Legutóbb is leírtam már, de csak ismételni tudom önmagamat: Jason Aaron Star Wars sorozata a legjobb dolog Az ébredő Erő, és a Zsivány Egyes mellett, ami ezzel a frencsájzzal történhetett, miután a Disney-Marvel páros kivetette a hálóját a grandiózus név jogaira. Bár ennek az ügynek több szomorú mellékhatása is volt (elkaszált képregénysorozatok, és egy elkaszált kánon képében), de az alkotók tettek róla, hogy sok új, és izgalmas történettel gazdagítsák ezt az univerzumot, még ha fájónak is tűnt, többek közt Brian Wood, szintén Star Warsra keresztelt szériájának a befejezése, a különböző képregényekkel összességében sikeresen betöltötték a tátongó űrt. Aaron történetei ugyanis nem csak simán táplálkoztak az eredeti trilógia hangulatából, szereplőiből, és eseményeiből, azon felül, hogy maradéktalanul visszahozták azt a bizonyos érzést, amit George Lucas világa jelent, még egy kis plusszal is hozzájárultak a teljességhez. Hűen adták vissza a jól ismert karakterek jellemvonásait, minden hibájukkal, és bájukkal együtt, mi több, parádésan tömték be az Egy új remény, és A Birodalom visszavág közti rejtélyes lyukakat. Az izgalmas űrkaland a Skywalker lesújt után folytatódik, bár nem sok minden változott, ez tökéletesen rendben is van így.  



A Leszámolás a csempészek holdján című második kötetben Luke Skywalker továbbra is le akarja küzdeni bizonytalanságát, egyúttal többet akar megtudni a Jedikről, ám a végcél, ami a Coruscant-i Jedi Templomot jelenti, nemcsak messze van, de kifejezetten nehéz bejutni, így kitérőt kell tennie a csempészek központjaként működő Nar Shaddaa bolygón, ahol segítséget kérhet. A társadalom söpredékeként is aposztrofált közösség azonban nem arról híres, hogy kedves, és könnyen nyújtaná segítő kezét az arra rászorulónak, így Luke nagy csávába kerül, melynek során minden addigi tudását, és tapasztalatát kamatoztatnia kell, ha élve szeretne kikerülni belőle. A sztori ezen szála gyakorlatilag szinte egy helyszínen játszódik, gigantikus szörnyekkel, hutt ármánykodásokkal, és a The Force Unleashed II után szabadon, gladiátorviadalokkal, ahol Lukenak kell helyt állnia, és mivel Aaron tökéletesen érti ezt az univerzumot, szép lassan gondoskodik róla, hogy mire véget ér ez a sorozat, eljussunk addig a Lukeig, akit A Birodalom visszavágból ismerhetünk. Itt még nagyrészt egy bizonytalan fiatal srác, aki nem tartja magát igazi Jedinek, ugyanakkor elszántan próbálja kitanulni az Erő használatát, és megérteni a Jedik eszméit. Annak ellenére, hogy már mindenki ismeri a karaktert, emellett a jövőjével is maximálisan tisztában vagyunk, Aaron ezen továbblépve még több lehetőséget aknáz ki a figurából, és mélyíti el fokozatosan a jellemét, amit jól átgondolva alakít a rengeteg különböző esemény, a sok harc, és a többi hozzárendelt személy segítségével.  



De a többi főszereplővel sincs probléma: a legnagyobb figyelem Skywalkerre irányul, de azért bőven kapunk tekintélyes adagot Han, és Leia évődéséből (egy harmadik fél részvételével, aki rendesen megkavarja az állóvizet), C-3PO fecsegéséből, a Birodalom pusztító erejéből, mindezt pedig egy ultra-menő Chewbacca-Dengar párharc koronázza meg, amiért már önmagában megéri beruházni erre a kötetre. A tény, amiért leginkább aggódni lehetett ezért a képregényért, hogy az első hat részt rajzoló John Cassaday-t Stuart Immonen váltotta, akit itthon a második Csodálatos Pókember sorozat miatt lehet ismerni, és emellett utálni, mivel annak idején sokak gyomrát megfeküdte a stílusa, főleg egy nagyszerű Mark Bagley után. Azonban amíg ott kritikán aluli munkát végzett, itt több mint kellemes csalódás. Sosem lesz egy Cassaday kaliberű alkotó, viszont szépek a rajzai, sikeresen viszi tovább a megkezdett fonalat, legalább annyira nagy szerepe van a sztori kalandos hangvételében, és a Star Wars trilógia klasszikus hangulatát visszahozó koncepcióban, mint Aaronnak. Érdemes megjegyezni, hogy a kötet legelső története egy különálló szám, mely Obi-Wan Kenobi Tatooine-i száműzetését mutatja be, lényegében az egyik naplójába írt bejegyzésén keresztül. A sztori már csak azért is kihagyhatatlan, mert remekül egyesíti a franchise világát a nyers, és szikár western-miliővel, na meg a klasszikus szamuráj filmekkel (nem is véletlen, hiszen mindkét műfaj erősen inspirálta a Star Warsot), Kenobi Ronin-szerűen, magányosan bolyong a forró sivatag végtelen dűnéi között, miközben próbálja maga mögött hagyni a múltját.  



A Leszámolás a csempészek holdján, bár nem tud annyira élni az újdonság varázsával, mint az előzmény, mégis remek folytatás. Megőrizte az eredeti trilógia utánozhatatlan feelingjét, és további eseményekkel gazdagította ezt az amúgyis színes univerzumot. Szinte már felesleges megjegyezni, de azért természetesen nem lehet kihagyni, hogy minden magára valamit is adó Star Wars rajongónak kötelező beszereznie, még azoknak is, akik soha az életben nem vettek még kézbe képregényt. Ugyanez igaz a sorozat „párjára”, a Darth Vader főszereplésével készült szériára, melynek eseményei párhuzamosan zajlanak a „nagy testvér” cselekményével, és ha külön-külön nézzük a második köteteket, akkor ezúttal talán még pont, hogy a Sötét Nagyúr vezet minőségben egy utcahosszal.