Kritika
A Karib-tenger kalózai: A Fekete Gyöngy átka (Pirates of the Caribbean: The Curse of the Black Pearl)
Kritika
A kalózélet utolérhetetlen bájai.
Leírom a szomorú igazságot: manapság már nem tudnak igazán jó kalandfilmeket csinálni. Az utóbbi évek Hollywoodjában eluralkodó trendek (vagy talán épp az ötlettelenség) miatt valamiért képtelenek ráérezni a megfelelő receptre, és az Álomgyár ugyanúgy híján van újító szellemű, kreatív agyszüleményeknek (mondjuk nem csak a zsáneren belül), mint könnyed, egyszerre egyedi, és szórakoztató, gondtalan gyermekkort megidéző, bájos produkcióknak. Persze most is készülnek ilyen mozik, de valahogy egyik sem tud már sokkal többet nyújtani egy átlagos, egyszer nézhető élménynél, és igazi vitathatatlan klasszikusként bekerülni a nagykönyvekbe. Nem utolsósorban pedig (és ez lenne a mondanivalóm valódi lényege) nincs meg már az a mértékű rizikó, ami megvolt harminc, húsz, de akár még tíz évvel ezelőtt is – sokkal nagyobb anyagi sikert lehet remélni egy, már jól bejáratott franchise x-edik tagjától, mint kitalálni valami új dolgot, és azt tudatosan továbbépíteni. A közönség úgy látszik már kevésbé vevő erre, mint anno, és ha szökőévente mégis felbukkan valami ilyesmi a kínálatban, több mint valószínű, hogy senki sem lesz annyira kíváncsi rá, hogy attól hosszabb karriert lehessen remélni. Szerencsére ritka kivételek mindig akadnak, és igazából nem is kell nagyon messzire visszamenni ahhoz, hogy mondjuk egy tökéletes példát, maximum 2003-ig, mikoris egy olyan film robbant be a mozitermekbe, melytől talán a stábon, és néhány produceren kívül senki sem remélt komolyabb kritikai, de főleg nem anyagi sikert. A Karib-tenger kalózai: A Fekete Gyöngy átka mennybemenetele pontosan abban keresendő, amiben a mai blockbusterek csorbát szenvednek: hihetetlen ambiciózus, telis-tele kreatívabbnál-kreatívabb ötletekkel, és olyan hatalmas kurázsi van benne, ami előtt lehetetlen nem fejet hajtani.  



És a bátorságra abban az időben nagyonis szüksége volt. A ’90-es években annyira betettek a kalózfilmeknek (A Kincses sziget kalózai, és egyéb hatalmas baklövések képében), hogy senki sem hitte el, hogy ezek után lehet még ebből a témából sikeres produkciót forgatni. Mégis sikerült: Jerry Bruckheimer akkoriban maga volt a megtestesült sztárproducer, aki simán megtehette, hogy belevág egy ilyen kockázatos próbálkozásba, Ted Elliott, és Terry Rossio forgatókönyvírók pedig (akik azóta rengeteg gagyihoz adták a nevüket, de korábbi sikereiket nem lehet elvitatni) szereztek akkora nevet a szakmában, hogy le tudják nyomni a Disney torkán a nem mindennapi ötletüket. És nagyjából ugyanilyen elismerő szavakkal lehet nyilatkozni a film stábjának teljes egészéről: a rendező, Gore Verbinskitől kezdve (akinek jelentősen megugrott az ázsiója, mióta otthagyta ezt a frencsájzt) a színészekig, de még a legutolsó speciális effekten dolgozó kisemberig is mindenki megérdemli a vállon veregetést, mert valami bámulatos dolgot hoztak össze együtt. A Karib-tenger kalózai egy nagyszerű mese, ami nem csak a kalózfilmeket újította meg, hanem minden bájával együtt egyszerre lett modern, és hű a saját zsáneréhez. Gyakorlatilag az Indiana Jones trilógia óta nem született ilyen lendületes, és kiváló kalandfilm. Egyáltalán nem veszi komolyan saját magát, mégis képes minden percében átadni a feszült izgalmat, mely során a karakterek, és az események valósággal lemásznak a képernyőről. Ízig-vérig mese, de ennek ellenére minden korosztály képes lehet szeretni, többek közt azért, mert a báját az első percétől kezdve az utolsóig szünet nélkül őrzi – meglévő, előtte sokszor használt alapanyagokból dolgozik, és mégis képes ezt más formában eladni.  



