Kritika
Szárnyas fejvadász (Blade Runner)
Kritika
Könnyek az esőben.
Az 1982-ben készült Szárnyas fejvadász című alkotás alighanem minden idők legjobb science fiction filmje. Erős kezdés tudom, de Ridley Scott megkérdőjelezhetetlen mesterműve bemutatása óta olyan hatalmas magasságokba jutott, melynek közelébe csak nagyon kevés produkció kerülhet a filmtörténelemben. A hihetetlen vizualitással, egyedi látásmóddal, és Scott profetikus látomásaival megáldott klasszikus, számtalan különböző motívummal teletűzdelve lett, nemcsak a sci-fi zsáner megkerülhetetlen darabja, de a cyberpunk stílusirányzat hivatkozási alapja (ha úgy tetszik, nagy úttörője), amit lehet szeretni, lehet utálni, de el nem lehet menni mellette. Való igaz, hosszú oldalakon keresztül lehetne méltatni és ezzel együtt a legkacifántosabb dicsérő mondatokat is ráaggatni erre a filmre (amit természetesen nem fogok kihagyni, ha arra kerül a sor), de talán még ennél is fontosabb említést tenni a gördülékenynek cseppet sem nevezhető életútjáról. Arról a több éves szakaszról, mikoris eredeti premierje után a film szép lassan lett saját műfajának vitathatatlan alapműve, és hosszú esztendők kínkeserves munkájával vívta ki azt, hogy igazi kultusz-darabbá nemesedhessen. Merthogy a Szárnyas fejvadász ’82-ben bukás volt. Nemcsak hogy kicsi, hanem irdatlan nagy. A közönség nem értette, a kritikusok lehordták, a kópiáit csaknem tűzre vettették, Ridley Scott ázsiója pedig jelentősen lecsökkent azután, hogy nemrég még Hollywood egyik új mesterének kiáltották ki.  



Pedig elméletben minden esélye megvolt a sikerre. Scott túl volt az Alien-en, mely egyből a stúdiók figyelmének a középpontjába állította őt, Harrison Ford is bizonyított akkoriban, immár másodjára Han Solo-ként A Birodalom visszavágban és először Indiana Jones-ként Az elveszett frigyláda fosztogatóiban (egyébként maga Steven Spielberg támogatta a Szárnyas fejvadász főszerepének elvállalásában Ford-ot, aki korábbi filmjei után egy drámaibb mélységű karaktert akart eljátszani), tehát enyhén szólva is garantált volt a kasszarobbantás. Ki tudja mi lehetett pontosan a kudarc oka. Esetleg az események balszerencsés alakulása: arról az évről beszélünk, mikor az E.T. egy atombomba erejével tarolta le a mozikat, és ez nem csak ennek a filmnek, de John Carpenter, Szárnyas fejvadászhoz hasonló utat bejárt klasszikusának, A dolognak is rendesen betett. Ugyanakkor, bár az évtized filmtermése barátságosabban viszonyult a tudományos fantasztikum témájához, mint korábban, azért a disztopikus próféciák is fénykorukat élték (elég csak az egy esztendővel korábbi Menekülés New Yorkból című Carpenter-műre gondolni, de a Terminátortól sem voltunk messze), de a Szárnyas fejvadász még ezekhez képest is sokkal pesszimistább volt, sokkal súlyosabb pszichológiai és szimbolikus kérdéseket boncolgatott. Ez pedig sokunk gyomrát könnyen megfeküdheti. A film megelőzte saját korát, ám ezzel együtt sajnos magáénak mondhatja az ilyen alkotások gyakori bélyegét: egyszerűen akkor még nem voltak rá eléggé felkészülve az emberek.      



