Kritika
Az (It)
Kritika
Most tényleg lebegünk!
Bizonyos szempontból Stephen King Az című regénye az író több mint 40 éves alkotói pályafutásának egyik legjobb és talán legfontosabb műve. Utóbbi kijelentés már csak azért is simán megállná a helyét, mert a körülbelül 1300 oldalas könyv-monstrum remekül összefoglalja King egyedi világát, és egy kvázi „best of” válogatásként sűríti egybe a 20. század egyik legnépszerűbb írójának stílusjegyeit, kedvelt témáit, gyakorlatilag benne van az összes olyan elem, melyeket legtöbb művében sokszor csak elszórva lehet felfedezni. Már kamaszként is az nyűgözött le benne a legjobban, miközben a középiskolában, ahelyett, hogy óra közben a tanárra figyeltem volna, inkább a hátsó padban, dugiban, a pad alatt a jelen tárgyalt magnum opus-t olvastam, teljesen belemerülve annak lebilincselő cselekményébe (és lemerném fogadni, hogy ezzel nem csak én voltam így, mert King tényleg generációkat szoktatott rá az olvasásra), hogy mennyire zseniálisan mozog egyszerre két érzelmi világ között is. És emellett, hogy mindez mennyire jól áll neki: miközben az Az egy szívszorító „coming-of-age” sztori, egy véres, Lovercraft-i hagyományokat csúcsra járató horror is, de még a pszicho-thriller nyomait is erősen fel lehet benne fedezni. Egyszerre három zsánert rak bele a húsosfazékba, viszont azt úgy keveri meg, hogy abból a lehető legjobb koszt kerüljön a tányérra: gyakorlatilag három különböző műfajú regény van egybegyúrva egy egységes, kerek egésszé, és mindháromból a legjavát nyújtja. Ebből pedig valljuk be, borzalmasan nehéz filmet csinálni.  



1990-ben Tommy Lee Wallace rendező (akire ma már nem emlékszik senki, mondanom sem kell, nem véletlenül) próbálkozott a könyv mozgóképre adaptálásával, egy három órás minisorozat keretein belül, és bár Tim Curry valóban emlékezetes, sőt, már-már zseniális volt a címszerepben (ne adj isten, még azt is lemerem írni, hogy bizonyos körökben egyfajta kult-státuszt is kivívott magának a produkció), viszont több keményvonalas King-rajongó is egyetért abban, hogy ez a változat enyhén szólva sem volt az igazi. Azonban hosszas herce-hurca után most Andy Muschietti-n (Mama) volt a sor, hogy mozivászonra vigye a regényt, jobban mondva annak „első felét”, és a végeredmény, minden előzetes kétkedést félresöpörve, nem maradéktalanul ugyan, de mégis nagyrészt sikeresen adja vissza King egyedi hangulatvilágát. Az Az az utóbbi idők egyik legjobb horrorfilmje, és mindezt úgy sikerült elérnie, hogy saját zsánerén bőven messzebbre tekint, miközben jobban aktualizálja is a cselekményt, kor-elhelyezésben is nagyban épít a nosztalgiafaktorra. Egyrészt a horror-műfaj mostanában egyre nagyobb magasságokba tör, a ’80-as évek pedig valóságos reneszánszát éli (lásd még: Stranger Things, ami a „tyúk, vagy a tojás” esetét magára vállalva számos elemet „kölcsön vett” King korai regényeiből), így nemcsak egy kellemes múltidézés, de azt is megmutatja, hogy milyen jó volt abban a korban felnőni.  



Persze a felütés, 1-2 kisebb-nagyobb változtatástól eltekintve maradt a régi: 1988-89-ben járunk, a Maine-állambeli unalmas kisvárost, Derry-t egy veszélyes, és vérszomjas gonosz lény tartja rettegésben, aki többek közt a csatornákban bújik meg, és gyerekekre vadászik. Egy Vesztesek Klubjának nevezett, hét főt számláló gyerek csapat azonban (miután az egyik tag öccsét az Az-nak nevezett gyilkos bohóc megöli, és a városban többen is eltűnnek) felveszi a harcot a démonnal, és igyekszik véget vetni annak az átoknak, mely több száz éve sújtja Derry városát. A főhősök (csakúgy, mint a regényben) egytől-egyig valódi egyéniségek: kitaszítottak, akiket világéletükben elhanyagoltak, bántalmaztak, vagy épp túlságosan is rájuk telepedtek a szüleik, miközben az iskolában folyamatosan piszkálják, zaklatják őket, fogyatékaik, származásuk miatt válogatott gúnyolódások állandó céltáblái, így csakis egymásra számíthatnak, és mivel mindegyiküket „magukra hagyták” bizonyos értelemben, nekik kell együtt, egy csapatként működve elejét venni a további borzalmaknak. Az Az, amellett, hogy kőkemény horror, és nem riad vissza az eredeti regény érzékenyebb témáinak bemutatásától (kezdve a gyerekgyilkosság naturalisztikus stílusától a Bowers-banda erőszakos terrorizálásain át a diszfunkcionális apa-lánya viszonyig), emellett drámaként is legalább annyira jól működik, ezeknek az eltérő műfajoknak az összemosása pedig remekül összejött az alkotóknak – a film sikerének kulcsa pontosan ebben rejlik.  



