Kritika
Prometheus
Kritika
Tűz, és kő.
A Prometheus című filmet még 2012-ben, azaz immár kereken 5 éve mutatták be a mozikban, de minősége, és történetének egyes kérdései azóta is éles vitákat képez. Az utóbbi idők egyik legmegosztóbb produkciója lett Ridley Scott rendezése, de már maga a film fogantatása sem egy egyszerű sztori. Az egész ötlet, és maga a koncepció egészen a 2000-es évek elejéig nyúlik vissza, amikor Scott eldöntötte, szeretné még egy filmmel gazdagítani az általa elindított Alien frencsájzt, a projektbe pedig még maga James Cameron is beszállt. Az alkotás megmagyarázta volna a xenomorphok eredetét, és arra is választ adott volna, hogy kik is azok az űrutasok, akiknek fajtájából egyet már láthattunk megkövesedve azon a hajón, amit a legelső Alien filmben megtalál a Nostromo hajó legénysége. Csakhogy ez a projekt sajnos túl szép volt ahhoz, hogy igaz legyen. A Fox stúdió inkább az Alien vs. Predator című crossoverre akart összpontosítani (az, hogy ez mennyire volt idióta ötlet, most hagyjuk, a lényeg, hogy valószínűleg mindmáig ez az Álomgyár egyik legrosszabb döntése), így a film elkészülésének esélye hamar a kukában landolt, Cameron folytatta hosszúra nyúló pihenését, Scott pedig egyéb más direktori munkákkal kötötte le magát. Aztán néhány esztendő múlva megint előkerült az ötlet, csak már egészen máshogy: folytatás helyett prequel, hagyományos Alien film helyett inkább egy frencsájzt kitágító, merőben más megközelítésű próbálkozás. Voltaképp ez lett a Prometheus, melyet eredetileg A nyolcadik utas: a Halál közvetlen előzményének szántak, ám időközben jelentősen megváltozott a forgatókönyv, és Scott is meggondolta magát, ötletei pedig egy teljesen új fordulatot vettek. Kár, hogy mire értesítették erről a rajongókat, már mindenki felspannolva, tűkön ülve várta a filmet, sőt mi több, biztos volt benne, hogy a Prometheus végre választ ad majd a több évtizedes kérdésekre: a space jockey-k eredetére, az LV-426-on történtekre, na meg mindenki kedvenc háziszörnyetege sem marad majd rest benne. Volt is pofára esés rendesen, amikor kiderült, ez egyáltalán nem az a film.  



A Prometheus egyébként is szerencsétlen csillagzat alatt született. Teljesen ellentmondásos elvárásoknak kellett megfelelnie, hiszen ott volt egy nagy múltra visszatekintő, kultikus franchise, melybe valamiképp bele kellett helyezni ezt a darabot, közben értelemszerűen intelligens, és tradicionális science fictionként is működnie kellett, nem beszélve a sorozat hagyományainak a követéséről, azaz, hogy más legyen, mint a többi rész. Nos, valóban más lett, de már túlságosan is: a Prometheus (és most jön a hidegzuhany, bár már úgyis tudja mindenki) NEM A nyolcadik utas: a Halál közvetlen előzménye, de még alapvetően előzménynek is csak óvatosan lehet hívni. Alient pedig csak nyomokban tartalmaz, mondjuk ez sem kevésbé összetett kérdés, mint az, hogy maga a film megítélésben mégis hol helyezkedik el ebben a frencsájzban. Scott, és az írók teljesen más mederbe terelték az alkotást, a lényeg ezúttal nem a xenomorphokon van, hanem egy sokkal nagyobb, magasztosabb dolgon, melynek köszönhetően egy igazi, filozófiai irányultságú sci-fi született, ami remekül kapcsolódik a mostanra lassan 40 éves franchisehoz, egyúttal tematikailag is nem keveset tesz hozzá. Érthető, hogy sokan annak idején, és még ma is egyszerűen képtelen hova tenni a Prometheust, talán a most mozikba kerülő, félig-meddig folytatásnak hívott Alien: Covenant kapcsán egy kicsit meg fognak feledkezni erről a filmről, és a vele kapcsolatos teóriák gyártásáról, viszont az biztos, hogy alaposan megrengette mind a rajongókat, mind a laikusokat. Nagy szörnyeteg a Prometheus, de egy teljesen más fajta szörnyeteg, mint A nyolcadik utas: a Halál. És ez így is van jól.    