Philip K. Dick Álmodnak-e az androidok elektronikus bárányokkal? című regényén alapuló mozi ugyan csak lazán kötődik az eredeti műhöz (a hidegháborús és az „érzelem-dobozos” szálat teljesen kihagyták), emellett még rengeteg tekintetben elüt a film a könyvtől, de a Szárnyas fejvadász legalább annyira Dick-é, mint Scott-é. 2019-ben járunk, Los Angelesben, egy olyan világban, mely minden ízében apokaliptikusnak hat, hogy egy esetleges Harmadik Világháború, vagy az ember folyamatos fejlődni akarásának negatív hatásai miatt sodródott eme állapotba, arra nem kapunk választ, azonban egyvalami már az elején kirajzolódik a hatalmas toronyházakat, és háttérben tüzet okádó, égbe meredő gyártelepek láttán: ez maga a színtiszta káosz. Az ember már eljutott oda, hogy különböző bolygókat gyarmatosít, ezzel együtt pedig a robotika is soha nem ismert magasságokba fejlődött: a Tyrell Társaság androidokat gyárt, melyeket replikánsoknak hívnak. Génmanipulációval hozták őket létre, a legújabb verzió, a Nexus 6-os már külsőre teljesen embernek néz ki, erős és intelligens („emberibb az embernél”, ahogy megalkotójuk, Eldon Tyrell is állítja), azonban, mivel annak idején egy csoport replikáns fellázadt az emberiség ellen, így kitiltották őket a planétánkról, csakis a földönkívüli kolóniákon használják őket különböző (sokszor megalázó) munkák elvégzésére – ennek megfejeléseként csupán 4 éves élettartammal rendelkeznek. Egy csapat replikáns azonban visszaszökik a Földre, így egy erre a feladatra szakosodott rendőrnek, Rick Deckard-nak kell a nyomukba erednie, és egyenként levadásznia őket.  



A Szárnyas fejvadász anti-utópiája egy olyan hely, melynek groteszk szépségébe egyszerre borzongunk bele és elutasítva taszítjuk el: egyértelmű, hogy senki sem akarna ilyen közegben élni, ahol az emberiség gyakorlatilag a földi pokolba süllyedt. Mély komorság és sötét melankólia nehezedik rá a nézőre a robosztus városképet végigtekintve: mocskos, eső áztatta utcák, zsúfolt sikátorok, repülő autók, fenyegetően a magasba nyúló felhőkarcolók, hatalmas, villódzó neonreklámokkal – a multikulti jegyében csupa japán és egyéb más nemzetiségű, vallású ember bolyong a hatalmas metropoliszban. A toronyházaknál már csak a Tyrell Társaság hatalmas piramisai tekintenek baljósabban a megfáradt lakosságra, mint egykoron Egyiptomban a fáraók hatalmas sírjai az egyszerű pornépre. Ezen kívül a globalizáció témaköre is erősen érződik a filmen, hiszen a jövő Los Angeles-e egy eleve furcsa helyszín, melyet az ember egyszerűen nem érez a magáénak, nem azt a várost látjuk, amit olyan jól ismerünk. Kiemelten nagy például az ázsiai lakosság mértéke, így a filmben elszórt utalások nemcsak kulturális keveredésre, hanem tömeges migrációra is utalhatnak. Előbbi már akkor sejthető, mikor Deckard egyik kollégája Gaff, valószínűleg ebben a jövőben kialakult városi dialektus értelmében több nyelven (köztük magyarul) is megszólal, de néhány jelenetben (köztük abban, amikor Deckard az egyik replikánst, Zhora-t üldözi) saját vallási identitásuk szerint öltözött járókelőket, zsidókat, krisnásokat, de még fiatal punkokat is ki lehet szúrni az utcán. Az utóbbi dolog (mármint a migráció, mely mostanában igencsak aktuális téma lett) a mindenféle reklámszlogenen át is élesen tükröződik, mely egy újfajta status quo-t jelez, amiből az emberek mindenáron menekülni akarnak, emellett a film a késői XX. század nyugati metropoliszaiban lezajlott „városi bomlást” is megjósolta.      



