Kritika
A Karib-tenger kalózai: Salazar bosszúja (Pirates of the Caribbean: Dead Men Tell No Tales)
Kritika
Ez a kalózhajó végleg megfeneklett.
A Karib-tenger kalózai franchise a Disney egyik legnagyobb „neverending story”-ja, ami még annak ellenére is méretes rajongótáborral és sok-sok potenciális nézővel rendelkezik, hogy nagyjából úgy 10 esztendeje nincs már igazán a csúcson. Ez persze elsősorban a különböző epizódok minőségére vonatkozik, bár bevételeket tekintve sincs valami sok okuk örömködni Jerry Bruckheimer producernek (aki kezd már olyan messze kerülni korábbi sikerekeitől, mint ide a világ vége), és brancsának, ennek ellenére azonban valamiért azt hitték a fejesek, van még spiritusz ebben a sorozatban. Így ötödszörre is elhozták nekünk a nagy kalózhajókat, dörgő ágyúkat, csattogó kardokat, és az ízletes húsosfazékkal megrakott kalandparkot. Illetve, hadd javítsam ki magamat: a legújabb részben, azaz a Salazar bosszúja című „eposzban” hajók azok vannak, az ágyúk is dörögnek néha, a kardokat is elő-előhúzzák, az a bizonyos ízletes húsosfazék azonban kezd már egy megromlott, bűzlő moslékra hasonlítani. Olyan film ez, melyen száz százalékban látszik, hogy még maguk az alkotók – kivéve talán a speciális effektekért felelős személyek – sem igyekeztek, hogy valami maradandót alkossanak. És bár, ahogy az ilyen kifulladt, vergődő frencsájzoknál szokás, úgy itt is elmondták vagy ezerszer, hogy a sorozat legjobb epizódja adta az inspirációt (jelen esetben az első rész, A Fekete Gyöngy átka), mégis annyira távol áll ez már mind az eredeti klasszikus, mind a trilógia másik két részének szellemiségétől, hogy lehetetlen összetéveszteni őket egymással.



Való igaz, már a rossz emlékű negyedik epizód, az Ismeretlen vizeken is jókorát rúgott ebbe a franchise-ba, amit a Salazar bosszúja csak tovább tetéz. Egyáltalán nem rosszabb, de egyúttal nem is jobb film annál, hanem egyszerűen csak ugyanolyan: ez a sorozat legrövidebb tagja, mégis vagy fél órával hosszabbnak tűnik, de amíg az előző epizód simán unalmas, és érdektelen volt, ez most inkább már totálisan fárasztó, na meg baromira erőltetett. Pedig ebben a témában alapvetően tényleg benne van még egy trilógiányi adag, csak hát jól kellene megcsinálni azokat a filmeket. Lehet, hogy az első három rész rendezője, Gore Verbinski sem egy akkora ász, viszont az ő távozásával valahogy kiveszett a lendület, és az igazi élet ebből a sorozatból. Ahogy Rob Marshall, úgy az Espen Sandberg-Joachim Ronning páros sem tud mit kezdeni a koncepcióval, képtelen szívvel-lélekkel megtölteni a karaktereket, izgalmas akciójeleneteket levezényelni (melyek annyira jellemezték a trilógiát), és úgy egyáltalán, összehozni egy szórakoztató, nézhető filmet, mely közben nem fészkelődik már fél óra után a néző a székében, és nem nézegeti folyamatosan az óráját. A kaland műfaj mostanában amúgy is bőven híján van eredeti ötleteknek, ám ennek ellenére a Jurassic World, és az idei Kong: Koponya-sziget is képes volt megragadni a zsáner legjobb elemeit. De ha már itt tartunk, elég csak megemlíteni a szintén Verbinski rendezte Magányos lovast, ami ugyan számos hibát vétett, mégsem lehet tőle elvitatni, hogy volt benne elég energia, és lendület, ami vitte előre a sztorit, így nem volt egy unalmas perce sem. Nem úgy a Salazar bosszújának.



Pedig a történet még nem is lenne annyira rossz. Henry Turner (Brenton Thwaites) felnőtt férfivá érve szeretné megmenteni az apját Willt (Orlando Bloom), aki már 20 éve szenved a Bolygó Hollandi kapitányaként, átoktól sújtva. Ehhez szüksége lesz Poszeidón legendás szigonyára, mely elvileg az összes tengeri átkot képes lehet megszüntetni, ám a fiú olyan kincs megtalálására vállalkozik, amiről csak régi mesék terjengnek, és lehet, hogy amit keres, az nem is létezik. Azonban valaki segíthet ebben: Jack Sparrow kapitány (Johnny Depp) mostanság balszerencsésebb időszakát éli, ráadásul egy régi, halottnak hitt ellenfele, Armando Salazar (Javier Bardem) is visszatér a Bermuda Háromszögből, hogy bosszút álljon. Sparrow és Turner egy tudóslánnyal, Carinaval (Kaya Scodelario), és Hector Barbossa kapitánnyal (Geoffrey Rush) kiegészülve erednek a szigony nyomába, miközben nemcsak Salazar élőholt seregével, de a brit flottával is össze kell mérniük erejüket.



