Kritika
A múmia (The Mummy)
Kritika
Egy mumifikált tetem teljes meggyalázása.
Valóban égető szüksége volt a világnak egy új Múmia-filmre? Sok-sok nézővel egyetemben én magam is feltettem ezt a kérdést, bár a jelenkor filmgyártásában, ahol tonnaszámra készülnek az újabb és újabb feldolgozások, a folytatásokkal, reboot-okkal, előzményekkel egyetemben, azt hiszem nincs okunk meglepődni, hogy végül a Universal stúdió is egyik régi klasszikusának leporolása mellett döntött. Az mondjuk előnyére válhatott volna, hogy nincs egy igazán erős, saját lábain megálló viszonyítása alap, amihez igazodnia kellett, hiszen az 1932-ben készült eredeti film túlságosan régen volt már ahhoz, hogy egymás mellé lehessen tenni vele ezt a 2017-es verziót, a Stephen Sommers-féle trilógia pedig inkább egy könnyed, szórakoztató, limonádé-kaland kategóriájába esett (igaz, annak pl. az első rész tökéletesen jó volt), így hát ott állt az alkotók előtt egy új irányvonal lehetősége, melyen elindulhattak. A múmia ezáltal lehetett volna egy múltba révedő mese, vagy egy sötét, klasszikus korszakot felelevenítő hardcore-horror, ezekkel a koncepciókkal totálisan szembemenve azonban az alkotók más mederbe terelték a filmet, egyúttal gyakorlatilag pont egy olyan megközelítést választottak, amely mindközül a legunalmasabbnak is bizonyult. Mert lássuk be, kevesebb sablonosabb dolog létezik 2017-ben egy hangos robbanásokkal, CGI-trükkökkel, lövöldözéssel, és mindenféle természetfeletti szörnnyel teletűzdelt blockbusternél. Ma már minden második film ilyen, és ha a látványon kívül más érdekességgel nem tud szolgálni, hamar elveszik az éterben, aztán mehet vissza abba a koporsóba, ahonnan a szemük helyén dollárjeleket viselő producerek kiásták.  



Mert hát az a (cseppet sem váratlan) helyzet, hogy A múmia 2017-es változata egyáltalán nem jó film. Igaz, nem is rossz, viszont teljesen semmilyen és felesleges, ami még attól az utolsó mentsvárától is megfosztja, hogy megnézése után fél nappal emlékezzünk még arra, hogy miről is szólt az egész. Mert végülis miről szólt? Nehéz lenne körülírni. Ha saját kategóriáján belül mindenképp hasonlítani kellene valamihez, akkor az pont a téma legutóbbi feldolgozása lenne: a Brendan Fraser főszereplésével készült filmeket ezúttal a jelenkorba helyezve kapjuk meg, ugyanolyan ocsmányságokkal, misztikus szállal, viszont jelentősen felhígított recepttel, és egy Tom Cruise-al, aki itt is ugyanazt csinálja, mint már több mint 10 éve. Menekül, fut, ugrik, úszik, verekszik, megszerzi az aktuális nőt, kaszkadőrmutatványokat hajt végre, csak jóval sótlanabb és érdektelenebb formában, mint szokta. A múmia amúgy már a kor-elhelyezésnél elhibázza a koncepciót (mint sok más hasonló film is tette azt az elmúlt években), a producerek egyszerűen annyira fáznak a merészebb ötletektől, a maradandóbb megközelítésektől, hogy azt elmondani nem lehet, és bármennyire is a bevételek miatt eveznek ilyen vizekre, a túlzott biztonsági játékok játszása alapvetően megfojtja a végeredményt – főleg mert senki sem tette zsebre azt, amit ezért a filmért kapott a kritikusoktól és a közönségtől.  



Normál esetben eszembe se jutna írni a filmről (ráadásul nem négy hónappal a premier után), de ebben az esetben egy dolognak igencsak nagy szerepe volt abban, hogy végül billentyűzetet ragadtam, mivel, ha már amúgyis nagy tervei vannak a Universal-nak a múmiával, és a hasonló kultikus szörnyekkel, akkor ne maradjon ki ez a film sem a szórásból. Ugyanis, mint mostanában szinte mindennel, úgy ezzel is univerzumot akarnak építeni: most még csak a Múmia, de jön még Frankenstein szörnye és annak mennyasszonya, a Láthatatlan Ember, a Fekete Lagúna szörnye (eredetileg Az ismeretlen Drakula is ennek az univerzumnak a része lett volna, de a csúfos bukás megölte ennek a lehetőségét), tehát eljutottunk oda, hogy a Universal hosszú évek után végre valami komolyabbat is kezdeni akar hosszú múltra visszatekintő karaktereivel. Bár lehet, hogy nem érdemes ennyire előreszaladni, ahogy az is benne van a pakliban, hogy az én törekvéseim is feleslegesek voltak, mert lehetséges, hogy végül nem lesz ebből az egész univerzumosdiból semmi. Mivel A múmia elég gyenge indítófilmnek, ráadásul mind hagyományos, mind átvitt értelemben is vérszegény alkotás.  