A 2019-es Los Angeles különös éghajlatától pedig egyenes út vezet a környezetszennyezés kérdéséhez: bár a filmben nem kerül említésre, de minden bizonnyal valamiféle ipari szennyezés lehet az oka a napfény fokozott hiányának, vagy az állandó szmognak és esőnek, azonban láthatóan az ember által előidézett globális felmelegedés és globális homály az állatok nagymértékű kihalását is magával hozta. Dick regényének egyik központi témája volt a mesterséges állatok tartása (az emberi depopulációval együtt, bár a könyvben mindezt egy nukleáris háború radioaktív következményei idézte elő) a filmben csak érintőleges szerepet kap ez a szál, egy bagoly, vagy egy kígyó képében. A Szárnyas fejvadász mégis legnívósabb tulajdonságai nem ezek, hanem a különböző szimbolikus elemek, vagy a gyakori bibliai utalások. A szem szimbolikája, mint olyan, rendkívül fontos a filmben, és sokszor megjelenik, már a kezdő képsorokban is, mikor egy hatalmas pupillán tükröződnek vissza a lángok, a végtelen káosz, melyet egyúttal talán a gondviselés mindent látó szeme figyel. A megszökött replikáns csoport vezetője, Roy Batty (Rutger Hauer, karrierje legjobb szerepében, de erre még visszatérünk) ironikus módon pont az által az ember által kerül még közelebb a „teremtőjéhez”, aki a Nexus 6-os modellek, köztük az ő szemét is tervezte („Chew, ha tudnád, hogy miket láttam én a te szemeiddel…”), de szintén sokat jelentő eszköze a történetnek a Voight-Kampff teszt, ami kérdések hosszú sorával segíti megkülönböztetni a replikánsokat az emberektől, úgy hogy előhívja és ellenőrzi érzelmi reakcióikat, mivel az empátia érzése hiányzik belőlük.  



Nem véletlen, hogy széles körben úgy tekintenek a szemre, mint a lélek tükrére, hiszen amellett, hogy egy szem sokat lát, sokat el is árul az adott emberről, emellett a Szárnyas fejvadász egyik fontos stilisztikai eszközévé lép elő, mivel a filmben a „világító retina” árulja el, ki replikáns (azt hiszem ezek után nem meglepő, hogy Scott a szemet az emberi test legfontosabb szervének gondolja), ennél kifejezőbb már csak Tyrell trifokális szemüvege, ami egyszerre tükrözi a technológiára való támaszkodását saját hatalma érdekében, mint hagyományos és átvitt értelemben vett rövidlátását. Roy Batty végül teremtője (igen, a film egyfajta modern Frankenstein sztoriként is felfogható) szemét kinyomva, koponyáját összeroppantva gyilkolja meg őt, így ítéletet mondva a lelke felett. Ó, azok a csúnya tettek: Roy Batty és többi replikáns összes brutális, önző cselekedete mögött ott vagyunk mi, emberek, az összes eredendő bűnünkkel (hübrisz ugye) és hibáinkkal együttvéve, melynek köszönhetően nem csak egy ókori görög dráma jelenkori megfelelője rajzolódik ki előttünk, hanem egy jócskán kifacsart bibliai teremtéstörténet is. Tyrell istent játszva, a saját képmására teremtette a replikánsokat (Nexus 6, azaz „Isten a hatodik napon teremti meg annyi sok lelketlen teremtménye után a saját képmását…” – véletlen egybeesés lenne?), majd az első bűn elkövetése után kitiltja őket a Földről (a Bibliában a kiűzetés a Paradicsomból), korlátozott élettartamot ad nekik, négy esztendő után felmondják a szolgálatot (mi, emberek is meghalunk egyszer, nemde?), legvégül a beszivárogni akaró replikánsokat fejvadászokkal iktatja ki (a teremtés könyvében „őriztetés” címszó alatt egy szárnyas lény, a Kerub védi az Örök Élet Fáját). Hosszan lehetne még fejtegetni mennyi ilyen elem van a Szárnyas fejvadászban, komplett cikkeket lehetne írni a témában, ám ezeket boncolgatva és megfejtve csak egy még mélyebb, sajátos értelmezésű alkotást kapunk.     