Mint sok más film, úgy a Salazar bosszúja sem csak a rendezésen, hanem a forgatókönyvön is elbukik. Túlságosan hosszú, tele felesleges karakterekkel, akik nem tartanak sehová, erőltetett történetszálakkal, amik hiába képviselik a történet gerincét, mégsem tudnak egy kicsit sem érdekesek lenni. Az Ismeretlen vizekent az unalomba fulladó sztorivezetés és a nulla látvány miatt szidtuk, ezt pedig a túltolt CGI és az érdektelen akciók miatt – lényegében más-más hibáktól üvölt mindkét film, mégis szinte teljesen hasonlóak. A szereplők csak egydimenziós, totálisan kifacsart, sablonos archetipusok. Henry Turner tiszta szívű és jóképű legény, Carina talpraesett, tűzről pattant menyecske, Barbossa egyszerre ravasz, és betyárbecsülettől hajtott (de ő sem ússza meg, hogy négy film után totális zsákutcába jusson), Salazar gonosz, úgy ahogy van (Javier Bardem színészi tehetsége rettenetesen el lett vesztegetve), tehát nagyjából mindenki leírható egy jelzővel, és ennyiben ki is merülnek a figurák. A szerelmi szál borzalmas (a trilógia románcától pl. mérföldekre van, pedig az sem volt minden ízében tökéletes), a karakterek erőtlenül vergődve bukdácsolnak egyik jelenetből a másikba, még egy valamirevaló, izgalmas kardpárbajt is képtelenek voltak összehozni. A Salazar bosszúja még csak az ötödik rész, mégis olyan, mintha minimum már vagy tíz epizód óta bámulnánk ugyanazokat az arcokat, élnénk át ugyanazokat a fordulatokat, történet elemeket, csak most újrahasznosítva, mindenféle életerő nélkül.



És még maga Jack Sparrow is teljesen kiakasztó. Emlékszünk még arra az elsőre ügyetlennek tűnő, delíriumos, ide-oda dülöngélő kalózra, aki titkon egy tökös, verhetetlen, ász figura volt, minden akadályon átverekedte magát, akár szájalással, akár kardpárbajok által, és az esélyek hiába szóltak ellene, végül minding ő nyert? Nos, az a helyzet, hogy ebből az ikonikus antihősből mostanra nem maradt más, csak egy folyton részeg pojáca, a régi Sparrow alakjának igazi, két lábon járó karikatúrája, halvány árnyéka egy valóban emlékezetes karakternek. Johnny Depp olyan mértékben túltolja, és elripacskodja a szerepet, hogy arra valóban nincsenek emberi szavak: nem csinál mást, csak egyik helyről vetődik a másikra, közben kap néhány jobbegyenest, mert itt elsősorban, mint pofozózsák funkcionál, ott van mindig a sűrűjében, mégsem tesz semmi értelmeset. Sőt, szinte nulla hatása van a cselekményre, mi több, akkor sem lenne nagyon más a sztori, ha teljesen kivennénk őt a filmből – nem befolyásolna semmit, konkrétan szinte alig van olyan szegmens, ami másképp alakulna, ha nem lenne benne a produkcióban. Ez pedig nagyobb tragédia, mintha csak simán kapnánk egy bűnrossz filmet. Mert szó se róla, a Salazar bosszúja eddig az idei év leggyengébb blockbustere, de e mellé még ott a szomorú tény, hogy így erőszakolnak szanaszét egy valaha filmtörténeti ikonként ünnepelt karaktert – és ehhez az őt megszemélyesítő színész is tevékenyen hozzájárult.



A Salazar bosszúja az utolsó koporsószög egy döglődő franchise sírjába. Ennek a filmnek nem ebben a formában kellett volna elkészülnie, sőt, talán az lett volna a legjobb, ha a parlagon hagyják az egész sorozatot. Ez már rég nem az A Karib-tenger kalózai, ami egykor volt, amikor az alkotókba még jóval több fantázia, és stílusérzék szorult, aminek segítségével bámulatos, kreatív, és kalandos történeteket meséltek el. Erről az epizódról inkább már az jön le, hogy minden áron ki akarnak még egy kis pénzt sajtolni a jól bejáratott márkanévből, mielőtt végleg kivéreztetnék. Amit végül is sikerre is vittek. Ezt a frencsájzt elintézték, ami leginkább azért fájó, mert az ötlettelenség ellenére rengeteg mindent ki lehetett, és ki lehetne még mindig hozni ebből a témából, de a rút bánásmód visszafordíthatatlanul betett neki. És így talán nem nagy baj, ha Jack Sparrow most utoljára vonta fel a vitorlát.
DVD / Blu-ray filmek olcsón
-32%
950 Ft (-32%)
650 Ft
-11%
950 Ft (-11%)
850 Ft
-33%
11 949 Ft (-33%)
7 950 Ft
Kritikák
X-Men: Apokalipszis
Amikor a fagyi visszanyal.
The Walking Dead: Hatodik évad
Új világ jön...
Friss kritikák
Wonder Woman
Micsoda nő!
A Karib-tenger kalózai: Salazar bosszúja (Pirates of the Caribbean: Dead Men Tell No Tales)
Ez a kalózhajó végleg megfeneklett.
A Karib-tenger kalózai: Ismeretlen vizeken (Pirates of the Caribbean: On Stranger Tides)
Az unalom tengerén.
A Karib-tenger kalózai: A világ végén (Pirates of the Caribbean: At World's End)
Jóból is megárt a sok.
A Karib-tenger kalózai: Holtak kincse (Pirates of the Caribbean: Dead Man's Chest)
A Karib-filmek Végzet temploma.
Facebook