2093-ban a Weyland vállalat jóvoltából a Prometheus űrhajó, egy kutatócsoporttal az LV-223 nevű, eddig felfedezetlen bolygóra indul, hogy lehetséges választ találjon az emberiség örök rejtélyére. A Földön két régész, Dr. Elizabeth Shaw (Noomi Rapace), és férje, Charlie Holloway (Logan Marshall-Green) néhány ásatáson olyan titokzatos jeleket talált, melyekből egy távoli csillagrendszert azonosítottak, amit ők meghívónak vélnek a fajunk teremtőitől. Az expedíció hamarosan különös nyomokat, és bizonyítékokat talál, azonban nemsokára kiderül, a megismerni vágyott alkotóink valójában cseppet sem olyan barátságos lények, mint ahogy azt mi gondoltuk, ráadásul egyéb más tényezők is tesznek arról, hogy a planétán, és a hajó legénysége közt visszafordíthatatlanul elszabaduljon a Pokol…  



A Prometheus felülemelkedik a franchise eddig képviselt irányultságán, azaz jobban nélkülözi a horror-elemeket, és sokkalta inkább ontológiai témákba nyúl bele. Elsősorban filozofikus sci-fi, mely rólunk, emberekről szól. Rólunk, akik elkeseredetten keressük létezésünk okait, kutatjuk azt a felsőbbrendűnek vélt értelmet, mely megteremtett minket, magát Istent, kiről úgy hisszük, létrehozta fajunkat, de hogy miért tette ezt, vagy, hogy egyáltalán létezett e, sosem tudhatjuk biztosan. Szüntelenül furdal minket a kíváncsiság, rengeteg kérdés, kétség, megannyi szó lapul az agyunkban, melyet fel akarunk tenni, el akarunk mondani a megalkotóknak, ám hosszú történelmünk alatt, valahol út közben mintha túlontúl fontosnak kezdtük volna gondolni magunkat az univerzumhoz, és a világegyetemhez képest. Tudásunk segítségével páratlan dolgokat vittünk véghez, bámulatos tetteket hajtottunk végre, egyre nagyobb magasságokba tör fajunk, ám ezzel együtt számtalan borzalmas történést tudhatunk magunk mögött. Az összes pozitívum ellenére ott rejtőzik bennünk a nyughatatlan, fondorlatos kisördög, aki szívesen játszana Istent, ha lehetősége lenne rá, sőt, jelenleg pontosan egy ilyen jövő felé tartunk. Ám attól, hogy létrehozunk dolgokat, már automatikusan Istennek minősülnénk? Balgaság lenne rögtön ezt hinni, de ha továbbgondoljuk a dolgot, akkor vajon a lehetséges teremtőnket/teremtőinket ugyanilyen keretek között hogyan neveznénk? A Prometheus a lét, a halál, és ennek a végtelen körforgását boncolgatja, nagy kérdéseket vet fel, de ezekre sokszor teljesen ködbe burkolózó válaszokat ad. Halványan utal, céloz, port hint, a teljes igazságot nem teszi oda a néző elé.  



Az alkotás igazi unikum a mai filmgyártásban: a legkevésbé sem rág semmit a szánkba, pont ellenkezőleg. Szándékosan proaktív gondolkodásra ösztönöz a kérdéseivel, az összmitológiai kontextus miatt valódi posztmodern mű, mely a különböző mitológiákat, mint a keresztény, és az antik görög (a benne található apróságokkal együtt) szívesen mixeli össze egységes egésszé. Fenékig van pakolva metaforákkal, általában még a kisebb dolgoknak is van értelmük, és valamilyen vallási, vagy bibliai képre, szövegre lefordítható jelentésük: folyamatosan ugranak be a Szentírás bizonyos sorai a film jeleneteit nézve, melyeket néha esetleg csak a fantáziánk miatt látunk többnek, amik (a fekete teremtő anyag – „Kezdetben vala sötétség” ugye), egészen az egyértelmű utalásokig, melyek a bűn örök témáját foglalják össze. Hiszen az örök élet, és az Istenné válás akarata bűn: Prométheusz elvette az Istenek erejét, hogy az embereknek adja, Ádám, és Éva evett a Tudás Fájáról, tetteikért pedig felelniük kellett. A filmben a Teremtőnk ugyanúgy megbüntet minket, ahogy az engedetlen titánt a hübrisz elkövetéséért, ahogy Ádámot, és Évát az ősbűnért. A görög mitológiában, és a keresztény vallásban rendre előkerül a téma, ahogy más népek teremtéstörténetében is, de a lényeg ugyanaz: mindenhol eltérő neveken nevezik, a hübrisz ugyanazt a bűnt regéli el, mint az Ószövetség teszi a kiűzetéssel, az ősbűn segítségével, ezt a vétket pedig mindkét esetben más-más eszköz testesíti meg. Egyikben a tűz, a másikban a két fa. Azaz maga a tudás, és az örök élet.      