A replikánsok bukott angyalokként szállnak le a Földre („Tüzesen buktak alá az angyalok, mély dübörgés görgött partjaik körül, Orcus tüzében égve.”), hogy megkeressék teremtőjüket, mert válaszokat akarnak. Mint mi, emberek is. Tudni akarjuk, miért teremtettek minket, miért létezünk, milyen okból jöttünk a világra, miért halunk meg és mégis mi célja van az életünknek. Az eltökélt, sokszor talán esendő replikánsokban saját magunkat fedezhetjük fel, ahogy már-már szánalomra méltóan keresik az értelmet saját létezésükben, számon akarják kérni teremtőjüket, miért volt olyan kegyetlen velük, mi a valódi küldetésük ebben a világban – ezt a gondolatmenetet Scott későbbi a filmje, a Prometheus is bátran boncolgatta, bár a Szárnyas fejvadászhoz képest igencsak suta módon. Azonban ez a mestermű bátor lapokat húz, és sikerre is viszi koncepcióját: a film legfontosabb, egyben talán legemberibb karaktere, Roy Batty („emberibb az embernél” - a Nexus 6-os modellek új szintre emelték a robotikát, lehetséges, hogy már megalkotójuknál is tökéletesebbek lettek) elsőre negatív figuraként tekinthetünk erre a Nietzschei übermensch-értelmezésre, de igazság szerint Roy egyáltalán nem gonosz. Igen, öl, igen, néha kegyetlen és hidegvérű, de vajon hibáztatható-e azért, mert szabadulni akar a rákényszerített rabságból, mert meg akarja védeni saját fajtáját, és mert görcsösen vágyik arra, hogy teremtője több időt adományozzon neki? Leginkább Luciferhez rokonítható ő, aki inkább uralkodik a Pokolban, mintsem szolgáljon a Mennyekben, azonban életének végéhez közeledve Krisztus-szerű alakká vedlik át, elmondja a filmtörténelem egyik leggyönyörűbb monológját, majd utolsó lélegzete előtt felismeri az élet értékét, végül lelke egy fehér galamb formájában száll fel a túlvilágra. 



A Szárnyas fejvadász súlyos mű. Erősen rétegfilm, ráadásul kell hozzá egy bizonyos lelki érettség, de még így sem fogyasztható akármikor. Előfordulhat, hogy untat, máskor csak simán érdektelen, vagy hatástalan, ám ha az ember a megfelelő pillanatban kapja el, és igényli a mélyebb tartalmú science fiction-t, akkor könnyen elkaphatja a sodrása. Története voltaképp egy klasszikus hagyományokat felvonultató detektívtörténet, film noir-stílussal keverve, ám mégis modern, sci-fi-cyberpunk köntösbe csavarva: nem bonyolult, nincs túlhúzva, ellenben a köré épített hangulat, szimbolikai-rendszer és a bibliai elemek hatalmas pluszt adnak neki. Látványvilága egyszerre lenyűgöző és hátborzongató, mindezt 1982-ben, CGI nélkül megcsinálni még a vérbeli profizmusnál is sokkal, de sokkal többre vall, tulajdonképp a díszletek és a speciális effektek mind a mai napig remekül megállják a helyüket. Időtlen klasszikus lett tehát a Szárnyas fejvadász, egy soha el nem gyengülő, vakítóan izzó gyertyaláng, mely pechére rosszkor volt rossz helyen, ám ez sem akadályozhatta meg abban, hogy elfoglalja az őt megillető helyet minden idők legjobb sci-fi filmjeinek trónján.
DVD / Blu-ray filmek olcsón
Kritikák
X-Men: Apokalipszis
Amikor a fagyi visszanyal.
The Walking Dead: Hatodik évad
Új világ jön...
Friss kritikák
Thor: Ragnarök (Thor: Ragnarok)
Valhalla, jövök mááááár!!!
Stranger Things: Második évad (Stranger Things: Season Two)
Üdv újra a '80-as években!
A múmia (The Mummy)
Egy mumifikált tetem teljes meggyalázása.
The Defenders
Bosszúállók, kicsiben.
Szárnyas fejvadász 2049 (Blade Runner 2049)
A nagy lánggal égő csoda.