Itt is a „sokat markol, keveset fog” szabálya nyer értelmet, hiszen a produkció nemcsak akciófilm, hanem emellett horror és vígjáték is bőszen szeretne lenni. A probléma, hogy ezek közül egyik sem jön össze neki igazán: akciófilmnek lapos és ötlettelen, horrornak nem elég félelmetes és hatásos, vígjátéknak meg kifejezetten bugyuta. Azon kívül, hogy csak annyiban tér el az 1999-es változattól, hogy itt a jelenben akcióznak, és ezúttal egy női múmia tör borsot a főszereplők orra alá, ahhoz képest még egy kifejezetten felvizezett modern verziója ez annak – esemény van dögivel, a gyors tempó garantált, ugyanakkor elfelejtettek közben igazi karaktereket írni a cselekmény alá. Így szó szerint mindenki csupán üres sablonfigura, egyik jelenetből a másikba rohanó papírmasé karakter, csak azon az alapvető funkción működnek, hogy előremozdítsák kicsit a történéseket, de sokan még ezt is képtelenek tisztességesen véghezvinni. Példának ott van Russell Crowe, aki Dr. Jekyll és Mr. Hyde-ként elviekben össze kell, hogy fogja majd a jövőbeli Dark Universe-es filmeket, helyette az utóbbi idők egyik legröhejesebb alakítását hozva csinál magából hülyét, úgy, hogy jelenléte erőltetett, izzadságszagú, és hiába lenne fontos szerepe a sztoriban, mégis totál indokolatlan.  



Ezt a múmiát kár volt exhumálni, nyugodtan maradhatott volna a föld alatt, vagy legalábbis nem így kellett volna újra a nagyközönség elé tárni. Lett volna benne potenciál bőven, rengeteg irányba el lehetett volna vinni a sztorit, de a dilettáns forgatókönyv és a borzalmas rendezés (most komolyan, kinek az ötlete volt pont Alex Kurtzman-ra bízni egy ilyen volumenű filmet) tönkrevágja az egészet, emellett az univerzum-építést sem kezeli valami elegánsan. Túl sok hozzávalót akar belepasszírozni a fazékba, túl sokmindenre akar utalni már most, nem találja meg a saját hangját, karakterei pedig borzasztóan kiegyensúlyozatlanok. Sofia Boutella alakítása (vagy inkább csak jelenléte, mivel ebben a filmben hagyományos értelemben vett színészi alakításokról nem lehet beszélni) miatt egyébként az sem kizárt, hogy a néző a múmiának fog szurkolni, na ez mondjuk inkább a gyenge lábakon álló forgatókönyv, mintsem a színésznő számlájára írható, az már csak hab a tortán, hogy a finálét is annak rendje és módja szerint sikerült elbaszarintani, mert a főhőst olyan válaszutak elé állítják, melynek eldöntése után csak értetlenül kalimpál kezeivel a levegőbe az ember, számon kérve a hiteltelen, végképp bárgyú megoldásokat, amivel lezárják ezt a filmet. Valahogy így néz ki egy nagyreményű produkció, ha azt egy dilettáns rendező kezébe adják. Ha ez nem lenne elég, ott van még az a fránya, kényszeredett univerzum-építés, amivel szintén nem lenne semmi probléma, ha jól csinálnák. De A múmiában kevés olyan dolog van, ami sikeresnek mondható, és több mint valószínű, hogy már azelőtt vége lesz ennek az ambiciózus szörnyuniverzumnak, hogy még egyáltalán elkezdődhetett volna. Kár érte, de ebben a formában ki lenne kíváncsi rá?
DVD / Blu-ray filmek olcsón
Kritikák
X-Men: Apokalipszis
Amikor a fagyi visszanyal.
The Walking Dead: Hatodik évad
Új világ jön...
Friss kritikák
Thor: Ragnarök (Thor: Ragnarok)
Valhalla, jövök mááááár!!!
Stranger Things: Második évad (Stranger Things: Season Two)
Üdv újra a '80-as években!
A múmia (The Mummy)
Egy mumifikált tetem teljes meggyalázása.
The Defenders
Bosszúállók, kicsiben.
Szárnyas fejvadász 2049 (Blade Runner 2049)
A nagy lánggal égő csoda.