőben járunk, ami elvileg modern, technikailag fejlett, és gazdag eszköztárak táptalaja, a film mégis középkori keretek közé helyezi el a szereplőket. Maga a börtöntelep hihetetlen nyomasztó, rothadó hangulatot áraszt, ahol csak a gyertyafénynek köszönhetően nincs teljesen sötét, tele van árnyakkal, kacifántos, labirintusszerű járatokkal, amik láttán leginkább egy avítt, letűnt múltat felelevenítő közeg jutna először eszünkbe, ezt bámulatosan jól sikerült kombinálni, és rávetíteni a jövőre. A biológiai terror a mindenség igénye nélkül teljesedik ki, itt a xenomorph ugyanis az AIDS allegóriája, egy láthatatlan, veszedelmes, ösztönös, mindenféle erkölcsi aggályoktól, és lelkiismerettől mentes gyilkos, aki egy csakis férfiak lakta közösségbe furakodik be, hogy szép lassan végezzen mindegyikükkel. Eközben a film a franchise két legnagyobb főszereplőjét, nem csak az idegent, de Ripleyt is közelebb viszi egymáshoz. Viszonyuk minden addiginál jobban kidomborodott, régi ismerősök ők, akik hosszú ideje harcolnak egymással, és gyakorlatilag egyik sem létezne a másik nélkül. A xenomorph a főhősnőnek kihívás, ami megadja a célt létének, és további küzdelemre kényszeríti, miközben fordítva, Ripleyre is szükség van, hiszen mostmár benne is fejlődik egy ilyen lény, várva arra, hogy ő a „világra hozza”, így tovább szőve az élet, és halál körforgását, biztosítva az idegen faj létének a fennmaradását.  



Meg kell hagyni, Fincher nagyon bátor volt Ripley végső sorsával kapcsolatban. Sigourney Weaver továbbra is remekül kelti életre a főhősnőt, aki mostanra már megfáradt, kiégett emberré vált, nem maradt számára semmi sem, amiért harcolhatna, szinte vágyakozik a megváltó, és békét adó halál után. Szívbemarkoló melankólia telepedik a filmre, amikor egyre világosabbá válik Ripley, és a néző előtt, hogy innen már nincs visszaút. Ripley és Bishop párbeszéde egyszerre megindító, szívmelengető, de kegyetlen, és kétszínű is, ahogy hatalomról, birtoklásról, egyéni érdekekről, és az emberi ésszerűségről tanakodnak. Nem mellesleg Lance Henriksen ebben a pár percben a szart is kijátssza a szerepéből. Szép szavak, egy boldog élet ígérete, amely lényegében nem más, mint merő hazugság, körmönfont csábítás csupán, ami önös célokat szolgál, és miután Ripley tisztánlátásában, belefáradásában (hisz élete nagy részét az idegenek elleni harccal töltötte), és végső kiábrándultságában még egyszer utoljára kezébe veszi sorsát, és dönt a végzetéről, jön a hidegzuhanyként ható kinyilatkoztatás. A Társaság, ami addig oly’ precízen, és körültekintően próbálta megszerezni a földönkívüli organizmust, most felad mindent, leveszi az álcáját, minden nyájasságát, kedvességét, büszkeségét, és szinte térden állva könyörög a lényt „birtokló” Ripleynek, majd reményvesztetten kiabál, mikor a nő krisztusi pózban hull alá a forró lávába, feláldozva magát az emberiségért. Rendkívül hatásos, és erős képsorok, Elliot Goldenthal remek zenéjére, minden magasztosságával, és fennköltségével zseniális, még az apró hatásvadászat ellenére is.  



Az Alien 3 minden idők egyik leglehangolóbb sci-fije. Nem meglepő, hogy annak idején sokaknak nem tetszett, és a mai napig egyfajta fekete bárányként tekintenek rá a sorozaton belül. Való igaz, nem egy Ridley Scott, és nem is egy James Cameron film, mégis remek, sőt, minden szempontból letaglózó alkotás, ami képes volt érdemben folytatni a frencsájzt, új elemekkel gazdagítani, és eltérő koncepcióban megvalósítani a jól ismert alapanyagot. Legalább annyira különbözik, mint amennyire hasonlít a két elődre, és még ha ez a trilógia leggyengébb tagja is, attól még egy fontos, értékelhető, szerethető film lett, nem mindennapi atmoszférával (azok a barnás-sárgás színek, te jó ég), remekül keretbe foglalja (főleg az utolsó másodperceknek köszönhetően) a három epizódot. Persze ezután is készültek még Alien filmek (bár kevés sikerrel), a legújabb is épp most érkezett meg a mozivásznakra, de ha mégis választani kellene egy lezárást, arra a legtökéletesebb jelölt az Alien 3 lenne.
DVD / Blu-ray filmek olcsón
Kritikák
X-Men: Apokalipszis
Amikor a fagyi visszanyal.
The Walking Dead: Hatodik évad
Új világ jön...
Friss kritikák
Wonder Woman
Micsoda nő!
A Karib-tenger kalózai: Salazar bosszúja (Pirates of the Caribbean: Dead Men Tell No Tales)
Ez a kalózhajó végleg megfeneklett.
A Karib-tenger kalózai: Ismeretlen vizeken (Pirates of the Caribbean: On Stranger Tides)
Az unalom tengerén.
A Karib-tenger kalózai: A világ végén (Pirates of the Caribbean: At World's End)
Jóból is megárt a sok.
A Karib-tenger kalózai: Holtak kincse (Pirates of the Caribbean: Dead Man's Chest)
A Karib-filmek Végzet temploma.
Facebook