De a cselekményben hasonlóan nagy szerep jut az események helyszínéül szolgáló elátkozott Derry-nek is, mely borongós és sötét árnyalattal megfestve páratlanul ábrázolja az amerikai kisvárosi élet, külső szemmel ritkán látható árnyoldalait, egy hamis idillt, mely tele van közönnyel és mélyre eltemetett titkokkal, a film pedig eme közösség tinédzserkori tagjainak különböző problémáit és a pubertás való életben is előforduló tragédiáit hozza össze a rémisztő, fiktív misztikummal. King annak idején nagyon elkapta ennek a fonalát, a mozgóképes adaptáció nemkülönben: itt is ugyanúgy belelátunk ezekbe a fejekbe és lelkekbe, együtt izgulunk, félünk, nevetünk és aggódunk velük – egyrészt, mert a karakterek remekül meg vannak írva, másrészt a gyerekszínészek is példásan játsszák el a szerepeiket. A hab a tortán pedig a címszereplő, más néven Pennywise, aki nemcsak a filmbeli gyerekek, de King valós, múltbeli frusztrációinak manifesztációja is egyébként, Bill Skarsgard nagyszerűen rajzolja meg az először barátságosnak tűnő, de végső soron mértéktelenül gonosz figurát, és összességében maradéktalanul eléri a rá kiszabott célt. A jelenléte hidegrázó, borzongató és félelmetes, vagy épp groteszk módon vicces. Mindvégig megőrzi fenyegető jelenlétét, nincs sokat a vásznon, ellenben pont ennek köszönhetően lengi be az a megfoghatatlan misztikum, mely a fináléra kissé megfakul ugyan, de az árnyak között uralkodó, bármelyik pillanatban hirtelen előtörhető rémület kőkeményen rányomja a bélyegét az egész filmre.  



A 2017-es adaptációban eltalálták az arányokat, melynek sikeres teljesítése egészen sajátos hangulatot teremt. Az előbb említett nosztalgikus megközelítés mellett nem lehet szó nélkül elmenni, nem lehet elégszer dicsérni az apróbb-nagyobb utalásokat, kikacsintásokat és alázatot, mellyel nemcsak a regény, hanem az egész aktualizálós koncepció felé nyúltak. Szerencsére mindez egyáltalán nem tolakodó, hiszen nem csak kizárólag erre épít a film, mégis érdekes és felemelő látni, ahogy átültették az egész cselekményt egy modernebb korba, amelyben folyamatosan reflektálnak az eredeti regényben fellelhető mozis témákra. Amíg King művében Pennywise múmiaként, Frankenstein szörnyeként, vagy farkasemberként ijesztgette a gyerekeket (mely a figurák tudatalattijában megbúvó félelem egy-egy archetípusait voltak hivatottak megjeleníteni), akik körmüket rágva bámulták az I Was a Teenage Werewolf című filmet, a legújabb feldolgozásban azonban már a Batmant, a Halálos fegyver 2-öt és a Rémálom az Elm utcában 5-öt vetítik a mozik, a játéktermekben hódít a Street Fighter, Pennywise különböző formái pedig a karakterek egyéni frusztrációit testesítik meg.  



Az Az, ha nem is az utóbbi idők legzseniálisabb horrorfilmje, mindenképp az idei év egyik több mint kellemesnek nevezhető meglepetése, melynek sikerült az, ami az előző feldolgozásnak, és úgy en bloc a legtöbb Stephen King-adaptációnak nem: sikeresen ültette át a könyv lapjairól mozgóképre az eredeti regényben fellelhető hangulatot és stílust, majdhogynem legalább annyira bevállalós, mint az, a horror-elemekről nem is beszélve. Tény, hogy meglehet ijedni és félni a filmen, mégis a hatalmas szíve miatt fogunk rá emlékezni. Annyi lélek és szeretet van benne, hogy azt sok más olyan produkció is megirigyelhetné, melyek fele ennyi műfajt sem sűrítenek össze, mint ez a film – azt, hogy mitől lett ennyire zseniális, azt hiszem, nem kell tovább magyarázni. Ezek után (és azután, hogy minden idők legsikeresebb horrorfilmes nyitányát produkálta) nagy reményekkel tekintünk a második rész felé. És talán az is lehet, hogy egy ilyen váratlan mennybemenetelt követően egy teljesen új korszak veszi, ami nem csak a horror-zsánert nyomhatja meg még jobban, hanem további minőségi King-adaptációkat is szülhet, hiszen az Aznak köszönhetően most újra reflektorfénybe került ez a Maine-i író-géniusz is. Szóval tessék szépen megnézni a filmet, majd könyvesboltba, könyvtárba menni, és minél több King-klasszikus elolvasni!
DVD / Blu-ray filmek olcsón
Kritikák
X-Men: Apokalipszis
Amikor a fagyi visszanyal.
The Walking Dead: Hatodik évad
Új világ jön...
Friss kritikák
Thor: Ragnarök (Thor: Ragnarok)
Valhalla, jövök mááááár!!!
Stranger Things: Második évad (Stranger Things: Season Two)
Üdv újra a '80-as években!
A múmia (The Mummy)
Egy mumifikált tetem teljes meggyalázása.
The Defenders
Bosszúállók, kicsiben.
Szárnyas fejvadász 2049 (Blade Runner 2049)
A nagy lánggal égő csoda.