Ebben nagy szerepe volt a remek történetnek. Persze nem váltja meg a világot, de egy ilyen film esetében egyáltalán nincs is erre szükség. Sőt, egy nyári látványmozihoz képest nagyszerű sztorit kanyarítottak a koncepció köré. A forgatókönyv zseniálisan van megírva, és ez főleg a párbeszédekre, na meg a karakterekre vonatkozik. Nem lehet elmenni a pörgő párbeszédek, a humoros, és parádés dialógusok mellett, melyek nélkülöznek minden erőltetettséget, ütnek, amikor kell, és nevettetnek is, ha arra van szükség – mindez tökéletesen egyensúlyban van a kalandos, lendületes hangvétellel. Megvan benne az a recept, ami George Lucas, és Steven Spielberg klasszikusait naggyá tette: egészen a szívünkig-lelkünkig lenyúl, megragadja, és egyszerűen nem ereszti el, amíg el nem kezdődik a stáblista. Mi több, elvezet az élénk fantázia birodalmába (felelevenítve az alapból is roppant izgalmas kalózidőket), ahol számtalan kaland, harc, romantika, és humor leledzik. És pont ezért, A Karib-tenger kalózai egy percig sem akarja elhitetni a nézőjével, hogy több lenne, mint egy mese. De ez tökéletesen rendben van így: megvannak a kötelező, magától értetődő sztereotípiák, a hős, a gonosz, és a megmentendő nő alakja, de miközben ezeket az ezer éves sablonokat használja a film, méghozzá nagyon is tudatosan, és jól, megpróbálja elérni, hogy ezek a személyiségjegyek differenciálódhassanak. Így a figurák nemcsak árnyaltabbak lesznek, hanem kifejezetten karakteresek, ennek következtében pedig valóságosabbak, élőbbek lesznek – igen, még a mellékszereplők is jókora szeletet hajtanak ki abból a bizonyos tortából. A történések, és a figurák összehangolását példátlan módon vitték sikerre ebben a filmben.  



Kivétel nélkül mindenki maradandót alakít. Geoffrey Rush Barbossa kapitánya az egyik legszórakoztatóbb negatív karakter a filmiparban (ennek még a trilógia utáni förtelmes próbálkozások sem tudtak ártani), aki egyszerre jópofa, vicces, és végtelenül szemétláda is, de egyszerűen nem lehet nem szeretni. Keira Knightley, de még maga Orlando Bloom, az egy átlagos szépfiúnál aligha több kirakatbábú sem tudta elrontani az összképet, mert nemcsak szerepük, de helyük van a cselekményben, elengedhetetlen kellékei ennek a világraszóló műsornak. És persze a főattrakció maga Johnny Depp, akinek annyira bejött ez a szerep, hogy azóta is szinte minden filmjében Jack Sparrowt alakítja. Akkoriban azonban még egyáltalán nem volt annyira elcsépelt, és szarrá koptatott ez a figura, hanem épp ellenkezőleg, új jelenségnek számított, bár erősen emlékeztetett olyan klasszikus egyéniségekre, mint Errol Flynn, vagy Buster Keaton, egy enyhe Keith Richards beütéssel, Depp mégis levett a lábáról szinte mindenkit, és ügyesen mixelte össze a különböző személyiségjegyeket, végtére is egy eredeti karaktert alkotva így, aki méltán vált emlékezetes filmes alakká. Első ránézésre egy delíriumos, totál idióta, hozzá nem értő kalóz (egyébként itt Depp ezerféle módon tolhatta volna túl a megszemélyesítését, de nem tette), aztán idővel mindig bebizonyosodik, hogy mennyire gyors az észjárása, milyen ravasz, ötletes, és igazából hatalmas nagy ász, csak ezt néha nagyon jól el tudja titkolni.  



A Karib-tenger kalózai az olyan ritka filmek egyike, melyben kivétel nélkül minden egyes nagyobb, és kisebb dolog működik. A sztori, a szereplők, a fordulatok, a szériára jellemző (és azóta teljesen kiiktatott) rejtélyek, amik meghatározták mind a karaktereket, mind a hangulatot, kifejezetten viccesre, na meg misztikusra véve a figurát. A csodás, korabeli díszletek, a jelmezek, mind-mind egy letűnt, de mégis számos kalanddal kecsegtető világot mutatnak be, teljesen hitelesen. Ehhez jön a zene, Hans Zimmer, és Klaus Badelt közreműködésével, melyet nehéz nem dúdolni, miután az ember megnézte a filmet. Igazából mindezek összessége adja a film igazi ízét, egy kerek produkció, mely saját világot teremtett maga köré, az első epizód nagyszerűségét pedig nemhogy saját frencsájzán belül sem sikerült felülmúlni, vagy komolyabban megközelíteni, de azóta sem voltak képesek jobb kalandfilmet csinálni nála. Ez valahol mondjuk Hollywoodot is minősíti, de sokszor még azok sem találják meg újra a tökéletes receptre, akiknek egyszer már sikerült – pedig mostanság óriási szükség lenne rá.
DVD / Blu-ray filmek olcsón
Kritikák
X-Men: Apokalipszis
Amikor a fagyi visszanyal.
The Walking Dead: Hatodik évad
Új világ jön...
Friss kritikák
Wonder Woman
Micsoda nő!
A Karib-tenger kalózai: Salazar bosszúja (Pirates of the Caribbean: Dead Men Tell No Tales)
Ez a kalózhajó végleg megfeneklett.
A Karib-tenger kalózai: Ismeretlen vizeken (Pirates of the Caribbean: On Stranger Tides)
Az unalom tengerén.
A Karib-tenger kalózai: A világ végén (Pirates of the Caribbean: At World's End)
Jóból is megárt a sok.
A Karib-tenger kalózai: Holtak kincse (Pirates of the Caribbean: Dead Man's Chest)
A Karib-filmek Végzet temploma.
Facebook