A Prometheus rámutat arra, hogy vannak olyan titkok, melyeket nem érdemes megbolygatni, dolgok, amiket jobb, ha nem ismerünk. Legnagyobb erénye egyben a legnagyobb hibája is: alig kínál konkrét fogódzkodót, legtöbb elméletével pedig az a baj, hogy azokat nemhogy alátámasztani, de még cáfolni sem tudja. Így gyakorlatilag - kissé durván megfogalmazva - mindenki azt gondolhat róla, amit akar. Pont ezért gyártottak, és még manapság is gyártanak ezer, meg ezer elméletet erről a filmről, bemutatása napjától kezdve. Megosztottsága pedig túlságosan széles skálán terjed az elhibázott, és félreértett marketingtől kezdve a frencsájzban elfoglalt helyén át a megválaszolatlan, néha kifejezetten túlmisztifikált kérdésekig, és azoknak homályba burkolt magyarázatáig bezárólag. Mindazonáltal hátborzongató, és egyben szívmelengető érzés visszatérni annak a közelébe, ami annyi álmatlan éjszakát okozott. A rejtély, ami azt a patkó alakú űrhajót, és annak titokzatos, megkövesedett, óriásszerű utasát övezte A nyolcadik utas: a Halálban, több mint három évtizeddel később újra reflektorfénybe került. És még ha nem is sikerült maradéktalanul kielégíteni minden rajongó igényét, az tény, hogy a Prometheus szó szerint gyönyörű film. Scott amúgyis elsősorban vizuális rendező: itt is tökéletesen megy neki a szemet gyönyörködtető képi világ bemutatása. Megigéző, és szinte kézzel fogható, a csodálatos díszletekkel együtt, melyek Erich von Daniken elképzeléseit idézik, megspékelve némi H. P. Lovecraft beütéssel – utóbbinak Az őrület hegyei című műve nem csak vizuálisan, de történetében is erősen inspirálta Scott filmjét.  



A Prometheus tehát nem egyszerű film. Rendkívül nehéz róla objektíven nyilatkozni, a rengeteg vita, elmélet, internetes szájkarate után, nyugodt szívvel szinte senkinek sem ajánlható, mivel csaknem megjósolhatatlan, be lopja-e magát az adott néző szívébe, avagy sem. Azok után, hogy a fél világ elfogadta, hogy ez egyáltalán nem egy Alien film, se nem a klasszikus első epizód közvetlen előzménye, nem árt feltenni magunknak a kérdést: vajon akkora baj, hogy Scottnak volt annyi mersze, hogy teljesen már irányba vigye el a franchiset? Kibővítse, továbbszője, magvasabb gondolatokat adjon hozzá? Egyáltalán nem probléma, feltéve, ha mindezt okosan csinálja. A Prometheus viszont szerencsétlen helyzetben volt, azonban mégis sikerült egy kisebbfajta, pár soros bejegyzést írnia a filmtörténelem bőrkötéses nagykönyvébe. Nem klasszikus, nem hivatkozási alap, nem mérföldkő, de egy elgondolkodtató, erősen filozofikus science fiction, ami manapság igazi hiánycikk – sokaknak ennyi már elég az üdvösséghez, másoknak sajnos több kellett. Ennek az igazsága pedig legalább akkora volumenű rejtély, mint amekkorákat maga a film kínál, elejétől a végéig.
DVD / Blu-ray filmek olcsón
-11%
950 Ft (-11%)
850 Ft
-35%
1 450 Ft (-35%)
950 Ft
Kritikák
X-Men: Apokalipszis
Amikor a fagyi visszanyal.
The Walking Dead: Hatodik évad
Új világ jön...
Friss kritikák
Wonder Woman
Micsoda nő!
A Karib-tenger kalózai: Salazar bosszúja (Pirates of the Caribbean: Dead Men Tell No Tales)
Ez a kalózhajó végleg megfeneklett.
A Karib-tenger kalózai: Ismeretlen vizeken (Pirates of the Caribbean: On Stranger Tides)
Az unalom tengerén.
A Karib-tenger kalózai: A világ végén (Pirates of the Caribbean: At World's End)
Jóból is megárt a sok.
A Karib-tenger kalózai: Holtak kincse (Pirates of the Caribbean: Dead Man's Chest)
A Karib-filmek Végzet temploma.
Facebook